Tárlat
És végigszárnyalok
e vasbetonból épített "inka városon".
Pazarul játszom az idegenvezetőt.
Jobbra: idősebb- özvegy- né,
épp a temetőbe viszi leértékelt
műanyag koszorúját:
döglött galamboknak dobott kenyérmaradék.
( Ő még viszi, de neki majd, csak a szél kaparja össze
alkalomadtán a kis hulladék karikát)
És...Bá...színesen vibráló arccal:
(eltévedt indián- harcos)
bukdácsol ki a vének sátrából.
(Egy korsó, csak 125 forint)
A bölcs indiánok mind idejárnak
transzcendens vadakra- vadászni.
Az elejtés sokszor kétes értékű,
és többnyire őket ejtik el hazamenet
gyermek nevelő- termelő asszonyságok.
Ilyenkor közös vita-esteket tartanak,
amolyan "délutáni- kábel- televíziós" modorban.
"Kemény, de őszinte" szavak röpködnek.
Nem különben tányér és szúró- vágó- evő-eszközök.
Fogyasztják egymást rendületlenül.
Emlékezzünk meg a csemetékről,
kik bátor postaláda rongálók.
Edzőtermük a lépcsőház:
politikai és intim freskókkal teli.
Mindannyian posztmodern dialektusban közlik
álomtalan- álmaikat.
Míg a nap mozdulatlan
viszkető hátát "sugározza" fölébük.
Megszokásból.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.