DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2783 szerző 35550 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Halmai Róbert
  Kellemes föveny
Új maradandokkok

Bakkné Szentesi Csilla: a hálátlan asszony
Francesco de Orellana: A helyzet reménytelen és egyre romlik
Kosztolányi Mária: gombóc sirató
Szikora Erzsébet: Time-out (jav.2)
Kiss Anna Mária: péntek esti blues
Czékmány Sándor: árkok keretben
Kosztolányi Mária: kutyák
Biró Erika: Hinta
Francesco de Orellana: Harmincegy
Burai Katalin: Feltámadás
FRISS FÓRUMOK

Mórotz Krisztina 17 perce
Paál Marcell 4 órája
Nagyító 5 órája
DOKK_FAQ 8 órája
Tiszai P Imre 18 órája
Kosztolányi Mária 19 órája
Duma György 20 órája
Dezső Márton 21 órája
Szilágyi Erzsébet 1 napja
Kiss Anna Mária 1 napja
Bakos Fanni 1 napja
Karaffa Gyula 1 napja
Farkas György 1 napja
Pálóczi Antal 1 napja
M. Szabó Mihály 1 napja
Szakállas Zsolt 1 napja
M. Karácsonyi Bea 1 napja
Gyurcsi - Zalán György 1 napja
Tóth Gabriella 2 napja
Francesco de Orellana 2 napja
FRISS NAPLÓK

 Jó, ha a vége jó 1 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 4 órája
A vádlottak padján 5 órája
weinberger 5 órája
Szerdánként, kávé helyett 6 órája
leállósáv 6 órája
DOKK estek 8 órája
P 10 órája
Conquistadores 10 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 15 órája
Volt egy pillanat 17 órája
nélküled 17 órája
Baltazar 18 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 18 órája
Graffiti 18 órája
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Oswald Chesterfield Cobblepot
Legutóbbi olvasó: 2018-09-25 15:22 Összes olvasás: 42131

Korábbi hozzászólások:  
641. [tulajdonos]: Á T U T A Z Ó B A N2018-08-19 13:08
Esernyőt bontottam és elszálltam a neves DOKK ASYLUM felett. -



- Ezt láttam. A maga módján persze bájos játék a körbebántalmazás.

640. [tulajdonos]: 'Teherbe estek a vitorláim'2018-05-24 22:10
VÉ-

Kedves Mindenki!

Elérkezett hát a búcsú pillanata. Szerettem volna ezt a naplót az 1000. bejegyzéssel lezárni és csak azután lépni, ahogyan azt régebben jeleztem, de úgy vélem ez teljesen felesleges önkínzás lenne a részemről, nem is beszélve arról hogy ez mások gyötrésének is beillene. Így, ezt a félig-meddig szerepnaplót se folytatom tovább. Verset se töltök fel. És nem gyakorolom a tulajdonosi jogaimat se, gyakorlatilag úgyis mindegy, hát pihenjenek a hányadok; és a dokk vállalhatatlanná lett a szememben. Nyilván én is a dokk első számú szolgájának szemében. Nincs is ezzel baj. Az elmúlt két év, hatalmas viharokkal és kiderülésekkel is izgalmas, érdekes, nyitott időszak volt. Különös kaland volt egy szintén két évig tartó szünet után ismét a dokk-arénájában forgolódni új szerepkörökben. Azonban minden érdekes periódus lezárul egyszer, leginkább akkor, amikor beköszönt az unalom és az autokrácia korszaka és egy mindenható bábjátékos alakítgatja a dolgokat, aki elviekben a túlhatalom kérlelhetetlen ellensége. Néhányan ezt értékelhetik úgy, hogy a finomkodás és a szakmaiság nem egyeztethető össze. Vegyük tudomásul, hogy a szakmaiságra való hivatkozás az orvostudományon és a mérnöki munkán kívül az esetek döntő többségében egy trükk, ami nem jelenet egyebet mint kapcsolati és anyagi tőkét, hűbéri rendszereket, menetrendet arra vonatkozóan, hogy ki kicsodát, miféle haszonért épít fel, támogat meg vagy nyal ki. Így építve nárciszból lugast a professzionális jelentéktelenség köré. Nem szakmaiságra, hanem becsületes alkotói attitűdre és nyitott interakciókra van szüksége a véleménybuborékokba és szalonokba záródó "nyitott társadalmunkban". Különösen igaz ez a művészetek birodalmára, ahol a tökéletes objektivitás tévképzete amúgy se lehet egyéb, mint egy rossz vicc, hovatovább a szakmaiatlanság állatorvosi gebéje. Bíztatok mindenkit, hogy találja meg emberi és alkotó autonómiáját, akkor is, ha ez nem kecsegtet pozitív visszajelzésekkel. Ne adjuk el a lelkünket lájkokért, dicséretekért, szalontagságokért cserébe! Jöjjenek hát bátran az újak, az önmagáért való progresszió jegyében.

