a mûút reményén
Gyertyákat elfújtad,
az ajtót kinyitom,
Ködbe merülünk.
Ösvény lejtőjén botorkálunk
A félelemmel terhelt domb mögül
hallott sikoly-szerűségek hatásától,
az arcunkon a hold árnyéka reszket.
Újságokból csavart fáklyánkat magasba tartom,
Tekintetünk fölé,
az agyagos göröngyök fölé,
a stílustalan patak fölé.
Újabb hangok szaggatják fülünket,
Tova-morog kiáltásom.
Kéred, s én elhallgatok.
Várunk.
A komor ,nyárfák közt , a
Műút reményén kavarog,
óhajod és óhajom.
Szokványos, sárga távolsági busz.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
