NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-09 00:30 Összes olvasás: 72500| 303. | [tulajdonos]: séta-a-valós-showban | 2018-12-05 21:37 | A "Wilkói kisasszonyok" összes női szereplője én vagyok. De Wiktor Ruben is én vagyok valószínűleg, ugyannak a jelenségnek a másik oldalán. A dolgok színe és a fonákja: mint a kettős csillagok, a gravitáció okozói. Még meg sem születtem, már elveszítettem valamit. A Szeparációs Szorongás, mint egy hibbant eSz–eSz-tiszt, hajt végig az életen.
A Margit hídon, ha bal oldalt kelek át Pestről Budára, mindig ugyanazon a ponton nézek le a Dunára, ott, ahol az újjáépítés előtt az aluljáró bástyája állt. Még bennem lehet a mozdulat, amellyel a körlépcsőn elindulok le a járdaszigetre, most, hogy a lépcső már nem létezik, csak a szemem szédül le egyenesen a vízbe. Csórnájá vódá – szólal meg bennem ilyenkor egy hang, nem tudom, honnan jön, nem jut eszembe jobb hangalak a lent örvénylő sötétség megnevezésére, akárhogy próbálom megismételni az általam ismert (és alig ismert) nyelveken: fekete víz, black water, agua negra, Schwarzwasser (?) – túl száraz és lapos mind, egyik sem fejezi ki azt a – hol bársonyosan, hol fémesen – fekete kavargást, amitől az embernek egyszerre támad maradhatnékja és menekülhetnékje.
Van egy orosz népdal, a Hógyát kónyi nád rekóju (Mennek a lovak a folyóhoz), mintha abban lenne szó a mélységesen mély fekete vízről, amibe a lovak szomjukban belezuhannak. Hát, ez is most eszembe jutott.
A Kis Rókus utcánál a gyalogátkelőt lezárva találom, több mint két méter magas a kerítés, mögötte nagyszabású építkezés, érzem a lebontott falak, a nedves cement szagát. A Körút másik oldalára átsétálhatnék, alig jár már valami, még a zebráig sem kellene visszamennem, de kb. másfél órája gyaloglok, nincs kedvem az utolsó szakaszon egy méterrel sem megtoldani a megszokott útvonalat. Az úttesten haladok inkább tovább odáig, ahol már csak egy szalag az akadály, belépek a járdára, az építkezés palánkja mellett lépkedek – így kerülök újra rács mögé. Majd csak kiszabadulok valahogyan.
Kiszabadultam. Tele a város kivilágított hópelyhekkel és jégkristályokkal. A Hajós utcában egy órásműhely kirakatában nagy betűkkel ez állt: „JAVÍTÁS”. Felette óriásplakát: „Gyenge országból erős hazát!” A plakáthoz tartozó arc méretét Sztálin is megirigyelhetné, ha élne, a nem szegény.
Végre sétáltam egyet illúzióim helyett a "Valóságban". | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