Ehhez kívánok mindenkinek sok bátorságot és optimizmust!

-GE

639. [tulajdonos]: nagy kaland dokk2018-05-24 20:30
SZABAD-

Mindent láthatóvá tenni, és ami olyan, azt finoman moderálni. Ez volt. Van. Lesz a véleményem. Szerintem nincs más vállalható módi. Tulajdonosként is így gondolom. De ez egy kisebbségi vélemény. Tudomásul veszem, hogy kisebbségbe kerültem, amúgy is otthonos állapot. Megyek szamócát legelni a kertbe és a szomszéd macskájával társalogni Leibnizről. Jobb híján.

-SZÓLÁS

638. [tulajdonos]: felkavarodott a tartalmam2018-05-24 01:24
SZOMORÚKÁSA-

Van valami figyelemreméltóan ízléstelen és ostoba kíméletlenség abban, ahogyan manapság a kollektív érvénytelenségbe csúszó "profi" és "amatőr" költők egymással bánnak, mit sem érő pózolásaik közepette. Vajon az emberi és művészi aránytévesztés mint alapértelmezett attitűd szükségszerű vagy fakultatív?

-HAGYJMÁRRAL

637. [tulajdonos]: "lassúság az élet érteleme"2018-05-23 23:17
EJ-

:O :O :O Egek! De lecsökkent a bírálandokk versek száma! :O :O :O Hűha! Nem biztos, hogy ez nem hat rémítően! :O :O :O

-HA

636. [tulajdonos]: imádom a gépi felolvasást2018-05-23 23:02
NYOMO-



-RÚSÁG

635. [tulajdonos]: rémálom tavalyról2018-05-23 22:35
BÖ-

Bártfai Attila Márk

MASNIK
-munkahelyi groteszk-

Böbe csupán relatíve találta büdösnek. Böbe már csak ilyen volt. Javíthatatlanul optimista. Csúnyának se találta. Végül is nem volt fekete, és Böbe szemében az árnyék, a sötét és a feketeség volt csupán ronda. A rikító ízléstelenség egyáltalán nem volt a kedve ellen való. Ahogy a matt vagy a natúr színekben pompázó lényegtelenség és formátlanság se szegte kedvét. Iza büdösnek tartotta, de Böbe volt a főnöke, így készséggel és „szépszóval” elismerte, hogy csupán relatíve büdös; azt persze senkinek, még magának se vallotta volna be, hogy vonzódik a bűzhöz. Egy viseletes zokni, egy darabka pálpusztai, vagy egy ázott kutya, mindig kellemesen remegtette meg az orrcimpáját. Vizuálisan érzéketlen volt -ha nem is a vakságig, csupán a bambaságig-, így nem tudta felmérni, hogy szép avagy ronda-e. Estella nem rendelkezett semmiről se saját véleménnyel. Az ő esetében azonban hiba lenne olyan filozófiai attitűdre gondolni, hogy : „Véleménnyel bírni egyszerre túl sok és túl kevés a számomra”. Ő egyszerűen gyökér volt, a maga növényi módján. Ricardo vigyázó szemeit nem Párizsra, hanem Izára szegezte, következésképpen Böbével értett egyet. Marcell komisz és kritikus alkat volt, tehát igen büdösnek és igen rondának találta. Ivy meglepően értelmes teremtés volt, így saját jogán is büdösnek és rondának gondolta, fennhangon pedig osztotta Marcell véleményét. Anna méltóságán alulinak találta az egészet, hiszen már felmondott, és csupán pár napja volt hátra azon a helyen. Jolika pedig, az édes-kicsi Jolika, politikailag korrekt kívánt maradni a létező összes kellemetlen helyzetben, így ebben is.
Böbe beadta a derekát. És próbált a kritikai szárnyra figyelni. Lehajolt, villantott egy kőműves dekoltázst. Egy kis golyós stifttel bekente és egy aranyszínű szalaggal körbekötözte. Csoffadt masnit is csomózott rá. „Na? Jobb lett? Hm? Egész dögös, nem?” firtatta. Iza, Estella és Ricardo aprókat tapsikoltak a mestermű láttán. Marcell, Ivy, Anna megvetően fintorogtak, és kételkedően vonogatták a vállukat. Jolika kifejezéstelenül mosolygott. „Javíthatatlanok!” kacarászott Böbe. Utasította Izát, hogy a kreatív csoport raktárából hozzon ki többféle színű szalagokat valamint, hogy szolgáltassa be a saját dezodorát. „Az enyémet?” kérdezte Iza. „Hiszen én nem használok dezodort.” Böbe jelentőségteljesen körbehordozta tekintetét. Mindenki leadta a saját illatosítóját. Iza pedig hozta a szalagokat. Divatbemutató következett. Szalagot, szalag után próbáltak rá. Csokrétát, csokréta után rittyentettek köré. És aromákkal fújkálgatták jobbról, balról. Citrusossal éppúgy próbálkoztak, mint ilang-ilangossal. Böbe végül kimerült és bedurcizott. „Nektek semmi se jó?” rikácsolta. „A pöttyös masni se volt jó, a piros se, de még a türkizkék se azokkal a ragyogó kis strasszokkal? Hát a Hermes parfüm? He? Elárulnátok végre, hogy alapvetően és ugyan vajon, és hogy oda ne rohanjak, mi a bajotok?” Amikor zaklatott volt, hajlamos volt a magyartalanságok halmozására. Marcell, Ivy és Anna kényszerítve érezték magukat, hogy kimondják. Kórust formáltak, s mint egy görög sorsdrámában együtt szóltak. „Ó, Böbe! Ez alapvetően egy darab szar. Ezen sajnos se masni, se parfüm nem javít. Büdös és csúnya marad így is, úgy is.” Böbe arca elfelhősödött. Könnyei majdnem kibuggyantak, de erőt vett magán és Izától támogatva lehelte: „Ez nem igaz.” Fáradtan elkacsázott a helyszínről. Lassan a többi szereplő is visszavonult. Csak az maradt. Az a darabka bánatos szar. Rajta egy fehér szalag, némi pacsuli, és három zöld légy.

