NAPLÓK: Szerdánként, kávé helyett Legutóbbi olvasó: 2024-04-29 00:57 Összes olvasás: 31886| 6. | [tulajdonos]: ismétlés | 2017-07-13 08:06 | Szerdánként, kávé helyett benézek a Dokkra.
Mától fogva hagyok egy-két naplójegyzetet is.
Szokolay Zoltán a nevem.
2017.07.05.
2004 tavasza volt. Pécelen dolgoztam. A Ráday-kastély előtt egy idős férfi szólított meg:
- Te az a Szokolay Zoltán vagy, aki verseket írt?
Lebuktam. Kénytelen voltam bevallani.
- Olvastalak, még a 70-es, 80-as években. Kimásoltam az újságokból a verseidet. Mutass az újabbakból! Mostanában miért nem publikálsz?
Így kezdődött. Újra.
A férfi bejött az irodámba, én gyanútlanul átadtam neki néhány verset, melyekből az egyik hamarosan a dokkon landolt, akkor még a tudtom nélkül.
Megnéztem. Tetszett a dokk.hu. Nyitott műhelynek véltem, melyben minden irányzat megfér.
Boldog voltam, hogy ide tartozom.
Akkor még nem láttam a baljós jeleket. Nem gondoltam, hogy itt is tűzzel-vassal irtani fogják azt a költészetet, amely az ízlésvilágomnak leginkább megfelel.
Az akkoriban feltett verseim nincsenek már az adatbázisban. Egy vérengző éjszakán kitörölte valaki mindet. Mint ahogy Csoóri Sándor, Csukás István, Kányádi Sándor, Tornai József, Utassy József verseit is. 2008. márciusában őket is eltüntették a dokkról. Nem tartozhattak bele a magyar költészet legnagyobb adatbázisába.
Ám nehogy azt higgyük, hogy az életkoruk vagy az elismertségük miatt kellett kihullaniuk. Bertók László, Kántor Péter, Kemény István, Kovács András Ferenc, László Noémi, Marno János, Oravecz Imre, Parti Nagy Lajos, Petõcz András, Rapai Ágnes, Szabó T. Anna, Székely Magda, Szijj Ferenc, Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó, Várady Szabolcs mind maradhatott a híres-neves poéták közül. Hogy mi a közös bennük? Õk a Szépírók Társasága tagjai. Ezt most bővebben nem szeretném kifejteni, de annyi mára már világos, hogy az úgynevezett szépírók zöme Magyarország helyét más kultúrkörben képzeli el, mint a kiebrudaltak. Más szellemi áramlatok alárendeltjeként, múltunkat és jelenünket másképp értelmezve.
2010 előtt olykor bizony jót mulattam azon is, ahogyan egy-egy versemet a feltöltés után órákon belül hajították a múlandokk-ba, majd miután félévet vártam, feltettem ugyanazt a szöveget más néven és maradandokk lett. Egyik-másik még ma is fenn van. Meg kellett értenem, hogy esetemben nem a versek minősége számít, hanem a szerző neve.
Azon tehát nem csodálkoztam, hogy nem jutok a maradandokk-ba. Mindez csak Korányi Mátyás főszerkesztősége idején (2010-2015) változott meg. Matyi nyitott és tisztességes ember. Ezúton is köszönöm minden segítségét!
Sok vita emlékezetes maradt. Felidézésükkel sebeket tépnék fel, nem teszem. A magyar irodalom végzetes, önpusztító megosztottsága itt is érvényesült. Salamon Konrád nemrég megjelent könyve ad e jelenség eszmetörténeti hátteréről pontos képet.
A mostani dokk engem egyre inkább a 2010 előttire emlékeztet. Arra a korszakra, amikor a padlóra hugyozás, a rombolás, az anyanyelvi és poétikai ismeretekre való nagy ívben szarás volt a legfőbb esztétikai mérce.
Az igényes, bölcs, kiegyensúlyozott szerkesztők, mint például B. Tóth Klári, Czékmány Sándor, Karaffa Gyula, Standovár Ágota, Széll Zsófia sajnos nem tudják ezt a tendenciát ellensúlyozni. Pedig ők vannak többen, hiszen majdnem mindenkit felsorolhattam volna a csapatból.
Ám erről talán legközelebb, egy másik szerdán, ha életben lesz még ez a napló.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
