DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2792 szerző 35782 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Szakács Eszter
  Életéjek, halálnapok
Új maradandokkok

Farkas György: Transzcendencia
Petz György: Elbeszélés
Kiss Anna Mária: Szavakkal megajándékozva ( Juhász Tibor szerkesztőnek)
Standovár Ágota: láblóbázva
Standovár Ágota: lakótelepi kerengő
Bakkné Szentesi Csilla: Idejétmúlt attrakció
Vajdics Anikó: Bulimia
Wesztl Miklós: nem adom a láb
Farkas György: Csapdák (jav.)
Tiszai P Imre: Egyetlen szentség (vált)
FRISS FÓRUMOK

Tóth Gabriella 9 órája
Pálóczi Antal 9 órája
Francesco de Orellana 22 órája
Wesztl Miklós 1 napja
Gyurcsi - Zalán György 1 napja
M. Szabó Mihály 1 napja
Nagyító 1 napja
DOKK_FAQ 2 napja
Kiss Anna Mária 2 napja
Várkonyi Miklós 3 napja
Duma György 3 napja
Berki Barbara Izabella 3 napja
Zsuzsanna Grande 3 napja
vezsenyi ildikó margit 3 napja
Mórotz Krisztina 3 napja
Tóth János Janus 3 napja
Szilasi Katalin 6 napja
Tiszai P Imre 9 napja
Varga Árpád 11 napja
Bakkné Szentesi Csilla 11 napja
FRISS NAPLÓK

 leállósáv 37 perce
Jó, ha a vége jó 4 órája
Játék backstage 4 órája
fejlakók 15 órája
Zúzmara 17 órája
Minimal Planet 18 órája
Bátai Tibor 18 órája
Baltazar 19 órája
Gyurcsi 19 órája
PIMP 21 órája
Conquistadores 1 napja
Sorrento 1 napja
Seholsincs 1 napja
weinberger 1 napja
Gyakorlótér 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: egy kis pszichológia
Legutóbbi olvasó: 2018-12-16 01:19 Összes olvasás: 2430

Korábbi hozzászólások:  
17. [tulajdonos]: ne vetítsünk2018-07-27 14:41
Ajánlom figyelmetekbe Baltazár naplóját, mint a kivetítés (projekció), és a nárcizmus legjobb példáját. Mindenkire tesz valami lekezelő, lealázó megjegyzést, akinek a véleménye, vagy bármely megnyilvánulása,
neki nem tetsző, mintha ő valami etalon lenne, akihez mindenkinek igazodnia kellene.
Pedig talán jobban tenné, ha önvizsgálatot tartana, így esetleg felismerhetné saját szerepét egy-egy szituációban és felelősséget vállalhatna érte. El kéne végre hagynia a nagyszerűség, az omnipotencia, az örök áldozat erkölcsi pozícióját.
Tényleg, miért érez kényszert, hogy elmarasztaló megjegyzést fűzzön mások politikai, vagy politikusokkal kapcsolatos meggyőződéseihez, véleményeihez, vagy ha mások versei nagyobb figyelmet kapnak, mint amit szerinte megérdemelnek, vagy ki milyen néven szerepel a Dokkon, amikor ő is írt álnéven, vagy ki melyik bejegyzést engedi megjelenni a lapján. Miért nem tudja feldolgozni, ha valaki más véleményt képvisel, mint az övé.
Ezeket a kérdéseket kellene feltennie magának és megkeresni rá a válaszokat. Mert szerencsére nem vagyunk egyenkatonák, sem Baltazár klónok, ettől szép és érdekes a világ .

16. [tulajdonos]: önsorsrontás2018-07-17 15:07
„Miért teszem már megint ezt magammal?” Akinek ismerősnek cseng ez az önmagunkhoz intézett kérdés, az jó eséllyel tudattalan áldozata saját rossz szokásainak, vagyis más néven az önsorsrontásnak. Dr. Ellen Hendriksen, a Boston University professzora és a téma szakértője, 6 pontban foglalta össze miért gáncsoljuk el saját magunkat, ahelyett, hogy elérnénk céljainkat.

Egy frissen kezdett fogyókúra elején cukrászdában találkozni a barátainkkal felesleges kihívás. A vizsgaidőszak kellős közepén elkezdeni a kedvenc sorozatunk új évadát sem tűnik jó ötletnek, mégis újra és újra így tesszük.

önsorsrontás az a viselkedés, amit saját céljaink útjába állítunk,

Az ezekhez hasonló hétköznapi helyzetektől egészen a káros függőségekig.

Ha az önsorsrontás csapdájába esünk, akármilyen célkitűzésünk van biztos, hogy nem sikerül azt teljesítenünk. Saját szabotázsunknak rengeteg fajtája van, halogatás, probléma megoldás drogokkal és alkohollal, érzelmi evés, interperszonális konfliktusok. Ezek a mindennapokban előforduló tevékenységek különösen alattomosak, mert viszonylag jelentéktelennek tűnnek. Csak egy sör, egy utolsó falat a hűtőből, még egy nap mielőtt nekiállok a feladatoknak… Valahol mélyen érezzük, hogy nem jó, amit csinálunk, de az adott pillanatban úgy tűnik, hogy segítenek, könnyebbé teszik a helyzetet. A sok, összeadódó tényező olyan önsorsrontó szakadékot hoz létre, amiből nehéz kimászni.

De akkor mégis miért csináljuk ezt önmagunkkal? Miért félünk a sikertől? A következő hat tényező segítségével jobban megérthetjük az önsorsrontás mechanizmusát, hogy a későbbiekben tudjuk, mire figyeljünk

1. Kognitív disszonancia

Sokan úgy érzik: nem érdemelik meg a sikert és éppen azért dolgoznak keményen, hogy ezt az alkalmatlanság érzést csökkentség. Ám amikor a folyamatos, színvonalas munka eredményhez vezethetne – anyagi jutalom, státusz vagy hatalom –, saját magukat gáncsolják el. Miért?

