Opus8. (E föld, mint hûtlen)
E föld, mint hűtlen göröngyét
porlaszt el engem, a gyöngét,
a gyávát, ki élni s magot
ringatni félt, árvulni hagyott.
E föld esővel áldott és sárral,
holnapot összecsókolt a mával
míg maszatos képem ragyogott,
de száraz, durva göröngynek hagyott.
E föld ostoba talpak alá mászik,
de én nem érek térdig, bokáig,
jaj nincs fogam marni, mérgem ölni,
csak hangosan tudok ropogni, törni.
E föld hűtelen göröngye
vagyok: álmodozó, gyáva és gyönge.
Porladnék már, s jó eső szagában
oldódnék, ölelnék magot magában.
Bp.
0:15 2008.11.19.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
