NAPLÓK: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE
Legutóbbi olvasó: 2025-05-11 12:51 Összes olvasás: 55105| 405. | [tulajdonos]: A NEM CIVIL "AKAROM" | 2023-09-29 23:51 |
A "meg akarom írni" itt persze a művészi - nem a civil - "akaromot" jelenti.
Akarni - a művészetben nem lehet.
A spontán szikrát elkapni sem..., legfeljebb engedni, hogy felvillanjon. Mint a villám a sötétben és egy pillanatra megvilágítsa az "örök éjszakát".
Akarni a rá való emlékezést lehet, meg a lemásolását annak, amit akkor megláttál.
Ezek figyelembevételével érvényes, hogy az Amikor a költő úszni megy ciklusnak "meg kell születni".
Egy flesh-el kezdődött: a facebook-ról kell kikeresnem, mert közben már majdnem elfelejtettem. Miért is?
Irodalmi "kizökkenésből". Hosszú... (nem Katinkára gondolok).
Ez a fotóm viszont (és az alábbi is) jól illeszkedik hozzá.
Czarina Russell énekesnőnek küldtem át őket, amikor "köszönömmel" reagált egy kommentemre, amelyben a Gladiátor "haláléneket" dicsértem meg.
A római történet ugyanis, Hans Zimmer gyönyörű zenéjével, éppen három évvel ezelőtti érdeklődési körömbe vágott. Akkor kezdtem meg a rendszeres úszást a nagytétényi kastélymúzeum alatti Duna sóderesnél. Ahol a mai kastély helyén álló egykori római Campona erőd kikötője volt. Még van néhány cölöpmaradvány, a wikipédia szerint (fotó is van róluk) ezek talán a kikötőbő maradhattak meg.
S ott, egy rövid szakaszon, egy lassú örvény miatt, visszafelé (!) folyik a Duna.
Ha arccal folyásirányba fordulsz, akkor is helyben úszhatsz, nem visz lefelé az ár - szembe áramlik a víz.
Ez olyan, mintha az elmúlt idővel szembe tempóznál.
A múlt felé.
Épp akkoriban jártam egy olyan wellnes fürdőben, ahol római fürdők freskói díszítették a a falat.
Szeretem a fenti fotómat, mert látni, ahogy az öregség megaláz.
Czarina azzal reagált a képre, hogy úszás közben különösen jó soul zenét hallgatni.
Ez után jött a flesh.
Valamiképpen a fentiekből, de nem tudom hogyan. Egyszer csak megvolt.
De most nincs meg... a facebook-ról kell valahogyan előkeresnem.
(Azt kérdezem belőle Czarina Russelltől - mint tanár a diáktól - mit kell a költőnek magával vinnie, ha úszni megy.
- A fürdőruháját? - kérdezi.
- Nem. Anélkül is lehet fürdeni! Zimmer? Neked tudnod kell, te teremtő zeneszerző vagy.
- Az emlékeit?
- Igen! Egy költőnél ez a legfontosabb!)
És ebből bomlik ki a mű, úgy, hogy Duna "visszafelé folyik" hozzá.
(Ha majd meg tudom végre írni - de sok újabb flesh kell hozzá - s valójában én ezek elébe óhajtok menni a sok Duna-fürdéssel!
VAGYIS:
nem azt várom - és akarom - hogy a "kövem" magától szikrázzon.
Azt a művészetben nem lehet.
Acélt kell hozzá csapkodnom (a kövemhez), vagy azt az acélhoz.
Amit én VALÓSÁGNAK hívok.
Vagyis én sosem a Dunában - hanem mindig a Valóságban - úszom ilyenkor. Ráadásul megkomponált módon.
Nem én vagyok ez itt, a lenti képen (bármennyire hasonlít), hanem a "regény alakom". Őszintén szólva nem is tudom, hogy személy szerint szeretek-e egy hideg folyóban úszni?
Azt hiszem nem. Ez az én "lábszagú valóságom".
Nem a Duna-fürdés.
Az már egy "fejben megírt" sztori - a regényhősömé.
Ő szereti ezt - azért csinálom.
 |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
