Közönyös Közöny
Közönyösen áll a Közöny,
magának jó napot köszön,
szemében halk közöny-özön.
Nem tud semmit, nem is akar,
agya letisztult sivatag,
egyetlenegy társa maga.
Jómaga kellős közepén,
egy közöny-torony tetején
bámul alá torzult, kemény,
megbolondult tekintettel,
siratva azt, mit ő vett el
önmagától már ezerszer.
Élet s halál kővé válik,
megszűnik egyik és másik
viszonya, nihil virágzik.
Letargiás öröm-mámor
regél tegnapról és máról,
valcerezik az Akárhol.
Csontos kezek hangja roppan,
maguk törik szét fagyottan,
nem törődve fájdalommal.
Közönyösen áll a Közöny,
szemében bús közöny-özön,
s magától végképp elköszön.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
