NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-29 14:30 Összes olvasás: 71943| 654. | [tulajdonos]: ... | 2020-03-26 19:00 | 2020. március 26.
Időnként elhatalmasodik rajtam a mágikus gondolkodás, és úgy érzem, hogy ez az egész, amibe kerültünk (én és az emberiség) azért van, mert túl sok Black Mirror-t néztem. (Ilyenkor nem ment fel még az sem, hogy a gyerekeim kedvéért vetemedtem erre az ördögöt-a-falra-festő tevékenységre.)
Azt álmodtam, hogy csak két krumplink maradt, abból kellett ebédet főznünk, mint a Zongoristának, aki hetekig rejtőzködött élelmiszer-utánpótlás nélkül, és elérkezett az idő, amikor az utolsó krumpliját is fel kellett vágnia. Héjastól. Mert óriási pazarlás lett volna meghámozni.
Terjed a köszönővírus. Az elmúlt nyolc nap alatt kb. tízszer találkoztam odakint este nyolc és tíz között gyalogossal (ebből négy ugyanaz a személy, akikkel külön-külön már legalább kétszer találkoztam, érdekes matematikai feladat lenne kiszámolni, pontosan hány találkozásom is volt így összesen – majd felajánlom a nagyfiamnak, elküldheti a digitális tantervű egyetemi tanítványainak). Ketten köszöntek eddig vissza, két teljesen új JÁRÓKELŐ (milyen szép szó!). Akárhogy is nézem, ez 20%-os terjedési mutató! Az udvar lakóit nem számítom a merítési bázisba, ők gátlástalanul köszöngetnek egymásnak és nekem, akár előre is, úgy tűnik, az itteni beltenyészetnek a nyájimmunitás miatt az új típusú köszönővírus sem árt. Az utcai „ismerősök” (a két kutyás lány és a bagósok) másként viselkednek, nem reagálnak, csak azokat tudtam eddig becserkészni, akikkel először találkoztam. A statisztikám nyilvánvalóan nem végleges. A megbízható eredményekért folytatnom kell a tesztelést. Közben abban reménykedem, hogy nem rendeli el senki Fentről a köszönővírus ellen kötelezően szájzárat kell viselni.
| |
| 653. | [tulajdonos]: ... | 2020-03-25 20:50 | 2020. március 25.
Na, például Stephan Micus For Nobucó-ját lehet úgy hallgatni, hogy nem a hangokra, hanem a szünetekre figyel az ember. Évek óta nem tettem fel ezt a számot, de tegnap este eszembe jutott, és úgy hallgattam végig a 22 perc 6 másodperces felvételt, mintha a szám szünetjelekből állna, a hangok csak a hátteret adnák. Aztán újra kezdtem. Emlékeztem ugyanis, hogy Anyu gépén hangosabban és tisztábban szól minden, mint az én apró laptopomon. Amikor Anyu laptopján már ment a zene, véletlenül megnyomtam a YouTube-video indítógombját az én gépemen is. És akkor történt a csoda. A „két” For Nobuco, az „Anyué” és az „enyém” pár másodperces eltéréssel, egyszerre kezdett szólni, az egyik viszonylag hangosan és tisztán, a másik valamivel halkabban és elmosódottabban, mint egy visszhang. Az eltolódás miatt, a másodikban sokszor éppen akkor volt hang, amikor az elsőben szünet. És előfordult, hogy egyszerre volt csend. Azt a szívdobogást, uramisten! Nem tudom érzékletesebben leírni az élményt. Csak javasolni tudom, hogy próbáld ki ezt a módszert a kedvenc zenéddel. Nem biztos, hogy működik, de kíváncsi lennék az eredményre. Mert Nobuco (is) te vagy.
| |
| 652. | [tulajdonos]: ... | 2020-03-24 18:55 | 2020. március 24.
Kedves Nap(lop)óm!
0) Anyu gépén még több hibát vétek, mint szoktam.