A pszichológiában kognitív disszonanciaként ismert jelenség adja meg a választ.

Alapvetően szeretünk konzisztensek lenni.

Törekszünk arra, hogy tetteink összhangban álljanak meggyőződéseinkkel és értékeinkkel, önmagunkról alkotott képünkkel. Ha mégsem így történik, kényelmetlenül érezzük magunkat, ezért igyekszünk visszatalálni az összhanghoz. Emiatt egy előrelépési lehetőség esetén, ha közben önmagunkat értéktelennek és teljesítményre képtelennek érezzük, disszonanciát élünk meg. Fel akarjuk oldani ezt a kellemetlen érzést, és inkább valamilyen tudattalan módon ellehetetlenítjük a kihívásnak való megfelelést. Rosszul esik, ha elbukunk, de még nagyobb munka lenne, ha az egész én- és világképünket kellene átalakítanunk!

2. Kontroll

Sokkal jobb érzés kontrollálni a saját kudarcainkat, mint vakon zuhanni az ismeretlenbe. Ha túl magas a kudarc esélye, hajlamosak vagyunk a saját kezünkbe venni az irányítást. Az önsorsrontás nem mindig vonzó lehetőség, de mégis csábítóbb alternatíva, mint a kontroll teljes hiánya.

3. Szélhámos szindróma

Ahogy a tét folyamatosan magasabbra emelkedik – továbbtanulás, több felelősség a munkahelyen vagy a közéletben – párhuzamosan a bukás esélye is egyre rémisztőbbnek tűnik. Attól félünk, hogy ha a siker miatt több figyelmet kapunk, nagyobb eséllyel neveznek minket csalónak. Ezt a jelenséget szélhámos szindróma néven ismerjük.

Hogy kell ezt elképzelni? A sikeres emberek jobban pellengérre vannak állítva, hamarabb vádolják vagy marasztalják el őket. Hogy ne kerüljünk a figyelem középpontjába, igyekszünk a lehető legkevesebb feltűnést kelteni, tehát kevésbé aktívnak lenni. Ezzel viszont saját teljesítményünket rontjuk, tudattalanul.

4. Ismerősségi hatás

Ismét a konzisztencia iránti igényünk kerül elő. Szeretünk önmagunkra stabil, változatlan személyiségként gondolni, és ezt a konzisztenciát esetenként a boldogság elé helyezzük. Ha sokáig figyelmen kívül hagytak minket, ignoráltak vagy kihasználtak, nehéz ebből a szerepből kívülre helyezkedni. Bármilyen furcsán hangzik, bizonyos helyzetekben még

a kellemetlen stabilitás is biztonságosabbnak tűnik, mint a változás.

Amit megszoktunk, az megnyugtató, míg az új és ismeretlen ijesztő. Úgy tűnik, emiatt sok esetben választjuk a megszokott, de rossz élethelyzetet. Szembenézni egy sikerrel kecsegtető kihívással ugyanis kiszámíthatatlan.

5. Praktikus bűnbak

Ha a dolgok nem úgy alakulnak, mint ahogy szerettük volna, és a siker elmarad, még mindig hibáztathatjuk az önsorsrontást, saját magunk helyett. Egyszerűbb azt mondani, hogy „szakítottunk, hiszen mindig vitatkoztunk”, esetleg azt, hogy „természetesen nem sikerült a vizsgám, mert csak az utolsó este kezdtem el tanulni”. Ezekkel az önsorsrontó mechanizmusokkal egyszerűbb szembenézni, mint levonni az esetlegesen fájdalmas következtetéseket. „Lehet, hogy azért hagyott el, mert nem voltam elég jó neki? A vizsgán azért nem tudtam átmenni, mert ez a szak meghaladja a képességeimet?”

6. Unalom

Bizonyos esetekben az önsorsrontás egyszerűen azért kell, hogy felkavarjuk az állóvizet. Természetesen nem véletlenül keveredünk vitákba, dramatizáljuk túl a helyzeteket vagy okozunk összevisszaságot az életünkben. Az önsorsrontás sokszor egy visszatérési vágy az instabilitás és káosz ismerős érzésének biztonságához. Hiszen ha igazán mélyen vagyunk, onnan biztosan csak felfelé vezet az út.

De mégis hogyan tudjuk meggátolni, hogy magunk alatt vágjuk a fát? A válaszhoz, a probléma gyökeréig kell visszatérni. Az önsorsrontás alapja nem más, mint a kudarctól való félelem. Sokan úgy gondolnak az önsorsrontásra, mint a sikertől való félelemre. Ám valójában attól félünk, hogy megpróbáljuk a legjobbat nyújtani, de elbukunk. A gondolat, hogy a lehető legtöbb amire képesen vagyunk nem elegendő, valóban rémisztő. De életünk minden döntésében a kudarc lehetősége mellett ott van a siker esélye is. Ha szembenézünk ezzel az eséllyel és elfogadjuk, akkor nemcsak bátrabb, de hálásabb és teljesebb életet élhetünk.

Olvasói hozzászólások nélkül
15. nélküled: Gaslight[tulajdonos]: nárcisztikus manipuláció2018-07-06 23:24
Köszi, ez nekem új volt. Van egy film is, amiről a nevét kapta, most néztem meg Youtube-on. Tanulságos. https://www.youtube.com/watch?v=UYmtzaHwCKo

14. [tulajdonos]: nárcisztikus manipuláció2018-07-06 17:49

Gaslighting: egy manipulációs technika, ha úgy tetszik “agymosás”, amely túlmutat a szimpla hazugságon. Tulajdonképpen a patológiás hazudozás és az agymosás keveréke, a narcisztikusok és pszichopaták fegyvere. Levágni mások fejét, hogy ők magasabbnak tűnjenek.

