Igen, ez mind így van. Engem a legjobban a vallásos/spirituális törekvés szemszögéből foglalkoztat ez a jelenség. Amit nem a szent és a profán, hanem az idea és a blaszfémia polaritásaként nevesítenék. Ez különösen problematikussá válhat bárki számára vallási hagyományától függetlenül (ismertem olyas valakit, aki a pszichiátrián kötött ki ebből kifolyólag). Nagy fokú tisztaság élmény (főleg, ha önelégültséggel terhelt) után hatalmas mocskosság élmény következhet. A tulajdonképpeni valódi szellemi út pedig akkor kezdődik, amikor ez a működés valamilyen értelemben elnyugszik vagy kezelhetővé válik. Ugyanakkor erről a jelenségről a legtöbb vallási hagyományban hallgatnak, legalábbis nem az első körben tárgyalt téma, ami szerintem súlyos mulasztás.
A polaritás ott van minden életszakaszban. Két távoli összetevőt kellene integrálni. Ha nem sikerül, akkor az integrálás zavarai nagyon látványosak a mindennapi életben: az öltözködésben, a test fiatalságának, szépségének megőrzésében, a másik nemmel való viszonyban, a fiatalosabbra jellemző életstílussal... A rendezettség felbomlása ott van a változások elutasításában, a jövőtől rettegésben vagy az illúziókban. A polaritás azoknak különösen nehéz, akik önértékelésüket, identitásukat, karrierjüket, kapcsolataikat, külső megjelenésükre, a (korral gyengülő) fizikai vagy egyéb teljesítményeikre (pénz) építették. Akiknek nem megy a polaritás integrálása feloldhatatlan krízisben találhatják magukat. Alkohol- vagy drogfüggésbe menekülve, nem ritkán öngyilkossági kísérlettel oldják fel. Na, de akkor legalább túl vannak sok gyötrődésen egycsapásra... A mindennapi életünkben talán valami ilyesmi a gyakorlata a gyönyörű Szondi idézetnek. Tetszett.
"... a pszichében folyvást mozgásban vannak az ellentétes megmozdulások, törekvések, megnyilvánulások. Így létezik a törekvés, hogy mindenhatóak legyünk, mint Isten (egodiastole) és ugyanakkor a kényszer, amely korlátozó keretét nyújtja az emberi lét beszűkítésének (egosystole). Vagy létezik a szellemiség beteljesülésének törekvése, ugyanakkor az ösztöntermészet kielégítésének követelése is jelen van. (...) Létezik a kívánság, hogy egyidejűleg tárgyiasítsuk és szubjektiváljuk a belső lelki folyamatokat. Létezik a törekvés, hogy mindent egyszerre, egy egészben lássunk és ugyanakkor egy funkciót mint részeredményt külön is bemutassunk és megéljünk. Létezik a törekvés, hogy tudatossá tegyünk tudattalan folyamatokat, és egyidejűleg az a törekvés is, hogy sok mindent tudattalanná tegyünk a tudatosból. ..."
Nyár óta nagyon foglalkoztat az az öt év amit a Hüviben avagy a Zaciban töltöttem, megkerestem a két kedves nevelőt (a sok rémlátomás között). Illetve videókat is megnéztem a mostani helyzetről, a most ott lakókról. Egyféle időutazás és giccsben hempergés ez. Mindenesetre valamiért fontosnak érzem, hogy elmenjek oda és egy kicsit ücsöröghessek a kertben meg a medence partján.
"Kedves Mária! Teljesen kizárt, hogy ön emlékszik rám. Én azonban élénken emlékszem önre. A Hűvösvölgyben végezte talán az óvónői gyakorlatát és akkoriban én is ott voltam, mint gyerek. Önre és Csilla nénire valamiért mindig örömmel gondolok vissza, feltételezem azért, mert emberségesnek éreztem önöket. Egyszer hallottuk a hálóteremből, hogy a harcművészeti tréningjét végzi a másik helységben. Ez nagyon megmaradt az emlékezetemben. Kérem bocsássa meg, hogy ezzel a gyerekes emlékkel zavartam. Üdvözlettel!"
ezt válaszolta (néhány momentumot mennyire máshogyan látunk. pl. aput, még szerencse, hogy anyut nem :D )
"Kedves Attila! Nagyon is emlékszem. Már kerestelek téged és pár gyerekemet még az IWiwen. Csak Schubauer Örsikét találtam meg. Örülök, hogy hallok rólad. Ugye nem baj, hogy tegezlek? Te voltál az egyik kedvencünk. Balatonon is nyaraltunk veletek. Ott egy család örökbe akart fogadni téged annyira tetszettél nekik. Persze nem adtunk. Neked voltak szüleid. Apukád nagyon ragaszkodott hozzád. Hogy alakult az életed? Mi lett belőled? Mi valami színészi vagy más művészi pályát képzeltünk el neked. Nagyon érzékeny kis gyerek voltál. Csilla néni Bokor Csilla. Keresd meg őt is. Én is megkeresem. Én, ahogy ti iskolába mentetek, eljöttem a nevelőotthonból. Férjhez mentem. Taekwon- doztam, versenyeztem válogatott szinten szép eredményekkel. Európa- és Világbajnoki érmem is lett. Állatorvos lett belőlem, és imádom a munkám. Mindig szeretettel gondolok vissza rátok és a nevelőotthonra is. Első munkahelyem volt. Tegnap meséltem róla a barátnőimnek."
