Nos, magam nem vagyok Orbán fóbiás. Sokkal inkább vagyok ellenzék fóbiás. A miniszterelnök Bécsben úgy nyilatkozott, hogy "Előfordul, hogy néha félreérthetően fogalmazok." (Tehát kijelentette, hogy amit mondott minimum félreérthető.) Nem. Én sem gondolom, hogy Orbán Viktor rasszista lenne. És nem, nem gondolom, hogy jobb lett volna, ha az ellenzék nyer. Ettől még nem hiszem, hogy ne készakarva mondta volna azt amit mondott. Nem tűnik olyannak aki összehord hetet-havat. (Sőt! Gyakorlatilag olyan ő a magyar politikai életben mint egy mindenható bábjátékos. Azaz minden mozdulatának, mondatának célja van.) Talán ez a "félreérthető izé", ez a szavazóbázis jobb szélének megtartása és a "Mi hazánk" esetleg elhódítható szavazóinak elhódítása érdekében hangzott el. Ettől még mondhatom, hogy szerintem méltatlan a miniszterelnökhöz, a szavazói jó részéhez és az országhoz is. Nem keveredtem lojalitás konfliktusba. Akkor sem keveredek, ha egy nagy zongorista két tétel között felemelkedik ültéből, kissé előre dől, kecsesen felcsippenti a frakkja csücskét és durrant egy förtelmeset (mire a hangversenyen tartózkodó ötszáz nézőből ötven, aki véletlenül keveredett oda önfeledten viháncol, hogy végre valami ami nekik szól). Nem von le a játéka értékéből és talán a következő tétel végére elfelejtem, hogy feszengtem, ugyanakkor nem fogom azt képzelni, hogy valójában nem történt semmi, sőt egyenesen egy parfümmel spriccelt körbe a művész, főleg akkor nem, ha a nagy művész egy nyilatkozatában legalább annyit megenged, hogy tényleg bántották aznap a szelek. Kétségkívül kicsi vagyok és hülye, és persze rossz az aki félreérti azt ami félreérthető. De mégis. Tényleg. Muszáj volt? Elkerülhetetlen volt? Ízléses volt? Kellett ez? Nem állt volna meg a lábán a beszéd a félreérthetőség közjátéka nélkül a félreérthetetlen kultúra szóval? És tényleg áruló az, aki azt találja mondani e vész és gázterhes időkben, a gázról, hogy gáz? Nem szeretném, ha az ellenzék lenne hatalmon. A kifejezés amit Orbán Viktor használt a történelem ismeretében taszító. Mindkét mondat megáll a maga lábán.
Nem. Ha a faj szó helyett, a kultúra szó állt volna, akkor én nem döbbenek meg. Csakhogy nem az állt. És az, aki mondta sokkal tudatosabb annál semhogy véletlenül összehordjon ezt-azt. Demeter Szilárd nyakatekert megfejtése egyszerre szomorú és röhejes. Hogy ez elfogadhatóvá teszi-e az ellenzéki összefogást, amelyik zsidókat számlálni kívánó, karlendítő figurákat relativizált orba-szájba? Erről szó nem lehet. Csakhogy a miniszterelnök formátumában, hatásában, felelőségében nem hasonlítható a kínjukban mindent összerelativizáló figurákhoz. Ezért súlyos, hogy azt mondta amit. Hallom a megfejtéseket, hogy azért, hogy elkendőzzön mást, azért, hogy átüsse az érdektelenség falát, gumicsontot dobjon, élvezze a ballib felháborodást, adjon valamit a Kalergi tervtől rettegőknek, felszabadítsa a nyelvet a píszí alól, kiugrassza a soraiból azokat akik egy ilyen kifejezésen megdöbbennek és lojalitásuk meginog stb. Alkalmatlan megfejtések. Szükségtelen és taszító volt. Másként mondom: Nyugodtan elmondhatta volna a kultúra szóval, ha az volt a célja és nem kellett volna pironkodva mint valami ízléstelen dolgot a kultúra kifejezést a faj szó fügefalevele mögé rejtenie. A kérdés tehát az, hogy miért nem a kultúra szót használta. És erre elfogadható, értelmes magyarázatot nem találtam. A beszéd számos más eleme egyébként fontos témákat vet fel.