Olyan társaság kialakítása és olyan környezet teremtése, amely az áldozat számára folyamatosan azt sugallja és azt “bizonyítja”, hogy az ő véleménye, észrevételei, értékrendszere, és egyáltalán, maga a jelenléte, az nem számít, zavaró, nevetséges, rossz, ostoba, ciki, nem jó, értéktelen. A nárcisztikus és a “sleppje” által – a fizikai, társadalmi, anyagi vagy érzelmi fölényükből adódóan – az áldozat szisztematikus és tudatos (esetleg a nárcisztikus manipulációja hatására, de kevésbé tudatosan elkövetett) bántása, nyílt vagy burkolt megalázása.

Közösség, akiket egy nárcisztikus szociopata kénye-kedve szerint manipulál, rendszerint úgy, hogy azok nem is tudnak róla, vagy ha tudnak, akkor legtöbbször a saját érdekükben nem szólnak, nem tesznek ellene. Vagy azért, mert nem is akarnak, mert esetleg úgy gondolják, hogy nekik is hasznuk származik abból, ha manipulálják az áldozatot, vagy pedig azért, mert nem mernek/tudnak ellene tenni. Mert például tartanak valamiféle veszteségtől/kártól, amit a narcopata okozhat nekik, esetleg a szeretteiknek, amennyiben ők nem cselekszenek az ő akarata szerint.

A “kénye-kedve szerint manipulál”, tehát azt jelenti, hogy a bántalmazó – érdekei szerint – nem csak a fő áldozata(i) ellen, hanem egymás ellen is fordíthatja a bábjait. Vagy épp ellenkezőleg, szövetségeket hoz létre közöttük, például, hogy elvégezzék helyette a piszkos munkát. Így magának a “szektavezérnek” nem is kell közvetlenül az áldozatra hatnia, őt befolyásolnia, manipulálnia, hanem megteszik helyette azok, akiknek ezt a feladatot éppen szánta.

Az áldozatai háta mögött és apránként, általában már szinte a kapcsolat legelejétől fogva, jól előkészítve a végső fázist – a narcopata tudatosan felépített hazugságokat terjeszt az áldozatáról, hogy bemocskolja őt és negatívan befolyásolja mások véleményét róla.

A bántalmazó (gaslighter) nem ritkán saját maga hozza létre azokat a helyzeteket, amelyeket később áldozata ellen fordíthat. Tesz egy sértő megjegyzést, megígér vagy tesz valamit, amit utána az áldozat előtt nem ritkán nyilvánosan is – egyszerűen letagad, vagy más módon érvénytelenít. A cél mindenesetben a hatalmi helyzetbe való kerülés.

forrás: internet

13. [tulajdonos]: gaslighting[tulajdonos]: JustSayNo2018-07-02 08:14
Kedves Sára! Gaslighting technikának nevezi a szakirodalom amit veled szemben és Karaffa Gy. ellen is használtak. Verbális pszichikai bántalmazás. Majd teszek fel egy releváns cikket a témáról.
Ahogy elnézem a támadóitok életük utolsó szakaszába léptek, és még ezt is áskálódással töltenék. Neked nem kell törődnöd kisszerűségükkel, nekik ez hoz kielégülést, erre vannak szocializálódva. Te csak írj és bátran mondd el a véleményed ezután is.
ECK

12. [tulajdonos]: JustSayNo2018-06-23 20:28
by Elisha Goldstein, Ph.D .; PsychCentral

Why is it so difficult to abolish habits? What if the "Just Say No" bumper sticker really works against us? If you had the will to eliminate bad habits, there would be no addiction to drugs. There is something in our brain when we lose self-control, but no hope is lost.

Nora Volkow, head of the National Anti-Drug Institute, claims that "Just Say No!" The term is actually "magical thinking".

Dopamine is one of the most important chemicals that regulate the brain's brain center. At the most basic level it regulates motivation and sends signals to brain receptors: "It feels good!"


Regardless of whether you are a heroin-dependent person who sees someone you want to associate with, a coffee-smelling coffee maker, a smartphone hanger who is listening to the phone or is hungry, looks at a refiner's grocery store, your brain is rushing with dopamine.

One interesting thing Volkow has decided is that the images themselves can affect the rise of dopamine in our brain. So if we go through a McDonald's and see the arches, our brain is associated with a delicious hamburger (for some) and throws up dopamine. It feels good that dopamine unconsciously drives motivation to stop for Big Mac. Conditioned response. The same script can be used for any bad habit.

What can we do?

It makes sense why many dependency centers integrate awareness into their curricula. The practice of consciousness has shown that it activates the prefrontal call and cools the amygdate. This gives us the opportunity to extend the space between the stimulus and the answer, where choice is a lie, and then discovering opportunities and opportunities that we did not know before. This is crucial for our addictive behavior; the ability to go back, "think about the drink," and recognize the various possibilities ahead.

We can learn to enter this huge break, notice the feeling of urge, and as late as Alan Marlatt, Ph.D. said, "Surf the urge" as it peaks, peaks, and falls like a wave in the ocean.

One of the starting points is just to be curious about the pull you feel to yourself that you feel. A simple (as well as indisputably destructive habits like drugs or alcohol) is our phone.

Now pay attention to what it means to check your phone. Do you see someone else doing it? Are you waiting and feeling uncomfortable about waiting? Is this a certain time of day or place?

Preparing your brain to recognize this cue will help you get a little space to ask, "What do I really want to pay attention to? What does it matter?" As we better recognize the region between the stimulus and the responses and evaluate the decisions that come with values ​​such as cycling become more natural.

Just because we have changed our minds with our compulsive behavior does not mean that we have to become the same habit. With the right skills, community and support you can learn how to break out of a bad system and live a life.

