NAPLÓK: JÓ ÉJT! Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 10:40 Összes olvasás: 13503Olvasói hozzászólások nélkül| 58. | [tulajdonos]: A fosógép | 2018-09-02 15:22 |
Hosszas, türelemmel viselt szenvedés után eltávozott a mosógépünk. Szomorú szívvel vettünk tőle búcsút. Húsz éves volt. Könnyeinket törölgetve néztünk utána, mikor elvitték. Feltették a csomagtartóra. Felboncolják, eladják a még hasznosítható szerveit, aztán a roncstemetőben végzi, ki tudja hol, még egy szál virágot se vihetünk neki.
Miután egy nap alatt túlestünk a gyász mind a négy fázisán, úgy döntöttünk, továbblépünk. Az élet megy tovább. A zoknik büdösek, Mici lehányta a párnám, és valami más is elsült, és félre talált, akár a vurstlis pisztoly…
Újan minimum 120 ezer. Használtat inkább ne, tudván, miket mostunk vele. Még akár egy gyilkosság bizonyítéka is beleragadhatott egy DNS-től meg nem tisztítható hajcsomó személyében.
Ármin szerint ezek az újak már nem tartanak addig, mint a régiek. Igaz, a tabom is egy év után elromlott. Vettem egy újat, egész szép ezüst színű darab. Kár, hogy eddig még senkinek nem sikerült kivennie azt a rohadtul idegesítő valami. Én csak Freud-i elírás-funkciónak becézem. A minap „tobozmirigy” helyett „te irigy buzi”-t írt. „Svédmasszás” helyett „seggbaszás”-t. Az elején kínos volt, de mostanra megszoktam és jókat röhögök rajta.
Mivel a boltban nem találtunk egy nekünk szimpatikus modellt sem (vagy túl drágák, vagy túl kicsik voltak, vagy púpos volt a tetejük, én pedig nem vagyok akrobata…), maradt az online rendelés.
Két nap múlva hozták. Ideje volt, a szennyes már kezdett kimászni a kosárból. Szó nélkül tették le, és tartották a markukat a borravalóért. Egy-egy ezrest kaptak. Fitymálkozva húzták az orrukat, majd köszönés nélkül becsukták maguk után az ajtót.
- Ezeknek is büdös a munka – mondta barátom, majd folytatta délelőtti szunyókálását.
Beraktam egy adag mosást, másfél órás, negyven fokos programra. Ha kész, úgyis zenél – gondoltam, majd Ármin mellé feküdtem.
Álmomban mocskos, szocreál tábori vécében ültem. Öklendeztem a szagtól. Bokáig voltam a szarban. Ráadásul mellettem alacsony deszkafallal elválasztva valaki más is „vajúdott”. Neki se nagyon jött, aminek jönni kell. Hangosan köhögtünk, hogy elnyomjuk a hangokat. Ám a durrogás és szörcsögés egyre erősödött. Ilyen teljesítményt gyakorlott operafingosokként se néztünk ki magunkból.
- A vécészörny! – ordította el magát klotyópajtásom.
- Az nem lehet, a vécészörnyek kihaltak.
- A vidéki pottyantósokban még élnek egymástól elszigetelt kolóniáik! Ebből írom a szagdolimat – okoskodott a srác.
Rohantam, megcsúsztam, beletenyereltem a gyanúsan barna masszába.
Kezemet szagolgatva, ragacsos verejtékben úszva ugrok ki az ágyból. A fürdőszobából földrengésszerű üvöltés zeng.
A régebbiek szebben zenéltek – jegyzem meg magamban.
Széthajtogatom a szárítót. Felnyitom a gép tetejét. Arcon csap a langyos, félreérthetetlen szagú csatornanedv. És csak ömlik, ömlik végtelenül. Már bokáig ér, jó meleg. Már majdnem megszokom. Fokozatos melegítéssel a béka észre se veszi, hogy lassan halálra fő.
Megnyugszom, hogy nem vagyok elmebeteg, az álmomnak van valóságalapja. (Talán a félkarú, kétfarkú abúzombik is eljönnek egyszer?)
Barátom tudálékosan forgatja a számlát.
- FOSÓGÉP. /Háztartási eszköz. Használat előtt olvassa el a tájékoztató füzetet…stb…/Enyhén nedves ronggyal tisztítsuk, használat után hagyjuk kiszáradni. Igény szerint illatosítsuk és fertőtlenítsük. Megjegyzés: a „cifrafosás” program többletenergiát igényelhet. A nem rendeltetésszerű használat okozta minőségromlásért a gyártó nem felel./
El kéne vinni azt a tabot a szar, akarom mondani szervízbe.