Meghallgattam azt a bizonyos beszéd-részletet. Tényleg taszító. És nem értem mi szükség volt rá. Az egészen világos, hogy vannak kultúrák, amelyek nyelvben, öntudatban, művészetben, életmódban, társadalomszerkezetben felépítik, kifejezik, kibontják magukat. Sajátossá válnak. Visszatekintve a múltba felismerik önmagukat és a jövőbe tekintve is fel szeretnék ismerni önmagukat. A különféle kultúráknak sajátosságaik passzolnak vagy nem passzolnak egymáshoz. Azaz abszolút értékben azonosak, relatív viszonyaik azonban száz meg száz formát öltenek. Nyilván vannak közvetítő kultúrák is. A kultúrák egymásra hatásának van egy optimális tempója, ilyenkor gazdagítják egymást. Ilyenkor beemelik, belesimítják a másik erre alkalmas értékeit a saját kultúrájukba. Ha a tempó túl gyors, akkor minden zavarossá válik és a kultúrák kioltják egymást, színeik elfakulnak és a helyükbe lép a senki kultúrája, a fröccsöntött internacionális popkultúra, közönségfilmekkel, egyen-zenékkel, egyen-ételekkel vagy a puszta zűrzavarral és így tovább. Ennek nincs azonban köze a rasszok kérdéséhez. Ez kultúrák kérdése. A gyerekem félig vietnámi, a jelenlegi kedvesem egészen cigány. A politikai identitás tekintetében Edmund Burke konzervativizmusát vallom. (Tudom, hogy ezzel nem voltam, nem vagyok és nem leszek népszerű, de, hogy egy Monty Python beszólást idézek a képzeletbeli konzervatív szájából: "Sohasem hajhásztam a népszerűséget") Nagy teher, hogy Gobineau ránk hagyta a "modern" rasszizmust és a modern "antiszemitizmust". (Bizony, francia termék a németek csak rákaptak mint a tyúk a tyúkhúrra.) És borzalmas, hogy ez a teher, sokak hátán denevérszárnnyá változott, ők maguk pedig démonokká, akik őrjöngve mészárolni kezdtek. Megdöbbentő számomra, hogy a miniszterelnök fajokról beszélt és nem kultúrákról. Mert engedtessék meg, bármilyen bőrű is az az ember, aki értékeli az európai kultúra vívmányait, aki szereti szereti azt, akit érdekel és meg akarja őrizni, az bizony európai. És fordítva. A bőrszínétől függetlenül, ha nem értékeli, nem szereti, nem akarja megőrizni amit az európai kultúra jelent, akkor nem európai. Azért és szomorú amit a miniszterelnök mondott, mert én bizony egy olyan fekete bőrű embert, aki érti Platónt, élvezi Mozartot, szereti Shakespeare-t és mindezek szeretetére neveli a gyerekét, európaibbnak tekintem mint azt a fehér bőrű embert aki azt se tudja ki az a Platón, gépzenét hallgat és a színházat sznob dolognak tekinti. Értem, hogy a legtöbb ideérkező fekete bőrű ember éppen úgy tömegkultúrára vágyik mint az itt élő legtöbb fehér bőrű ember. Nincs sok különbség köztük. Az is igaz, hogy sokan ellenkultúrákat gyakorolnak vagy éppen Európába érkezve fedezik fel a saját kultúrájukat és azt az európai kultúra ellenében artikulálják. Önmeghatározásként. Mert mindenki szeretne lenni valaki. Ez problémás. Nagyon problémás. Mert csak veszteség lehet a vége. Az élővilág és a kultúrák diverzitását egyaránt meg kellene őrizni. Nem tudom hogyan. De biztosan nem úgy, hogy ezt a problémát borzalmas emlékeket idéző vagy akár csak félreérthető narratívák keretében tárgyaljuk. Nagyon sajnálom, hogy ez történt és így.