11. [tulajdonos]: kamu magunknak2018-05-05 15:26
AZ ÖNÁMÍTÁS VESZÉLYES JÁTÉK

S-W. Zsó


Az öncsalás esetében a megtévesztő és a megtévesztett ugyanaz a személy, ami logikai képtelenségnek tűnik, hiszen hogy lehet valamiről tudni is meg nem is?

"Az önámítás túlmutat az egyszerű kognitív torzításon, hiszen a valóság, illetve egy történet radikális újraírásáról van szó, amelynek célja, hogy megőrizzük (hamis, de igaznak vélt) énképünket és megvédjük személyünket. Ennek legszélsőségesebb formája bizonyos téveszmés képzetekhez, pszichózishoz is vezethet, ami bizonyítja, hogy a különféle pszichotikus betegségek kialakulásában mekkora szerepet játszik a tudattalan kognitív komponens" - fűzi hozzá a szakértő.

Profik vagyunk az önkábításban
Courtney Warren, a Nevadai Egyetem pszichológia professzora szerint önmagunk „hülyítése” egészen kisgyerekkora vezethető vissza: amikor ugyanis elkezdünk ismerkedni a külvilággal, következtetéseket vonunk le (ha megeszem a spenótot, anyáék szeretni fognak), miközben engedelmeskedünk a szüleinknek és akaratlanul is megtanulunk bizonyos társadalmi normákhoz alkalmazkodni. Lies We Tell Ourselves: The Psychology of Self-Deception című könyvében a szakértő többek között azt részletezi, hogy felnőttkorra mennyire normális és mindennapos jelenséggé válik a megfelelési kényszer, ami miatt hajlamosak vagyunk áltatni magunkat és másokat: Imádok főzni, mert olyankor kikapcsolhatok – hisszük naivan, miközben lehet, hogy csak azért töltünk naponta órákat a konyhában, mert fiatalon megtanultuk, hogy csak a konyhatündérekből lehet jó feleség. „A gond az, hogy hosszú távon az önbecsapásnak komoly következményei is lehetnek: a hazugságokon alapuló káosz könnyen alááshatja lelki egészségünket” – állítja a szakértő, aki könyvében bővebben kitér saját kutatási területére, az evészavarokra és a testképre, mert szerinte ezek a leggyakoribb megnyilvánulási formái az önámításnak. „A legtöbben nem valljuk be őszintén, hogy valójában mennyit eszünk egy nap és mindenféle hazugsággal igazoljuk táplálkozási szokásainkat és viselkedésünket: Ha már felbontottam azt a tábla csokit, akkor úgyis lőttek a fogyókúrának, megehetem mindet, nem igaz? - tesszük fel a költői kérdést és már habzsolunk is lelkiismeret furdalás nélkül” – mondta a pszichológus egy TED-es beszédében.

Miért jó nekünk, ha elferdítjük a valóságot?
Bizonyos helyzetekben kimondottan hasznos, ha hiszünk saját hazugságainknak: például amikor el akarunk kerülni egy-egy konfliktushelyzetet azzal, hogy bebeszéljük magunknak: Biztos késik a vonata, a telefonja meg lemerülhetett, ezért nem jelentkezik, szóval csak nyugi! De sokszor a ránk váró fizikai fájdalmat is így próbáljuk előre enyhíteni: Egy foghúzás nem nagy ügy, hamar kiheverem.

"Valószínűleg nem létezik olyan ember, aki folyton áltatná magát, ám azok, akiknek nincs elég erejük ahhoz, hogy szembenézzenek a valósággal, gyakrabban élnek az önáltatással. Hátterében az énünk védelme áll: vagy nem tudunk szembesülni negatív tulajdonságainkkal és tetteinkkel, vagy pedig csak így tudunk hitelesebbek lenni mások megtévesztésében" - mondta Dr. Nábrády Mária pszichológus, aki kutatásai során többek között a hazugság okainak előfordulására kereste a választ. Kiderült, hogy legtöbbször kényelmi okokból hazudunk magunknak és másoknak, amit az empátia és a konfliktuskerülés követ a sorban, de a kiváltó okok között van a tapintat, az érdek, előny megszerzése, a gyávaság, a megfelelési vágy és a felvágás is.

Sokszínű hazudozás
Charles Snyder és Sandra Sigmon amerikai pszichológusok valóságalkunak nevezik azt a folyamatot, amikor saját pozitív énképünk fenntartása érdekében kifogásokat keresünk. A valóságalku segít megőrizni alaphiedelmeinket, és időt ad arra, hogy az új információt beillesszük saját kereteinkbe. Csak az alkohol beszélt belőlem! Hiszen ez csak egy kis karcolás (az autón)! Lehet, hogy az öncsalás nagyrészt nem tudatos („láthatatlan”), de számos, ezekhez hasonló megjelenési formája lehet. Anna Freud, a híres pszichoanalitikus lánya rendszerezte az elhárító mechanizmusok különböző típusait, amelyekből az alábbi megnyilvánulások a leggyakoribbak:

