NAPLÓK: egy kis pszichológia Legutóbbi olvasó: 2025-01-30 15:31 Összes olvasás: 8385| 9. | [tulajdonos]: fejben dől el | 2018-01-02 14:53 | Nem szeretem Szendiben, hogy nyomja a paleo étrendet meg a táplálék-kiegészítőket, de ezzel acikkével teljesen egyet tudok érteni. (hosszú, előfordulhat, hogy egyesek unni fogják, nekik javaslat: ne olvassák végig, csak ha épp aludni készülnek, altató helyett esetleg jól jöhet.:))
Szendi Gábor:
Csináljunk jókedvet!
A csuda érti, hogy van az, hogy egyeseknek állandóan jókedvük van, arcukról le nem törölhető a vigyor, mások meg állandóan búskomorak? Az emberek többsége gyakran lehangolódik, minden ok nélkül is rosszkedvü lesz, egyszerűen csak mert az élet örömtelennek, kilátástalannak, unalmasnak, lehangolónak tűnik. Elég egy apró bosszúság és máris kibillenünk a lelki nyugalmunkból. Sokunknak alap lelkiállapota a melankólia, a kedvetlenség.
Sodródás
Természetes dolog, hogy reagálunk a környezetünkre, a minket ért ingerekre. Folyamatosan bombáznak minket a benyomások. A metróban, a buszon rosszkedvű, siető emberek lökdösődnek, a munkahelyünkre gondolva elfog minket az undor, a napok monoton telnek, soha nem beteljesülő vágyak gyötörnek minket, anyagi gondok nyomasztanak, az ég beborult vagy döglesztő a forróság, terror mindenhol a világban, repülnek az évek, unjuk a munkánkat, a kapcsolatainkat, a sivár hétvégéket, a zajos szomszédokat, a
soroljam tovább? Elégtelenség és elégedetlenség, hiábavalóság és méltánytalanság, kötelességek és örömtelenség, kilátástalanság és céltalanság vesz minket folyamatosan körül. Hogy legyen így jókedvünk? Hogy legyünk így akár csak derűsek? A depresszió, mint a szálló por, lassan, észrevétlenül belepi az embereket. A nagy tervek, a nagy álmok szépen belefulladnak az örökös, kisszerű, létért való küzdelembe. Semmi nem úgy alakult az életben, ahogy terveztük. A gyerekeink nem lettek zsenik, amit elértünk, már unjuk, közeledik, vagy már el is értük a nekünk kijelölt plafont. A WHO szerint 2020-ra a depresszió a második leggyakoribb oka lesz a munkaképtelenségnek. Nyugtató, altató, antidepresszáns. Egyik se használ, csak már elhagyni is nehéz.
Őszintén szólva, a világ mindig is ilyen volt. Ne ringassuk magunkat abba a tévképzetbe, hogy régen, a napi 16 órát gürcölő átlagembernek boldogabb lett volna az élete. Csak nem volt WHO, gyógyszeripar és pszichiátria. Ami azt illeti, soha jobban nem éltünk, mint manapság. Hogy mégis majd mindenki búval bélelt, annak a sodródás az oka. A legtöbb ember olyan, mintha dróton rángatná őt a külvilág. Az események szűretlenül, közvetlenül érik a lelkét, ő meg csak passzívan hagyja, hogy hassanak rá a dolgok. Az egész olyan, mintha ülnénk a padon és némán tűrnénk, hogy essen ránk az eső.
A sötét szemüveg
Gyermekkorunktól szoktatnak minket a pesszimizmusra és a negatív gondolkodásra. Ahányszor én hallottam hajdanán a bölcsességnek hangzó figyelmeztetéseket, hogy "majd benő a te fejed lágya is", "majd beverik a fejed", "miért pont neked sikerülne", "te sem vagy zseni", stb. Van ennek előnye, kétségtelen. Ha az ember nem vár sokat az élettől, akkor
akkor biztosan csalódni fog, de legalább nem hiszi azt, hogy lehetne másként is. Mekkora pofára esés, ha valaki hisz a sikerben és a boldogulásban (igazságban, önzetlenségben, stb.), aztán rájön, hogy mégsem így működik a világ. Sajnos, érzelmileg bizonyos értelemben kifizetődőbb sötéten látni a világot. Aki nem akarja megmászni a Mount Everestet, azt nem is éri kudarc. Persze, lehet, hogy elvileg nagyobb kudarc, soha meg sem próbálni semmit, de mivel a többség is így tesz, ez nem kudarcnak, hanem bölcsességnek hat.
Mit lehet kezdeni ezzel a sötét látásmóddal, ha már egyszer a neveltetésünk és kultúránk révén a vérünkké vált?