- Két év garancia – állapítja meg arcán elégedett óvodásmosollyal Ármin.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 57. | weinberger: alapvicc | [tulajdonos]: Oroszlánszív | 2018-08-31 13:05 | | Alapvicc: A cirkuszi oroszlánszelídítők körében kétféle stratégia terjedt el. Egyik csoportjuk ostorral szelídít, a másik felük cukorral. Évente tartanak kongresszust, és a két csoportnak nem kell különösebben érvelnie a saját módszere mellett: egyszerűen megszámolják egymást. | |
| 56. | [tulajdonos]: Oroszlánszív | 2018-08-31 11:17 | Azért is elmentem a cirkuszba.
A véres kezű állatkínzóknál csak a véres szájú állatvédőket utálom jobban. Honnan tudják, mi a jó egy állatnak? Miért jobb a természetben éhezni, ázni-fázni, mint egy kényelmes ketrecben feküdni, és napi pár perc munkáért talizabálni magad drága marhahússal? Hogy a kiképzés kegyetlen? És a gyerekek oktatása nulladiktól nyolcadik óráig?
Verik őket? Ritkán.(A gyerekeknél meg egy-két pofon a legjobb családban is elkel, sőt ott még inkább, „hogy ember legyen belőle”.) A jutalomfalat hatásosabb. A cirkuszi állatok kétszer-háromszor annyi ideig élnek, mint a szavannalakók. Szükség esetén orvosi ellátásban részesülnek, míg a vadon élők, ha megsérülnek (ami kikerülhetetlen a szarvas-patás prédaállatok elejtése során), hosszas szenvedés után pusztulnak el. Ha szerencséjük van, egy hiénafalka elevenen felfalja őket. Vajon ők mit választanának? Persze, nem választhatnak. És ha igen, bizonyára nem egy kis húgyszagú boxot. De tudjátok, kedves nagyonjólinformált állatvédők, hogy az oroszlán egész napját fekvéssel tölti? Csak három naponta kel fel, mikor megéhezik. Ha a hasa nem hajtaná, egész nap süttetné.
Én is el tudnám képzelni, hogy a koffeintabletták, duplaébresztő és hideg zuhany helyett egész nap az ágyban dögöljek. Pardon, öt-tíz percre kimegyek a színpadra, eljátszom, milyen veszélyes vagyok, incselkedem az idomárral, hogy aztán mégis szót fogadjak és felálljak a dobogóra. Nagy cucc.
Egy embernek kettő-négy hét szabadság jár, egy oroszlánnak fél év, az egész idényen kívüli időszak. Az év másik felében pedig bejárhatja a fél világot. Mobilis szálloda teljes ellátással, ingyen. Hogy neki erre nincs szüksége?
Higgyék el, azért ki lehet bírni. Igaz, hogy már kezdem unni. Mindennap ugyanaz a kaja. Ugyanaz a pasi. Ugyanaz az idétlen nyerítés a póni karámból. Az elején még élveztem, hogy a gyerekek ujjal mutogatnak rám. Fontosnak éreztem magam. Aztán előjött a régi parám, hogy van valami, amit ők tudnak, de én nem. Jólesett véletlenül szembe hugyozni a kíváncsiskodókat. A pofájukba hördülni. Ilyenkor úgy éreztem magam, mintha én lennék a király. Vagy királynő. Akit esténként piros műsörénnyel látnak el. Mert a hím oroszlánok mutatósabbak. Micsoda szexizmus! Az istállófiúval csak lopva, sötétedés után tudok flörtölni. Hátamat a ketrecnek dörgölöm, ő megvakargat. Intimebb viszonyra csak egyszer került sor, mikor az augusztusi viharban kialudt a villany. A férjem másnap azt kérdezte, miért van emberszagom. Eddig nem érezte?
Rábeszéltem a szeretőmet, hogy szöktessen meg. Az első próbálkozás kudarcba fulladt, mert mikor kijutottam, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és felfaltam egy malacot. Hangos sivítása lebuktatott. Másodszor a férjem árult el féltékenységében.
Harmadszor sikerült. A fiúm azt mondta divatfotózásra visz, ami a cirkusznak szép summát fog hozni. Az igazgató persze nem tudott róla, és a tett napján szokatlanul sokáig aludt, (miután az istállófiú egy itallal kedveskedett neki).
Alig hittem el, hogy kijutottam. Boldogok voltunk együtt. Bár a híradóban bemondták, hogy az egyik alkalmazott ellopta az oroszlánt, senki nem akadt a nyomunkra. Aztán ősz lett. A következő idényben meg már új oroszlánnal járták útjukat.
