Tizenöt millió olvasónak
A minap megrettentem - nem
foltokban hulló hűség, vagy karok
sárgásvörös ringása jött ellenem:
csak az az áruló, a hiábavagyok.
Úgy, de úgy legyűrt, szinte
ájulásig, bénán, szótlan néztem,
s ha a holnap mar is kezeimbe,
sem mondom meg, mire véljem
e satnya, üszkös kis senkit,
ki akkor bennem úgy téblábolt,
mintha emelt volna egy centit
is valaha reményből, mely téglám volt.
Aztán a Napba néztem, majd a
Hold arcába csókoltak szemeim,
s az asszony egy pillanatra
visszacsókolta lüktető sebeim.
Lám, ha folyton visszatértem,
mert valami dolog e földön tart,
így és ilyennek: elég, ha érzem,
hogy igaz és véd a kölcsön-kard,
a páncél, a saru - alá kell növesszen
óriást a lélek:
s hogy egy is közülünk el ne vesszen,
meztelen is visszatérek.
17:11 2009.06.09.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
