NAPLÓK: JÓ ÉJT! Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 01:55 Összes olvasás: 13499| 122. | [tulajdonos]: A nővérke | 2019-02-16 22:42 | A nőVÉR
Eszti orvos akart lenni, ám felvételi pontszáma csak az ápolónőképzőig juttatta. Az első év nehéz volt, aztán megszokta a jajgató embereket, a fertőtlenítő-és húgyszagot. A katéterezéstől először félt, ezért ezt tapasztaltabb kolléganőire bízta. Majd úgy beletanult, hogy később már nem győzte ellátni a „magánbetegeket”. Sorra jöttek a férfiak, akiknek az volt minden vágyuk, hogy a szép, fehér lánykezek húgycsövükbe vezessék a katétert. Eszti pedig nem értette, mi ebben az élvezet, ahogy azt sem, miért kell felnőtt apukákat pelenkáznia.
Teltek múltak az évek, Eszti már harmincöt is elmúlt, felszedett jó pár kilót. A lábai visszeresek lettek, a lelke fáradt. Mégsem örült, mikor áthelyezték a laborba. Ide csak a kiöregedett nővéreket teszik – gondolta. És hosszan ízlelgette a szót: nő-vér. „Ke” nélkül.
Először még alig mert odanézni, mikor vért vett, el is szúrta párszor. Aztán összeszorította a fogát, próbált nem gondolni arra, hogy az a lüktető valami egy emberi véna. Egyszerű cérnaszálnak képzelte, a fecskendőt megtöltő folyadékot pedig paradicsomlének. A paradicsomlé volt a kedvenc itala, míg nem szokott a kannás borra. Tényleg, a vértartály olyan, mint egy vörösborral telt kanna. És lassan megszerette a munkáját. Kuncsaftjai most is megtalálták, azt mondták, ilyen jól senki más nem vesz vért, szívesen kipróbálnák otthon is. Ő pedig szó nélkül tette, amit mondtak, megszokta a kórházban. Ő pedig lelkiismeretes munkájával sok finom Dracula-koktél mixeléséhez járult hozzá. Így bejutott a legelőkelőbb körökbe, olyan házakba, ahol körül se mert nézni. De biztosították róla, hogy nem kell szégyellnie fehér köpenyét, különben is, össze lehet azt batikolni egy kis természetes színezékkel. Zártkörű estjeiken kortárs klasszikus muzsikára tartottak spontán érfestést. Szépen kipingálták a falakat is. A szőnyeg úgy nézett ki, mint az óriás Pöttyös túró rudi papírja kiterítve. Mert a pöttyös az igazi. A bankár fiának üvegházában lecserélték a pillangókat vérpettyes kabócákra. A madárház galambjait kiszívták új szárnyas kedvenceik, az afrikai vámpírdenevérek.
A hétköznapokon Eszti csak a péntek estéket várta. És bár sosem volt egy wellness-őrült, a Vérfürdőbe szívesen ellátogatott, úgyis az a módi a feslő tízezer köreiben. Úgy érezte, jót tesz a bőrének, elmúltak a pattanásai is. Egyszer véletlenül leejtett egy üvegcsét, és az arcára fröccsent vér jótékony szeplői valósággal megszépítették. Örömmel nézegette magát a tükörben. Kollégái meg is dicsérték, hogy már nem tűnik olyan vérszegénynek az ábrázata. Egy alkalommal figyelmetlenségből valakitől három fiolával vett le a kettő helyett. Az istenért se vallotta volna a főnöknek, és ki tudja, ha a veszélyes hulladékba dobja, nem jut-e valami perverz karmai közé. Meg kellett semmisíteni botlásának bizonyítékát. Míg ezen filózott, lépteket hallott a folyosón. Bár lenne itt egy dísznövény, amire ráönthetné. Valamiért az eszébe se jutott, hogy egyszerűen zsebre dugja a fiolát. Már nyílt az ajtó. Terike volt az, a takarítónő.
- Vérzik az orrod? – és a választ meg se várva egy zsebkendőt nyújtott Esztinek.
