DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2809 szerző 36194 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Magatartás
Új maradandokkok

Szilasi Katalin: Csak úgy
Szakállas Zsolt: ZUZMÓK AZ INAKON
Ötvös Németh Edit: felhangoló
Gyurcsi - Zalán György: utazó
Aranyi Gábor: KÖRTÁNC FEHÉRBEN
Hepp Béla: Húzd!
Szilasi Katalin: Vénség
Kántor Zsolt: Szókratész moziba megy
András Noémi: És minden ami nem
Bara Anna: a megváltó
FRISS FÓRUMOK

Nagyító 37 mp
Natalie Danaisz 2 órája
Lantos Tímea 2 órája
DOKK_FAQ 6 órája
Aranyi Gábor 1 napja
Szilasi Katalin 1 napja
Vezsenyi Ildikó 1 napja
Tiszai P Imre 2 napja
Tóth János Janus 2 napja
Ötvös Németh Edit 2 napja
Albert Zsolt 2 napja
Mórotz Krisztina 2 napja
Bánfai Zsolt 3 napja
Franczen Bea 3 napja
Dobay Katalin 3 napja
Pataki Lili 3 napja
Tóth Zoltán 4 napja
Tóth Gabriella 4 napja
Francesco de Orellana 4 napja
Steszkó Juli 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 42 perce
Jó, ha a vége jó 48 perce
Volt egy pillanat 1 órája
Zúzmara 3 órája
Gyurcsi 7 órája
Hetedíziglen 7 órája
leállósáv 10 órája
történések 11 órája
fejlakók 13 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja
Conquistadores 1 napja
Seholsincs 1 napja
kéretlen intimitás 1 napja
efmintszerint (Sági Ferenc) 1 napja
Játék backstage 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: JÓ ÉJT!
Legutóbbi olvasó: 2019-05-25 20:14 Összes olvasás: 6382

Korábbi hozzászólások:  
133. [tulajdonos]: Hivatásos munkanélküli2019-04-19 09:35
A hivatásos munkanélküli


Tudat alatt mindig is erre a pályára készültem. Pedig akkor még nem hirdették óriásplakátok az utak mellett, hogy „Munkanélkülinek lenni jó buli!”. Érzi az ember, mi tesz neki jót. Ahogy a vashiányos disznó rágja az ól rácsát, úgy kívántam én a dologtalanságot, az egész napos henyélést. Szinte éreztem, hogy a munka lassanként leépíti a testem és a szellemem. Nem értem, hogy hajlandók egyesek tizenegy előtt kimászni az ágyból, dél előtt reggelizni. A természet lustálkodásra teremtette az embert. Nézzétek meg az oroszlánt: két-három naponta vadászik. A kutyák és a gyerekek napi tizennégy órát alszanak. A nyolc órás munkarend lassú halálhoz vezet, de gyorsabbhoz, mint a cigaretta. A tizenkét órázás gyors kimúlást okoz. A három műszak felér egy szívinfarktussal. Hogy fizetnek érte? Na és? Amit keresel, siralmas léted fenntartására költöd. Nem élsz. Évente jó, ha kétszer mész szabadságra. Talán egyszer, ha nyaralsz. Aztán minden kezdődik elölről. Hetente párszor eszel húst, havonta ha eljutsz étterembe. Tv-zni is alig van időd, nem még moziba járni. Nem tudsz a hét fogásos ebéded után beesni az ágyba, és ott is maradni estig. Hogy aztán újult erővel popcornozhass, sörözgethess.
Rájöttem, hogy egész eddigi életem szabi, nyaralás volt. És arra is, hogy szeretném, ha ez örökre így maradna. Fiatal bölcsészek egy csoportja pártot alapított, melynek fő pontja a munkanélküliség. A kormány persze a munkanélküliség felszámolására törekszik, és ezt nem nézhetjük szó nélkül. Mondani se kell, a Munkanélküliség Pártra (MNP) szavaztam. A sok gürifüggő proli nem, így kedvenceim épphogy csak bekerültek a parlamentbe. De fő, hogy bent vannak, és értünk vannak. Küldetésük, hogy fenntartsák a munkanélküliséget egyre több támogatóra talál. Minek dolgozni a pénzért? Miért nem ültetnek inkább pénzfákat az utcára, ahol mindenki eléri a gyümölcsét? Ha már emberi szerveket is lehet nyomtatni, lóvét miért nem? Az is egy megoldás lehetne, ha mindent ingyen adnának a boltban. Így nem kéne lopni. Rákényszerítik az embereket a bűnözésre.
Eldöntöttem, én nem így szeretnék élni. Eddig is a saját szabályaim szerint alakítottam a mindennapjaim. De innentől minden más lesz. Az MNP kiharcolta a munkanélküliséghez való jogot. Innentől úgy nem csinálok semmit, ahogy akarok, és még otthonmaradási segélyt is kapok.
Éveztem is új jogaimat – vagy egy hónapig. Aztán elkezdtem unatkozni. A tévében mindig ugyanazok a filmek mennek. Már megvolt a város összes pizzája és prostituáltja. Arra gondolok, olvashatnék valamit. De az is fárasztó a szemnek. Minek fáradja, ha jogom van semmit se csinálni? Szívesen írnék egy verset, de Isten ments, hogy felemeljem a tollat, ezzel több izomcsoportot munkára fogva. A bejárónő megetet, kitakarít, kimos, megfürdet. De már ezt is unom. Nem etetem a halakat az akváriumban, és lusta vagyok lehúzni őket a wc-n, mikor meghalnak. Még az orromat is lusta vagyok befogni, inkább elszagolom.
Csak passzívan hallgatom a tv-t, nézni szinte fáj. Nyakam párnával kitámasztva, rest vagyok tartani a fejem. Valami olyasmiről hadoválnak, hogy szavazni kéne valamiről. Beszédfoszlányok…MNP…Hívei támogatását kéri…Menjen el voksolni…Önön múlik. Lecsukom.
Másnap vakító fény ébreszt. Eltűnt a szeméthalom az ablak elől. És mi ez a fura szag? Felmosták az utcákat. Mi ez a hang? A szomszéd levitte a kutyáját sétálni. Ki az a halálfej a tükörben? Hiába pucolom, csak nem jön le.



