NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2024-05-03 11:03 Összes olvasás: 170662| 1407. | [tulajdonos]: final | 2020-10-16 16:51 | Mert az ember -én - hazudik magának az érzéseiről össze-vissza. És el is hiszi. És mikor meghallja, h azt mondják annak a férfinak, akit nem szeret, h "Novemberben. De az téged már nem érint.", akkor először érzéseivel összhangban örül. Hogy tényleg itt a vége, szépen, kereken, 2 évvel ezelőtt október végén indult, és október végéig tart.
És vidáman elindul órára, ki az ajtón, fel a lépcsőn, és a lépcsőn tetején meglepődik, mert elkezd bőgni. Még jó, h van rajta maszk. Aztán óra után a WC-n, hazafelé a buszban. Hogy semmi értelme nincs, attól nem marad abba. Nem azért bőg, mert akarja. Hanem mert tehetetlen. Hogy most már tényleg ennyi volt, és tényleg ez a vége. Meg attól, h tökmindegy milyen, mert szereti. És nincs tovább. | |
| 1406. | [tulajdonos]: going gone | 2020-10-16 13:21 | When you are gone,
I will hate you as hopelessly
as I was in love
despite your being rotten
your lack of feeling
your empty heart,
not caring about
if you are good or bad
beautiful or ugly
as long as
who no one else can be
you are.
| |
| 1405. | [tulajdonos]: undeluded | 2020-10-15 19:22 | Mert nemcsak arról volt szó, h én olyan agyalágyult vagyok, h nem fogom fel, h nem kellek, más viszont kell neki. Mert ő bizony csinálja, amit csinál, velem is, meg a lánnyal is. Mikor ki van ott. Sőt. Mikor ki néz oda. Sőt. Olyan is volt már, mikor mindketten ott voltunk, h úgy állt be, h ne lehessen eldönteni, h akkor most kinek szól.
Ringyó? Hát az. Mert amit csinál, nem tűnik játéknak. De nem baj cseppet sem. Kiadtam magamnak a parancsot belül, hogy én ezt az embert nem akarom szeretni. És ez előbb-utóbb elér majd belül mindenhová, ahová kell. Pl múlt péntek óta már többször láttam nem szépnek. Ami az égegyvilágon semmit nem számítana, ha ez a parancs nem élne, így viszont nagyon jó jel.
Ja, igen. És pl beletoppanok vmi gyengéd jelenetébe, s nem fáj, csak azt érzem, h jaj de undorító is ez az egész. Ez ma volt.
Remélem, nem sok írnivaló van hátra. | |
| 1404. | [tulajdonos]: szerda | 2020-10-14 18:48 | A fiatalember az ellenségem. Az anyja is, de ez egyik sem érdekes. Viszont félek. Nem tőlük, ők gyengébbek nálam. Helyzeti előnyükből adódóan, vagy a körülmények összejátszása folytán ugyan nagy károkat is okozhatnak nekem akár, (miközben igazából leszarnak mind a ketten), de ez a része faszt se érdekel.
Amitől félek, rajtuk túl van. Meg túl azon a papírmasé normalitáson, aminek ők a részei. A megértetés lehetetlensége.
Remélem, ifjúúr a naplómat is megosztotta édesanyjával, így mindkettőjükkel közölhetem, h no worry, nem kell nekem a fia, asszonyom, nem tom, mi a franctól féltette velem kapcsolatban, mert nem tudok az Önök fejével gondolkozni, de megnyugodhat Ön is, a gyermek is, a veszélynek vége.
Az ál is meg tud ölni, a semmibe is bele lehet halni (már nem fogok, köszi), de csak valóságostól tudok félni. Szerencsére nem állandó. Csak ólálkodik.
Viszont a harmadik útmutatást kapom zsinórban. Ha adok esélyt, akkor kapok segítséget onnan, ami számít.
Mit őrzök meg őbelőle? Mai állás szerint a tekintete egyes két év előtti villanásait sem. Mint legtöbbet érő marad az, mikor elvonulásom háza előtt cigarettázom a júliusi hajnalban és a terasz korlátja alatt alul a pici piros foltról kiderül, h erdei szamóca. Szemben a hegy, az ég. | |
| 1403. | [tulajdonos]: bread | 2020-10-13 18:18 | Tegnap megint volt versfordító szeminárium. Az előző alkalommal feladott versnél az én fordításom volt a 12-ből a 11., mármint visszafele a 2. legrosszabb.
