Ezt a bejegyzést hosszabb fontolgatást követően jelenítettem csak meg, ami ellentmond az alapelvemnek: minden azonnal legyen látható. Mégpedig azért, mert szerintem csak látszólag szól az alaptémáról. Mást hozzáfűzni nem szeretnék.
Sajnos a valóság ennél jóval bonyolultabb. Bátai Tibor, ezt írod: "Ilyen körülmények között az én buzgalmam arra irányul(t), hogy tükröt tartva MK-nak, szembesítsem őt azzal, hogy a Dokk közönségét néhány kivételtől eltekintve már nem tudja (fogja tudni) bepalizni az áldozati bárány maszkjával, így talán sikerül "kiszekálnom" innen. Bár – meg kell adni – ritka szívós fajta..." Sanos ezzel elismered, hogy tudatosan választod az internetes bántalmazás, sőt, az internetes zaklatás törvénytelen eszközét. Az utánad szóló Szokolay Zoltán jól ismeri ezt: pontos leírását adja, annak, "milyen is ez a módszer". Idézem: "A játszmás ügyek már a 20. század első felében is szerepet játszottak (hogy csak egy nevet említsek, Gehlen), de igazán a második világháború után terjedtek el. A játszmák tervezői először tanulmányozzák a lehetséges szereplőket, felmérik, milyen hatást tudnak kiváltani, majd megterveznek egy dezinformációt és kiszámítják az arra várható válaszlépéseket. Így érik el egy-egy közösségen belül a célt, ami lehet lejáratás, bomlasztás, erőviszonyok átalakítása, hamis vád bizonyítása, bűnök leplezése, stb." Vagy - ezt már én teszem hozzá - lehet a kiszekálás is. Csakhogy Szokolay Zoltán téved: mindezt Shakespeare - lásd a királydrámák intrikus közegét (vagy csak magának Jágónak a figuráját és játszmáját, az Othello-ból) már jóval korábban "megjelenítette". Moliere - a Tartuffe-ben - szintén. Aztán ott vannak az ókori drámák, sőt, az eposzok, ahol a csalárdság és az az intrika már az ember, a "sárkányfog vetemény" legfőbb vonása. S mindezt persze Szokolay Zoltán hozza itt fel, akit éppen ilyen intrikus magatartás - és dezinformálási kísérlet miatt (korrupcióval jutottam ba a Szép versek '89-be) egy magyar bíróság megrovásban részesített, de már a parlamenti mandátumát is azért kellett visszaadnia a korszak sajtója szerint, s ő ezt ott nem cáfolta, mert parlamenti képviselő korában, más helyett nyomta meg a szavazógombot. Hálózati személyként végzett tevékenységéről akkor - és még nagyon sokáig - nem tudtam. Ezt azért fontos megemlítenem, mert Szőcs Géza a Mikor fordul az ezred címő könyvben az ő megfigyeléséről nyilatkozva elmondta: a 3/3-asoknak nem csak az volt a feladata, hogy jelentsenek, hanem az is, hogy az ellenzék vezéralakjait (amikor éppen nem jelentettek róluk) dezinformációkkal lejárassák az ellenzék körében. Például, amikor egy ellenzékinek bécsi tüntetésen kellett volna részt vennie, de előtte véletlen balesetben (nem volt megrendezett) eltörte a lábát, akkor elterjesztették róla, hogy "áruló lett, azért nem megy a tüntetésre. (Mintegy ellenzéken belül terjedő és romboló pletykaként dobta be a "hálózat".) Mire az illető személyiség kénytelen volt egynapos lábtöréssel mégis felvonulni ott, hogy cáfolja a besúgók terjesztette dezinformációt. Nem véletlen, hogy ebben begyakorlott volt ügynököket a törvény eltilt attól, hogy hátralévő életükben bizonyos vezető beosztásokba kerülhessenek. Nem lehetnek mondjuk vezérigazgatók. (Engem, Zoltán, épp ezért zavar, ha véleményvezérnek látlak valahol. Bár elismerem, hogy a törvény nm