132. [tulajdonos]: Álterrorista2019-04-18 10:13
Az ál-terrorista



A szüleim azt akarták, hogy robotpilóta legyek. Abba nem gondoltak bele, hogy egy robotból (anyám, szex közben), és egy pilótából (apám, akit anyám annyiszor lökött ki az ablakon, hogy megtanult repülni) még nem lesz automatikusan robotpilóta. Ahogy egy férfi meg egy nő párosításából sem feltétlenül hermafrodita utód születik. Arról nem is beszélve, hogy az agysebész sem egy agyból meg egy sebészből. Agy nincs mindig benne. Jó, abbahagyom, tudom, hogy fahumorom van. (Nekem azt mondták, hogy nagyapám egy fasz volt, de gyanítom, hogy egy fa…)
Mivel a robotpilótaságra alkalmatlannak ítéltek, lévén élő szervezet, hivatásos gépeltérítő lettem. A felvételin megkérdeztem, hogy nem baj-e, hogy nem vagyok arab. Azt mondták, ezen könnyen lehet segíteni: tegyek a fejemre tegyek egy konyharuhát, majd álljak egy épp induló busz mögé, a kipufogógáz majd tesz a színemről is. Kész az arab. Már csak repülőt kell tudnom vezetni.
- Higgyék el, semmi tehetségem, egy távirányítós kisautóval is képes vagyok karambolt előidézni, és elütni a szomszéd lábát.
- Maga a mi emberünk! Csak adja magát, csinálja, amit otthon szokott.
Azért azt nem mertem felvetni, a guminőm is velem jöhet-e.
Ál-terroristának lenni jó. Megkapom az önfeláldozási díjat, csonkasági-és égési pótlékkal együtt. A családom dúskál, én pedig nem halok meg, csak úgy csinálok. Mi sem egyszerűbb. A bogarak is értenek ehhez.
Munkámnak nem is ez a legkínosabb pontja. Hanem, hogy vezetni is kell. Nincs jogsim, sose tudtam vezetni. A magasságtól pedig félek, így nem nézek ki a pilótafülkéből. Ha meglátnám magam alatt a felhőket, elájulnék. Vakon vezetek. Olyan ez, mint a vakon gépelés. Csak ott leshettem, és nem halt meg száz ember, ha mellényúltam. Nem lenne jó, ha meghalnának. Akkor nem lehetne kikérdezni róla, mennyire ijedtek meg a támadástól. Itt a félelem a lényeg. Hivatásos ijesztő vagyok, egy fordított bohóc. A sikolyok száma után kapom a fizetésem. Ha nem sikítanak eléggé attól, hogy füstpatronokat eregetek, és bejelentem, hogy a gépet eltérítették és le fogunk zuhanni, rásegítek egy kis Pápai Jocival, és máris őrjöngenek, hogy inkább essünk le, csak ezt ne.
Nem vagyok valami ijesztő fickó. Erre még gyúrnom kell. Szakállt növesztenem, mint Bin Laden. Addig is megteszi egy pulikutya. Oltári büdöseket fingik az orrom alá és a dögszagú nyelvével agyon nyalja a fülem.
Miután a főnök rájött, hogy nem való nekem a repülés, földi küldetéssel bízott meg. Szőnyegbombázó lettem. No nem szőnyeget bombáztam, mer’ azt minek. Hanem magamra csavartam a dédi virágmintás szőnyegét, a tömegbe vetettem magam, és azt kiabáltam, hogy „Vigyááázz, robbanok”! Erre szétszéledtek az emberek, én meg maradtam egymagam, a figyelem kereszttüzében. És majd’ felrobbantam szégyenemben, hogy mégse robbanok. Kiröhögtek.
Elbocsátottak.     
Rájöttem, ál-terroristának lenni sem jó. Menjek vissza véres vattacukrot árulni? Vagy hentesnek, mikor a disznó fülét és farkát sem tudom egymástól megkülönböztetni? Kamuorvosnak, aki kézrátéttel műt, de össze nem varrja? Ál-migránsnak, aki gyanúsan sok magyar szót sző az Allah akbar-ba? Mit szarozok? Komoly foglalkozás kell nekem: igazi terrorista leszek. Egy kutyafejű tatár. Mert a Pumukli még mindig az arcomon fityeg. Néha nehéz kimagyaráznom, miért böködöm egy csonttal az állam. Azt füllentem az új, arab főnökömnek, hogy ez egy magyar népszokás, szerencsét hoz. És miért ugatok? Hogy elűzzem a szellemeket. Másnap már az egész brigád ugatva csapkodja a fejét egy hatalmas marhacsonttal. Agyrázkódást kapnak tőle és kidőlnek. Egyedül maradok életfeladatommal: felrobbantani a parlamentet.
Elmegyünk a Parlamenthez, ketten, én meg a Pumukli. Gond nélkül átjutunk az ellenőrzésen: a puli vérbeli magyar fajta. Akkor is, ha tartozik hozzá egy arab. Bent vagyunk, skubizzuk a szent koronát. Ügy csücsül ott, mint egy időzített bomba. De nem vacakolhatunk, felmegyünk az ülésterembe. Felkészültem a nagy összecsapásra, még ki is gyúrtam a karom. (Szteroiddal, de lényegtelen, fő a hatás.) Itt is szó nélkül átengednek, sőt, még fejet is hajtanak előttem, meg a pulim előtt. Helyet foglalok az ülésen. Szemügyre veszem a képviselőket. Egy egészen vegyes csordát látok: magyar tarka és szürke szarvasmarhákat, lipicai és nóniusz paripákat. Vizslákat, kuvaszokat. Azért akadnak itt nem honos, pontosabban mindenütt előforduló jószágok is: hiénák, keselyűk. Felszólal egy vipera. Sziszeg, a többiek bólogatnak. Majd feláll az oroszlánfejű képviselő, és elbődül. Mindenki mindenkivel összekap. Egymástól megkülönböztethetetlen masszát alkotnak. Rájuk mordulok, majd leugatom őket. Hallgatnak rám, befogadnak. Jó lesz nekünk itt, ugye, Pumukli? Ni, már be is iktatnak, pedig érettségink sincs. Választhatunk Orbán és Gyurcsány-maszk közül. Az én fejemre csak Gyurcsány illik, a tied marad Orbán, sajnálom öcskös, valamit valamiért…Mondom, majd megnyomom az indítógombot.