Végül is, nem is volt olyan rémes. Italba keverve ízletesebb, de így se rossz. És még csak meg se kell várni a péntek estét…
Az elején félt, hogy rajtakapják, majd megszokta ezt is. Először csak napi egy betegtől vett le eggyel több fiolával, majd napi kettőtől, majd mindegyiktől eggyel. Esténként hypós vízzel öblített szájat, mert félt a vérfertőzéstől. Vér-fer-tő-zés. Ez a szó benne maradt. Anyja hívta így azt, mikor a bátyjával az ágyban ölelkeztek. Pedig nem volt abban semmi rossz. És köze se volt a vérhez. Hacsak nem arra a picike foltra céloz a takarón. Bezzeg, amikor később a bátyja a kutyával tette ugyanezt, nem szóltak rá. Kivételezés!
Esztinek határozottan jót tett új életmódja. Vékonyabb lett, szexibb és vérmesebb. Megcsináltatta a fogait, szemüvegét kontaktlencsére cserélte. Döglöttek utána a férfiak. Annyira, hogy ki is rúgták a munkájából. Bármilyen rossz hírű is a kórház, mindenki tudja, hogy csótányok rohangálnak a mosdóban, hogy éheztetik a betegeket, és élővé nyilvánítják a holtakat, de azért az a napi öt hulla csak sokk volt. Túlment a kremi befogadó képességén, pláne, hogy szegénynek még a reklamáló és perrel fenyegető hozzátartozókat is be kellett nyelnie.
De Eszti nőVÉRnek már nem is volt szüksége pénzre. Egy vérbeli vamp a tápláléklánc csúcsa. Mindig feljebb és feljebb repül, míg neki nem megy az ablaküvegnek.
| |
| 121. | [tulajdonos]: Poloska | 2019-02-06 12:51 | Poloska Portugieser
A poloskák minden ősszel jönnek. Százával, ezrével furakodnak be a szúnyogháló nem is létező résein. Ők a tizenegyedik csapás. Aminek csak a Messiás vethet véget. Még éppen idejében érkezett, mikor már az emberek arca ki sem látszott a büdös bogarakból.
Most lett harminc, és eddig meg sem fordult a fejében, hogy küldetése van. Hacsak az nem, hogy minél több skót whiskeyt igyon meg egy húzásra, vagy hogy megnyerje a sajtburgerevő-versenyt.
Ám egy nap megvilágosodott. Épp a kedvenc sorozatát nézte, mikor valami puha és szaftos dolog került a szájába. Biztos egy aszalt szőlőszem a borból. Pár hete fel volt nyitva, de attól csak még jobb, igazán megérett. Valamiért mégis visszaköpte a pohárba. És akkor szembesült a valósággal. Hogy amit jóízűen szopogatott, nem más, mint egy megtermett poloska. Kiöblítette a száját, de még sokáig kaparta a torkát egy lábacska. Az esti fogmosásnál, mikor már el is felejtette az a dolgot, a csapban landolt egy szárnydarab. Újra érezte azt a finom, aromás, gyümölcsös ízt a szájában. Bizony, ez a bor a poloskától lett finom.
Hamarosan le is védette találmányát, és belekezdett a gyártásba. Még állami támogatást is kapott hozzá, és kitüntették, mint nemzeti hőst, a poloskahelyzet felszámolóját. A poloskás bort úgy vitték, mint a cukrot.
A gilisztás tequila, a cibetmacska-kulás kávé után már kellett ez a vérfrissítés a piacnak. Először a sznobok körében lett menő a Poloska Portugieser, majd ahogy ez lenne szokott, csökkent az ára, és leszivárgott a nép köreibe. A kínálat fel kellett, hogy kösse a gatyáját, ha eleget akart tenni a keresletnek. Természetesen megjelentek a kínai hamisítványok is, amikben magyar büdösbence helyett valami ázsiai legyet áztattak, így nagyban rontva a minőséget és az ízhatást. Borászok nagy csoportja specializálódott a Poloska Portugieserre. Kóstolóikra meghívták a vezető bankárokat és minisztériumi embereket. A poloska akkora divat lett, hogy a Polski tulajdonosok átgravíroztatták kocsijuk nevét Poloski-ra. A bálokban azután polka helyett poloskát táncoltak. A vezető ruhamárkák mind előrukkoltak egy poloskás kollekcióval. Poloskának öltözött fiú és lánymodellek vánszorogtak a kifutókon, fenekükbe varratott bűztasakjaiból elegánsan poloska illatot eregetve. A Nivea elkezdte gyártani a poloskaszagú dezodort és sprayt. A tornatermek és wellnessek öltözői tömény poloskaködben álltak. A papok ellopták a poloskás misebort.