-BE

634. [tulajdonos]: a szülők bevonulása2018-05-23 01:20
IZELÍTŐ-

Bártfai Attila Márk
PHOTOSHOP

Anyám alacsony, kövér teremtés volt. Nagymamaszerű. Vonásai gyerekesek, bánatosak; arcbőre szürke, használt; ajka egyetlen vonal; orra vastag, magas 'nyereggel', szűk likakkal; szeme nagy és barna; a haja ugyancsak barna, és a homloka előtt törékeny hullámot vetett. Mindezek dacára őrzött magáról egy képet. Leginkább az emlékezetében, de egy kis faládában is a családi fotók között. Azon a felvételen egy húszéves lány szomorkodott ostobán, bájosan, fekete-fehéren. Számomra idegen volt ama idea. Magam csak a színes, nagymamaszerű anyut ismertem el valódinak.

Belseje azonban szöges ellentétben állt kültakarójával. Szíve, agya és más létfontosságú szervei is valószínűleg aprók, szárazak és kemények voltak. Úgy képzelem, ezek a szervek nem kapcsolódtak össze egymással semmilyen rendszerben, hanem ide-oda gurultak a testében. Lehetségesnek tartom, hogyha valaki erősen megrázta volna anyut, mint egy rumbatököt, akkor ő készségesen zizegett, zörgött volna. A háj csupán látszat, bűbáj volt az esetében. Úgy volt ő telt, mint egy matrjoska baba; végső soron üresen.

Gondolkodásmódja nehézkes volt, és az is holmi egyszerűsödött érzékeléshez kötődött. Ha az értelem valóban sütnivaló, ahogyan mondják, akkor az ő esetében az csak valami olcsó, ragacsos nyesedék lehetett. Holtáig hitte, hogy sváb, holott látványosan zsidó volt. Szeretettel gondolt a számára németesen csengő nevű ősökre; anyai nagyanyámra például, aki Maurer Gizellaként járt-kelt a napsütötte árnyékvilágban, és aki olyan színekkel, vonásokkal volt megáldva, melyek a Közel-Keleten szokványosak. Megengedem, egy földrajzi egység is lehet K und K.

