Kedves Attila (Márk?), lám, még azt sem tudom, melyik a helyes(ebb) megszólítás.
Nem ismerjük egymást.
Így nem is remélem, hogy a mondandóm a döntést megváltoztathatná.
Leginkább egy magán monológ, amit a történtek sorozata kivált belőlem.
(esetleg, a lehetséges követők érveinek/szempontjainak árnyalása):
Egy hete sincs a Madách idézetnek. Lehet-e egy i-betűs vitának nyertese?
Egy értelmetlen, sőt, felesleges vitát nem lehet megnyerni, egy ilyen vita résztvevője az első pillanattól fogva vesztes. Egy ilyen vitában való győzedelmeskedés érdekében, vagy fordítva, a vitában alulmaradás következményeként értékeket önszántunkból feladni, több mint bűn, hiba.
A saját szavainkra úgy kell tekinteni, mint amelyek képesek megváltoztatni, jobbá tenni a világot.
Nem méricskélhetünk, hogy a mondandók egyezik-e az aktuális többségi véleménnyel, de azt sem tehetjük meg, hogy a széllel szembekiabálva ne mondanánk el, amit fontosnak vélünk, akkor is, ha teljesen magunkra maradunk a véleményünkkel.
„ a dokk vállalhatalan”, mit jelent ez? Hát nem az a normális hozzáállás, hogy ha valamivel nem értünk egyet, akkor annak hangot adunk? Egy társasházba, ha beköltözik egy börtönviselt, akkor a ház már vállalhatatlan? Ha ebben az országban él X ember, akikkel nem szeretnék közös levegőt szívni, akkor ez az ország már vállalhatatlan?
Tényleg az lenne a helyes erkölcsi kiállás, ha egy (sok) nézeteink szerint helytelen döntést követően kiszállunk?
Lehet elege bárkinek bármiből, bármely okból. Emberek vagyunk.
De akkor azt tessék felvállalni: nem kívánok több energiát pazarolni megnyerhetetlennek tartott vitákra. Nem kívánok a jövőben hangot adni kisebbségi véleményeknek. (Ugye, mennyire szarul hangzana ez?)
Bocs,
Gyuri
|