A legegyszerűbb elhárító/védekező módszer a tagadás: Nem fáj, ha megüt a párom, szóval semmi bajom. Nem vagyok alkoholista, csak néha iszom. Kóros esetben a tagadás tetten érhető például azoknál, akik az objektív tények ellenére sem tudnak egy szeretett személytől elszakadni és életük végéig visszavárják őt.
Elfojtás: egy elviselhetetlen élményt, egy traumát kiszorít az egyén a tudatából. A tagadástól az különbözteti meg, hogy az elfojtás inkább az elfelejtéshez hasonlít. Ez az elhárító mechanizmus egyébként olyan szélsőséges tüneteket is okozhat, mint a hisztériás vakság, amikor az illető teljesen ép látszórendszerrel sem lát.
A projekció (kivetítés) az, amikor a saját elfogadhatatlan érzéseinket valaki másra vetítjük: Nem én vagyok önző, hanem mindenki más. „Súlyosabb esetben az üldözéses téveszmék mögött is ilyen mechanizmus áll, de ugyanez jellemző a latens homoszexuálisokra is, akik mindenhol ellenszenves melegeket vélnek felfedezni, akik - szerintük – őket kívánják elcsábítani” – magyarázza Dr. Nábrády Mária.
Az áttolás tipikus esete, amikor dühösek vagyunk a főnökünkre vagy egy kollégánkra, de mivel rajta nem tudjuk kitölteni a mérgünket, a munkából hazaérve a rossz hangulatunknak a család issza meg a levét, mert a legkisebb irritációra rázúdítjuk haragunkat a szeretteinkre. „Az áttolás kóros esetekben olyan szörnyű tettekhez is vezethet, mint az indulati gyilkosság” – figyelmeztet a szakértő.
Az áttolás speciális esete a szublimáció, amely a ki nem élhető érzelmet vagy impulzust a társadalomra nézve hasznos tevékenységben jeleníti meg – továbbra is tudattalanul: például egy szadista hajlamokkal bíró ember lehet kiváló sebész vagy hentes. Freud a civilizáció minden vívmányát a szublimációnak tulajdonítja.
Reakcióképzés: egy negatív érzést az ellentétébe fordítunk, mivel az eredeti érzés elfogadhatatlan. Ilyen például az, amikor egy nem kívánt gyermekkel kapcsolatos negatív érzései helyett az anyuka túlzottan szereti gyermekét. Persze vannak nem kívánt gyerekek, akiket valóban őszintén szeretnek a szüleik. A szeretet "hamissága" többek között ott érhető tetten, amikor az ilyen anyák számára "tilos" haragudni a gyerekre, hiszen az túlságosan is hasonlít az eredeti érzésre.
Az azonosulás egyik formája hasonlít a Stockholm-szindrómára, amikor a valóságban vagy képletesen túszul ejtett áldozat elkezd rokonszenvezni kizsákmányolójával – akitől valójában fél -, s végül „átáll” az ő oldalára. „pozitív” formája, amikor egy olyan személlyel érzünk közösséget és vesszük át gondolkodásmódját és értékvilágát, aki nagyon sokat adott nekünk. Az azonosulás által az első esetben félelmünk az illetőtől megszűnik, mivel attól, aki olyan, mint mi, nem kell félnünk. A második esetben pedig feloldjuk a szorongást, amely a szeretett lény hiányakor keletkezhet bennünk, hiszen most már bennünk él.
Egy nagyon fontos, a mindennapi emberre nagyon jellemző elhárítási mód a racionalizáció, ami azt jelenti, hogy valaki mindig érdeklődik a miértek iránt és mindig talál is okokat, vagyis semmilyen jelenség nem maradhat megmagyarázhatatlan. Tudom, hogy mennyire ártalmas a dohányzás, de ha egyszer tényleg megnyugtat! Tényleg? Ha pedig nem tudjuk az okot, akkor is gyártunk valamilyen magyarázatot: Igaz, hogy a vőlegényem már háromszor megcsalt, de ő tényleg csak engem szeret igazán. Nem tehet róla, hogy tapadnak rá a nők.
Az izoláció azt az eljárást takarja, amikor valaki megkísérli „elszigetelni” egymástól az élményeit vagy azok elemeit. Ennek egy speciális az intellektualizáció, amikor úgy távolodunk el a kellemetlen érzéstől, hogy gondolati síkra tereljük és elemezzük a helyzetet. Ilyen az,a mikor haldoklik egy szerettünk és igyekszünk a szomorú esemény érzelmi töltetétől megszabadulni, mondjuk azáltal, hogy a gondolkodást hangsúlyozzuk: - Hallottam, hogy nagyon beteg a férjed. – Igen, melanómája van. – Te szegény! Együtt érzek veled. Jártok kezelésre? – Nem, azt mondja az orvos, hogy már vannak áttétek, szóródott a tumor. Már teljesen felkészültünk a teendőkre, a férjem írt végrendeletet, szóval minden megy a maga útján. A szövegből úgy tűnik, a hölgynek nincs szüksége az együttérzésre, mert mintha ő sem érezne semmit.
shutterstock 254546782
Klasszikus esete több elhárító mechanizmus együttes működésének például a Pszicho című Hitchcock-film főhősének viselkedése, aki rég halott anyjával azonosulva, annak ruhájában követi el a gyilkosságokat fiatal nők ellen, de közben valószínűleg saját ellenséges érzelmeit vetíti ki a mumifikálódott öregasszonyra, és annak „indulatait” áttolva a lányokra késeli meg őket. Mindezt színezi még a főhős szexuális vonzódása a nőkhöz, amelynek ellentéte jelenik meg a tettekben – írja Dr. Nábrády Mária A megtévesztés művészete című könyvében.

Ha őszintén akar élni, ne féljen változtatni!
Természetesen az önbecsapás (f)elismerése fájdalmas lehet, az azzal való felhagyás pedig kemény munka (önismeret) árán sikerülhet. A cél olyan döntéseket hozni a jelenben, amelyek az igazságra, nem pedig a fantáziánkra, kitalációkra és vágyálmokra épülnek. Fel kellene tehát hagynunk a kifogások gyártásával, a magyarázkodásokkal, és inkább arra kellene törekednünk, hogy megfigyeljük reakcióinkat, illetve arra, hogy tetteink összhangban legyenek érzelmeinkkel - javasolja Courtney Warren.

"Aki azt hiszi, hogy környezete csak akkor fogadja el, ha ő tökéletes, akkor nem tud szembesülni saját árnyoldalával. Megértő közegben hamarabb, illetve nagyobb eséllyel nyerhetünk rálátást saját önbecsapásunkra, de azt is fontos tudni, hogy ha nagy konfrontációval találkozunk és összeomlik a saját magunkról szóló hiedelemrendszerünk, az végzetes is lehet" - figyelmeztet Dr. Nábrády Mária.