Ezt a másodszorra feladott verset viszont eleve sokkal izgalmasabbnak találtam. Kenyérkészítésről szól, de közben - szerintem- halál erotikus is anélkül, hogy direktben csinálná. Szerintem ezúttal benne voltam a legjobb 5-ben. Sajnos, itt most meg is osztom, akit nem érdekel, ne olvassa.
Brendan Kennelly: Kenyér
Más nyeste le fejem
az aranyló mezőn
s most újraalkotnak
egy asszony ujjai. Gyúrása
gyengédebb
az első csóknál,
és tudatosabb, mint mikor
ő maga kel fel
s este lenyugszik.
A legesendőbb percemben is
különb vagyok, mint e
mesés kertben bármi.
Mégis: semmi addig, míg
át nem jár, s formát nem ad
értő ujja.
Az alak, amivé növök,
fehér lesz, s kerek.
Úgy tűnik, ez számára vigasz,
bár arcomba hasít,
s belédöf mellkasomba.
A tökélyt bennem
tévedhetetlen tapintja ki.
Így örömmel megyek tűzbe,
s úgy születek újjá
mint testet öltött álma.
Ami a férfi sorsa, az vagyok:
ujjai életre keltenek,
hogy belé térjek vissza. | |
| 1402. | [tulajdonos]: dots unconnected | 2020-10-11 21:15 |
Egy film utolsó képsorai peregnek. Megy egy busz, bicikli, még talán futnak is. Kanyarok, elsuhanó mezők, emberek, sietnek, esznek, élnek, halnak, öröm, tragédia, minden, ami díszlet, minden, ami élet. De szó az nincs több, se válaszok, azzal boldoguljon a néző, ahogy tud, ahogy a szereplők tudnak, akikről az biztos csak, hogy minden lépéssel, mozdulattal távolabb. Történet abból lesz, ha kezdjük összekötni a pontokat. A film végén csak elszabadult pontok, emlékdarabkák kavarognak szélben, tudatban, semmi nem kapcsolódik semmivel össze. | |
| 1401. | [tulajdonos]: n | 2020-10-08 21:48 | Könnyű hét volt. Az úr hiányzott, mert betegszabadságon volt. Sokkal jobban bírtam így a terheket, tisztábban látszottak a dolgok. Nem lettem boldogabb, se vidámabb, de méregtelenedtem.
Úgy érzem, h ami nyomaszt, az már nem megy el. Mentem át az úttesten, szúrós napfényben, megszemléltem az őszi színeket a kirakatokban, az ilyen-olyan talmi vigaszokat és reményeket, s arra jöttem rá, h se otthon, se hazatérés nem lesz többet. Hogy addig van értelme, ameddig a szüleim élnek, utánuk legfeljebb menedékeket fogok találni, mert velük fog az halni, ami számomra ebből elérhető volt.
Ők a kiindulási pont lettek volna, mesében, regényben is a hős a szülői házat maga mögött hagyja, és saját életet rendez be, ott nyeri meg a saját országát. Én az országomban gyüttment vagyok. Vagy nincs is olyanom. Mindenesetre se a boldog vég, se a hazatalálás nincs már előttem. Mert, azt hiszem, az otthon valódi találkozást/kapcsolódást jelent. Ilyen nem lesz.
Mert, ülök a konyhában tegnap és apu jár a fejemben, meg az a néni a kórházban a csodaszép lelkével és a magatehetetlen testével, annyit érünk bizony, amennyit a testünk. S az enyém már nem sokat.
Ezek a felismerések megint csak nem leverőek, inkább felszabadítóak. Írtam ezt már korábban is. Ha tisztázok vmit végre, meg hát ha levegő van és tiszta fény, jól vagyok. Mert önazonos, igen.
| |
| 1400. | [tulajdonos]: blue | 2020-10-06 20:34 | Nem tom, mi bajom van. Elég sokszor bőgtem ma, mikor egyedül maradtam, ilyen jó ideje nem volt. Apukám nagyon beteg, jövő héten lesz meg egy eredménye, azt, h egyre rosszabbul van, évek óta láttuk, de nem ment orvoshoz. Évtizedekig az orvos barát védőszárnyai alatt éltek, mostanra sajnos ő is nyugdíjba ment már, így apám nem a ragyogó intellektus a rendelőben, sem nem a a sportos Tanár úr, hanem csak egy összement öregember, akit leszidnak, mert az öregséggel oda a méltósága is.