131. [tulajdonos]: Vegák2019-04-06 10:59
Vegák


A rendőrpara... Ha meglátok egy kék ruhás embert, hanyatt-homlok menekülök. Mániákus módjára cserélgetem az álarcomat, hogy véletlenül se ismerjenek fel. Az erkélyre fényvisszaverőt szereltem, mert a szögesdrót nem vált be. Ahányszor valaki csenget, lelakatolom a kisszoba ajtaját. Ebből nyílik az erkély. A postást se engedem be, mert mi van, ha álruhás rendőr. Árminnak egy hosszú kódot kell elbetűznie, mielőtt beengedem.
Mi nem fogyasztunk, csak termesztünk. A penészültetvény nagyon jövedelmező üzlet. Ideális első vállalkozásnak. Az ültetvényt lehetőleg sötét, nedves, meleg környezetben kell tartani, hogy kellő hozamot produkáljon. Naponta kétszer locsolom. Meghálálja: olyan szépen virágzik, hogy az ember szájában összefut a nyál.
A vegetáriánusok képezik vevőink egyik csoportját. Nekik azt mondjuk, kőkorszaki mohát kapnak, melynek ősein még a mamutok jártak. Odavannak érte: ezt szórják a nyers tojásukra, ezt darálják az avokádós salátaturmixukba. Mióta ezt használják, nincs szükségük fűszerekre, sem ételízesítőre. A másik csoportba a drogosak tartoznak. A neohippik. Akik, mióta legális lett a fű, valami újra vágynak. A mexikói gombát már nem keresik, unják az erdőben sétáló szellemek és szivárványszínű lovak társaságát. A penész kettő az egyben drog: fű és gomba. A tesztalanyoknak ingyen kóstolót adunk, és miután rászoknak, feltapadnak az ajtónkra egy újabb adagért. Ekkor már háromezer forintba kerül. Amikor már bezöldülnek az elvonástól, ötezerre ugrik az ár. Még mindig olcsóbb, mint a koksz. Ha valaki úgy szereti, borsőrlővel összeaprítjuk neki, hogy felszívhassa. Mindent a vevőkért. Természetesen felárért.
Két éve űzzük az ipart, mialatt megezerszereztük a tőkénket. A pénz egyik felét visszaforgatjuk az üzletbe: újabb erkélyes lakást veszünk. De mivel pénzből sosem elég, még albérlőket is telepítünk bele. És itt rontjuk el, helyrehozhatatlanul.
Kezdetben fel sem tűnt, hogy az albérlőink állandóan vakaróznak. Különben is, kit érdekel, hogy tetvesek, míg rendesen fizetnek. Aztán kezdtek belassulni. Biztos söröznek, de hétvégén ki nem. Aznap, mikor a zöld szörnyek betódultak, nem tudtam azonosítani őket az egykori kedves, bohém nagycsaláddal. Nem állíthatta meg őket semmi. Gombafonalaikkal átszivárogtak a falon. Próbáltam ura maradni a helyzetnek.
- Maradnak egy teára?
Tudtam, hogy ők már rég nem ilyesmivel élnek, de igyekszem időt nyerni. Egyre közelebb jönnek.
- Mit szeretnének? Befizetni a lakbért? A férjemet keresik?
Meg se várva a választ, tárcsázom Ármint. Bezárkózom. Tíz perc múlva megérkezik.
- Mi a gond? – kopog be.
- Ott, a konyhában, az albérlők!
- Nincs itt senki.
- Elmentek – lélegzek fel.
Az ijedtségre főzök egy kávét.
- Kérsz? – fordulok Ármin felé.
Undorodva rázza a fejét, az ablakpárkányra nyúl a növény-tápoldatért, és tölt belőle a bögrébe.
- Kérsz? – nyújtja felém.
Elfogadom. Élvezettel dőlök hátra. A fehérség frissen mosott ágyneműként fogad magába. Ki hitte volna, hogy ilyen kényelmes a fal? És hogy az albérlők ilyen jó fejek. Chillezés közben megtanították a túlélési technikákat.
- Mikor hallod az ajtónyitódást, lapulj meg! – okítanak az új spanok.
- Mikor nem tudod elkerülni az embereket, vedd fel ezt! – nyújt Ármin egy emberjelmezt. Elég sápadt a bőre, de azért élethű. Még a pattanásaim is rajta vannak.