Nincs más dolga tehát, mint kibúvók keresése helyett felelősséget vállalni tetteiért, szigorúbbnak lenni önmagával szemben és jobban átgondolni egy-egy hétköznapi szituációt, mérlegelni a döntéshelyzetekben, hogy valójában mi is az igazság, és mi az, amire igazán vágyik. Feltéve, hogy nem akar többé a saját csapdáiba esni, hanem inkább őszintén, bonyodalmak és hazugságok nélkül.


Olvasói hozzászólások nélkül
10. weinberger: kivonat[tulajdonos]: fejben dől el2018-01-02 15:02
Értetlenül állok a jelenség előtt. Számos szakterületen szinte standard követelmény, hogy a még nem is különösen terjedelmes publikációk tulajdonképpeni szövegtestét megelőzi egy néhány soros "előretolt összefoglalás" (Extract); gondolom, nem kell különösebben szájba rágnom, hogy ezt maga a szerző készíti el és azt sem, hogy mi a tartalma. Ez akár egy udvariassági gesztusnak is tekinthető, megkönnyítendő a reménybeli olvasó dolgát és döntését, különösen akkor, ha a publikáció decimális hierarchikus számozással van ellátva. "Érdekes" módon, a bölcsész irányultságú szerzők ritkán élnek vele.

9. [tulajdonos]: fejben dől el2018-01-02 14:53
Nem szeretem Szendiben, hogy nyomja a paleo étrendet meg a táplálék-kiegészítőket, de ezzel acikkével teljesen egyet tudok érteni. (hosszú, előfordulhat, hogy egyesek unni fogják, nekik javaslat: ne olvassák végig, csak ha épp aludni készülnek, altató helyett esetleg jól jöhet.:))

Szendi Gábor:
Csináljunk jókedvet!

A csuda érti, hogy van az, hogy egyeseknek állandóan jókedvük van, arcukról le nem törölhető a vigyor, mások meg állandóan búskomorak? Az emberek többsége gyakran lehangolódik, minden ok nélkül is rosszkedvü lesz, egyszerűen csak mert az élet örömtelennek, kilátástalannak, unalmasnak, lehangolónak tűnik. Elég egy apró bosszúság és máris kibillenünk a lelki nyugalmunkból. Sokunknak alap lelkiállapota a melankólia, a kedvetlenség.

Sodródás

Természetes dolog, hogy reagálunk a környezetünkre, a minket ért ingerekre. Folyamatosan bombáznak minket a benyomások. A metróban, a buszon rosszkedvű, siető emberek lökdösődnek, a munkahelyünkre gondolva elfog minket az undor, a napok monoton telnek, soha nem beteljesülő vágyak gyötörnek minket, anyagi gondok nyomasztanak, az ég beborult vagy döglesztő a forróság, terror mindenhol a világban, repülnek az évek, unjuk a munkánkat, a kapcsolatainkat, a sivár hétvégéket, a zajos szomszédokat, a…soroljam tovább? Elégtelenség és elégedetlenség, hiábavalóság és méltánytalanság, kötelességek és örömtelenség, kilátástalanság és céltalanság vesz minket folyamatosan körül. Hogy legyen így jókedvünk? Hogy legyünk így akár csak derűsek? A depresszió, mint a szálló por, lassan, észrevétlenül belepi az embereket. A nagy tervek, a nagy álmok szépen belefulladnak az örökös, kisszerű, létért való küzdelembe. Semmi nem úgy alakult az életben, ahogy terveztük. A gyerekeink nem lettek zsenik, amit elértünk, már unjuk, közeledik, vagy már el is értük a nekünk kijelölt plafont. A WHO szerint 2020-ra a depresszió a második leggyakoribb oka lesz a munkaképtelenségnek. Nyugtató, altató, antidepresszáns. Egyik se használ, csak már elhagyni is nehéz.

Őszintén szólva, a világ mindig is ilyen volt. Ne ringassuk magunkat abba a tévképzetbe, hogy régen, a napi 16 órát gürcölő átlagembernek boldogabb lett volna az élete. Csak nem volt WHO, gyógyszeripar és pszichiátria. Ami azt illeti, soha jobban nem éltünk, mint manapság. Hogy mégis majd mindenki búval bélelt, annak a sodródás az oka. A legtöbb ember olyan, mintha dróton rángatná őt a külvilág. Az események szűretlenül, közvetlenül érik a lelkét, ő meg csak passzívan hagyja, hogy hassanak rá a dolgok. Az egész olyan, mintha ülnénk a padon és némán tűrnénk, hogy essen ránk az eső.

A sötét szemüveg

Gyermekkorunktól szoktatnak minket a pesszimizmusra és a negatív gondolkodásra. Ahányszor én hallottam hajdanán a bölcsességnek hangzó figyelmeztetéseket, hogy "majd benő a te fejed lágya is", "majd beverik a fejed", "miért pont neked sikerülne", "te sem vagy zseni", stb. Van ennek előnye, kétségtelen. Ha az ember nem vár sokat az élettől, akkor…akkor biztosan csalódni fog, de legalább nem hiszi azt, hogy lehetne másként is. Mekkora pofára esés, ha valaki hisz a sikerben és a boldogulásban (igazságban, önzetlenségben, stb.), aztán rájön, hogy mégsem így működik a világ. Sajnos, érzelmileg bizonyos értelemben kifizetődőbb sötéten látni a világot. Aki nem akarja megmászni a Mount Everestet, azt nem is éri kudarc. Persze, lehet, hogy elvileg nagyobb kudarc, soha meg sem próbálni semmit, de mivel a többség is így tesz, ez nem kudarcnak, hanem bölcsességnek hat.

Mit lehet kezdeni ezzel a sötét látásmóddal, ha már egyszer a neveltetésünk és kultúránk révén a vérünkké vált?