Minden jó, ha vége jó, csakhogy itt még nincs vége. Egyre unalmasabbnak találtam az istállófiút. Egyre ostobábbnak.
- Istállószagod van! – mondtam, és az ágy másik végébe kuporodtam.
Rosszalló nyerítésétől megkordult a gyomrom.
| |
| 55. | [tulajdonos]: köszi | 2018-08-31 11:15 | Kedves Gyurcsi és Weinberger, köszönöm szépen.
Üdvözlettel, szeretettel: Timi | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 53. | Gyurcsi: lájk | [tulajdonos]: Csere | 2018-08-29 11:53 | Nem tudok lájkolni, mert nincs fészem, ezért így teszem.
Sőt, nagyon lájk! (ilyen a fészeseknek nincs is...) | |
| 52. | [tulajdonos]: Csere | 2018-08-29 10:59 |
Allergia gyógyszerért álltam sorba a patikában, mikor megláttam a varázsszót: „Arclemosó tej”. Ki akarná lemosni az arcát? Tulajdonképp sokan. Mennyi műtétet megspórolhatnának a szépasszonyok? Hány plasztikai sebész maradna állás nélkül?
- Maga nem ide vár? – ráz fel fantáziálásomból az eladó hangja.
- De – lépek a pulthoz.
- Egy Allegra Forte lesz.
- Más nem?
Mintha bele akarnák szuggerálni az emberbe, hogy vegyen még.
- Nem, köszö… De, várjon csak. Egy arclemosó tejet is kérek.
- Kilencezer kilencszáz.
- Mennyi?
- Ha nincs annyi, félre tudom tenni délutánig.
Ez is egy módszer: a hiúságra hatni.
Csak azért is elviszem, lenullázva egyéként is vékony számlámat.
Otthon elolvasom a leírást: bio, micellás, bőrgyógyászatilag tesztelt, tengeri sós, őserdei mohás, a tesztelés során állatok nem sérültek (Inkább emberek? Vagy zuzmókon próbálták ki sminkeltávolító hatását?) stb, etc, and so on.
Csak a lényeget hagyják ki. Mi történik az arcommal, ha lemosom? Szebb lesz? Mi van, ha rátapadt kosz és szemhéjba állt tus csak javított ábrázatomon? A szénportól fekete szemű bányászok kifejezetten sármosak.
Kipróbálom. Lágy, illatos, de semmi változást nem észlelek. Mi kerül ezen nyolcezer forintba?
Reggel arra ébredek, hogy hiába próbálom nem sikerül az orromat túrnom. Ez egy gyerekkorból megmaradt szokásom. Anyám azt mondta, véletlenül se csináljam senki előtt, mert így nem lesz, aki feleségül vegyen. Hát nem is vett.
Nem megy és nem megy. Biztos elfeküdtem a kezem, azért érzéketlenek az ujjaim. Ha száraz fika nincs, marad a csipázás. De nem találom a szemem. Villanyt kapcsolok, de minek. Kitapogatom a fali tükröt. Hiába. Ordítanék, de nincs mivel. Úgy tűnik, mégis hatott. Kinek állhat érdekében ez a borzalom? Úgyis elég arctalan a tömeg. Úgyis minden mosoly hazug. Minden ígéret kamu. Minden szempár két fényes pénzérme.
Netán ez az új megváltás? Jézusom, erről nem volt szó! Ha nincs orcád, nincs mit odatartanod további ütésre.
Vagy a sebészek egy újabb fogása? Azt már nem. Még egy vérvételtől is elájulok, ha odanézek. Igaz, ez az eshetőség már látóhatáron kívül került.
Elmegyek a patikába. Ne kérdezzék, hogyan, de nem volt egyszerű. Mikor beléptem meg se kellett szólalnom, nem is várhatták el tőlem.
- Arcrekonstruáló krémet kér ugye?
- Bólintok – fejem sima golyó. Az egyik Magritte képre emlékeztethet. De annak az arcátlan nőnek legalább jutott egy pina orr helyett.
- Kilencven ezer kilencszáz.
- Micsoda?
- Ha nincs annyi Önnél, délután visszajöhet.
Nem tudok felelni.
- Tudatában volt, mit vett?
/- Azt hittem…/
- Elolvasta az apró betűt?
/- Nem./
- Maga szerint miért volt a zárt vitrinben?
/- Miért, az bélöblítő is ott volt./ – gondolom.