tiltja.) Amikor a társadalomtudósok az emberi játszmázás ilyen fajtáinak azt a nevet adták: játszmázás, akkor a "módszer" már ősidők óta működött. A zavarkeltés hatalmi eszköze is ősrégi módszer. A másik lejáratása és hazug befeketítése is az. Egyáltalán maga a hazugság is - AZ. De mikortól "hazudik" az ember? Amióta ember? Vagy már régebben is hazudott? Vajon a majmok képesek a hazugságra? A szimulálásra? A megtévesztésre? Természetesen igen. Sőt! Mindez - kezdetleges formában - már a majomszikla uralásáért folyó harcnak is az egyik legfontosabb része. Csak ott a "politikai" szövetségeket egymás tetvészésével, az úgynevezett kurkászással erősítik meg. Egy netes fórumon lájkokkal és "szövetségi kommenttel", smúzolással. (Medicsérlek, hogy te is megdicsérj.) De hát ez a normális - mondhatni természetes! Persze, sőt, már őstermészetes - hiszen én is ezért mondom. Csakhogy az "egymás pátyolgatása" egy művészeti fórumon végül - akarva-akaratlanul - az esztétikai szemet hunyásokhoz is el elvezethet. Ezért jobb a "savas kémhatás". Jobb kellemetlen embernek lenni, hogy "ne szeressenek". Mert amikor nyilvánvalóan nem szeretnek, és úgy KELL (mert az esztétika erre kényszerít) megdicsérned egy verset, akkor az - lehet -, hogy tényleg jó. A baráti pátyolgatás és smúzolás ezzel szemben baráti kánonok kialakításához vezethet. Ami egy művészeti fórumon - vagy egy színházban - nem kívánatos. Előbbinál - tényleg - egyre több lesz a giccs. Utóbbinál nem is tudsz megkapni egy szerepet baráti pátyolgatással, ha tehetségtelen vagy, a közönség úgyis kifütyül. Ha a legjobb "Lear király színész ezzel szemben lop a közértben, besúg - vagy minden polgári értelemben elviselhetetlen - akkor muszáj, hogy mégis ő kapja a szerepet. Egy határig. Amíg nem rontja el az előadást. --- Én épp ezt a világot szeretném feltárni "A szerkesztőségi főemlős etológiájában" - kitérve az általatok felsorolt orgánumoknál tapasztaltakra, hiszen az onnan is elmentett kommentviták alkotják majd a "regényopera" egyes futamait. --- Visszatérve bárminemű kiszekálásra. Ez törvénytelen, Tibor. Az internetes működést a törvényben előírtak szerint kell szabályozni és önszabályozni. Hangsúlyozom, nem a zabolátlan, felelőtlen, hisztérikus és "Dokk-szerűtlen viselkedést" védem, hanem az azzal szembeni önbíráskodást ítélem el. Kiutálás nincs és nem lehetséges. Tulajdonosi szavazáson alapuló kizárás, alapos megfontolás után, talán igen.
Egyikőtök (B.T.) késdobálásról, ellenségeskedésről beszél, másikótok (weinberger) viszont játszmákról, és ez jelentős különbség. Míg az előbbi eseményeit a hirtelen indulatok generálják, az utóbbi forgatókönyvét hidegvérrel írja egy háttérerő. A játszmás ügyek már a 20. század első felében is szerepet játszottak (hogy csak egy nevet említsek, Gehlen), de igazán a második világháború után terjedtek el. A játszmák tervezői először tanulmányozzák a lehetséges szereplőket, felmérik, milyen hatást tudnak kiváltani, majd megterveznek egy dezinformációt és kiszámítják az arra várható válaszlépéseket. Így érik el egy-egy közösségen belül a célt, ami lehet lejáratás, bomlasztás, erőviszonyok átalakítása, hamis vád bizonyítása, bűnök leplezése, stb. Rendszerint több, részben beavatott szereplő, számos gyanútlan reagáló és egy szűk agytröszt együttműködésére van szükség. A Dokkon is ennek lehetünk tanúi.
