NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 05:36 Összes olvasás: 71808Olvasói hozzászólások nélkül| 305. | Vajdics: korrekt-túra | [tulajdonos]: elemek | 2018-12-06 11:07 | | Egy felesleges "a" betű az elején, egy szükségtelen vessző a végén. Hiába nézem át ezerszer, egyes hibák csak akkor hajlandók megmutatkozni, amikor már késő. | |
| 304. | [tulajdonos]: elemek | 2018-12-06 10:50 | Szerelők vannak a házban. Elzárták a csapot. A bojlerből vékony sugárban még sokáig csordogál a meleg víz. Nem is olyan nagy kínlódás pár órára víz nélkül maradni, ha az embernek van miből túlbiztosítania magát: a tele vízzel a lekvárfőző lábas, plusz egy üvegkancsó, de még egy felmosó veder is.
A régi házunkban, amelyből mára foglalt ház lett, három család lakik víz, villany és gáz nélkül. Nem tudom, honnan szerzik a fát, apám alma- és körtefáiból nem maradt egy vesszőnyi sem, még anyám magasra nőtt rózsabokrait is kivágták, lebontották az összes melléképületet, az ólakat, a kukoricatároló górét és a pajtát, de még a kerti vécét is, mintha elnyelte volna a föld, pedig nem a föld nyelte el, hanem a tűz, ha már az elemeket sorolgatjuk.
Mamánál, Körösújfaluban a kútból húztuk a vizet, azt használtuk mosáshoz, mosogatáshoz; Papa abból öntözte a kertet. Ivóvízért az artézi kútra jártunk, a nagyobbak, Ibolya és én, nagy kannával, a közepesen nagyok, Anti és Zsuzsi, kiskannával, a legkisebbek, Erzsó és Móni, műanyag locsolóval és/vagy homokozóvödörrel. Két csap is volt a faluban, mi a síneken túli kiskútra jártunk. Lassan csordogált belőle a víz, volt, hogy egy órát is ott töltöttünk, mire minden edény megtelt. Nyár elején még csak nénikkel és bácsikkal lehetett ott találkozni, aztán hirtelen népszerűvé vált a kútra a járás: június közepére már a falu összes kamasz fiúja segíteni akart a szüleinek és a nagyszüleinek vizet hordani, és valahogyan pont akkor értek mindig oda a kútra, amikor mi is.
Heten voltunk még csak meg a tízből, Anti volt akkoriban az egyedüli fiú az unokák közt, a kút mellett mindenféle fiús mutatványt elleshetett a falusi gyerekektől. Nem mintha mi, lányok nem szerettünk volna a kút káváján egyensúlyozni, a vaskorlátok közt ezerféle módon átbújni, átlendülni, a kút gödrébe ugrálni, de főleg: beszélgetni, pillantásokat váltani, mert attól vált megunhatatlanná a mindennapos helyszín, hogy egymással voltunk elfoglalva, nem tárgyak voltak a játékaink. Kívülről nézve bármelyik mai szakember ingerszegénynek nevezné azt a környezetet, amelyben mi boldogok és szabadok voltunk.
A víz ezzel most nagyjából megvan megint. A földet kellene még valahogyan megírni. És hozzá a tüzet és a levegőt is, persze, ha már sárkány vagyok. Meg mérleg. Nem mintha foglalkoztatna az asztrológia. Ahogyan az asztrofizika és az asztrokémia sem igazán. Az asztroliteratura inkább.
Az ufó-hívők szerint a Plejádokról érkezik a földre a legtöbb ET. A Plejádok, Atlasz és Pléioné csillaggá változott leányai, magyarul nem túl költőien Fiastyúk a nevük. Másként: Hetes. Újdonsült iráni barátnőm, Parvin neve is ezt jelenti perzsául.
| |
| 303. | [tulajdonos]: séta-a-valós-showban | 2018-12-05 21:37 | A "Wilkói kisasszonyok" összes női szereplője én vagyok. De Wiktor Ruben is én vagyok valószínűleg, ugyannak a jelenségnek a másik oldalán. A dolgok színe és a fonákja: mint a kettős csillagok, a gravitáció okozói. Még meg sem születtem, már elveszítettem valamit. A Szeparációs Szorongás, mint egy hibbant eSz–eSz-tiszt, hajt végig az életen.
