Fekete delíriumok (II.)
Mikor a fekete lovak
lovasaik ledobva
vágtattak át
a lemenő napon,
acélpatáikkal szilánkokra
rúgva a csillag üvegszívét...
Nem volt többé három
fekete, vákuumos dimenzió,
nem volt többé
a vér és a szavak
mulandósága,
a képlékeny formák
kék gyémántokba
olvadtak át.
A festmények életre keltek,
a figurák táncra,
a létezés
háromszor
megfordult a rozsdás,
elfeledett acéltengely körül...
Nem terjengett többé
harag és megbánás kénes
illata a zöld levegőben...
Mikor a fekete lovak
lovasaik ledobva
vágtattak át
a lemenő napon,
acélpatáikkal szilánkokra
rúgva a csillag üvegszívét...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