- Azok ott mind egy kísérleti termékcsalád tagjai: arclemosó tej, kéztelenítő gél, seggtapasz, impotencia-növelő, 3in1 magzatvitamin.
Szerencsére nem folytatta.
- Akkor be is írnám, mint elégedett vásárlót. Itt írja alá.
Megteszem. Élvezem, hogy van kezem.
Fizetni nem tudok, egész hónapban nem kerestem ennyit. Felhívnám az apám, hogy küldjön moneyt, de …
- Megjegyzem, különösen szerencsés. Eddig Ön az első, akinek a száját is sikerült lemosni. Mit megadnának ezért a politikusok?
Választásom nem lévén, csak hallgatok.
- Tehát nem fizet. Akkor csak egy megoldás marad. Fizessen természetben.
Kigombolja a blúzom. A melleim közé nyúl. Végighúzza a körmét. Kicsit fáj, de összeszorított fog nélkül is kibírom.
Nem tudom, mit vett el, csak hogy azóta megváltozott. Hitelt ad és minden vevőjétől megkérdi, hogy van. Cukorkát osztogat a gyerekeknek, átsegíti a néniket az úton. Jószívű lett. Nem mondanám, ha nem láttam volna a saját szememmel.
| |
| 51. | [tulajdonos]: Orbanizáció | 2018-08-28 09:23 | A műnek nem célja a politikai állásfoglalás!
Tovább nem titkolhatom el, hogy alientojásokat – vagy valami még rosszabbat - nevelek a hátamban. Végül is, törvényt nem sértek vele, mert még nem találtak ki földönkívüli ivadék rejtegetésére vonatkozó jogszabályt.
Úgy kezdődött, hogy barátommal megnéztük az Alien mind a hat részét, és az elsőt leszámítva egyik sem tetszett. Ha már a második is gagyi volt, miért töltöttük le az összest? Vagy, ezen az alapon, szüljünk kicsi Harry Pottereket, vagy Dart Wedereket. De nem úgy van az! Mit tudtok ti? Az árnyékkormány nem akárkinek mutatja meg magát életnagyságban. Olyan közelről meg, hogy keltető ládának használjanak, - hát keveseket ér ez a megtiszteltetés. A hatalmasok is csak úgy működnek, mint mások. Annak adnak helyet, aki betölti réseiket… Vagy akinek betömhetik a lyukait. Az alsóbb szintek egyedeivel már tizenkét éves koromban ágyba bújtam. Eljöttek erotikus álmaimban, hogy nagy, fekete szemükkel megigézzenek. De ez csak duma. Felnőttem. Ez nem a szerelemről szól. Hanem a hosszú, kőkemény nemi szervekről, pénzről, hatalomról. Rég nem a megválasztott gárda irányított. Itt nem demokratikus, és még kevésbé földi törvények uralkodnak. Az Univerzum polgárai lettünk, és még útlevélre sincs szükségünk.
Választhattam, hogy Orbán Viktor klónjait hordom-e ki, vagy az árnyékkormány kis trónörököseit. Nem is volt kérdés, melyiket szeretném. Miniszterelnökből úgyis kell még pár száz. Majd a hívei. Barátom azt mondta, hogy nem buzi ő, hogy Viktorokat masszírozzon a hátamban. Minden este megnyomkodtatom. Egyrészt a gerincferdülésem miatt, másrészt hogy az ivadékok kellő vérkeringést kapjanak. Mióta bennem vannak, a harminc fokos melegben is téli takaróval alszom, meg ne fázzanak a kicsikék. Havonta megyek átvilágításra. Ilyenkor egy monitoron látom a lüktető pici szívüket, hosszú csontvázujjaikat. Tizenketten vannak, mint az apostolok. Igyekszem betartani az előírt speciális diétát, hogy az én kis szentjeim kellőképpen fejlődjenek. Csak hús és vitaminok. Mit meg nem adnék egy tál tökfőzelékért. Vagy spenótért. Alig várom, hogy megszülessenek. Észre se veszem majd, altatásban csinálják. Egyre többet mocorognak. A tojások mintha játszanának egymással, gurulnak ide-oda, akár a meglökött biliárdgolyók. Milyen pajkosak a kis édesek. Apjuk, a Galaxis Ura majd megneveli őket. Rám még egy kutyát se lehet bízni. Ha nincs kedvem, nem sétáltatom meg.
