Május huszonötödikén ama sejtésemről is írtam talán a 883-as sorszámú bejegyzésemben, hogy az egyik új szerkesztőt "komikusan arrogánsnak" érzékelem. Ma átfutottam a meóit és a "párbeszédeit". A komikus mivoltában tévedtem.
Én személyesen azt szeretném, hogy amíg valaki nem trágár és nem kirekesztő (pl. rasszista), addig szabadon elmondhassa a véleményét! Ez az én véleményem, amit most elmondtam... Ha valaki nem ért egyet, szíve joga...
Kedves Frady, bár más politikai ízléssel rendelkezem (Menciusztól - Scrutonig) mint az alábbiak állaga és jellege, de eme konkrét mondandójukkal egyetértek:
"Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd."
(Evelyn Beatrice Hall, Voltaire nyomán)
„Gondolj magadra, és hagyd meg másoknak is a jogot, hogy ugyanígy tegyenek.”
Engem a transzhumanizmus elszomorít. Még az se vigasztalna, ha meggyőződhetnék arról (minden kétségem ellenére), hogy az ember esztétikája az emberen túl is bírhat jelentéssel. Talán a legnagyobb művészek és művek ismeretlenek a számunkra. A bölcselettel kapcsolatban mára bizonyos vagyok abban, hogy a legkövetkezetesebb filozófusok a bölcseleti csúcsponton megkukulnak.
Néha megemlíti valaki de eszünkbe jut-e, hogy mit is jelent a Dokkra feltett alkotások sorsa, örök élete? Az alkotásokban a személyiségünk, jellemünk, emlékeink, hatalmas adatsor rólunk. Mindaz, ami itt van az adatsorokban már meghaladta biológiai létünket. Az ember és az esztétika fúziója számomra az élet érvényességét esztétikai valóságként újítja meg. Vagy nem. Sokszor van, hogy fejlődés helyett csak változások vannak. Az vagy ahová feltöltődsz.
Majdhogynem mindegy, de azért azt érdemes fontolóra venni, hogy a klasszikus irodalmi szerző egyetemes, így politikai alkotó is. Sőt, igen sokszor politikai aktor. A politikát éppúgy lehetetlenség elüldözni az irodalomból mint bármi mást. Beaumarchais, Mishima Yukio, Bulgakov stb. Politika nélkül? Kifejezetten élveznünk illenék a bármely politikai állásfoglalás, megfigyelés, értelmezés, megjelenítés esztétikáját is, sőt, ez az esztétika lehetne a laginkább segítségünkre abban, hogy az ellenvéleménnyel bírót nagyra értékelhessük.
Eme remekmű irodalmi alapanyagától forrongott Párizs. Mozart és Da Ponte jórészt tompította a forradalmi élt és a darab egyéb kiválóságaira helyezte a hangsúlyt. Azonban a politikai szélkakas, az üdvözült pragmatista Basilio bőven elég jelzés a karaktermentesség természetére vonatkozóan. Ráadásul zenemester. Művész, mégis kész bárkit kiszolgálni, a csatározásban csak az erőviszonyok helyes érzékelése érdekli nem a politika. Ő, a maga módján mindig győzni fog.
A helyzet az, hogy 40+30 évig egyesek az értelmezés monopóliumával bírtak és különböző mértékben, mélységben, módokon meggyőztek másokat arról, hogy az értelmezés minden más módja piszkos, alávaló, gonosz vagy buta. A politikában gyorsabban mentek végbe a változások mint a kultúrában. A meggyőzők már nem hisznek önnön eredetükben, a meggyőzöttek maradékai azonban még igen. Ama bizonyos kulturális harc is ezért fog lezajlani. Ebben a helyzetben nehéz józannak maradni. Valójában az történt, hogy az értelmezés monopóliumával bírók olyan mértékben kompromittálódtak, hogy bármennyire is humanista nótát fújnak, igen sok ember karmok és méregtövisek villogását látja az énekeseken, magánvéleményem szerint részben helyesen. A dologban az a szomorú, hogy a meggyőzöttek is néha villantanak ilyen eszközöket, szomorúságból vagy dacból, azonban közülük e karmokat és töviseket csak igen kevés növesztette magától, a legtöbbjükbe beoperálták vagy rájuk ragasztották, azaz nem a természetükből, nem a szeretni-valóságukból ered.