130. [tulajdonos]: Ösztön2019-04-06 10:44
Ösztön


- Segítesz összegyúrni? – kérdezte Ármin, és feje fölött már láttam a képregény-felhőcskét, benne egy gőzölgő fasírttal.
Épp Lovecraftot olvastam. Főhősünk most lépett be ősei kriptájába. Érthető, hogy a múmiákat nem szívesen cseréltem le egy darab friss húsra. De mivel nem akartam fasírban lenni a barátommal, igent mondtam.
Beáztattuk a zsemléket, összenyomtuk a fokhagymát. Előkészítettük a fűszereket. Ármin kinyitotta felbontotta a darált húsos tasakot. Elborzadva hőkölt hátra.
- Pff, ez megpukkant! – fintorogott, és az orrom alá tolta a húst. Nem éreztem semmi furcsát. Az a savanykás szag biztos a mosogatóból jön. Szét kéne már szerelni.
A piacon, a mindigfriss-hentesnél.
- De az pénteken volt, ma meg vasárnap van…
- Dobjuk ki! – indult el a szemetes felé Ármin.
- Ne! Én vettem, nem volt olcsó. Adjuk a kutyáknak!
- Szabad?
- Persze, a kutyafélék alapvetően dögevők.
Ármin ránézett a kosarában hanyatt fekve szunyókáló, hófehér Bubura, és nyilván nem tudta róla elképzelni, hogy…
Győztem. Egy kis olajon lepirítottuk, vegetát szórtunk rá, és feltettük főni. Már majdnem el is feledkeztünk róla.
- Gyújthatnánk egy füstölőt, nincs valami jó szag itt bent. Biztos megint nem szellőztettél – Fogtam Árminra.
- Nemrég csuktam be az ablakot…
Húsz perc múltán kimentem, hogy megkeverjem a kutyavacsit. Egy pillanatra elszédültem. Becsuktam a konyhaablakot, mert biztos a szomszéd macskája döglött meg, az ilyen büdös. Felemeltem a fedőt. A gyomromhoz kaptam.
- Drágám, mit vacsizzunk? – szólt ki Ármin.
- Én semmit, ööö…Fogyózok.
Befújtam férfisprayvel az egész konyhát. Ám a szag már az előszobát és a fürdőt is beterítette. Ármint igyekeztem a szobában tartani. Bevittem neki a sörét, és mikor mosdóra akart menni, az ölébe ültem.
Tíz perc múlva ismét kimentem keverni. A lehető leggyorsabban behúztam magam után a szobaajtót. Annyira, hogy oda is csíptem az ujjam.
A bűz semmit nem enyhült. Ahányszor felemeltem a fedőt, mintha egy húsz éve lezárt sírt nyitottam volna ki.
- Ez csak hús. Egy picit megromlott, na és? Nem mi esszük – nyugtattam magam.
Bubu és Hurka közben golyózó szemekkel ült a tűzhely előtt. Alig bírták kivárni.
- Fél hét, kutyavacsi – kelt fel Ármin.
Többé nem állíthattam meg. Kiment. Én nem mertem. A szag a nappaliba is beszivárgott. Nem volt menekülés. A takaró alá bújtam egy zseblámpával és Lovecrafttal. Egyszer csak csengett az ébresztő. Kutyaséta. Kénytelen voltam kimenni a konyhába, hogy megvitassuk a barátommal, ki viszi le őket. Fej vagy írás.
Amit a konyhában láttam, arról nehéz írnom… A kutyák a kosarukban, egymáshoz bújva remegnek. Egy hatalmas, szőrös lény, fejjel Bubu tányérjában. Intenzív lefetyelés hangjai. Az biztos, hogy ma nem én viszem le őket. De hol van Ármin? És hogy került a szörnyre a malackás alsónadrágja?

129. [tulajdonos]: Alkoholistafüggőség2019-04-01 09:52
Alkoholistafüggőség



Lassan tudatosult bennem a probléma. Csatlakoznom kellene az Anonim Alkoholistafüggők csoportjához. A hiba abban van, hogy péntek délután ötkor van, pont mikor Zoli hazaér az irodából, ledobja magát a házimozi képernyője elé, és… Remegő kezeivel végigsimít, vigyázva, el ne ejtsen, majd száját számra illeszti. Ez a hét legszebb része. Ezért úgy döntöttünk, én és a Zoli, hogy ezután minden délután péntek délután lesz.
- De miért csak délután? Hogy bírnék ki egy egész munkanapot nélküled? – súgta gyengéden Zoli, nekem meg kibuggyant a vodkám meghatottságomban.
Ezentúl mindig együtt voltunk. Zoli el-el látogatott a pszichológushoz, akinek felvázolta a problémáját, hogy egyszerűen nem tud nélkülem élni, csak rám tud gondolni. Csupán azt az apróságot hagyta ki, hogy a kedvese egy csinos, karcsú vodkásüveg. A pszichológus társfüggőséget diagnosztizált nála. Ez meg ugye, a szívroham után a leggyakoribb halálozási ok.
- Vigyázzon a nőkkel, fiatalember! – intette óva a doki.
Ám Zoli érzelmei felülírták a jó tanácsokat. Otthagyta a pszichológust, és a kezelés árát rám költötte. Mindenhova magával vitt, bejártuk együtt a fél világot. A repülő első osztályán is a zsebében hordott. Ötcsillagos szállodákban tett a magáévá. Végigsmároltuk a legmenőbb éttermeket. A munkáját is feladta értem, hogy csak nekem élhessen. Egy teljes évig boldogok voltunk, együtt sírtunk-vedeltünk.
A bajok akkor kezdődtek, mikor egy nap Zoli kártyáját elutasította a kocsma leolvasója. Pedig mennyi új havert szereztünk ott: Sör Samut, a pocakos zsiványt, Borit, a bánatos bölcsészt, és a helyes meleg srácot, Uni Cumót.
- A kártyáján nem áll rendelkezésre fedezet – közölte tárgyilagosan a pultos lány.
Mit tesz erre egy átlagos férfi? Felcsapja a heti újságot az állásajánlatok rovatnál. De Zoli igazi úriember. Ő nem megy el holmi vízgáz-szerelőnek, vagy útkarbantartónak. Ezt is, mint eddig az életében mindent, elegánsan oldja meg. Feltűri ingujját. Fogja a pultos csajt, felemeli, és egy húzásra kiissza. Féltékenységemben kiborulok. Üvegemet nekicsapja a falnak.
Hajléktalan lettem. De nem sokáig. Jött Feri, egy helyes, pirospozsgás srác, és felnyalt a pultról. Azóta is boldogan éltünk, míg meg nem halt májcirrózisban. Minden pénteken meglocsolom sírján a borvirágokat.