A Margit hídon, ha bal oldalt kelek át Pestről Budára, mindig ugyanazon a ponton nézek le a Dunára, ott, ahol az újjáépítés előtt az aluljáró bástyája állt. Még bennem lehet a mozdulat, amellyel a körlépcsőn elindulok le a járdaszigetre, most, hogy a lépcső már nem létezik, csak a szemem szédül le egyenesen a vízbe. Csórnájá vódá – szólal meg bennem ilyenkor egy hang, nem tudom, honnan jön, nem jut eszembe jobb hangalak a lent örvénylő sötétség megnevezésére, akárhogy próbálom megismételni az általam ismert (és alig ismert) nyelveken: fekete víz, black water, agua negra, Schwarzwasser (?) – túl száraz és lapos mind, egyik sem fejezi ki azt a – hol bársonyosan, hol fémesen – fekete kavargást, amitől az embernek egyszerre támad maradhatnékja és menekülhetnékje.
Van egy orosz népdal, a Hógyát kónyi nád rekóju (Mennek a lovak a folyóhoz), mintha abban lenne szó a mélységesen mély fekete vízről, amibe a lovak szomjukban belezuhannak. Hát, ez is most eszembe jutott.
A Kis Rókus utcánál a gyalogátkelőt lezárva találom, több mint két méter magas a kerítés, mögötte nagyszabású építkezés, érzem a lebontott falak, a nedves cement szagát. A Körút másik oldalára átsétálhatnék, alig jár már valami, még a zebráig sem kellene visszamennem, de kb. másfél órája gyaloglok, nincs kedvem az utolsó szakaszon egy méterrel sem megtoldani a megszokott útvonalat. Az úttesten haladok inkább tovább odáig, ahol már csak egy szalag az akadály, belépek a járdára, az építkezés palánkja mellett lépkedek – így kerülök újra rács mögé. Majd csak kiszabadulok valahogyan.
Kiszabadultam. Tele a város kivilágított hópelyhekkel és jégkristályokkal. A Hajós utcában egy órásműhely kirakatában nagy betűkkel ez állt: „JAVÍTÁS”. Felette óriásplakát: „Gyenge országból erős hazát!” A plakáthoz tartozó arc méretét Sztálin is megirigyelhetné, ha élne, a nem szegény.
Végre sétáltam egyet illúzióim helyett a "Valóságban". | |
| 302. | [tulajdonos]: pesadilla | 2018-12-04 12:55 | | Mennünk kellett. A következő helyre, ahol biztonságban lehetünk. A vezetőnk, akiről először azt hittem, ő az apám, pedig nem is hasonlított rá, de valamiért bíztam benne nagyon, azt mondta, csak pár percünk van. Az utcán alhattunk előző éjszaka, mert az ágyneműnk ott hevert a járda szélén. Le akartam húzni a huzatot, de a paplan dagadni kezdett a kezemben, mint a dunna, túl sok időt vett volna igénybe kibontani, és még nem volt összepakolva semmi, inkább lemondtam róla. Még ennem is kellene valamit, mondtam a többieknek, de túl sokan voltunk, ha beállok a sorba, nem tudom magam felkészíteni a hosszú útra. Problémám volt a felöltözéssel is. Kerestem a ruháimat; csak gyerekholmik akadtak a kezembe, én meg közben egyre meztelenebb lettem, törülközőt tekertem magam köré, ám akkor hirtelen olyan sötét lett, hogy megnyugodtam, semmi baj, úgy sem lát senki. Valahogyan elkészültem mégis, hamarabb, mint bárki más, és akkor már újra nappal volt. Sétálnék egyet a városban búcsúzóul, mondtam a vezetőnknek, aki bár nem hasonlított az apámra, úgy viselkedett, mintha ő lenne a család feje, amelyhez én is hozzátartozom, kaptam is engedélyt, mint