Minden rendben is lett volna, ahogy a többi divat, a hereelszorító csőnadrág, a vesefagyasztó top. Csakhogy elfogytak a poloskák. Jövőre már nem is emlékeztek rájuk. A palackokba ezután fél évig érlelt zoknit tettek. Természetazonos aroma, nyomokban körömgombát tartalmazhat.
Mi a történet tanulsága? Akaszd szegre a glóriádat. Bonts egy üveg bort. Nyisd ki a szád és fogd be az orrod.
| |
| 120. | [tulajdonos]: App...csába! | 2019-02-04 11:44 | App …csába!
Közeleg a világ vége. Úgy kezdődött, hogy elvettek az emberektől minden szórakozási lehetőséget. Bezárták a gladitor-arénákat, betiltották a nyilvános kivégzést, sőt, mint a kivégzést is, mint olyat. A következő a bikaviadal és a vadászat szabályozása volt. Akkor tudtam, hogy a Földnek befellegzett.
Az hagyján, hogy az oltásellenesség jegyében 2020-tól egy gyerek sem kapott kanyaró, feketehimlő és szamárköhögés ellenes oltást. Mert befogadjuk mi a fekélyes bőrű szörnyeket is, ahogy az öszvérfejűeket és az influenzás madarakat, meg fájú szájú-körmű marhákat. Teljes a tolerencia.
Ám most túltolták. Befagyasztották az orrtörlő appot. Most, a téli náthajárvány kellős közepén. Így ki a fene fogja kifújni az orrom? A puncinyaló app még működik, annak használata ugyanis gyönyörérzést vált ki a használat tárgyából, az orrtörlő applikációról meg ugyanez nem mondható el. Mert hát megszavaztuk a számítógépes programok jogait. Ezentúl ötmillió forintos bírsággal, vagy két és fél éves letöltendő börtönbüntetéssel sújtható az, aki egy számítógépes programot akadályoz a szabad munkavégzésben. Az appok szóbeli vagy tettleges bántalmazása tíz éves fegyházbüntetést is vonhat maga után.
Eddig ügyesen titkoltam, hogy szexuálisan zaklatom az orrtörlő appomat. De mi lesz most, hogyan maszturbálok? Meg egyébként is, hol van az leírva, hogy csak az orromat törölhetem bele? És ha valakinek az orra a csiklója? Mert a teljes tolerancia jegyében jogom van oda varratni a saját csiklómat, ahová én szeretném. Az egyik barátnőmnek például az egyik füle az. Így, elég pár szép szót belesúgni, és már el is élvez.
Szóval egyedül maradtam. Hiába állítom be végtelenre az altató applikációt, hiába masszírozzák a talpam az okostelefonomból kinyúló thai lánykezek. Nekem Ő volt a mindenem. Azok a kedves, szörcsögő hangok, óóó! Ezer közül is megismerném az én kicsikémet. Két hetet átsírtam érte, közben folyt a taknyom, és egészen eldugította az orrom, lassan már levegőt se kaptam, és így elég nehéz lenne elélvezni.
Barátaim hosszas rábeszélésére mégis nagy nehezen rábírom magam, hogy elmenjünk egy drogériába.
- És mégis mit vegyek itt? – kérdezem - Csupa természetellenes pipere!
- Hát papírzsebkendőt!
- Papír? Az nem túl száraz? Takarékoskodnom kell a síkosítóval, míg azt is be nem tiltják.
Barátaim a zsebkendős pulthoz húznak. Egy zöld csomag árválkodik a polc tetején.
- Mit csináljak?
- Vedd le.
Vonakodok. Kicsit nehezen veszem az új helyzetek keltette akadályokat.
Miközben egyik haverom a csomag felé nyúl, egy karvalyorrú néni rácsap a kezére.
- Hát ezekben a mai fiatalokban nincs semmi tisztelet? – vernyogja.
- Elnézést, de nekünk is kell.
- Kérjenek a raktárból.
- Nincs, ez az utolsó darab. A papír zsebkendő hiánycikk a náthajárvány miatt – lép hozzánk az eladó.
- Szentséges Jó Istenem, add, hogy az enyém legyen! – imádkozik a néni.
Közben barátom bakot tart, hogy elérjem a pakkot.
Megvan! – lélegzek fel, ha a torkomig érő turha engedne lélegezni. De korán örültem. A néni madárcsőrével a kezembe mar.