Olvasgatom a Baltazár naplóban található különféle helyzetértékeléseket amelyek a Dokk-ra vonatkoznak. Bár nagyon eltávolodtam a Dokk-tól de valamennyi résztulajdonom van benne, és néhány számomra fontos ember tanácsát megfontolva hosszas töprengés után végül megtartottam, most úgy hiszem illő megnyilvánulnom.
A Dokk-ról A tulajdonosok, mint tudjuk a főszerkesztő kinevezésével vagy visszahívásával fejezhetik ki a véleményüket, akaratukat. A résztulajdoni arányok adottak. Bármelyik tulajdonos indíthat tehát szavazást. Ami végül ilyen vagy olyan eredményt hoz.
Véleményem szerint az lett volna az elejétől a legszerencsésebb helyzet, ha Filip Tamás és Papp-Für János rendelkeztek volna a legnagyobb résztulajdonokkal, hiszen a legnagyobb irodalmi és kapcsolati tőkével ők rendelkeznek és ez a felállás talán mind a kettőjüket arra ösztönözte volna, hogy a Dokk érdekében maximálisan bevessék a nevezett tőkéiket. Kívülről egyébként úgy tűnhet, hogy ez ügyben egyikük sem veselkedett neki, de ez könnyen lehet egy goromba látszat. Ugyanakkor szerencsétlen volt az a momentum, hogy Busznyák Imre rendelkezett a legnagyobb résztulajdonnal, ugyanis az illető minden jóravalósága és igyekezete mellett és ellenére is nehezen kezeli az ízlésének nem megfelelő erőviszonyokat, helyzeteket és embereket. Véleményem szerint nem törekszik például egy helyzet közös kiértékelésére, azaz idegen számára az az elképzelés, hogy A vélemény és B vélemény ütköztetése nyomán hozzunk létre C véleményt, ami nagyon sok mindent takarhat, ő inkább A vagy B párti, mondhatni Vagy-vagyista. Örömmel látom a tulajdonosok között Bátai Tibort.
A szerkesztőségek olyanok voltak és lesznek amilyenek, mindenesetre úgy látszik nem létezik a Dokk objektív optimuma, a Dokk-nak állapotai léteznek. Ha jól értem a Dokk három fő funkciója, azaz a publikációs felület, a versadatbázis és az alkotóműhely milyensége mellett, a Dokk rangjáról, elsősorban irodalmi értékéről folyik a diskurzus, miképpen lehetne jól csengő név, garancia (az áruvédjegyet nem idézném ide). Nos, ez csak egyrészt a minőség kérdése. A nagyobbik részt itt is a kapcsolatok jelentik.
A Gyula által feszegetett témák azonban messze túlnőnek a Dokk-on. A posztmodern információs társadalom, amely számos vonásában és leginkább a szellemében már transzhumán, nem érdekelt a művészi minőség (túl)értékelésében. A szakralitás után szép lassan a művészet is elveszíti közös kulturális nyelv funkcióját és az ön- valamint a kiscsoportos szórakozás (jobb esetben) igényes eszközévé változik. Az emlegetett kultúrharc témájába ellenben nem érdemes belemenni, hiszen mind mellette mind az ellenében felhozhatóak nyomos érvek; ráadásul az előbbi (poszt és transz) feltételek mellett, amitől menthetetlenül tragikomikus felhang kölcsönöződne valahonnan, valakiknek, valamiért.
-VEJ
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