A boldogság tanulható
Az emberek általában azt hiszik, a boldogságnak oka van, vagyis boldog, derűs, optimista csak az lehet, akinek van erre alapja. Csakhogy az imént arról írtam, hogy a kedvetlenséget, pesszimizmust és az ebből következő depresszív hangulatot valójában magunkba isszuk felnövekedésünk során. Ez valójában csak egy gondolkodásmód, egy "megelőlegezett" világszemlélet. Tapasztalataink aztán egyre-másra megerősítik a negatív szemléletünket. Az igazság azonban az, hogy mind a sötét, mind a derűs látásmód önbeteljesítő jóslatként működik. Azt szoktam pácienseimnek mondani, hogy minden életből két történet rakható ki: egy pesszimista és egy optimista. A pesszimista történet arról szól, miként kezdődnek mindig a bajok és nehézségek. Az optimista változat pedig arról szól, hogyan oldódtak meg a problémák. Bárki megpróbálhatja így is, úgy is elmondani az életét. Ehhez persze fel kell tudnia fedezni a negatív események pozitív oldalát. Elég sok fordulatban volt részem életem során. Felfoghatnám úgyis ezt, mint állandó görcsös küzdelem a felszínen maradásért, de valójában ahányszor zsákutcába jutott az életem, mindig új és érdekesebb fordulatot vett a pályám.
Egyszóval, optimizmust is tanulhattunk volna felnövekedésünk során. De, ha már nem így jártunk, minden bepótolható. Van egy-két axióma, amit érdemes ehhez elsajátítanunk. Az egyik legalapvetőbb valahogy úgy szól, hogy a világ dolgai sem nem jók, sem nem rosszak. A világ semleges, mi vetítünk a világba bele folyamatokat, jó- és rosszindulatot, bal- vagy jó sorsot. Ha valaki vesz egy színező füzetet, ő dönti el, milyen színeket használva színezi ki.
A másik fontos szabály, hogy agyunk érzelmi állapota befolyásolható, beállítható. Ha nem hagyjuk, hogy a minket ért hatások automatikusan állítsák be a hangulatunkat, hanem mi törekszünk tudatosan arra, hogy a számunkra kívánatos hangulatok alakuljanak ki, akkor nem leszünk védtelenek a minket ért ingerekkel szemben. Indiából indult el a nevető klub mozgalom. Az egész úgy kezdődött, hogy Madan Kataria orvos egy cikket írt a nevetés pozitív hatásairól, és egy nap -1995 március 13-án - Mumbai-ban lement egy parkba, ahol hamarosan öt ember verődött össze körülötte. Vicceket kezdtek mesélni egymásnak s egyre hangosabban kezdtek hahotázni. Minden reggel összegyűltek, és napról-napra egyre többen lettek. Mára világszerte alakulnak a nevető klubok, ahol rengeteg ember megtanulhatja, hogy nem jókedvében nevet az ember, hanem nevetéssel deríti magát jókedvre. Dr Kataria mondása így szól: "Amikor nevetsz, megváltozol és amikor megváltozol, a világ is megváltozik körülötted".
Sosem felejtem el az Órák c. filmet (Meryl Streep, Julianne Moore, Nicole Kidman, Ed Harris, stb.), mert abból megértettem sok mindent. Most csak egy drámai jelenetet idéznék fel: előkerül Streep öccse, aki talán AIDS-es és kábítószeres is, mindenesetre lepusztult állapotban van. Odaül az ablakpárkány szélére, a gyermekkorukra tereli a szót, hirtelen mindenki vidám lesz, az öccs is, már kacag is, és aztán hirtelen szándékosan kidől és kizuhan az ablakon. Ez a "hogyan haljunk meg boldogan" receptje. Hozzuk olyan boldog állapotba, ami zuhanás közben eltart a járdáig.
A harmadik fontos szabály, hogy jogunk van jól érezni magunkat. Kicsit meredeken hangzik, de mégis ideírom, aztán majd megmagyarázom: bármit gondolhatunk magunkban, ha attól érezzük jól magunkat. Erről persze mindenkinek az igazság, korrektség és a valóság hűség, meg hasonlók jutnak az eszébe. Persze, ez mind igaz. De rókaként ki a fenét érdekel, hogy a szőlő igenis mézédes, csak én nem érem el. Nekem az a szőlő -itt és most - savanyú, mert ez esik jól rókalelkemnek. A lelkem mélyén persze tudom, hogy a szőlő igenis édes, és legközelebb ismét megpróbálom majd megszerezni. De most minek tegyem tönkre a napom hátralevő részét? Kinek lenne az jó?
Valójában ez az elv arra sarkall minket, hogy a velünk történt rossz dolgokban lássuk meg mindig a jót. Végülis mindennek két oldala van, miért volna reálisabb a negatív oldal? Nem az a reális, ami előre mutat? Ami minket szolgál?
A boldogságtanulás lényege pontosan ez. Eddig arra járt rá az agyunk, hogy mindenben azonnal felfedezzük a sérelmet, az igazságtalanságot, a megaláztatást, a kihasználtságot. Ez már annyira jól megy, hogy magunk is elhisszük, a pőre "valóságot" látjuk. De ilyen valójában nincs. Egy sötét szemüvegen át néztünk eddig mindent, és ezért sötétnek láttunk mindent. Mostantól mindenben a pozitívat kéne megpróbálnunk fölfedeznünk.