1) Emma Watsonra hasonlít. Ezt csak most vettem észre, amikor belenéztem legújabb (2017-es) Szépség és a Szörnyeteg-feldolgozásba. Szegény nagyobbik fiam, hiába reménykedett, nem töltheti a barátnőjével a karantén viszontagságos napjait, mire kiutazott volna már lezárták a lengyel határt. Szaporodnak az anyós-viccek a Facebookon. A legutóbbinál nem tudtam megállni, hozzászóltam. („Nekem még csak egy tüneményes menyjelöltem van. A négy férfi mellett, akikkel együtt élek, egyelőre a női szövetségest látom benne. Minden finomodik és lágyul, amikor megjelenik.”) Az illető végül törölte a posztot.
2) Megállapítom, hogy a köszönővírus nem ragályos. Igaz csak egy valakire köszöntem rá ma este futás közben a néptelen Jókai utcában: a szőke kutyás lányra. Nem reagált. Úgy tűnik, a világon egyedül én szenvedek ebben a betegségben, pedig igazán tovább adódhatna, hiszen nem halálos, én is élek még. Hacsak nem az van, hogy nálam tünetmentesen zajlik, és csak vírushordozó vagyok. Az is lehet, hogy elkapta már a kutyás lány, hiszen már tegnapelőtt is ráköszöntem (szegény, úgy összerezzent, mintha tüsszentettem volna), de benne még csak lappang a kór, és csak két hét múlva tör elő belőle egy „Jó estét!” formájában, amikor már nem is velem találkozik, hanem mással. Nem tudom, talán mégiscsak sikerül elterjesztenem.
3) Tudom, lelkem, nehéz, de meg kell próbálni kivonulni a mozdulat mögül, amivel valamire mutatunk. Hogy a néző ne a szép (és/vagy csúnya) mozdulatban gyönyörködjék („na, lám, ez itt milyen ügyesen mutogat”), hanem a dolgot magát lássa, a mutogatóról felejtkezzen el.
4) A hangok helyett a hangok közti szünetekre, a beálló csendekre helyezni a Hangsúlyt nem ellentmondás? Nem kellene a nyomatékot, a kitüntetett figyelmet másként nevezni? Csendsúlynak, például? Á, nem. Ez nem hangzik jól. Talán már a „súly” szó sem stimmel. A csend esetleg már a súlytalanság birodalmába tartozik. De az sem igaz, mert ismerünk számos helyzetet, amikor a csendnek igenis súlya van. És olyan is van, amikor üvölt a csend. De hogy itt most, mi érvényes, nem tudom. Csak azt sejtem (vagy inkább remélem), hogy néha, nagy ritkán ugyanazt a zenét hallgatjuk. És van, hogy ugyanazt a képet nézzük. A figurák jó esetben mindkettőnknek hol elődomborodnak, hol a háttérbe vonulnak, hogy az addigi hátteret domborítsák elő fő látnivalónak. Gyerekkoromban az orvosi rendelőben a soromra várakozva játszottam ezt a padlócsempével. Kovács Mártiék háza falán is volt egy ilyen figura-háttér minta. Márti apja volt a falu menő kőművese. Még javában ment az úttörősdi és a kisdobososdi, amikor ő már komoly vállalkozó volt. A családjának volt a faluban a legszebb háza, a felesége már akkor topp less napozott a kertben, amikor a faluban még csak oroszul lehetett tanulni, angolul vagy más nyugati nyelven semmiképpen nem. De térjünk vissza az elejtett szálra: a szünetjelek egy másik világban talán hangjegyek, és te már azt olvasod, azt a másik kottát. Hogyan is hihetném, hogy ami neked szól, ugyanaz a zene, amit én hallgatok.
| |
| 651. | [tulajdonos]: ... | 2020-03-24 18:38 | 2020. március 24.
