Plátói szerelem
Ó, te fenséges titok, ki néha itt ülsz mellettem,
de meg nem csókolhatlak, hozzád nem érhetek,
meg nem gyilkolhatlak, szét nem téphetlek,
kellesz nekem.
Megfejteni -néha így érzem- sosem tudlak,
de kellesz, mint napfény egy ártatlan vaknak,
mint zab és alma vad lovaknak,
mint elvesztett férje gyászoló asszonyoknak.
Én így akarlak.
Mint hurrikán, tör rám az irigység,
ha máshoz fordulsz, és nem felém,
ha titok-szemeddel másra vágyón nézel,
ha kis szíveddel, mint én, te nem úgy érzel.
Félek.
Ha néha én tégedet meg is bántottalak,
-s netán éppen el is tiportalak-,
ne félj tőlem, álmom, mi oly rejtélyes,
csak nézz a szemembe még egyszer, kedves.
Szeretlek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-01-29 20:47:35
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-29 20:47:35