Mikro-karbantartás
A rosszkedv, a depresszió nem csak úgy spontán jön, keményen meg kell dolgozni érte. Az emberek kis sérelemből indulnak, aztán addig fortyognak, panaszkodnak, hörögnek, míg kellőképpen elrontják a kedvüket. Észre kell vennünk, hogy a ballábbal való ébredés még csak egy hógolyócska, amiből a nap során lavina alakul ki. Aki el akarja sajátítani a derű és kiegyensúlyozottság művészetét, annak folyamatosan észnél kell lennie, s mintha a hangulatát egy termosztát szabályozná, azonnal be kell avatkoznia, amint kezd romlani a hangulata. Sajnos a szokásos rutin, amitől lassan meg kell majd válnunk, az szokott lenni, hogy keresni kezdjük rosszkedvünk okát, és aztán egyre jobban elmerülünk sebeink nyalogatásába. Ezentúl nem azért keressük meg rosszkedvünk okát, hogy súlyosbítsuk a helyzetünket, hanem éppen hogy javítsunk rajta. Végtelen sok testre- és helyzetre szabott módszert eszelhetünk ki, én csak egy-két példát említenék.
Egyrészt, van úgy, hogy különösebb ok nélkül egyszerűen rosszul indul a napunk, borongós az idő, rosszul aludtunk, stb. Erre az esetre az Ipad-emen van egy két zene, pl. Fellini Amarcord című filmjének a zenéje, a Zefirelli Rómeó és Júlia filmjének What is a youth című dala. Ha ez sem elég, a Keresztapából hallgatok meg egy-két dalt. Nem véletlen, hogy mindegyiket Nino Rota szerezte, de felderít Sonny és Cher Kisembere is. Mindnekinek vannak ilyen dalai, össze kell rakni egy kis gyűjteményt.
A másik módszerem, hogy valami megható, felemelő, szeretni való, megindító hangulatot kapok el egy látványból. Egy elsuhanó autóban egy fiatal lány nevet, a Nap lebukik a fák mögött, idős házaspár ballag egymás kezét fogva, David Blaine New Yorkban a Bryant Park-ban 35 órát áll egy 30 méter magas oszlop tetején, stb,. Kinek mi ébreszt fel a lelkében nemes érzéseket. A cél mindig a szürke, lehangoló jelen meghaladása, elemelkedni a rögös valóságból egy magasabb régióba.
Fontos tudnunk helyére raknunk a dolgokat. Ha nekem valaki beszól, rosszindulatú vagy bunkó velem, nem veszem magamra, hanem igyekszem azt gondolni, hogy ez nem rólam szól, hanem őt minősíti. "Milyen lehet ez az ember, ha abban leli örömét, hogy másokkal rosszindulatú?" Kedvenc mondásom: "megalázni csak azt lehet, aki hajlandó megalázottnak éreznie magát."
Az angol hidegvér egyik fordulata az understatement, amit bagatellizálásnak vagy alulfogalmazásnak fordíthatunk. Amire a magyar azt mondja, pokoli, arra az angol a kellemetlent használja. Amikor egy repülő mind a négy hajtóműve leállt, a kapitány ezt úgy jelentette be, hogy "egy kis probléma támadt". Flemming az orvoslást forradalmasító penicillin felfedezését úgy kommentálta, hogy "Az ember néha olyasmit talál, amit nem is keresett". Spike Milligan komikus sírkövén ez áll: "Mondtam, hogy beteg vagyok". Oscar Wilde utolsó szavai lepusztult párizsi hotelszobájában így hangzott: "Vagy ez a tapéta, vagy én megyek el". A bagatellizálás nem egyszerűen jópofáskodás: egy helyzet aszerint hat ránk, ahogy leírjuk. A bagatellizálás eleve azt sugallja, hogy a helyzet megoldható és meg is fogjuk oldani.
Sonja Lyubomirsky boldogságkutató fontosnak tartja az elfogadás képességét. A boldog emberek mindig annak örülnek, ami van, a boldogtalanok azt hiányolják, ami nincs. A hála érzése ugyancsak meghatározó a boldogsághoz. Rengeteg dologért hálásak lehetnénk, amit természetesnek tekintünk. Nem természetes, hogy látunk, mozgunk, van mit ennünk, van hol laknunk, tudunk gondolkodni, béke van, stb.
Napjaink nagy részét, anélkül, hogy észrevennénk, a jövőnk tervezgetésével töltjük. Nem feltétlen a távoli jövővel, csak az aktuális napunkkal. És lássuk be, gyakran csupa kellemetlen dologgal rakjuk tele. Fontos, hogy ha mégoly kellemetlen dolgok is várnak ránk, legalább egy jó dolgot tervezzünk el a nap végére: egy jó filmet, egy jó beszélgetést, egy sétát.
Sokan nyilván kétkedve fogadják ezeket az ötleteket, mert úgy vélik, ha egyszer az élet rossz, akkor rossz, nincs ezen mit szépíteni. Az élet se nem rossz, se nem jó. Olyan, amilyennek látjuk. A boldogság csupán gondolkodásmód, amit szorgalmas gyakorlással el lehet sajátítani.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