Hipochonder vagyok, így azt hiszem, máris elkaptam a madárinfluenzát. Pedig eldöntöttem, hogy én akkor cinke szeretnék lenni. A cinkevírust oltatom magamba, mert jogom van annak lenni, akinek belül érzem magam.
Felkapok egy széket, és leütöm vele a nénit. A zsepi az enyém. Lefejtem róla a hullamerev karvaly-ujjakat.
- De hogy kell használni? Hol a bekapcsoló gomb? – kérdezem.
- Pont úgy kell használni, ahogy a wc-papírt, csak a másik feleden.
- A seggtörlő appra célzol? Hát azt úgy szoktam, hogy limonádés beöntésre állítom.
- Nem, ez sokkal egyszerűbb. Csak megtörlöd vele az orrod, mint a szalvétával a szád. De neked biztosan van szájtörlő appod is.
- Mert nektek nincs?
- Hol élsz, a középkorban? Nekünk, 21. századi embereknek nincs szükségünk ilyen béna appokra. Mi magunk vagyunk az appok.
- Ti appok vagytok? – örvendezek – Hát akkor azért lettünk spanok. Mindig is az appokkal értettem meg magam legjobban.
- Hát persze, hiszen te is app vagy, appikám – nevetnek géphangon.
- Jó vicc! És mégis, engem szerintetek mire fejlesztettek ki? Semmihez se értek.
Lenézően csóválják a fejüket, majd közelebb jönnek, és kigombolják a nadrágjukat.
| |
| 119. | [tulajdonos]: Migráncs mix | 2019-01-27 18:07 |
Avagy egy Grund-étterembeli beszélgetés leírása.
- Szeretem az egzotikus ételeket – mondja cuppogva barátnőm.
- Én is, főleg az afrikaiakat – értek egyet ujjamat szopogatva.
- De ezek a migráncsok! Hát ezeket nem tudom megemészteni – fintorog a hasát fogva.
- Ja, egy kicsit és kemény és túl füstös a kolbászuk – jegyzem meg.
- Én ahhoz nem nyúlnék, pedig azt mondják, az arab kolbászban sok az A vitamin pedig jót tesz a bőrnek. Lassabban öregszel – világosít fel Sarah.
- Én az egyiptomi kencékben hiszek, azok évezredekig frissen tartanak.
- Azon már túl vagyok, drágám. A mumifikáció helyett már a fikáció dívik a mi köreinkben. Ha hozzánk akarsz tartozni, ideje megtanulnod.
- Mi az a fikáció?
- Végy egy nagy orrú albán menekültet, akit lehetőleg pár órán át a tengerben áztattak, hogy magas legyen az ásványi sótartalma. Tetszőleges módszerrel nyerd ki az orrváladékát, és kend az orcádra.
- Én a románok ondójáról hallottam ugyanezt.
- Lehet, de én akkor se kenném magamra egy román gecijét, ha az az örök fiatalság elixírje. Egyszer az egyik barátnőm lányát letüsszentette egy román, és képzeld, terhes lett tőle. Az Isten óvjon a románoktól!
- Én a migránsokkal vagyok így. Mindegyikkel. Ha a boltban meglátok egyet, azonnal kimegyek, mert mi van, ha a légkondicionáló rendszer szanaszét teregeti a migránsok által kifújt levegőnek részecskéit, és azok a szervezetembe jutnak. Ez a bioterrorizmus új formája.
- Én megbüntetném őket, hacsak a határ innenső oldalán levegőt vesznek.
- Így van! Tiltsuk be a migránsok tüdejét, aljas vegyi fegyver!
- Tiltsuk be, tiltsuk be! – skandálja az étterem többi vendége, evőeszközeivel az asztalon ütemesen dobolva.
- Tisztelt, hölgyek, urak, kérem szíves türelmüket, a kollégám hamarosan tálalni fog! – mondja illedelmesen az egyik pincér.
- Ennek a fiúnak milyen finom segge lehet – mondja nyálcsorgatva barátnőm.
- Nekem a másik tetszik. Az a raszta séf.
- Már megint azok a niggerek! – pedig az orvosom szerint fehér hús egészségesebb. És kevesebb benne a koffein.(Már értem, miért nem tudok fekete pasik mellett aludni.)
- Önöknek lesz a Migráncs-mix?
- A mi?
- Az aztán biztos nem, kikérem magamnak – csattan fel Sarah.