Anyám „értelmességének” forrása a nagyapám volt. Nevezett férfiú valóban sváb hangzású névvel büszkélkedett. Srágli Gyulának hívták. Kegyetlen ember hírében állt, vert mindenkit a családban, amúgy meg munkásőr volt a lelkem. Anyámat és nagybátyámat addig aprította, míg azok meg nem bolondultak. Szégyentelen életének idejekorán és gázzal vetett véget. Anyám örökölte a könyörtelenségét, a nagybátyám nem. Viszont mindketten apjuk teremtő akaratához híven gyerekek maradtak egész életükben.

Anyám érzelmeiről mit sem tudok. Nem hiszem, hogy bárkihez vagy bármihez is kötődött volna a szeretet vagy a gyűlölet habarcsával. A heves érzemények amúgy összeegyeztethetetlenek voltak avval a közönséges lustasággal és a jóra való restséggel melyek őt mindenkor jellemezték. Dühre azonban képes volt. Ám az olyan parttalan, áradó és céltalan volt, akár a renyhesége. Valamely ismeretlen természeti tünemény nyilvánulhatott meg pusztításaiban, és nem a szerény, emberi zabolátlanság.

Legtöbbször a bódult bánat hangulatában időzött. Amaz intim állapot pocsétáját dili bogyókkal és alkohollal idézte elő ’tapasztalata-mezejében’, hogy ezzel az ide nem illő kifejezéssel éljek. Világos pillanataiban öngyilkosságra készült, vagy céltalanul tört-zúzott, embereket locsolt le forró zsírral, dobált meg hideg tállal, kergetett meg bárddal. Mikor mire ragadtatta heveny bárdolatlansága. Azok az úgynevezett emberek, akik irányába a dühe kiáradt, lehettek éppúgy családtagok, ahogyan vadidegenek. Neki az emberek ’egy-kutyák’ voltak.

Mindent egybevetve megállapíthatom, hogy az anyukám elbűvölő teremtés volt. Eredeti, varázslatos asszony. Maga a féktelen boszorkányság, a tudattalan, a természetes fekete mágia. Kevés ember büszkélkedhet hozzáfogható beavató őssel a női ágon. Majdnem megölt! Én túléltem, a fele-bátyám, az a nagy mamlasz a Pisti, na, az belepistult. De erről majd később szólok, amikor eljön az ideje. Most a figyelmemet az apám természetrajzának felvázolására kell fordítanom.

Fess alak volt az apám. Legényemberszerű. Termete arányos, húsa kemény, bőre feszes; koponyája nehéz de formás, vonásai arrogánsak, orra valódi remekmű; szemei kicsik és jégszín kékek; haja akár a szerecseneké fekete gyapjú, szakálla sűrű, kurta. Szaga oly behízelgő volt, mint a pézsma. Nincs azon semmi csodálkozni való, hogy valami földön ődöngő görög istennek képzelte magát. Nem őrzött magáról semmilyen ábrándot, hiszen önnön tökéletességének szobraként nem volt szüksége a múlt, vagy a fiatalság érzelmi megerősítésére. Én se láttam őt soha másnak, mint amilyenek ő látta magát; tökéletesnek.

Testében, a középpont felé haladva egyre szilárdabb, és ridegebb lehetett az anyag. Zsigerei valószínűleg hidegek voltak, és kristályrétegekként préselődtek egymásba. Alighanem iszonyú nehézségek árán áramolhatott csak benne az élet. A vitalitás nem is folyadékszerű volt az ő esetében, inkább elvont, lehetetlen elektromosság. Ha aput egy gyémánt ágyúgolyóval keresztüllőtte volna valaki, akkor áthatolhatatlan krétaporként töltötte volna ki, a rendelkezésére álló, tehát az összes lehetséges teret.

Elméje kíváncsi volt, de lusta, utált minden szellemi erőfeszítést, noha valóságos géniusznak képzelte magát. Irigyelt minden művészt és gondolkodót, akit a világ számon tartott. Noha semmi hallása nem volt, váltig állította, hogy jobb zenét komponálna, mint Mozart, és éveken keresztül nagy élvezettel kergetett egy fülsértő futamot a rusnya, elhangolt gitárján. Egyetlen valódi tehetsége a képzőművészetben nyilvánult meg. Kétségkívül remekül rajzolt és könnyedén, technikásan festett, azonban semmit nem kívánt megmutatni a világból, így a munkái ásítottak az unalomtól.