Anyukámnak, aki két betegség támadását is túlélte az elmúlt két évben, rémálmai vannak, nem tudja, mi lesz velük. De volt egy jó is, mondja. Kőszegen voltunk veled meg Áronnal, megmutattuk neki a várost. Ettől az álomtól az az érzésem, h talán mégse rosszul szerettem anyámat. | |
| 1399. | [tulajdonos]: x | 2020-10-03 12:45 | Az egyetlen megvalósítható cél
veled kapcsolatban
megszabadulni tőled.
A szeretettől, ami bennem,
tudatosan és tudattalan
irántad ott van.
Megtalálni a módját, hogy ne legyen,
mert van, pedig nem érdemled,
vagy esetleg éppen azért van.
Sötét dolgok ezek,
mint az, hogy miért,
amit meg se kérdezek,
mert hazudnál úgyis.
Nálad hazugság a hallgatás is.
És csodafegyver.
Hazugság belőled minden,
amire mint rozsdás horogra,
fennakadt a szív,
és nem tudom, hogy szedjem le róla.
Esetleg csak csináljak mást,
éljek, haljak, tevékenységgel,
emberekkel öblögessem,
mozogjak, éljek s ügyet se arra,
hogy te is élsz, mozogsz,
és a horog szúr egyre.
Vagy törődjek bele, hogy most már ott van,
s ne is törődjek vele?
| |
| 1398. | [tulajdonos]: stuck in good | 2020-10-03 09:32 | Azt hiszem, addig nem lesz vége a szenvedésemnek, míg ki nem lépek a gondolkodási keretből, ami nem engedi, hogy lezárjam. A megbocsátásra, az elfogadásra, a szeretetre való kifutásra gondolok. Arra, h nem akarom bántani, h szeretni akarom, ha másképp nem, mint embert, ha másképp nem, messziről, ha másképp nem, teljesen eltűnve, lemondva mindenről.
Arra, h ez vmi szép, emberi narratívába illeszkedjék és azokról az értékekről szóljon, azok ragyogjanak fel benne, amikben hiszek.
Nem vagyok túl koherens, pedig érzem, amiről írnom kell. Hogy az a baj, h én próbálok vele fair lenni, de vele ez, meg ez a jóra, emberire való törekvés téves. Hitem szerint érvényesnek kéne lennie, de itt nem az. Mert részéről ez se nem szép, se nem emberi, hanem vmi szívtelen és lelketlen törvény egyrészről, vmi sejtett de nem egészen világos más részről, amivel szemben az empátia a rossz lépés.
Azért vagyok még mindig benne abban, amit legkésőbb 1 évvel ezelőtt, az első embertelen elutasítása után le kellett volna zárnom, mert ragaszkodom a szelídséghez és az ítéletmentességhez, illetve mert folyamatosan vállalom a felelősséget azért, ami történik, plusz az érzéseimért. A csapda valószínűleg ott van, h valószínűleg az övét is magamra veszem időnként/mindig. Ha nem viselne meg annyira, kikeresném, h mit írtam akkor neki előtte, mert már tavaly se éreztem úgy, h megérdemeltem azt a hangnemet. De arra azért emlékszem, h egyáltalán nem voltam erőszakos, sőt, hálámat fejeztem ki, h segített elviselni a beilleszkedés nehézségeit. Erre kaptam az abnormálist. Nagyon nem jön be neki ez az én narratívám, ami végtelen ironikus, mert családilag nagybetűs keresztények, de úgy tűnik, nem tud mit kezdeni a hitelvekkel a gyakorlatban.
Én meg itt erőlködök, és akkor büntet legjobban, mikor a legjobb vagyok. De abban szinte biztos vagyok, h nem fog fel, h teljesen eltorzulnak benne a gondolataim. És ez nem változott az egy év alatt sem, miközben mindent megtudhatott (volna) rólam, ha olvas. Itt a másik, ami benne tartott ebben a dologban: a remény, h változott, h - jaj :( Még tegnap is, a holdat nézve, h legalább most már nem olyan rideg, ítélkező, utálkozó velem. De.
Még egy tény. Hat rám, annyira, amennyire senki. És még csak nem is a testemre. A szívemre, spontán és kurva erősen. Nem is kell csinálnia semmit, csak ott lenni vhol. Mindig ez van, de még mindig meglep. És nagyon elszomorít. Mert egy gané. Úgyhogy itt vagyok, beleragadva a szarba, ami ameddig jó akarok lenni, addig öl, mást nem is tud, csak ölni, és a tetejébe az én életemben nem volt ennél erősebb szerelem. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