Hát eljött a nap, amire annyit vártam. Kés alá fekszem, el sem altatnak, fájdalommentesen, lézeres úton emelik ki a tojásokat. Épp idejében. Némelyiknek már meg is repedt a héja. A lelkemre kötik, hogy ne nézzem meg őket, ilyenkor még árt nekik az emberi tekintet. Olyanok, mint a kiskacsák. Ha engem látnak meg először, a végén még azt hiszik, emberek, és akként viselkednek. Az emberség olyan betegség, amiből nehéz kigyógyulni. És nincs ingyen.
A kórterem kész hatcsillagos szálloda. A tányérok a levegőben repülnek asztalomra. Az evőeszköz önmagától felvágja az ételt.
- Még mindig csak húst kapok? - reklamálok a négyszemű ápolónőnél.
- Szoptatnia is kell! – rivall rám.
Erről nem volt szó. Mióta kell a földönkívülieket szoptatni?
Letakarják a fejem, majd a mellemre tesznek egy-egy csecsemőt. Mohón szívják. A tejemet egy injekcióval indították be. Miután végeztek, rám raknak még kettőt. És így tovább. Véresre rágják a bimbómat.
- Legalább megnézhetem őket?
- Mit gondol, miért takartuk le a fejét?
Nem hagyom annyiban. Jogom van látni a kis szörnyetegeket. Akkor is, ha csak azért tettem, hogy legyen miből kiadatni az új könyvemet. Éjjel, mikor a nővérek a cigiteraszon hetyegnek, az inkubátorokhoz osonok. Az első sorban csupa embergyerek. A másodikban is. A harmadik üres. És a negyedikben… Csupa nemzetiszín pelenkás manócska. Érzem, itt valami nagyon nem stimmel. Az egyik felém fordítja fejét. Elszörnyedek. Gonosz törpevigyor. Orbán Viktor néz velem szembe. Ezeket én többet nem szoptatom!
Elszököm. Egy Isten háta mögötti helyen bujkálok, valahol a roswelli bázis közelében, de egy másik dimenzióban. Csak kicsit zavar, hogy az űrhajónk ablakából a magyar zászló lengedezik. Takarja a kilátást. Pedig formás, kigyúrt pasik közelednek. Kiderül, hogy a Nemzeti Spermabank munkatársai. A kitüntetésemet hozzák. Egy magasztos ceremónia keretében közlik, hogy én lettem az Év Szülőanyja. Ocsmányul hangzik. És még rémesebb, hogy jutalmul belém oltanak egy újabb adag Orbán-ondót.
- És a könyvem? Kiadták már? – érdeklődöm.
- Igen, természetesen! Csak pár apróságon változtatott a szerkesztő.
- Micsodaaa?
- Semmi lényeges. Csak egy szót változtattak. Ám azt következetesen. „Szerelmünk története képekben” helyett „Magyarország története képekben”. „Magyarországom karjaiban a Holdra repültem.” „Életem orgazmusát adtad nekem, Magyarország!” Brrr!
- Mi lett a képekkel? Nem igazán tükrözik a tartalmat.
- Ne aggódjon, munkatársaink erről is gondoskodtak.
Már látom magam előtt, ahogy a nagy Magyarország térkép összehajtogatja magát, hogy az erdélyi kopjafák halálra baszhassák a Balatont, a magyar tengert, ami elcsurran örömében.
| |
| 50. | [tulajdonos]: Órarend | 2018-08-26 23:19 |
Bekopogtam. Szólt, hogy „Gyere!”. Mentem.
- Visszahoztam – nyújtottam át a Bach kottát.
- Tetszett? – kérdezte.
- Aha, persze – húztam ki magam.
Ebből tudta, hogy bele se néztem. És azt is,
hogy nem tudok zongorázni.
- Majd én megtanítalak! – ült a pianínó tetejére.
- Köszönöm, most nem érek rá.
- Nekem van tíz percem – lóbálta meg a lábát.
Szép volt. Annyira, hogy megijedtem. És félelmemben
futni se mertem.
Előbb a blúz került le. Fehér melleken fekete bimbók.
- Épp, mint a zongora meg a billentyűi – motyogtam.
Nevetett. Kiábrándítóan művészietlenül csengett.
Megcsókoltam.
- Ez a szám már ebédelt. De ez itt még nem – mutatott lefele.
Végtelenített lejátszás következett.
- Egy-két-há, megy ez! Csak gyakorolni kell!
És tényleg ment.
- Ez az, tartsd az ütemet – kopogta a zongora tetején.
Épp az Á hangot mutatta be, mikor megtörtént.
Észre se vettem, hogy nyílik az ajtó.
Csak a hétéves forma szemüveges fiút kottával a hóna alatt.
Apró keze ökölbe szorítva.
- Tanár néni, háromtól én leszek.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