egy gyerek: a város főterére még elmehetek vízért. Impozáns kőépítmény fogadott a főtéren, olyan volt, mint egy, díszes főkapu, magasba nyúló, fehér oszlopokkal, két oldalt szimmetrikusan elhelyezett, szögletes gödörrel, ott volt a kút – duplán. Emlékeztem erre a helyre, mintha már jártam volna ott egy korábbi álomban, és a bűz, ami hirtelen megcsapta az orromat, az is nagyon ismerős volt. Gyanút fogtam. Itt valami nincs rendben. Lenéztem a bal oldali gödörbe: tele volt kidobált ételmaradékkal, a kupac tetején görög- és sárgadinnyehéjak, a valóságoshoz képest legalább ötször nagyobbak, rohantam a jobb oldali kúthoz, ugyanez. Lehetetlen, hogy ide hordják a szemetüket, gondoltam, innen tényleg menni kell, ez a város egy dögtemető. Nem tudtam mégsem mozdulni, a rothadó szerves anyag olyan sokféle színben pompázott, főleg narancssárgában, de volt benne piros és zöld is, lila is került bele, ahogy bámultam – nem bírtam elszakadni a látványtól. Valaki spanyolul kezdett beszélni a fejem felett, arra ébredtem. | |
| 301. | [tulajdonos]: nem-is-vol-nála-ceruza | 2018-12-04 00:00 | | Eszembe jutott megint a lepke, amit évekkel ezelőtt láttam a Balatonban vergődni, lélegzetelállítóan szép volt a haláltusája, ahogyan a szárnyával csapkodva koncentrikus köröket írt maga köré vízben, sajnáltam, hogy nem tudok rajzolni, okos telefonom meg még nem volt, hogy lefényképezzem, de ha lett volna, sem vittem volna le magammal a partra, végül egy nádszálat fogtam, és alátartottam, hogy kimentsem. Emlékszem a nyújtózkodásra, alig értem el a nádszál végével a lepkét, de az, amint megérezte a segítséget, azonnal rákapaszkodott. Vastag potrohú, barna éjjeli lepke volt, a szárnyai teljesen át voltak ázva, elég hűvös volt aznap, lehet, hogy hiába mentettem ki. Ha a házban találok rá, amint valamelyik lámpa körül kóvályog, gondolkodás nélkül agyoncsapom. | |
| 300. | [tulajdonos]: szelfi | 2018-12-02 21:10 | Ha festeni tudnék, hátulról örökítenélek meg,
ahogy a horizonton, az ég és víz találkozásánál
azt a foltot kémleled, ami talán csak délibáb,
de hajó is lehet, magas árbocú, karcsú vitorlás
vagy testes bárka, egyik pillanatban közeledik,
a másik pillanatban távolodik, mintha nem tudná
eldönteni, mivel vált ki kevesebb sóvárgást;
impresszionista képet festenék, elmosódott
körvonalakkal, a vibráló levegőben keveredő
színekkel, csak a hajó lenne egyértelműen
fekete, aki látná, mind azt gondolná, ez az
eddigi legjobban sikerült önarcképem.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 299. | Gyurcsi: József | [tulajdonos]: fáraó-és-fáresz | 2018-12-02 19:16 | Van nekünk saját királyunk,
nem kell ide fáraó
- és én mit nem adnék, ha csak
hét szűk évről volna szó!
Józsi viszont lennék én is
- egy józsíros pályázat -,
és nem sima álmot fejtek,
hanem inkább vágyálmat...
Ugyanez limerickben:
A szegénylegényből lett fáraó nálunk,
mi meg robotoló rabszolgává válunk,
stadion van, nem piramis,
drágán kaja, meg pia is,
korunk Mózesére sehol sem találunk
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 298. | Vajdics : ? | Duma György: Fáraó | 2018-12-02 18:41 | Kedves D. Gy.!
