NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-05-04 17:43 Összes olvasás: 55792| 817. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 68- | 2024-04-21 08:28 | Az ünnepekről
Az ünnepekből csak a piros szín maradt, az is csak a naptárban. Pedig mennyire hiányzik! Mennyire jólesett egy igazán felhőtlen nap, a sok feladat között a feladattalanság, a sok munka között a munkanélküliség! Ám ez is mint minden amihez „hozzáérünk”, végzetesen elromlott.
Apám kékesre borotvált, arcszesztől illatos képe remeg elő a múltból, s teszi könnyebbé a jelent: készült rá, várta, s mindent megtett, hogy szebb legyen a környezetének is az a nap, ami neki fontos. Nem biztos, hogy kellett neki naptár ahhoz, hogy tudja, melyik AZ a NAP. Ilyenkor anyám lelke is kivirult a sok gond között, s nemcsak kivirult, de illatozott is. A környék összes „kanja” érezhette, hogy BOLDOG, akkor is az, ha csak egy napra. Majd lesz másik ilyen nap, és akkor is boldog lesz. Az életen csak így lehet „átgyalaogolni”.
Régebben voltak zászlók, lobogók, szent énekek, búcsúk, vásárok, vásárfiák, kikiáltók, hangszórók, kakasos nyalókák, két száron álló babák, töltöttkáposzták, főtt csirkecombok, nokedlik, kovászos uborkák, szódavíz és olcsó fehér, kugli a kocsmában, füttyögés Mari után, kacagás, felhőtlen ég, s a nap végén az „asszonnyal” vagy az „emberrel” együttszuszogás, ellazulás, békés kielégülés. De már akkor is jelen volt a jelszó, az elviselhetetlen hangerő, a drágaság az asztaloknál, a késelés a kukoricásban, Mari „felcsinálása” ugyanott, az apaság nem vállalása, az udvari budi bűze az orrban, a szegényszag a konyhában, a hiába merevedett fasz, a fölöslegesen nedvező pina: MERT a HOLNAPra gondoltak.
Az ünnep akkor az igazi, ha CSAK MA VAN! Holnap már csak a kellemes bizsergés maradjon belőle, s az erő, amit ad a húskötegekbe, hogy rakhasd azt a „tizenhat tonnát”. Az ünnep ha csak ma van, ÁLDÁS! Isten áldása, és ajándéka. Hogy lássuk, VAN ő is és olyan nap is, amikor RÁNK gondol. Csak ránk. És ilyenkor kifényesedik az ég akár egy suvickolt kitüntetés, és felragyog az arc, mert nem vagyunk EGYEDÜL!
Az ünnep arra való, hogy megérezzük, sohasem vagyunk egyedül! Isten mindig ott van velünk, s mi is ott lehetünk VELE, ha akarjuk. Ha akarjuk, „örökkarácsony” lehet az ÉLET, és benne mi a Kisjézusok – még előttünk áll az egész élet tisztán, reményteljesen, még lehet belőlünk bármi és bárki, még az is lehet, hogy a végén NEM FESZÜLÜNK KERESZTRE!
Az ünnepben MINDEN előfordulhat. Erre is való: lássunk tisztán a lehetőségeinkre, és fogjuk fel végre, MI VAGYUNK azok, akik miatt Isten annyit idegeskedik, aki miatt annyit stresszel, hogy néha még pánikrohamai is vannak! Ha így látjuk Istent, akkor tudjuk, ő is csak egy ember (lásd, mit tett a Máriával is), néha neki is kel egy kis „áramszünet”, meg egy kuglicsata a kocsma udvarán, hogy aztán ott hugyozhasson a sok vizezett sörtől a deszkapalánk mellett.
Tényleg, mi is az ünnep? Ugyanaz az ünnep a szegénynek is, mint a gazdagnak? Mit csinál ilyenkor egy gazdag mást, mint egyéb napokon? Két kanállal eszi a kaviárt, vagy háromszor ül fel a repülőre? Van KÜLÖNBSÉG ember és ember között, ünnep és ünnep között?
Rég megtanította már az IDŐ, és ISTEN, hogy nagyon is van. Hogy csak mese a „szabadság, egyenlőség, testvériség” szlogen, mert még az angyalok sem egyenlőek. Rég megtanította az ünnepek nélküli élet azt, hogy hiába rúgkapálsz, a „tőkéseké a haszon”. És most nem afféle mocskos kommunista dumát szajkózok, hanem csak a tényeket közlöm, ha eddig nem jöttél még rá! Én arról nem tehetek, hogy az igazságot sokszor (mindig) kommunista dumának, vagy „baloldali” hőbörgésnek lehet hallani. A saruban járó Jézust is megvetették a gazdag, aranyaktól nehéz ruhában járó farizeusok.
Az ünnep – tényleg, mi is az? Álom, amitől kicsordul a nyál a szájszegleten? Remény, amitől megnyugszik a háborgó lélek? Ajándék, amitől mi magunk is adni vagyunk kénytelenek? Jóllakottság, amitől elfeledhetjük a száraz kenyér (és az élet) ínyhasogató keménységét? Szeretkezés, amitől isteneknek érezhetjük magunkat egy-egy pillanatra?
Mi is az ünnep?
Egy bizonyos, máma már nem az, ami tegnap volt, és holnap nem lesz az, amilyen ma volt. Múltidő. Mindig csak volt, sosem VAN. Mindig csak vágyunk rá, ahogy arra is, hogy EGYSZER, EGYETLENEGYSZER ne csak egyénként, egyes egyedként lássuk magunkat, hanem NEMZET és NÉP legyünk. Csak egyszer! Mohács után 498 évvel (két év múlva 500) csak egyetlenegyszer érezzük magunkat MINDANNYIAN magyaroknak! Testvéreknek, „egy vérből valóknak”, és vegyük fel mindannyian azt a „kúrva kokárdát”, és tegyük a mellünkre büszkén, és ne mondjuk a másikra végre soha azt, hogy „idegenszívű”, hogy „hazaáruló”, hogy „libernyák”, hogy „mocskos kommunista”, hogy „fasiszta”, hogy „nyilas”, hogy „szélsőjobb”. Mert Mohács után NINCS JOGUNK! Nincs senkinek joga a másikat hibáztatni: Mert a pokol bennünk van!
Ezért nem tudunk ünnepelni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