Decemberben, amikor nagyon beteg voltam, de már túl voltam a legnehezebb szakaszon, akkor újra olyan érzéseim keletkeztek az idővel szemben, mint gyerekként. Az este hat, már komoly "későiségnek" számított, és ha kicsoszogtam valahova, akkor az rendkívüli merészségnek, a keretek feszegetésének tetszett. Gyerekfejjel azt hittem, hogy a felnőtteknek titkos világokba van átjárásuk az éjszaka idején, amely titkos világokból irigyen kirekesztik a gyerekeket. Jó volt ilyen hiedelmekben élni. Egy kicsit ezek idéződtek vissza. Az idő ismét valóságos kategóriákra hasadt egy-két hétre. Aztán újra masszásosodott.
Olvasom a függőségekről a bejegyzéseket. És azt, hogy be kell vallani őket. Legyen. Édességek, alvás, sorozatok, pornográf képregények (az élőszereplős dögunalom). De lassan ezek is elhalványulnak és egyelőre nem igazán lép más a helyükre.
Elérkezett hát az idő. Végül magam is meghajthatom a fejemet Őszentsége a XLI. Szakja Trizin előtt. Kimondhatatlan boldogság. A hivatalosünnepségeken Őszentsége a XIV. Dalai Láma jobbján foglal helyet a Szakja Trizin. Az I. Szakja Trizin 1034–1102 között élt és uralkodott a szürke föld fölött. A VI. Szakja Trizin mentette meg a mongol dúlástól Tibetet. A VII. pedig először alakította ki a láma-patrónus rendszert Kubiláj kánnal, a Jüan dinasztia császárával. És Tibet első pap-kormányzói voltak. A vallásos eseményeken a Szakja Trizin, a világi ceremóniákon a császár trónja volt magasabb. A mongoloknak szokása volt az idős embereket vízbe folytani, szerte Kínában. A kán követelte Cshögyal Phagpától, hogy részeltesse a Hévadzsra beavatásban. A mester árat szabhat. Phagpa a halálra szánt idős embereknek az életben hagyását kérte a beavatásért cserébe. Nos, ha nem is Hévadzsrát de egy nagyon fontos gyakorlatot kapok majd Őszentségétől, cserébe nem ajánlhatom fel emberek megkímélését, de egy szerény ajándékot azért viszek!
"Navang az isteni Khön szülött Kívánság teljesítő király, Boldogsághozó és nagyszerű Titkos út tartója élj sokká!
Öt nagy szakja mester tanai, Lam-dre és a négy hagyományvonal Jogos szóbeli átadója Második Buddhaként maradj fenn!
Meditációt és tanulást Az erkölcs alapjává téve Tanítsd, írd a Dharma szavait, Fennséges oltalmunk élj soká!"
Kedves Mark! Mindannyian helyesnek gondoljuk a saját hiedelmeinket, de párbeszéd nélkül ezek tényleg csak buborékok maradnak, szétpattannak. Párbeszédet leginkább az idegennek tűnő hiedelmeket hangoztató társainkkal érdemes folytatni, hogy a gondolatokból egyetértés, szerencsés esetben tudás legyen. Nem vitatom a jogot az idézet kiválasztására, de ha az idézett részlet nem a szerző által szándékolt lényeget nélkülözi, akkor az idézést csak modern kori bunkósbot használatnak tekintem. Bárki hiheti, hogy Hamvas számára az idegenkedés, az undor a lényeg, de értelmezésem szerint ő is gyászolja az elsüllyedőket: "Még ma is azt hiszi, hogy uralomra jutott, és a világ fölött a hatalmat átvette. Ebbe a tévedésbe komoly szellemiségek is beleesnek. Azért beszélnek új népvándorlásról és a barbárság betöréséről és kollektív uralomról. Nincs itt szó semmiféle uralomról. A katasztrófa nem a barbárság feltörése, hanem az özönvízbe való elsüllyedés. És ez az, ami ma történik. Nem az uralom kérdése ez, hanem a tömeghalálé" (https://embers-eg.webnode.hu/news/a-vizonto - 20.szakasz). De mit tudunk tenni mi a kármentés érdekében? A filozófusok régi vitája az anyagi és a szellemi eredet kérdése, mindkét nézetrendszernek vannak alkotói és barbár követői, de a barbárság ócsárlása alig ha emelkedett, inkább bárkákat kell építenünk, amelyek átviszik a közösség iránti szerelmet a túlsó partra.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