- Elnézést, az étlapon Kultúrsokk-ként szerepel.
- Az az! – hűlünk el egymásra nézve.
Leteszi elénk a tálkát. Gőzölög.
- Gyalázat, hogy a sarokrepedésemre írt kenőcs temetőbogár végbélnedvet tartalmaz, most meg ez.
- Az aranyérkenőcs pedig lóvizeletet.
- Nem könnyebb lenne találni egy pónit? Attól nem reped be a segged?
Mikor rájött, hogy nem találom viccesnek, rátér a tárgyra.
- Melyikünk kóstolja meg először?
Értetlenül nézek rá.
- Hátha hat… Egy próbát megér…
Leemelem a tetőt. A szaga így közelről egy izzadt csövesére emlékeztet. A színe barnás.
- Ez olyan, mint egy két hete aszfalton aszalt fos, whiskeyvel felöntve – így Sarah.
- Honnan tudod, milyen az?
- Az éjszakai arcpakolásom. A plasztikai sebészem szerint már csak ez segíthet…
Én kezdtem. Nem is rossz.
- Mint egy híg, menzai sütőtökpüré-leves.
Utáltam, mint a szart. De ezt most le kell nyomnom, nyolc ezer forintba került.
Sarah beleölti hosszú nyelvét.
- Gyerekem, nem értesz te még a gasztronómiához. Ez bizony fos, de a legelőkelőbb fajtából. Mmm! Nyamm!
- Van ízlése a hölgynek – szólal meg az egyik pincér. A miniszterelnöknek is ezt szolgáljuk fel. Ha gondolják, otthonra is rendelhetnek, szívesen szállítunk ki belőle. Akár menza áron.
- Tessék? Hogy nekem menzaáron? Nem vagyok én szánalmas ki proli.
- Bayer Zsolt is a menzán eszik.
- Na jó, ez így mindjárt más. Írjon fel, legyen kedves jövő hónapra is.
- Önt is felírhatom? – fordul felém.
- Előbb árulja el, mit is tartalmaz pontosan a Kultúrsokk. Pardon, Migráncsmix.
- Ne de kisasszony, azt nem tehetem, a név kötelez. A Grund étterem múlt századra visszanyúló hagyományai értelmében fogadalmat tettem, hogy nem árulom el páratlan étkeink receptjét.
- Én pedig ebből a kicsit se páratlan, még inkább nem pártatlan szarból már csak egy adagot kérek, és maga itt, előttem bekanalazza.
- Na de hölgyem, ez tilos. Én itt csupán kiszolgáló személyzet vagyok, nem vendég. Nem vagyok méltó…
Ekkor Sarahból előbújik dominahajlama, és követeli, hogy most azonnal kóstoljon bele az ételbe, különben rosszul jár.
- Asszonyom, inkább a cipőjét nyalnám le.
- Nesze – tartja oda gyanúsan barnálló sarkú nercprémes csizmáját barátném.
- Hála az égnek! – borul úrnője lábai elé a szolga – Csak kutyaszar!
Én pedig megkérem a csoki színű pincéremet, hogy adja rám a bundámat, majd lassan, méltóságteljesen kivonulok, egyik kezemben egy éthordóval, a másikban a néger séf méretes fuckanalával.
| |
| 118. | [tulajdonos]: Orvosi műliba | 2019-01-24 15:27 |
Nem szeretem az orvosokat. Talán, mert túl sokszor látom őket. Ám a következő történet talán mindenkit meggyőz arról, hogy a dokik tényleg nem jó fejek. Akkor se, hogy épp mosolyognak rád. Ezt két okból tehetik: vagy bejössz nekik, és szívesen kifektetnének már a műtőasztalra, vagy pedig hálapénzt várnak. Vagy csak ráült az arcukra egész eddigi életük képmutatása. Hogy mennyire unják meg a munkájukat. Ők nem a betegeket szeretik, hanem a betegségeket. De egy idő után azok is ismétlődnek. Ezért szükségük van egy kis izgalomra…
Bali Zoli és Tomi kétpetéjű ikrek. Rezidensek. Zoli magas, félhosszú, barna hajú, divatosan borostás srác, Tomi szőke, félcentisre nyírt hajú, szemüveges okostojás. Még az egészségügyi szakközépből ismerem őket. Folyton a nevük miatt csúfolták őket, „balibalibaliba”. Ők továbbtanultak az orvosin, az én életem egész más irányt vett. Csak most, több, mint fél évtized elteltével találkoztam velük újra. Mit sem változtak. Zoli csak még zolisabb lett, Tomi csak még tomisabb. És akkor, ott, a kis vidéki garázsban beavattak.