A boldogság tanulható

Az emberek általában azt hiszik, a boldogságnak oka van, vagyis boldog, derűs, optimista csak az lehet, akinek van erre alapja. Csakhogy az imént arról írtam, hogy a kedvetlenséget, pesszimizmust és az ebből következő depresszív hangulatot valójában magunkba isszuk felnövekedésünk során. Ez valójában csak egy gondolkodásmód, egy "megelőlegezett" világszemlélet. Tapasztalataink aztán egyre-másra megerősítik a negatív szemléletünket. Az igazság azonban az, hogy mind a sötét, mind a derűs látásmód önbeteljesítő jóslatként működik. Azt szoktam pácienseimnek mondani, hogy minden életből két történet rakható ki: egy pesszimista és egy optimista. A pesszimista történet arról szól, miként kezdődnek mindig a bajok és nehézségek. Az optimista változat pedig arról szól, hogyan oldódtak meg a problémák. Bárki megpróbálhatja így is, úgy is elmondani az életét. Ehhez persze fel kell tudnia fedezni a negatív események pozitív oldalát. Elég sok fordulatban volt részem életem során. Felfoghatnám úgyis ezt, mint állandó görcsös küzdelem a felszínen maradásért, de valójában ahányszor zsákutcába jutott az életem, mindig új és érdekesebb fordulatot vett a pályám.

Egyszóval, optimizmust is tanulhattunk volna felnövekedésünk során. De, ha már nem így jártunk, minden bepótolható. Van egy-két axióma, amit érdemes ehhez elsajátítanunk. Az egyik legalapvetőbb valahogy úgy szól, hogy a világ dolgai sem nem jók, sem nem rosszak. A világ semleges, mi vetítünk a világba bele folyamatokat, jó- és rosszindulatot, bal- vagy jó sorsot. Ha valaki vesz egy színező füzetet, ő dönti el, milyen színeket használva színezi ki.

A másik fontos szabály, hogy agyunk érzelmi állapota befolyásolható, beállítható. Ha nem hagyjuk, hogy a minket ért hatások automatikusan állítsák be a hangulatunkat, hanem mi törekszünk tudatosan arra, hogy a számunkra kívánatos hangulatok alakuljanak ki, akkor nem leszünk védtelenek a minket ért ingerekkel szemben. Indiából indult el a nevető klub mozgalom. Az egész úgy kezdődött, hogy Madan Kataria orvos egy cikket írt a nevetés pozitív hatásairól, és egy nap -1995 március 13-án - Mumbai-ban lement egy parkba, ahol hamarosan öt ember verődött össze körülötte. Vicceket kezdtek mesélni egymásnak s egyre hangosabban kezdtek hahotázni. Minden reggel összegyűltek, és napról-napra egyre többen lettek. Mára világszerte alakulnak a nevető klubok, ahol rengeteg ember megtanulhatja, hogy nem jókedvében nevet az ember, hanem nevetéssel deríti magát jókedvre. Dr Kataria mondása így szól: "Amikor nevetsz, megváltozol és amikor megváltozol, a világ is megváltozik körülötted".

Sosem felejtem el az Órák c. filmet (Meryl Streep, Julianne Moore, Nicole Kidman, Ed Harris, stb.), mert abból megértettem sok mindent. Most csak egy drámai jelenetet idéznék fel: előkerül Streep öccse, aki talán AIDS-es és kábítószeres is, mindenesetre lepusztult állapotban van. Odaül az ablakpárkány szélére, a gyermekkorukra tereli a szót, hirtelen mindenki vidám lesz, az öccs is, már kacag is, és aztán hirtelen szándékosan kidől és kizuhan az ablakon. Ez a "hogyan haljunk meg boldogan" receptje. Hozzuk olyan boldog állapotba, ami zuhanás közben eltart a járdáig.

A harmadik fontos szabály, hogy jogunk van jól érezni magunkat. Kicsit meredeken hangzik, de mégis ideírom, aztán majd megmagyarázom: bármit gondolhatunk magunkban, ha attól érezzük jól magunkat. Erről persze mindenkinek az igazság, korrektség és a valóság hűség, meg hasonlók jutnak az eszébe. Persze, ez mind igaz. De rókaként ki a fenét érdekel, hogy a szőlő igenis mézédes, csak én nem érem el. Nekem az a szőlő -itt és most - savanyú, mert ez esik jól rókalelkemnek. A lelkem mélyén persze tudom, hogy a szőlő igenis édes, és legközelebb ismét megpróbálom majd megszerezni. De most minek tegyem tönkre a napom hátralevő részét? Kinek lenne az jó?

Valójában ez az elv arra sarkall minket, hogy a velünk történt rossz dolgokban lássuk meg mindig a jót. Végülis mindennek két oldala van, miért volna reálisabb a negatív oldal? Nem az a reális, ami előre mutat? Ami minket szolgál?

A boldogságtanulás lényege pontosan ez. Eddig arra járt rá az agyunk, hogy mindenben azonnal felfedezzük a sérelmet, az igazságtalanságot, a megaláztatást, a kihasználtságot. Ez már annyira jól megy, hogy magunk is elhisszük, a pőre "valóságot" látjuk. De ilyen valójában nincs. Egy sötét szemüvegen át néztünk eddig mindent, és ezért sötétnek láttunk mindent. Mostantól mindenben a pozitívat kéne megpróbálnunk fölfedeznünk.