Kedves Tibor, a dolog lényegéből adódóan csak olyan portálok kapcsán vonhattam le (megengedem, nem szignifikáns) következtetésemet, amelyekkel az említett tizenöt év során kapcsolatban voltam felhasználóként. Sajnálom, hogy az írottak szerint Neked egyes, általam nem látogatott felületeken nálam jóval negatívabb folyamatokat is át kellett élned. Azt hiszem, a kettőnk bejegyzése együttesen fejezi ki (vagy közelíti meg jobban) a valóságot.
. . Kedves Miklós, azt hiszem, ezzel a bejegyzéseddel alaposan túllősz a célon. . Éppen csak megemlítve a 2005-ben indult és 2012-ben megszűnt Virtus.hu „virtuális lapcsalád” irodalmi oldalán annak idején folyt permanens késdobálást, vitatom, hogy . – általánosságban súlyosabb és durvább ellenségeskedések folynának a Dokkon, mint a többi irodalmi portál statisztikai átlagában, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az ilyen meccsek a Dokkal ellentétben másutt rendszerint eldugottabb, kisebb nyilvánosságot élvező aloldalakon vagy privát üzenetekben zajlanak, de gyakoriságuk ettől még nem kevesebb, és hangnemük sem kevésbé barátságtalan; . – a Dokk és más irodalmi portálok többségének színvonalában ne mutatkozna szembeszökő (minőségi) különbség a Dokk javára (ez alól kivételt csupán néhány virtuális irodalmi folyóiratként működő, kizárólag a szerkesztők által jóváhagyott, „beválogatott” írásokat közlő portálok képeznek: pl. A Hetedik, Holdkatlan stb.); . – megítélésem szerint mindezt néhány súlyos melléfogás és tévedés dacára is jól érzékelteti a Dokk 2000-től napjainkig működő szerkesztőinek a Wikipédián – https://hu.wikipedia.org/wiki/Dokk.hu – elérhető névsora; jómagam boldogan szerepelnék egy szerzőként hasonló vagy éppen ugyanilyen neveket felvonultató antológiában, míg ugyanezt más irodalmi portálok esetében csak elvétve mondhatnám el. . .
Az elmúlt tizenöt évben kapcsolatba kerültem néhány virtuális versportállal, akár meg is nevezhetem őket: Poet.hu, Alak-art, Napkorong. Ez a felület magasról lesajnálja, lenézi, amikor csak teheti, fikázza őket. Teljes joggal. Bármit tesznek, soha még csak meg sem közelíthetik azokat a mocskos, aljas játszmákat, amelyek itt lassan nem a kivételt, hanem a szabályt jelentik. Büszke lehet önmagára "a kortárs modern magyar líra" gyűjtőhelye!
Kedves Tibor, tökéletesen leírtad a folyamatot, minden további szó fölösleges volna. Ami azt jelenti, hogy ha valamiféle égi csoda nyomán a jelenlegi troublemaker úgy döntene, hogy feladja, bármikor a helyébe léphet egy másik, pontosan ugyanennyire büntetlenül.
Kedves Miklós, bevallom, én nem számítottam arra, hogy bárki is magára veszi a kitiltás ódiumát. A Dokk "pig"-je egy rossz mozdulattal magára rántott a moderációval kapcsolatos minden illetékességi és hatáskört, majd egy másikkal rögvest tovább is passzolta azok javarészét a ptk-ra / btk-ra, illetve a bíróságokra. A szerkesztők számára ez nyilván így kényelmes, a helyükben én sem törekednék a status quo megváltoztatására.
Ilyen körülmények között az én buzgalmam arra irányul(t), hogy tükröt tartva MK-nak, szembesítsem őt azzal, hogy a Dokk közönségét néhány kivételtől eltekintve már nem tudja (fogja tudni) bepalizni az áldozati bárány maszkjával, így talán sikerül "kiszekálnom" innen. Bár – meg kell adni – ritka szívós fajta...
Ha szemed a sampon csípi, jó lesz három üveg csíki, rosszallja, ha látja Heine - kendre morog: abzug, ejnye, s kilenc korsó Krusovice, a mai nap uccsó vicce. Végül kevés lesz a kötszer, felborulsz egy miaszösszel, ha sok volt a finom Gösser.