Apám szellemének nárciszát a nagypapám ültette. A kulák, akit agyba-főbe vertek a kommunisták. Ez a rideg férfiú, nem szerette az apámat, csak apám nővérét. Amikor a nagymamám huszonhét esztendősen meghalt, a három éves fiúra a rideg tartás évei köszöntöttek. Az elhanyagolás, a verés, a semmibevétel. És az irigykedés évei. A lány mindent megkapott, ő pedig semmit. Nyúlra, birkára, tehénre kellett vigyáznia és a gyümölcsfáról jóllaknia. Cipőt ritkán kapott, a régit erőltették, ezért kissé deformálódtak a lábujjai. Az egyik nyáron üvegszilánkba lépett és az máig ott van a talpában.

Az önsajnálat és a gyerekes büszkeség voltak apám leggyakoribb érzelmei. Senkit és semmit nem szeretett. Azt követelte, hogy őt szeressék. Nem szavakkal, testtartással és nézéssel. Aki engedelmeskedett neki és megszerette az pórul járt. Megvetette és ostobának, aljasnak nevezte az övéit, akik fel se érik ésszel az ő emberi nagyságát. Ivott, kurvázott, politizált, majd nagy hirtelen hipochonder lett és már nem korhelykedett, hanem harmat gyönge teát vedelt literszám, a kopó porcairól szólt érzékenyen és nem létező cukorbajára hivatkozva bevezette az undorító édesítőszert a háztartásban.

Fáradékony volt. Délceg alkata ellenére, ha tehette kerülte a munkát. Utálta a zsidókat, talán konkurenciát látott bennük, mert folyton ügyeskedéssel szerzet pénzt, lakást, nagyobb lakást, telket, műtárgyakat. Egyébiránt szinte sose fejezte be azt, amibe belekezdett. Elmélyült figyelemmel bántotta a lelkemet. Buta memóriagépnek nevezett, szivacsagyú tökfilkónak. Álláspontja szerint éppen olyan gonosznak születtem, mint az anyám és undorító, hogy nem voltam csodagyerek, akit mutogatni lehetett volna valami értelmes összeg fejében.

Apám tehát szórakoztató figura volt a maga fagyos, elidegenítő stíljében. Megtanított a távolságtartás etikettjére és arra is, hogy mindenkiről a lehető legrosszabbat feltételezzem. Róla magáról a leginkább. Be kell vallanom, hogyha ő nem olyan lett volna amilyen, akkor képtelen lennék szeretet nélkül élni és már rég belepusztultam volna ebbe vagy abba a szakításba. Csakugyan felvértezett hát engem valahogy egy páncéllal, mint a nem létező lovagot Italo Calvino az elbeszélésében.

-DARABKA

633. [tulajdonos]: az kész kabéré epizód volt2018-05-22 17:52
Rabszállító kocsi ajtaja nyílik, nyomi bűnöző örül: - A Rébusz! Megmenekültünk! (ajtó becsuk). :D :D :D /Itt kivágták./-



- Rabszállító kocsi ajtaja nyílik, nyomi bűnöző örül: - A Pingvin! Megmenekültünk! (ajtó becsuk). :D :D :D /Ez maradt./

632. [tulajdonos]: esemény utáni2018-05-22 16:04
ERED-

Összességében szomorú, hogy Czékmány Sándor és Várkonyi Miklós elhagyták a szerkesztőséget. Mivel korszakokon átívelő jelenlétük volt a dokkon, így egyféle folytonosságot képviseltek mindig is, és a jelen szerkesztőségben kétségkívül érdemben tevékenykedtek. Reméljük aktív olvasókként maradnak; na nem maguknak, hanem nekünk, és fellendítik többek között a nagyítót. Nyilvánvalóan úgy figyelnek majd rájuk a szerzők és olvasók mint tiszteletbeli szerkesztőkre.

-MÉNY


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 22:52 Kosztolányi Mária
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
2018-08-16 18:22 kedvenceimből
2018-08-14 19:14 Bátai Tibor szubjektív
2018-08-11 07:26 Bakkné Szentesi Csilla
2018-08-10 18:27 Szemezgető/Ivànyi Mònika
2018-08-10 18:21 Szemezgető
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-09-25 12:12   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-09-25 12:07   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-09-25 12:01   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-09-25 11:06       ÚJ bírálandokk-VERS: Gerle Kiss Éva A jelen és a fák
2018-09-25 10:59       ÚJ bírálandokk-VERS: Paál Marcell Rejtek II.
2018-09-25 10:58   új fórumbejegyzés: Paál Marcell
2018-09-25 10:54   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2018-09-25 10:18   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-09-25 10:09   Napló: A vádlottak padján
2018-09-25 10:03       ÚJ bírálandokk-VERS: Zsuzsanna Grande Donna Quijote