Mikro-karbantartás

A rosszkedv, a depresszió nem csak úgy spontán jön, keményen meg kell dolgozni érte. Az emberek kis sérelemből indulnak, aztán addig fortyognak, panaszkodnak, hörögnek, míg kellőképpen elrontják a kedvüket. Észre kell vennünk, hogy a ballábbal való ébredés még csak egy hógolyócska, amiből a nap során lavina alakul ki. Aki el akarja sajátítani a derű és kiegyensúlyozottság művészetét, annak folyamatosan észnél kell lennie, s mintha a hangulatát egy termosztát szabályozná, azonnal be kell avatkoznia, amint kezd romlani a hangulata. Sajnos a szokásos rutin, amitől lassan meg kell majd válnunk, az szokott lenni, hogy keresni kezdjük rosszkedvünk okát, és aztán egyre jobban elmerülünk sebeink nyalogatásába. Ezentúl nem azért keressük meg rosszkedvünk okát, hogy súlyosbítsuk a helyzetünket, hanem éppen hogy javítsunk rajta. Végtelen sok testre- és helyzetre szabott módszert eszelhetünk ki, én csak egy-két példát említenék.

Egyrészt, van úgy, hogy különösebb ok nélkül egyszerűen rosszul indul a napunk, borongós az idő, rosszul aludtunk, stb. Erre az esetre az Ipad-emen van egy két zene, pl. Fellini Amarcord című filmjének a zenéje, a Zefirelli Rómeó és Júlia filmjének What is a youth című dala. Ha ez sem elég, a Keresztapából hallgatok meg egy-két dalt. Nem véletlen, hogy mindegyiket Nino Rota szerezte, de felderít Sonny és Cher Kisembere is. Mindnekinek vannak ilyen dalai, össze kell rakni egy kis gyűjteményt.

A másik módszerem, hogy valami megható, felemelő, szeretni való, megindító hangulatot kapok el egy látványból. Egy elsuhanó autóban egy fiatal lány nevet, a Nap lebukik a fák mögött, idős házaspár ballag egymás kezét fogva, David Blaine New Yorkban a Bryant Park-ban 35 órát áll egy 30 méter magas oszlop tetején, stb,. Kinek mi ébreszt fel a lelkében nemes érzéseket. A cél mindig a szürke, lehangoló jelen meghaladása, elemelkedni a rögös valóságból egy magasabb régióba.

Fontos tudnunk helyére raknunk a dolgokat. Ha nekem valaki beszól, rosszindulatú vagy bunkó velem, nem veszem magamra, hanem igyekszem azt gondolni, hogy ez nem rólam szól, hanem őt minősíti. "Milyen lehet ez az ember, ha abban leli örömét, hogy másokkal rosszindulatú?" Kedvenc mondásom: "megalázni csak azt lehet, aki hajlandó megalázottnak éreznie magát."

Az angol hidegvér egyik fordulata az understatement, amit bagatellizálásnak vagy alulfogalmazásnak fordíthatunk. Amire a magyar azt mondja, pokoli, arra az angol a kellemetlent használja. Amikor egy repülő mind a négy hajtóműve leállt, a kapitány ezt úgy jelentette be, hogy "egy kis probléma támadt". Flemming az orvoslást forradalmasító penicillin felfedezését úgy kommentálta, hogy "Az ember néha olyasmit talál, amit nem is keresett". Spike Milligan komikus sírkövén ez áll: "Mondtam, hogy beteg vagyok". Oscar Wilde utolsó szavai lepusztult párizsi hotelszobájában így hangzott: "Vagy ez a tapéta, vagy én megyek el". A bagatellizálás nem egyszerűen jópofáskodás: egy helyzet aszerint hat ránk, ahogy leírjuk. A bagatellizálás eleve azt sugallja, hogy a helyzet megoldható és meg is fogjuk oldani.

Sonja Lyubomirsky boldogságkutató fontosnak tartja az elfogadás képességét. A boldog emberek mindig annak örülnek, ami van, a boldogtalanok azt hiányolják, ami nincs. A hála érzése ugyancsak meghatározó a boldogsághoz. Rengeteg dologért hálásak lehetnénk, amit természetesnek tekintünk. Nem természetes, hogy látunk, mozgunk, van mit ennünk, van hol laknunk, tudunk gondolkodni, béke van, stb.

Napjaink nagy részét, anélkül, hogy észrevennénk, a jövőnk tervezgetésével töltjük. Nem feltétlen a távoli jövővel, csak az aktuális napunkkal. És lássuk be, gyakran csupa kellemetlen dologgal rakjuk tele. Fontos, hogy ha mégoly kellemetlen dolgok is várnak ránk, legalább egy jó dolgot tervezzünk el a nap végére: egy jó filmet, egy jó beszélgetést, egy sétát.

Sokan nyilván kétkedve fogadják ezeket az ötleteket, mert úgy vélik, ha egyszer az élet rossz, akkor rossz, nincs ezen mit szépíteni. Az élet se nem rossz, se nem jó. Olyan, amilyennek látjuk. A boldogság csupán gondolkodásmód, amit szorgalmas gyakorlással el lehet sajátítani.

Olvasói hozzászólások nélkül
8. Bátai Tibor: Őrület!2017-12-04 22:21
RE: #7 graffiti
Pedig a naplót megnyitó belevitte az őrületet.
Igaz, másokét.
Adott esetben a mienkét is, olyan arányban, amilyenben érintettek vagyunk.
Ha többet akarsz tudni az őrültségekről, akkor azokról kell olvasnod, és nem azokat.
Szerintem.
Attól még te ásítozhatsz, de miért kell ezt feltétlenül „világgá megosztani”?


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-10-14 07:50 Kosztolányi Mária
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
2018-08-16 18:22 kedvenceimből
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-12-16 15:32       ÚJ bírálandokk-VERS: Kosztolányi Mária a peronig
2018-12-16 15:15   Napló: leállósáv
2018-12-16 13:23       ÚJ bírálandokk-VERS: Mészáros László Bohóckönnyek
2018-12-16 11:35   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-12-16 11:13   Napló: Játék backstage
2018-12-16 10:56   Napló: Játék backstage
2018-12-16 10:53   Napló: Játék backstage
2018-12-16 10:32   Napló: Játék backstage
2018-12-16 10:14   Napló: Játék backstage
2018-12-16 09:06   1 mondatos kritika /Kertész Ákos:Makra/