1) Alicia Emma Watsonra hasonlít. Ezt csak most vettem észre, amikor belenéztem legújabb (2017-es) Szépség és a Szörnyeteg-feldolgozásba. Szegény nagyobbik fiam, hiába reménykedett, nem töltheti a barátnőjével a karantén viszontagságos napjait, mire kiutazott volna már lezárták a lengyel határt. Szaporodnak az anyós-viccek a Facebookon. A legutóbbinál nem tudtam megállni, hozzászóltam. (Nekem még csak egy tüneményes menyjelöltem van. A négy férfi mellett, akikkel együtt élek, egyelőre a női szövetségest látom benne. Minden finomodik és lágyul, amikor megjelenik.) Az illető végül törölte a posztot.
2) Megállapítom, hogy a köszönővírus nem ragályos. Igaz csak egy valakire köszöntem rá ma este futás közben a néptelen Jókai utcában: a szőke kutyás lányra. Nem reagált. Úgy tűnik, a világon egyedül én szenvedek ebben a betegségben, pedig igazán tovább adódhatna, hiszen nem halálos, én is élek még. Hacsak nem az van, hogy nálam tünetmentesen zajlik, és csak vírushordozó vagyok. Az is lehet, hogy elkapta már a kutyás lány, hiszen már tegnapelőtt is ráköszöntem (szegény, úgy összerezzent, mintha tüsszentettem volna), de benne még csak lappang a kór, és csak két hét múlva tör elő belőle egy „Jó estét!” formájában, amikor már nem is velem találkozik, hanem mással. Nem tudom, talán mégiscsak sikerül elterjesztenem.
Tudom, lelkem, nehéz, de meg kell próbálni kivonulni a mozdulat mögül, amivel valamire mutatunk. Hogy a néző ne a szép (és/vagy csúnya) mozdulatban gyönyörködjék („na, lám, ez itt milyen ügyesen mutogat”), hanem a dolgot magát lássa, a mutogatóról felejtkezzen el.
3) A hangok helyett a hangok közti szünetekre, a beálló csendekre helyezni a hangsúlyt nem ellentmondás? Nem kellene a nyomatékot, a kitüntetett figyelmet másként nevezni? Csendsúlynak, például? Á, nem. Ez nem hangzik jól. Talán már a „súly” szó sem stimmel. A csend esetleg már a súlytalanság birodalmába tartozik. De az sem igaz, mert ismerünk számos helyzetet, amikor a csendnek igenis súlya van. És olyan is van, amikor üvölt a csend. De hogy itt mostNem tudom. Csak azt sejtem (vagy inkább remélem), hogy néha, nagy ritkán ugyanazt a zenét hallgatjuk. És van, hogy ugyanazt a képet nézzük. A figurák jó esetben mindkettőnknek hol elődomborodnak, hol a háttérbe vonulnak, hogy az addigi hátteret domborítsák elő fő látnivalónak. Gyerekkoromban az orvosi rendelőben a soromra várakozva játszottam ezt a padlócsempével. Kovács Mártiék háza falán is volt egy ilyen figura-háttér minta. Márti apja volt a falu menő kőművese. Még javában ment az úttörősdi és a kisdobososdi, amikor ő már komoly vállalkozó volt. A családjának volt a faluban a legszebb háza, a felesége már akkor topp less napozott a kertben, amikor a faluban még csak oroszul lehetett tanulni, angolul vagy más nyugati nyelven semmiképpen nem. De térjünk vissza az elejtett szálra: a szünetjelek egy másik világban talán hangjegyek, és te már azt olvasod, azt a másik kottát. Hogyan is hihetném, hogy ami neked szól, ugyanaz a zene, amit én hallgatok.
| |
| 650. | [tulajdonos]: javított | [tulajdonos]: ... | 2020-03-23 20:16 | 2020. március 23.
Kedves Naplóm!