128. [tulajdonos]: Szemétszövetség2019-04-01 09:50
Szemétszövetség


Van a szombat reggeleknek az az előnye a hétköznapokkal szemben, hogy tovább alhatok, mert ilyenkor Ármin a soros. Övé a szemét, meg a kutya. Nagy élvezet tölt el, miközben a másik oldalamra fordulok, hallom az ajtócsukódást. Pár káromkodás, hogy a francba, kiesett egy tejfölös doboz, a kutya meg ellopta. Vagy, hogy véletlen rálépett a banán farkára, és a kutya pedig makacskodik, nem hagyja a fejére húzni a Tescós szatyrot.
Árminnak is nehezek a reggelek. Pedig már ő is csak hetente iszik, együtt szoktunk le, illetve váltottunk függőséget. Most sem emelgetjük kevesebbet a sörös dobozt, minden nap leportalanítjuk a gyűjteményünket. Tisztaságmániások lettünk. Anyám megmondta, hogy a rossz dolgok könnyebben átragadnak az emberre. De hát Ármin eddig úgy titkolta tisztaságmániáját, mint ha AIDS-es lenne. Immár együtt hódolunk új szenvedélyünknek. Ez tart össze minket. Meg is kötöttük a szerződést: egy tálba összecsorgattuk hypós-domestosos-ciffes mixeinket, majd megittuk. Esküdtünk rá, hogy ezután örökre együtt suvickolunk és vakarunk. Nincs ennél romantikusabb program. Imádok büdös, halas edényeket mosogatni, és körömmel kaparni fel a sült marhanyelvdarabkákat. Egyedül a szemétlevitelt utálom. Mert olyan személytelen. Minden összekeveredik mindennel, az indonéz konzervmaradék a kínai levestésztával. Kulturális sokk. Intim betétek a Nivea For Mennel. Genderizmus. Én sose szerettem keverni a dolgokat. Na jó, az irányokat és égtájakat még mindig. De az ételeket soha! Képtelen lennék megenni egy borsófőzeléken tálalt sertés szeletet.
A bajok akkor kezdődnek, mikor nincs mit levinni. Ilyenkor Ármin ellopja a szomszéd bácsi szemetét. Szereti is mindenki a lépcsőházban. Szívesen leviszi a kakis pelenkákkal, taknyos zsebkendőkkel teli pakkokat. Kidobnivaló nélkül nem maradhatunk, akkor oda a napi rutin. Ez olyan, mint a reggeli fésülködés: kell hozzá haj. Vagy az imához Biblia. Ezért igyekszünk minél többet fogyasztani. Néha félig-teli üvegeket dobunk ki, hagyjuk megrohadni a zöldségeket, hogy biztosan minden nap legyen mit a szemetesbe tenni. A szemetes konyhamalac, örökké éhes. Nem is merek belegondolni, mi lenne, ha nem etetnénk rendesen. A mi kukánk keresztény, húsvétkor, karácsonykor ünnepi vacsorát kér. Azért a hálaadást sem veti meg. Évről évre két pulykát veszünk, egy kisebbet magunknak és a vendégeknek, egy nagyobbat a szemetesnek. Ha nem kapna pulykát, ki tudja, mit enne meg helyette.
Egy reggel arra riadtam fel, hogy nem ugat a kutya. Milyen nap van? Hány óra? Szombat. Kilenc. Már egy órája ki kellett volna vinni. Ármin nincs az ágyában. Most meg kéne nyugodnom, biztos a kutyát vitte ki. Leszek olyan rendes, gondolom, hogy ezúttal a hétvége ellenére is magam viszem ki a szemetet. De nincs a helyén, a kamrakilincs üres, nem fityeg rajta a paradicsomlétől szivárgó, kólásüvegekkel dagadtra tömött kék zsák. Lesokkol a látvány. Tehát egyszerre vitte ki a kutyát és a szemetet. Végül is, miért ne. A praktikum ezt kívánja, ám nekem, akinek lelki ügy a szemetes sorsa, gyanús. Ármin nem tenne ilyet a kukával. Csak rá figyelne. Valami baj lehet. Kinézek a belső udvarra. Látszólag nyugodt. A gyerekek az egész heti iskolát pihenik ki, a szülők az egész pénteki ivászatot.
Felöltözök, és lemegyek. A nagy, közös szemetesből szűkölést vélek hallani. Megnyugtatom „kis” kedvencemet:
- Minden rendben kicsim, nem volt elég a reggeli? Majd jön az ebéd: spenót tükörtojással. Te se szereted, azért sírsz? De majd lesz finom rohadt hagyma vacsorára – veregetem meg a „kicsike” oldalát, mire válaszul még kétségbeesettebb vonítás felel.
Nyikorog a vaskapu. Fellélegzek megkönnyebbülésemben. Ármin az, és a póráz végén: a szemeteszsák!
- Nagyon pajkos ma! – simogatja meg a zsákot barátom. Az hálásan csöppent egy szép adag kukalét Ármin lábára.
Szóhoz se jutok.
- A házsártos szomszédasszony is kezdi megszeretni! – újságolja.
- És ülni tud már? – megyek bele a játékba.
- Peersze, nézd csak.
- Bubu, ül!
És a zsák engedelmesen lehuppan. Kész bűvész ez az Ármin, ki hitte volna?
Tovább cukkolom.
- Pitiztesd!
És a zsák megemelkedik. Kinyúlik belőle két zellerszár. És pitizik. Ezt nem hiszem el!
- És ugatni is tud?
- Vau, vau.
Elég élethű. Ármin is meglepődik. Egyszerre fordulunk a kuka felé. Egy lógó nyelvű kutyafej néz ránk reménykedve. Gyorsan kiszabadítjuk. Örömében a nyakunkba ugrik.
A szemeteszsák kidurran féltékenységében. Rohadtalma szemei csirkevérben forognak. Félbeharapott uborkaorra bélgázokat fúj. Penészes szája gombákat köp. A szomszédasszony az erkély korlátjára könyökölve figyel. Most végünk, gondolom. Feljelent.
- Köszönöm, köszönöm, legalább lesz mit takarítanom! – jelenik meg egy takarítóeszközzel. A seprű kéjesen serceg, mint ujjak alatt a szeméremszőrzet.
Azóta hatan élünk együtt: Ármin, én, a szomszédasszony, a kutya, a szemetes, meg a seprű. Hűségben, egészségben, betegségben, míg a kukás el nem választ.


127. [tulajdonos]: Halálhír2019-03-04 19:15
Halálhírt tessék!


Eddig csak a sztárok halálhíréért fizettek. De miután elfogytak a sztárok, a teljesítmény nélküli celebek és influenszerek halálára kellett átállnom. Nehéz volt velük, mert hallatlanul hiúk és ostobák voltak. De sajnos a mi szakmánk is felhígult. Már bárki lehet hivatásos halálhír-terjesztő. Csak egy három napos tanfolyam kell hozzá. Nagyobb baj az, hogy korunk egészségügyi körülményei között egyre kevesebben halnak meg. Még kevésbé tragikusan és fiatalon. Ugyanakkor a megélhetési halálhírkeltők száma egyre nő. Persze, még mindig jobb, mint egy gyárban vagy egy irodában túlórázni. A fejvadász cégek közel fele a legjobb halálhírkeltők felkutatatására szakosodott.
Egy profi halálhírkeltő mindig naprakész, sőt, egy nappal előre jár. Azt is tudja, holnap ki fog meghalni. Ha pedig mégse hal meg, rásegít kicsit. Az etikusabbak nem végeznek a delikvenssel, hanem szimplán hazudnak a haláláról. Ez a megoldás előnyös, mert így egy ember halálán többször lehet keresni, még életében, így tényleges halála bónuszként jelentkezik. Hátránya viszont, ha meglátják az illetőt, amint mondjuk egy étteremből szelfizik. Akkor etika ide vagy oda, lépni kell. Ilyenkor két nagydarab hitman megfogja, egy kocsiba tuszkolja, és aláírat vele egy szerződést, hogy minimum egy hónapig nem mutatkozik nyilvános helyen. Ezért osztalékot kap, így neki is megéri, ha négy hétig halottnak hiszik. A családjának is tilos beszélnie róla. A gyerekek sírnak a szülők után, de legalább biztosítva van a gyermekpszichológusok megélhetése is.
Sose hittem volna, hogy egyszer magamat fogom árulni. A prostiság persze, mint minden lánynak, nekem is megfordult a fejemben. De fárasztó lenne egész nap állni az út mellett. Mennyivel kényelmesebb egy bársonnyal bélelt, légkondicionált koporsóban feküdni? Akár egy japán kapszulahotel. Csak a lakótársak csendesebbek… Rugalmas a munkaidőm. Egy hónap koporsórelax, egy hónap ügyfélszerzés. Nem is hinnétek, mennyien akarnak kamuhalottak lenni. Most már szűrjük őket. Akik halála a kutyát sem érdekelne, nem vesszük be a programba. A tetszhalottsághoz kérvényt kell benyújtaniuk, és mellékelniük vagyonnyilatkozatukat, és Instagram-követőszámukat. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy bárkit halottá nyilvánítsunk. „Csak anyagi haszonszerzés céljából követek el etikátlanságot!” – ahogy megesküdtünk a beiktatásunkon. Dr. Kamuhalálhír-keltő lettem, és a név kötelez, nem ronthatom szakmám becsületét.
Az ágazat egyre fejlődik. Már elérhetők több milliós tételes kamu-temetések, ahol az ügyfél elkészíttetheti élethű hullájának karbon szobrát. Így álruhában ellátogathat a saját temetésére, így felmérni, mennyire örül az özvegye, és nem utolsósorban, hogy elég dizájnos hulla lesz-e, vagy van még mit finomítani a stylingon. Az ügyfélszerző vállalkozók munkakörülményei is rohamosan javulnak. Már elérhető számukra a koporsó-wellness, így szorult helyzetemben sem kell lemondanom a mindennapi gőzfürdőmről és pezsgős lábvizemről.
Csak egy baj van. Bár az életrajzomban szerepel a monotónia tűrés, mint szakmai készség, de így tíz alatt kezdem unni a kamuhalottak botoxos pofáját. Az igazi halottakkal sokkal könnyebb együtt dolgozni. Nem kell őket sokáig győzködni, nem ellenkeznek, nem perelnek be. Az aláírásban segítünk mi. Piackutatásaim azt mutatják, hogy 2020-tól sokkal inkább megéri majd holtakat élőkként feltüntetni, mint fordítva. Úgyhogy még idejében elkezdem képezni magam jövendőbeli hivatásomra.
Első lépésként felveszem halott Dédanyám nyugdíját. Megidézem a halott Nagyapám szellemét. Tanulmányozom a leendő ügyfélköröm. Önkénteskedem a hullaházban. Ahogy a sikertrénerem, Braindead Tracy javasolta, lecseréltem a baráti körömet is. Már kizárólag hullákkal járok bulizni.
Ha hiszitek, ha nem, a hullák tök jó fejek. Megosszák velem a földjüket és alig kukacoskodnak. Profi sminktippeket adnak. Olyan nagyvonalú úriemberrel még nem találkoztam, mint az új barátom, Hanthy Álmos, aki minden nap egy új parfümmel ajándékoz meg…


126. [tulajdonos]: Lakberendező2019-03-03 11:38
A lakberendező


A lakásvásárlás mindenkinek terhes. De hogy már a nyolcadik hónapban van, azt Gabiék sem gondolták.
Barátom örömmel újságolta, hogy több éves gyűjtögetés és keresés után megvan az új lakás. És hogy dupla, sőt tripla az öröm. A barátnője ugyanis ikreket vár.
- Gratulálok! – rázok vele kezet.
- Nem tőlem vannak, de azért szeretni fogom őket.
- Hogyhogy nem tőled?
- Mert a nőgyógyász azt mondja, nyolc hónapos terhes, velem meg csak fél éve van együtt. Ki hinné, milyen hamar fejődnek a kölykök, napok alatt a duplájára nőtt a hasa.
Éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem akartam elkeseríteni, így inkább hallgattam. Szegény lány lehet, hogy nem is terhes, hanem hasvízkóros. A nőgyógyász meg hülye. Egyszer sok boldogságot kívánt a cisztáimhoz, és még egy speciális tápszert felírt nekik. Csak akkor fogtam gyanút, mikor a „gyerek” kipukkadt és lefolyt a pelenkázó asztalról.
Gabi szerette Gabriellát. Egy fontos tárgyalást hagyott ott, mikor szerelme telefonált, hogy jönnek a babák. Apás szülésnek indult, de félúton kiküldték a barátomat. Kezét tördelve várakozott. Nem hallotta, ahogy felsír, csak egy ajtónyikorgást. Majd odajött a doki, és gratulált az anyuka „berendezéséhez”. Milyen alpári – gondolta, majd bement Gabriellához.
- Hogy vagy, Drágám?
- Mint aki egy egész házat szült.
És valóban, úgy nézett ki, mint akit alaposan megvasaltak egy tömörfa asztallappal.
- Hol a baba?
- Az inkubátorban.
Gabi nem várt sokáig, tíz perc múlva már a bébiszoba üvegfala előtt állt, és próbálta kitalálni, melyik ráncos kis szörnyeteg lehet a mostohafia. Mindet egyformának látta. Elkapott egy nővért.
- Ács Barnát keresem.
- Ott van a sarokban!
- Ott csak egy szekrény van – pislog tanácstalanul.
- Ő lesz az – mondja a nővérke, és már tovább is suhan, mintha egyáltalán nem tartozna magyarázattal azért, hogy az ember nője egy bútordarabot pottyant ki. Hogy fogja ezt elmondani Gabriellának?
Az újdonsült anyuka bágyadtan mosolyog.
- Na, milyen? – kérdezte.
- Hát… Szép darab legényke. Mint egy szekrény.
- Éreztem, hogy nagy lesz. Jó étvágyam volt vele. De mondd, mégis milyen? Szőke, barna?
- Barna.
- Akkor legalább illik hozzá a neve.
Bensőséges idilljüket egy ápolónő töri meg.
- Anyuka, tessék szoptatni! Apuka fáradjon ki.
Gabi befogja a fülét, hogy ne hallja, amint kedvese csontjai összeroppannak a szekrény alatt. Fél óra múlva behívják.
- Nézd, milyen édesen szopizik, pont, mint az apja – szuszogja vérszegényen Gabriella a mázsás súly alatt.
A csemete gyors fejlődésének köszönhetően egy hét múlva hazavihetik. (Vagy csak útban volt a szekrény...) Hívják a bútorszállítókat.
A menyecske hamarosan feleség lesz. És ismét várandós. Majd újra. A lakásuk egyre szépül, már alig férnek a jobbnál jobb bútorok.
A bajok a mahagóni asztallal kezdődnek. Gabi azzal vádolja Gabriellát, hogy egy néger pasival csalja.
Beadja a válópert. A vagyontárgyakat el kell osztani.
- De nem vághatom félbe a gyerekeinket! – szólal fel.
- Honnan tudja, hogy a maga gyerekei, apasági vizsgálat volt már?
- Igen, és bebizonyosodott, hogy az apa egy fatuskó.
- Akkor meg ne sajnálja őket!
- De uraim, én lakberendező vagyok.

125. [tulajdonos]: fejesleg2019-02-24 11:04
Fejesleg


Amerikai kutatók bebizonyították, hogy a fej felesleges testrész. Méretéhez képest túl sok energiát fogyaszt, terheli a nyakcsigolyákat és cukrot igényel, ami ugyebár hizlal. Pedig ki akarna kövér torzó lenni? Inkább levágom a fejem, így szám se lesz, amivel dagadtra zabáljam magam. És soha többet nem kell felelnem az egyetemen. Nem kell prezentációt tartanom a cégnél. És ami a legjobb: soha többet nem agyalok. Nem lesznek rémálmaim. Nem látok semmit, ezért nem vágyok semmire.
A szaporodáshoz nem kell fej. Kérdés, ki akar egy fejetlen testtel ágyba bújni? Még összevérzi a frissen mosott ágyneműt. Ha azt se látom, jó képű-e vagy sem, nem válogatok. Az intelligencia sem lesz kérdéses. Nem várok negyven éves koromig a gyerekvállalással. A szaporodáshoz nem kell agy. Az egysejtűeknek sincs. A vírusoknak sem, pedig náluk semmi nem osztódik gyorsabban.
A kormány támogatja az ötnél több fejetlen gyereket szülő családokat. Ezért mindenki erre gyúr. A fejetlenség néhány generáció után rögzül a DNS-ben. Ha az egyik szülő fejetlen, 50%, hogy az utód is az lesz. Ha mind a kettő az, akkor 90%. A fennmaradó 10% selejtnek minősül, és fogyatékos otthonba adják, ahol minden információforrástól elzárják, nehogy kifejlődjenek kóros és veszélyes szellemi képességei.
Szavazni fej nélkül is lehet, sőt, úgy lehet csak igazán. Az embereket kézen fogva vezetik a fülkékbe a szavazó biztosok, még ikszelnek is helyettük.
A fejjel rendelkező emberek hátrányos helyzetűek. Közmegvetés tárgyát képezik, nem veszik fel őket az állásinterjún, a perekben rendszerint őket hozzák ki vesztesként. Még migránsnak is jobb lenni, mint fejesnek.
Fejetlennek lenni életre szóló kaland! – hirdetik az óriásplakátok. A fejetlenség szabaddá tesz – írják a gyárak kapuja fölé.
A buszokon fejetlen emberek ásítoznak nyak-üregükkel. Kiálló artériáik a legújabb divat szerint vannak vágva. A pályákon csupa kocka hasú srác focizik. Fejetlen munkások építik a standiont. Nyakukra húzott baseballsapkás kiskölykök ugranak fejetlen anyjuk karjába az óvodában.
Szeretem a szakállas férfiakat. De sajnos még a háromnapos, szúrós borostáról is le kell mondanom. A nők elég csinosak vörös sebszájaikkal. Lehet, hogy a végén mégis leszbikus leszek. De akkor mi lesz a sokasodással?
Igaz, semmi se lehetetlen, a tudomány rohamosan fejlődik. Német professzorok megtalálták a rák ellenszerét: a sejttelenséget. A rák ugyanis kóros sejtszaporulat. Ha nincsenek sejtjeid, nem lesz tumorod se. De akkor ki fizeti a tb-t?

124. [tulajdonos]: Rolex2019-02-23 11:03
…Embert Rolexéről

Az orvos szerint ki kellene vetetnem a mandulámat. Erre én azt felelem, eszemben sincs kivetetni, a mandulátlanság nem divat. A bölcsességfogaim hiányát észre se veszem. Meg különben is ki néz a számba a fogdokin kívül. Igaz, az agy sem látszik, ilyen alapon el is adtam a jobb agyféltekémet. Nem sajnálom úgyis csak a baj volt vele. Művészkedjen más, nekem pénz kell.
Autóra gyűjtök. Meg gerinc eltávolító beavatkozásra. Nem sajnálom, úgyis ferde. Gerinctelenségem segít majd a pénzszerzésben. Nem sajnálom, egyébként is ferde volt. Ám a volánnál nem lesz annyira kényelmes. Annyi baj legyen, majd az implantátum megoldja. Egy nőnek be kell fektetnie magába. Nem csak férfiakat.
A jótékonysági véradással kezdődött. Majd jött a vérplazma pár ezer forintért. Aztán a fél vesémet adtam el. Majd az egyik szememet. Nem sajnálom, úgyis kancsal volt. Helyette most egy zöld smaragd ragyog. Az orromat kicsit elkalkuláltam. Így előbb vágták le, mint hogy újat csináltathattam volna. Addig egy répát tettem a helyére, és én voltam a hivatásos hóember a Plázában. Cigiszünetben elmentem shoppingolni, no meg a salátabárba, minden nap új répáért. Egyszer nem volt répa, így egy uborkát varrtam a fejemre. Buktak is rám a csajok. Az a fajta cicababa, aki enni szeret, hízni nem, szexet akar, gyereket nem…
Mióta a fülem két gumimaci, vigyáznom kell, hogy el ne nyalogassák. Olyan szám, mint az érett szamóca, mondják, pedig csak egy piros óvszer vízzel töltve.
Eddig a testemmel kerestem pénzt, most az eszemmel. A megmaradt, racionális agyféltekémmel. Jönnek is a milliók, már nyugodtan kés alá fekhetem. Kicsit izgulok, pedig nem kéne, már több ezer emberen tesztelték a laparoszkópos gerinceltávolítást.
Beállok a röntgengépbe. Átvilágítanak. Az asszisztens valamit suttog az orvos fülébe. A doki haragosan dörmög, és felém fordul.
- Sajnos nagy a baj – mondja – szemeiben gyászos lemondással.
- Miért, rákom van?
- Nincs, sajnos. Nem operálhatom meg. Önből nincs mit eltávolítani. Nincs gerince.
Felveszem Chanel nyári ruhámat, megfogom Gucci táskámat, és görnyedten kivánszorgok a rendelőből. Elfordítom a kulcsot fekete Mustangom ajtajában. Áttépek a piroson, a kocsi nyerítve farol. Fékezek, becsapom az ajtót. Kihúzom magam, és arany műlábaimon betipegek az irodámba. Szoknyám alól kiesik valami. Az orvos műkeze az, megismerem a Rolexét.



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-04-27 19:13 lista
2019-02-11 10:51 Kosztolányi Mária
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-05-25 20:15   NAGYÍTÓ /Vezsenyi Ildikó:Amfora/
2019-05-25 20:07   NAGYÍTÓ /Tóth Zoltán:válasz/
2019-05-25 20:04   NAGYÍTÓ /Pálóczi Antal:RE 18. ÍGY NEM IGAZ/
2019-05-25 19:59   NAGYÍTÓ /Bátai Tibor:RE - Tóth Zoltán: válasz/
2019-05-25 19:34   NAGYÍTÓ /Bátai Tibor:RE Vezsenyi Ildikó: folytatva/
2019-05-25 19:34   Napló: Minimal Planet
2019-05-25 19:21   Napló: Jó, ha a vége jó
2019-05-25 19:15   Napló: Volt egy pillanat
2019-05-25 19:08   NAGYÍTÓ /Vezsenyi Ildikó:érvek/
2019-05-25 19:06   NAGYÍTÓ /Vezsenyi Ildikó:Felmerül bennem is./