- Tudod, az úgy van, mint a számítógépes játékokban. Szintek vannak. Amiken egyre feljebb lehet jutni, de ha hibázol, mész vissza a nullára – kezdi Zoli, miután rágyújtott egy cigarettára.
Ekkor még nem értettem, miből is áll pontosan a Játék. Nem, ez nem Eleanor H. Porter ifjúsági regénye a szeretet játékáról.
- Először apróságokkal kezdjük. Egy tű, egy cérnaszál. Kicsit nagyobb dolgokkal folytatjuk. Tampon, fémkapocs, ilyenek. Majd ha már az ember szerez egy kis rutint, jöhet az igazi kihívás. Szike, olló. Ilyenkor már úgy rákapsz, Öcsém, az ízére, hogy egész nap azon kattogsz, mi legyen a következő. Emlékszem, nekem a fogkefém volt az első nagy sikerélmény.
- Az nem is steril – vág közbe rosszallóan Tomi – Én a nem orvosi tárgyakat fertőtlenítem előtte…
- A zoknidat hogy sterilizáltad, nagyokos?
- Beáztattam hypós vízbe.
- Tomi ilyen kis spíler. Pedig nem kell ám olyan nagyon vigyázni, sok mindent kibír az emberi szervezet, nem is hinnéd, mennyi mindent. Egyszer egy csávóba egy egész zsák krumplit belevarrtam.
- Én narancsot, az szép kerek, jobban mutat a röntgenfelvételen – mondja Tomi.
- És mi lesz utána az emberekkel? – kérdezem.
- Az már nem a mi sarunk. Hát fosnak, hánynak, szúr a hasuk, meg ilyenek. Elküldik őket a jó fenébe egy nyugtatóval.
- Zoli, azért az a múltkori, akibe a macskát varrtad, elég szarul lett.
- Ja, azt a csókát beutaltattam a pszichiátriára, mert azt állította, hogy valami nyávog benne – röhög Zoli, majd sodor egy újabb cigit.
- Szerintetek ez mennyire etikus? – kérdezem.
- Mi még jó fiúk vagyunk, a többiekhez képest.
- Azokhoz képest, akik összevarrják két ember száját, hogy örökké csókolózzanak mennyire etikusak? Vagy akik azért vágnak le lábakat, hogy így megalkossák az emberi lábasfejűt?
- Ezt már nem hiszem el.
- Ezek a jelenleg is futó transzplantációs projektek nálunk. Az ezerágyas kórházban patkányokba ültetnek emberi szürkeállományt, hogy onnan bármikor kinyerhető és forgalmazható legyen.
- Ti be vagytok szívva.
- Persze, mindenki be van szívva. Anélkül nem bírnánk – dörmögi kábultan Tomi, akinél láthatóan most ütött be a fű.
- Akkor miért csináljátok?
- Hogy ne közösítsenek ki. Ott akarunk lenni a nagy felfedezéseknél. Hogy a nevünkhöz fűződjön az emberi ondót lövellő ponty, a mesterséges megtermékenyítés mérföldköve, a sellőtenyésztés alapköve. Már látom magunkat, ahogy átvesszük az orvosi Nobel-díjat. Mi ketten, az ikerzsenik.
- A barátnőnk is büszke lesz ránk.
- Van barátnőtök?
- Naná, megmutassuk?
Erre kíváncsi vagyok. Azt már nem is furcsállom, hogy közös barátnőjük van.
Beülünk a kocsiba, két drogos, meg én, aki nem tudok vezetni. Közös erővel valahogy eljutunk a kórházig. Az alagsorban egércincogás. Eggyel lejjebb, a hullaház holt nyugalma. Még lejjebb a laboratórium. Bal oldalán ketrecek sorakoznak. Világító zöld szemek. De minket most csak a szélső, tágas boksz érdekel. Egy nő ül benne, hunyorog, mikor rávilágítunk. Csalódok. Nem tudom, mit vártam. Egy pegazust női mellekkel? Négyfejű, két vaginájú szörnyszülöttet? Kétség sem fér hozzá, ő egy igazi, egészséges nő. Vörös, göndör haja, kék szeme van. Lakat kattan, rács csörren. Kiengedik. Előttünk áll meztelen, kezét hasára teszi és mosolyog.
- Állapotos – mondja elérzékenyülten Zoli. Furán cseng szájából ez a szó.
- A közös gyerekünkkel – pontosít Tomi, nem kevesebb meghatottsággal nyápic hangjában.
- Ti ketten vagytok a gyerek apja?
Bólintanak.
- De nem akármilyen gyerek az – fejti ki Zoli – a kedvenc gumilibánk.
- A micsoda?
- Gumiliba. Az, amivel kiskorunkban játszottunk fürdéskor… Él, és növekszik.
Gágogok kínomban.
- Ez… A játékgyártás legújabb vívmánya?
- Dehogy. Hanem a kicsikénk. Nagy lesz lesz, erős. Felfal mindenkit, aki minket libának csúfolt – simít a nő hasán tollas kezével Tomi.
| |
| 117. | [tulajdonos]: Szívás | 2019-01-23 11:36 |
Mindig gyanakodtam rá. És most tessék. Lebukott. Csak egyszer hagyja az ember lánya magára, és máris megvan a baj. De nem most kezdte. Azok a sóvárgó pillantások a raktárban. Azok a gyengéd simogatások. Azzal nyugtattam magam, hogy csak a megszokás teszi. Hogy engem szeret, akkor is, ha minden napjának első fél óráját vele tölti. Félrevezetett a hiúság, hogy különb vagyok nála. De ez a helyzet félreérthetetlen. Ott állt, letolt gatyával, üvöltve, a porszívó meg csak zúgott, zúgott.
Azért voltam olyan rendes, hogy elkísértem az ambulanciára. A házastársi kötelesség ezt kívánja. Hazudni viszont nem tudok, úgy hogy rábíztam, mivel magyarázza a péniszére szorult porszívócsövet.
- Az úgy volt, hogy a feleségem véletlenül beleült, és tudja, hogy van ez…
- Na engem aztán hagyj ki belőle!
Vagy:
- Takarítottam, közben szólt a zene, táncra perdültem, elestem, így húzódott rá a porszívó csöve.
- És hogy hallottad a zenét a zúgástól?
Végül abban maradtunk, hogy mindenről a reggeli merevedés tehet.
- De uram, olyankor szexelni kell, nem porszívózni.
De neki mindig a porszívózás volt az első. Második az anyós, harmadik az após, negyedik a kutyája, ötödik az e-cigije, hatodik a ki tudja mi, hetedik talán én. Neki már ötévesen se kisautója volt, hanem porszívója. Örültek is, milyen rendezett a gyerek. Később aggódtak, nem-e buzi. De nem, a porszívónak mindig lánynevet adott, és Pirinek, Tüncinek, Dettinek becézte, mikor betakargatta. A lánynevek gyakran változtak, a porszívó maradt. Tizennyolcadik születésnapjára egy hiperszuper masinát kapott, a régit megsiratta és a kertben temette el, még keresztet is faragott a sírjára.
Teltek múltak az évek, a fiú száznyolcvan centi magas, szakállas férfivé érett. Egy modellügynökség társtulajaként dolgozott, naponta fordultak meg nála a szebbnél szebb lányok. De Rozival, a porszívóval egyik sem ért fel. Ő hűséges társa maradt majd két évtizeden keresztül. Minden vasárnap kicserélte a porzsákját és fényesre polírozta a bordó, áramvonalas testet.
Hirtelen csöppentem az életébe, egy modellje barátnőjeként. Utálok porszívózni. Fel nem foghatom, hogy hogyan képes valaki ilyesmit művelni. Gyerekkoromban reggelente erre a rettenetes orkánszerű hangra ébredte, apukám porszívózott, anyukám meg szidta, hogy miért lógatja a nyelvét közben. A pornál csak a porszívózásra vagyok jobban allergiás. Hiába veszem be az Allegrát, ha csak meglátok egy porszívót, tüsszentenem kell.
Mégis, porszívózás ide vagy oda, megszerettem ezt a fiút. Haja és bajusza fehérlik a portól. Olyan, mint egy télapó jelmezt éppen felpróbáló óvodás. Tisztességes, türelmes, megbízható, házias. Egyszóval tökéletes. Azt az egy kis hibáját meg el lehet nézni – gondoltam. Addig az ominózus napig. Mikor is beteljesült szerelmük Rozival, a porszívóval.
- Pszichológushoz kellene menned – mondtam.
- Nincs semmi bajom. Különben is, egyedül félek…
- Megyek veled. Tudod mit? Járjunk családterápiára!
- És akkor Rozit is vihetem?
- Viheted.
- Várj, de akkor hova fél Béla, a mosógép?
- Már a csomagtartóban van, út közben ugorjunk be vele a szervizbe, nagyon erősen rázkódik, lehet, megint egy bugyid akadt be...
| |
| 116. | [tulajdonos]: név | 2019-01-22 14:29 | Kedves Mária,
természetesen nem felejtettem el a nevét, azért írtam általános megszólítást, mert ezt a szöveget egy másik oldalra is feltettem,ahol több ezren látják, és egyébként is minden hasonló meglátású olvasónak címeztem.
semmi bajom a széplelkű emberekkel, meg művekkel, csak nem az én világom.
Köszönettel,szeretettel:Tímea | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 115. | Kosztolányi M.: ejnye | 2019-01-22 12:53 | Rendben, elmentem lányregényt olvasni, de azért sajnálom, hogy nem jegyezted meg a nevem, nem annyira komplikált.
üdvözlettel,
Mária | |
| 114. | [tulajdonos]: Halottgyalázás feat irodalom | 2019-01-22 12:39 | Kedves Etikus Olvasó!
Nagyon köszönöm, hogy kimondta, ez az írás bizony halottgyalázás. Eddig csak lájkolták és osztották.
Igaz, a halott már nem tud védekezni. De vajon mi ellen is? Egy bizarro fiction műfajú novelláról van szó, sőt, nem is egyről, sokról. Ebbe a műfajba sok minden belefér: szürrealizmus, horror, sci-fi, ponyva, szépirodalom. Tematikailag a pornótól a politikai kritikán át bármeddig. Határ a csillagos ég. Ezért szeretem, és választottam kifejezőeszközül a bizarro fictiont. (Hála Komor Zoltánnak, hogy megismertette velem.)
Mennyire kell komolyan venni? Nagyon, és semennyire. Nagyon, mert a műfajnak megvan a létjogosultsága, a mai világban egyre aktuálisabb. Semennyire, mert ahogy a nevében is benne van, fikcióról van szó, a fantázia játékáról. Itt senki nem köthet bele, ha arról vallok, hogy egy porszívóba vagyok szerelmes, vagy, hogy minden éjjel vibrátorrá változom. Ebben a világban mindenhez jogom van. Ha nem lenne, elmennék tényírónak. Ha nem lenne írói szabadság, egyáltalán nem írnék.
Hogy túlléptem egy határt? Az enyémet nem. A művészetben pedig nincs határ. Az olvasóét? Joga van nem ezt olvasni, hanem valami mást. Joga van felháborodni. Csak egyhez nincs joga: nekem azt mondani, hogy nem írhatom le, amit szeretnék.
Mennyire etikus? Semennyire. Ez nem az etikáról szól, hanem a kreativitásról. Létrehozni egy világot, amiben nagymama lehet kacsalábú szörny, a szerelmem egy szarvasbogár, a miniszterelnök saját maga klónja, én magam egy pszichopata sorozatgyilkos. És ha én, meg a szeretteink lehetünk bármik egy vers, novella, regény erejéig, miért hagynánk ki valakit a buliból?
Azzal is vádoltak már, hogy az első regényem tömény becsületsértés. Kinek a becsületéről beszélünk? Kitalált személyekéről? Ha valódiak is, álnéven kerülnek a valóságostól egészen eltérő kontextusba, és így már nem is minősülnek sem élő, sem holt, létező, vagy valaha létezett személyeknek.
Örülök, hogy vannak még etikus emberek. Egyre kevesebben. De megkérem őket, a saját, valóságos életükben legyenek etikusak, ne idegenek kitalált történeteivel szemben. Tegyenek valami jót minden nap. Ha pedig már annyi jót tettek, hogy unatkoznak, olvassanak valami szirupos lányregényt, ami etikátlan hazugság a realitással szemben. A valóságból menekülni mindenkinek joga van. Nektek is, nekem is. Pont.
Köszönettel, szeretettel: Gulisio Tímea
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 113. | Kosztolányi M.: ejnye | 2019-01-22 00:28 | | Kedves Timi! Szeretem az írásaidat, de ez kicsit halott gyalázásba hajlik Nem gondolod? | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
