Óda Boschhoz

Bosch képe bennem ragyog.
Szemeim előtt lebeg,
Az a sok ember, bolond:
Mind előttem terem.

Ránézek, s ott vagyok:
Nohát, ez mulatságos!
Képtelen ez a festészet:
Hisz én is bennevagyok!

Hagyjuk az unalmas vonásokat.
A szenvedő Jézust.
Hagyjuk a „szent” papokat;
Hagyjuk a sablonos témákat.

Itt egy kép, csodaszép!
Nem, nem szép: varázslatos!
Ezek a színek, ez a fantázia:
Hátborzongató!

Sok-sok ember,
Mind meztelen, s boldog:
Egyenragúak, egy a test!
Nini, az ott én vagyok!

Ne kérdd, hogy elmeséljem:
Ezt látni is kevés!
Gyere velem,
Nyisd ki a szíved: máris bemégy!

Ez a fantázia!
Ez az értelem!
Fölösleges az értelem!
Hisz szemérmetlen!

Az a sok forma, az a sok szín:
Igen, igen, ez az!
Minden van itt, gyönyörű:
Valaki adja oda!


Nem kell ide nagyító,
Ránézel, s élni kívánsz;
Ott akarsz lenni a többi közt:
Ott akarok lenni én is!

Hallom a hangokat,
A zsibongást, az életet!
Hallok mindent és csodálatos:
Élvezem!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.