NAPLÓK: JÓ ÉJT! Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 15:54 Összes olvasás: 13442| 118. | [tulajdonos]: Orvosi műliba | 2019-01-24 15:27 |
Nem szeretem az orvosokat. Talán, mert túl sokszor látom őket. Ám a következő történet talán mindenkit meggyőz arról, hogy a dokik tényleg nem jó fejek. Akkor se, hogy épp mosolyognak rád. Ezt két okból tehetik: vagy bejössz nekik, és szívesen kifektetnének már a műtőasztalra, vagy pedig hálapénzt várnak. Vagy csak ráült az arcukra egész eddigi életük képmutatása. Hogy mennyire unják meg a munkájukat. Ők nem a betegeket szeretik, hanem a betegségeket. De egy idő után azok is ismétlődnek. Ezért szükségük van egy kis izgalomra…
Bali Zoli és Tomi kétpetéjű ikrek. Rezidensek. Zoli magas, félhosszú, barna hajú, divatosan borostás srác, Tomi szőke, félcentisre nyírt hajú, szemüveges okostojás. Még az egészségügyi szakközépből ismerem őket. Folyton a nevük miatt csúfolták őket, „balibalibaliba”. Ők továbbtanultak az orvosin, az én életem egész más irányt vett. Csak most, több, mint fél évtized elteltével találkoztam velük újra. Mit sem változtak. Zoli csak még zolisabb lett, Tomi csak még tomisabb. És akkor, ott, a kis vidéki garázsban beavattak.
- Tudod, az úgy van, mint a számítógépes játékokban. Szintek vannak. Amiken egyre feljebb lehet jutni, de ha hibázol, mész vissza a nullára – kezdi Zoli, miután rágyújtott egy cigarettára.
Ekkor még nem értettem, miből is áll pontosan a Játék. Nem, ez nem Eleanor H. Porter ifjúsági regénye a szeretet játékáról.
- Először apróságokkal kezdjük. Egy tű, egy cérnaszál. Kicsit nagyobb dolgokkal folytatjuk. Tampon, fémkapocs, ilyenek. Majd ha már az ember szerez egy kis rutint, jöhet az igazi kihívás. Szike, olló. Ilyenkor már úgy rákapsz, Öcsém, az ízére, hogy egész nap azon kattogsz, mi legyen a következő. Emlékszem, nekem a fogkefém volt az első nagy sikerélmény.
- Az nem is steril – vág közbe rosszallóan Tomi – Én a nem orvosi tárgyakat fertőtlenítem előtte…
- A zoknidat hogy sterilizáltad, nagyokos?
- Beáztattam hypós vízbe.
- Tomi ilyen kis spíler. Pedig nem kell ám olyan nagyon vigyázni, sok mindent kibír az emberi szervezet, nem is hinnéd, mennyi mindent. Egyszer egy csávóba egy egész zsák krumplit belevarrtam.
- Én narancsot, az szép kerek, jobban mutat a röntgenfelvételen – mondja Tomi.
- És mi lesz utána az emberekkel? – kérdezem.
- Az már nem a mi sarunk. Hát fosnak, hánynak, szúr a hasuk, meg ilyenek. Elküldik őket a jó fenébe egy nyugtatóval.
- Zoli, azért az a múltkori, akibe a macskát varrtad, elég szarul lett.
- Ja, azt a csókát beutaltattam a pszichiátriára, mert azt állította, hogy valami nyávog benne – röhög Zoli, majd sodor egy újabb cigit.
- Szerintetek ez mennyire etikus? – kérdezem.
- Mi még jó fiúk vagyunk, a többiekhez képest.
- Azokhoz képest, akik összevarrják két ember száját, hogy örökké csókolózzanak mennyire etikusak? Vagy akik azért vágnak le lábakat, hogy így megalkossák az emberi lábasfejűt?
- Ezt már nem hiszem el.
- Ezek a jelenleg is futó transzplantációs projektek nálunk. Az ezerágyas kórházban patkányokba ültetnek emberi szürkeállományt, hogy onnan bármikor kinyerhető és forgalmazható legyen.
- Ti be vagytok szívva.
- Persze, mindenki be van szívva. Anélkül nem bírnánk – dörmögi kábultan Tomi, akinél láthatóan most ütött be a fű.
- Akkor miért csináljátok?
- Hogy ne közösítsenek ki. Ott akarunk lenni a nagy felfedezéseknél. Hogy a nevünkhöz fűződjön az emberi ondót lövellő ponty, a mesterséges megtermékenyítés mérföldköve, a sellőtenyésztés alapköve. Már látom magunkat, ahogy átvesszük az orvosi Nobel-díjat. Mi ketten, az ikerzsenik.
- A barátnőnk is büszke lesz ránk.
- Van barátnőtök?
- Naná, megmutassuk?
Erre kíváncsi vagyok. Azt már nem is furcsállom, hogy közös barátnőjük van.
Beülünk a kocsiba, két drogos, meg én, aki nem tudok vezetni. Közös erővel valahogy eljutunk a kórházig. Az alagsorban egércincogás. Eggyel lejjebb, a hullaház holt nyugalma. Még lejjebb a laboratórium. Bal oldalán ketrecek sorakoznak. Világító zöld szemek. De minket most csak a szélső, tágas boksz érdekel. Egy nő ül benne, hunyorog, mikor rávilágítunk. Csalódok. Nem tudom, mit vártam. Egy pegazust női mellekkel? Négyfejű, két vaginájú szörnyszülöttet? Kétség sem fér hozzá, ő egy igazi, egészséges nő. Vörös, göndör haja, kék szeme van. Lakat kattan, rács csörren. Kiengedik. Előttünk áll meztelen, kezét hasára teszi és mosolyog.
- Állapotos – mondja elérzékenyülten Zoli. Furán cseng szájából ez a szó.
- A közös gyerekünkkel – pontosít Tomi, nem kevesebb meghatottsággal nyápic hangjában.
- Ti ketten vagytok a gyerek apja?
Bólintanak.
- De nem akármilyen gyerek az – fejti ki Zoli – a kedvenc gumilibánk.
- A micsoda?
- Gumiliba. Az, amivel kiskorunkban játszottunk fürdéskor… Él, és növekszik.
Gágogok kínomban.
- Ez… A játékgyártás legújabb vívmánya?
- Dehogy. Hanem a kicsikénk. Nagy lesz lesz, erős. Felfal mindenkit, aki minket libának csúfolt – simít a nő hasán tollas kezével Tomi.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
