Hatalom

Nyíljatok virágok! Illatozzatok!
Mennyei nektárotok orrunkba csepegtessétek
miközben a Nap sugarának fénytörésében
alázattal fejet hajtotok.

Ahogy a csók vándorol szájról-szájra
olyan finoman kúsztok fel
mosolyotoknak otthont adó,
ezerarcú szivárványra.

Tolvaj felhő lopna el, magába be,
miközben az ég szórja dühös lándzsáit
mennydörgi, hogy legyél heves érzelemviharban
az egyetlen esőcsepp.

Bánattengeren méteres hullámokon
szörfözik a magány, fojtsd a vízbe,
bár annyira törékeny vagy mégis az egyetlen
aki képes csitítani a természet haragját.

Hatalmad van, világokat építő s romboló
nincs rá szó, sokszor látom ahogy merész
érzelmeim fulladoznak, kapálóznak, talán hagynám is
odaveszni őket de kivétel nélkül remek úszók.

Szívem, neked mi az?
Lobbanékony szalmabála mi egy napot
nem maradna közeledbe, hamar vérszemet kapsz
te beteges, piromán állat.

Lihegj a fülembe egy áriát!
Hallani akarom  tested mélyéből
facsart, elfojtott vágyaid
lázadó dallamát!

Ha szemem életre kelne, gödréből kilépve
páholyban helyet foglalna, szempillád
mint holmi háttértánc, bájosan követné
szemed szemkápráztató, pazar fényjátékát.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -