NAPLÓK: JÓ ÉJT! Legutóbbi olvasó: 2026-06-25 08:15 Összes olvasás: 17300| 139. | [tulajdonos]: Kutyakolbász | 2019-07-03 11:56 | Kutyakolbász
Minden kornak megvannak a maga trendjei. Most a kézműves. Nálunk, itt a 17 kerben a keresztúri kolbász. Házi, legalábbis annak mondják. De ha ennyi háznál lenne disznó, annak szaga lenne. Sőt, gyerekek helyett kismalacok játszanának a homokozóban. Valaki szerint ízfokozóval és ételfestékkel dúsított fűrészporból csinálják. Miért is ne. Mindenkinek megvan a maga receptje. Mi a sajátunkat hét pecsét alatt őrizzük. Mert bizony a környéken csodájára járnak a kutyakolbásznak. Azt hiszik, azért ez a neve, mert kutyaerős. Valakik hírnevünk rontására állatkínzással vádolnak. Szerintük miattunk tűntek el a Madárdomb kóbor kutyái. Pedig azt a kínaiak csinálták…
Mi sosem adnánk a nevünket ilyesmihez. A prémium minőséget képviseljük. Ezért is etetjük Popsit, a kutyánkat kizárólag Royal Canin táppal. Tiszta hús, vitaminokkal. Az illata mennyei, a barátom, Jácint szerint az íze is. Én nem kóstoltam, de a végtermék magáért beszél. Annyian veszik, hogy a konkurenseink bosszúból kutyaszart dobtak be az ablakunkon. Közönséges, mezei kutyaszart! Mikor a mienk aranyat ürít. No, nem szó szerint, hanem pénzben kifejezve. A kutyakolbász ára az egekbe szökött, mégis viszik. Sőt, már sikk, sőt státuszszimbólum lett tőlünk venni a tízórai szendvicsbe valót. Ha tudnák, miből van, tönkremennénk. Pedig a világ legdrágább kávéja is végtermékből készül, a cibetmacskáéból. Hát akkor, igazán nem lehetne okuk panaszra. A lehető legmagasabb minőségű fekáliakolbászt biztosítjuk vevőink számára. A leghűségesebb vásárlókat időnként még kis kutyaszőrcsomóból készült amulettekkel is megjutalmazzuk. Popsit, a bulldogot valóságos legendák övezik. Nem tudjuk úgy átfesteni, beöltöztetni, hogy ne ismerjék fel. Rayben napszemüveget adunk rá, mikor wellnessezni visszük. Fontos, hogy jó karban legyen, hetente háromszor eljárjon edzeni, meg szaunába, hogy fenntarthassa kiemelkedő termelékenységét. Záróizom tornára is beírattuk, hogy szabályozhatóbb legyen a dolog, az értékes alapanyag ne végezze a szőnyegen. Popsi eddig csak cégünk arca, kabalaállata volt. Ám nemrégiben minden megváltozott. Óvatlanságból álca nélkül vittük le sétálni. Két járókelő meglátta, ahogy pucsít, én meg egy kristálypoharat tartok a feneke alá. Csak a kristály jó, ez megőrzi a különleges ízvilágot. Mondhatjátok, milyen könnyű nekünk, csak fosatjuk a kutyánkat és dől a pénz. De nem csupán ennyiből áll ez a szakma. A nyersanyag csak az egyik összetevő. Kell hozzá a speciális fűszerkeverék, melynek egyes adalékait messzi tájakról hozzuk. Nemrégiben épp Egyiptomban jártam múmialáb-por beszerző úton. Mélytengeri ásványokért búvárkodunk. De mindez mit sem érne a szívvel-lélekkel végzett munkánk nélkül. Nekünk ez a legfontosabb. A pénzkeresetünk a hobbink. Mást már el sem tudnánk képzelni, a kutyakolbász-biznisz hivatássá nőtte ki magát.
Szóval rajtakaptak. Egyszerre két vaku csattant. A kutyát pórázon magam után rángatva rohantam hazafele. Popsi még nem végzett a dolgával, így méretes ürüléket húzott maga után. Az egyik illető, egy középkorú férfi elkapta a kaki végét, és kirántotta Popsiból. Mint egy törékeny kincset, magasra tartotta. Nála két fejjel alacsonyabb felesége izgatottan ugrált és pitizett, mint egy pincsi.
- A söröm felét megkaptad, de ezt nem adom! – hörögte csorgó nyállal a pocakos pacák.
Míg ők veszekedtek, beértünk a lépcsőházba. Az ajtót bezártam, és nyugodtan feküdtem le aludni. Éjféltájt távoli morgásra lettem figyelmes.
- Még hogy nincsenek kóborkutyák? Van itt egy falkányi – dörmögtem álmosan.
A morgás szörcsögő hörgéssé fokozódott. Feltápászkodtam, kinéztem az ablakon. A belső udvaron emberek álltak, nagyon sok ember. Egyre közelebb jöttek. Kimentem az erkélyre, megkérdezni, kit keresnek. A zombicsapat élén a két kakatolvaj állt. A receptért jöttek, és készek voltak betörni érte. Mint mindenki, ők is hamar függővé váltak a kutyakolbásztól, és most, mint egy csapat drogos, követelték az adagjukat. Tagjaik rángatóztak az elvonási tünetekről, kényszermozdulatokat végeztek: le-le guggoltak, viszkető hátsójukat vakargatták.
- Megkapják, amit akarnak, csak hagyjanak békén!
Kidobtam egy zacskónyi zöldségkeveréket. Összeverekedtek rajta. Előkerültek a fogak, karmok. Folyt a vér, szállt a haj, testrészek repkedtek. A végén csak ketten maradtak. Egy pitbullfejű férfi, és egy uszkárhajú nő. Távcsővel figyeltem, ahogy az udvari lámpa fényében szájuk széle sötétlik a vértől, vagy ki tudja mitől. Éhesek voltak és…kanosak. A férfi megcsóválta a farkát, a nő nászajándékul odaadta a nála lévő csomagot. Már csak alapanyag kellett. Megszántam őket, és kihajítottam egy adag, zacskóba tekert, pácolt fekáliát. Elvégre az ember, vagy mi csak egyszer házasodik.
A kan szájába vette a csomagot, és boldogan, farokcsóválva ügettek el az éjszakába.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