New York állam kormányzója szerint a „karantént” helyesebb „otthoni menedéknek" nevezni, hogy ne keltsenek vele félelmet és aggodalmat az emberekben. Anyura tegnap rászólt Jani, a tíz évvel fiatalabb szomszédja, hogy nem kellene kijárkálnia. Még maszkban sem. Még fertőtlenítővel a kezén sem. Ezért ma Anyu tüntetően körbe-körbe sétált az udvaron. Janiék ajtaja előtt is legalább tízszer elment. Ki-kilestem rá, ahogyan a köröket rótta, és vártam, mikor emeli fel a karját a tarkójára, amint azt a rabok szokták a börtönudvaron. Nem tudná egyébként a tarkójáig emelni a kezét, csak a dereka mögött tudja tartani, hogy ne fájduljon meg a háta. Készítenem kellene neki egy tanösvényt az udvaron, vagy egy lájtos akadálypályát. Feladatokkal, fejtörőkkel, versikékkel, amelyeket meg kellene fejből tanulnia, mire bejön a házba. Nem engedném be, amíg nm tudja. Az ötletet egy videóról szedtem. Egy három-négy kisfiúnak a szülei kék ragasztószalaggal kijelölt útvonalon mindenféle akadályt helyeztek el a lakásban (szék alatt kellett átbújnia, egy másik székről matracra leugrania, körbe kerülni valamit, hálón ugrálni stb.) A mama hangosan biztatta, az apa kamerával követte. Közben kiderült, hogy van még két kisebb gyerek is a házban, egy év körüli apróságok, valószínűleg ikrek. Ott totyogtak a háttérben egy járókában.
Tegnap nem mentem el futni. De ma erőt veszek magamon, és megpróbálom tovább terjeszteni a köszönővírust, amit pár napja futás közben fejlesztettem ki a gondolati útvesztőkkel teli mentális palotámban. Ha időben indulok, újta találkozhatom a két kutyás lánnyal és a cigarettázó fiúkkal, és jó messziről, jó hangosan rájuk köszönhetek, ahogyan legutóbb már egyszer megtettem. Eddig nem reagáltak, csak összerezzentek, mintha rájuk tüsszentettem volna. Nem akarják elkapni a „jóestéimet”, nehogy akaratlanul is továbbadják?
Ma lényegesen kevesebb koronás hírt olvastam. Madárcsicsergős YouTube-videókat hallgattam helyettük. Prímán lehet mellettük fordítani. A zene eltereli a figyelmemet, ez nem. Én is szoktam ilyesmit hallgatni, mondta Anyu. Akkor szokjuk most is, feleltem és előkerestem egy nyolcórás változatot. Holnap patakcsobogás lesz. Holnapután kipróbáljuk a macskadorombolást is. Attól lehet, hogy elalszom, de hátha nem, majd meglátjuk.
| |
| 649. | [tulajdonos]: ... | 2020-03-23 20:08 | 2020. március 23.
New York állam kormányzója szerint a „karantént” helyesebb „otthoni menedéknek" nevezni, hogy ne keltsenek vele félelmet és aggodalmat az emberekben. Anyu tegnap rászólt Jani, a tíz évvel fiatalabb szomszédja, hogy nem kellene kijárkálnia. Még maszkban sem. Még fertőtlenítővel a kezén sem. Ezért ma Anyu tüntetően körbe-körbe sétált az udvaron. Janiék ajtaja előtt is legalább tízszer elment. Ki-kilestem rá, ahogy a köröket rótta, és vártam, mikor emeli fel a karját a tarkójára, ahogyan a rabok szokták a börtönudvaron. Nem tudná felemelni, csak a dereka mögött tudja tartani a kezét, hogy egyenesebb legyen a háta. Készítenem kellene neki egy tanösvényt az udvaron, vagy egy lájtos akadálypályát. Feladatokkal, fejtörőkkel, versikékkel, amiket meg kellene fejből tanulnia, mire bejön a házba. Az ötletet egy videóról szedtem. Egy három-négy kisfiúnak a szülei kék ragasztószalaggal kijelölt útvonalon mindenféle akadályt helyeztek el a lakásban (szék alatt kellett átbújnia, székről matracra leugrania, körbe kerülni valamit, hálón ugrálni stb.) A mama hangosan biztatta, az apa kamerával követte, hogyan halad előre. Közben kiderült, hogy van még két kisebb gyerekük is, egy év körüli tipegők, valószínűleg ikrek. Ott totyogtak a háttérben egy járókában.