A fáraót és a fáreszt a te képzeleted hozta össze, nem az enyém. József megfejtette Egyiptomban a fáraó álmait (hét bő esztendő -- hét szűk esztendő). Ezért emlegettem.
A. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 297. | Duma György: Fáraó | [tulajdonos]: fáraó-és-fáresz | 2018-12-02 11:00 | Kedves Anikó!
Érdekes felvetés, hogy a fáraó és fáresz szavaknak köze lenne egymáshoz. Mivel nem vagyok nyelvész, főleg nem etimológus, nem tudnám se alátámasztani, se cáfolni, bár inkább az utóbbi felé hajlanék.
A Baltazár esetében nyilván csak átírási problémával állunk szemben, ez nevek esetében igen gyakori. Viszont a "fáresz - ufarszin" eset másnak tűnik. Noha a gyök nyilván közös, a fáresz bennem inkább ébreszt főnévi jelentést (vö. córesz, pajesz, gajdesz, stb.), sem mint cselekvést.
A két szóalak mindenképp jelentősen eltérő, kizártnak tartom, hogy a jelentésük azonos lehessen. Az u talán (egybeírt) előrag, hasonlóan a cseh-hez, míg a -szin, -esz végződések is lehetnek különböző ragok, esetleg igeidő jelek, vagy ki tudja mik.
Mint nyelvek területén ügyködő ember, gondoltam, talán van olyan barátod, ismerősöd, aki felfejtené ezt a rendkívüli horderejű anomáliát.
Juhász Gyula fenti verséhez idáig nem volt szerncsém, köszönöm, hogy megosztottad velem. | |
| 296. | [tulajdonos]: normafa2 | 2018-12-01 19:59 | Szakállas öregember toporog a botjára támaszkodva a maximum másfél méter széles futóút közepén, jobbra-balra billeg, nem tudom eldönteni, melyik oldalról kerüljem, hogy ne lökjem félre, mire odaérek, felgyülemlik bennem a türelmetlenség, kedvem lenne belefújni egy papírzacskóba, mint a levegőt, és eldurrantani az öreg füle mellett: ez itt futószőnyeg, édesapám, ki van írva, csak futóknak, runners only, nem látja? Nagy megkönnyebbülés, hogy végül nem szólalok meg, balról kerülöm ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna a szőnyeg beton padkájára felpattanni, majd onnan leugrani.
A Normafánál járunk, a fejemben meg Oscar Schindler és Amon Göth nagyszabású beszélgetése jár a hatalomról és az erőről. Az erő az, magyarázza, Schindler, amikor indokolt lenne, hogy öljünk, de nem tesszük meg. Göth – akinek az a kedvenc szórakozása, hogy az erkélyéről, mintha csak verebekre vadászna, lelő mindenkit, akit nem talál elég fürgének, minden lent tevékenykedő lomha zsidót – ledöbbenve hallgatja „barátja” okfejtését. Szerintem te részeg vagy, mondja ijedten, pedig ő van berúgva, de hirtelenjében nem talál más magyarázatot az övétől teljesen idegen gondolkodásmódra, pár pillanatra mintha ki is józanodna, még másnap másnaposan is a hatása alatt áll annak, amit hall, és egy pár óra erejéig a kegyes uralkodók szerepében tetszeleg. Még a tükör előtt is gyakorolja a megbocsátó pózt, két ujját a magasba emeli, mint egy császár. Aztán megunja a játékot, idegesen piszkálni kezdi a körmét, és a következő pillanatban már megint a kezében a pisztoly, gondolkodás nélkül lövi le a kisfiút, aki nem tisztította ki a kádját, mert nem tudta, hogy lúggal kell eltávolítani a rárakódott vízkövet.
Mindannyiunkban ott rejtőzik valahol a mélyben egy SS-tiszt. Megakadályozni, hogy azt csináljon, amit akar, nem kis hatalom.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