Tegnap nem mentem el futni. De ma erőt veszek magamon, és megpróbálom tovább terjeszteni a köszönővírust, amit pár napja futás közben kifejlesztettem a gondolati útvesztőkkel teli mentális palotámban. Ha időben indulok, találkozom megint a két kutyás lánnyal és a cigarettázó fiúkkal, és jó messziről, jó hangosan rájuk köszönök, ahogyan legutóbb már egyszer megtettem. Eddig nem reagáltak, csak összerezzentek, mintha rájuk tüsszentettem volna. Nem akarják elkapni a „jóestéimet”, nehogy akaratlanul is továbbadják?
Ma lényegesen kevesebb koronás hírt olvastam. Madárcsicsergős YouTube-videókat hallgattam helyettük. Prímán lehet mellettük fordítani. A zene eltereli a figyelmemet, ez nem. Én is szoktam ilyesmit hallgatni, mondta Anyu. Akkor szokjuk most is, feleltem és előkerestem egy nyolcórás változatot. Holnap patakcsobogás lesz. Holnapután kipróbáljuk a macskadorombolást is. Attól lehet, hogy elalszom, de hátha nem, majd meglátjuk.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 648. | Vajdics: obrigada | furim: re | 2020-03-23 16:45 | Kedves Furim!
Én köszönöm a figyelmességedet. Klára kedvességét is itt szeretném megköszönni.
Megjegyzem: amikor fordítottam még nem voltam tudatában annak, milyen gyorsan és könnyen átadható a koronavírus. Ez a vers, mintha ennek a folyamatnak az inverze lenne. Gyógyító szöveg.
Üdv: Anikó | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 646. | [tulajdonos]: ... | 2020-03-22 21:11 | 2020. március 21. Kedves tegnapi Naplóm!
Ma láttam egy egymilliószorosra nagyított koronavírust. Nyugtalanítóan szép volt. Addig néztem, amíg ocsmánynak és undorítónak nem találtam. Ettől megnyugodtam. Aztán segítettem anyunak megmosni a haját. Jövő héten le is vágom. Hiányozni fog a jó éles ollóm, amit 15 éve ötezer forintért vettem a Gazdaboltban. Azzal vágtam a fiúk haját, amíg engedték. Ágyneműt is mostam ma. Hamar megszáradtak a szélben. Sütött a nap is, hónak itt még semmi nyoma nem volt. Nem haladok a fordítással. Kezd beszűkülni a tudatom a járvánnyal kapcsolatos hírekre. Csak futni járok ki késő este. A férjem azt írta tegnap, jól döntöttem, hogy lejöttem Anyuhoz. Nem gondoltam volna, hogy ettől a mondattól bőgöm el magam. Vagy hogy egyáltalán elbőgöm magam. Ilyen hamar. Már most, amikor egyelőre még minden csak az agyamban van. Shakespeare állítólag a londoni pestisjárvány idején írta a Lear király-t.
| |
| 645. | [tulajdonos]: ... | 2020-03-22 20:14 | Bakancslistám (2020. március 22-én)
Látni, ahogyan az első unokám megszületik.
Hallani, ahogyan szopás után jóllakottan szuszog.
Tapintani a lábát, a kezét, az arcát, érezni a bőre melegét.
Magamba szívni az illatát, azt a jellegzetes babaszagot.
Hónapokkal később: belekóstolni a tejbegrízébe: kihűlt-e
már annyira, hogy ne égesse meg a nyelvét és a torkát.
Pár évvel később: ha megsérül, mert túl gyorsan szalad
felém az utcán, vagy a játszótéren hamarabb ugrik
le a hintáról, amikor meglát, megpuszilni a sebét,
lenyalogatni a térdéről a vért. Mert a nyál
fertőtlenít, ezt minden nagymama tudja. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
