NAPLÓK: egy kis pszichológia Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 08:45 Összes olvasás: 7450Olvasói hozzászólások nélkül| 5. | weinberger: lehet pozitív | [tulajdonos]: az irigységről | 2017-11-30 18:19 | | Lényegében egyetértek a fejtegetéssel. És van egy gyanúm, milyen forrás(ok)ra vezethető vissza az irigység egyértelműen negatív minősítése. Emlékezzünk csak egy világirodalmi bestsellerben lelhető idézetre (nem szó szerint): "Ne kívánd felebarátod ... [hosszú felsorolás]!" Valahol a saját Naplómban meg is vitattuk a témát. | |
| 4. | [tulajdonos]: az irigységről | 2017-11-30 17:48 | Az irigységről – pozitív előjellel
írta: SzabóElvira
Gyakran hallom, hogy a magyar társadalmat megfertőzte az irigység, a féltékenység, és hogy jótettekben a világ eme fertályán nagy hiány van, mert sokan szívesebben látják elhalni a jó kezdeményezéseket és embertársaik tehetségét, mint hogy előrelendítsék azokat, pusztán amiatt a frusztráció miatt, amit akkor éreznének, ha valaki vagy valami sikerre jutna (és nem ők lennének ezek). Ám az irigységre nem feltétlenül negatívan tekintenek az új pszichológiai megközelítések – megfelelő mértékben és megfelelően felhasználva az irigység nagyon hasznos lehet.
Szégyellnünk kell magunkat érte?
Az irigység pszichológiai szemszögből nézve: érzelem. Irigységet érzünk, ha valaki más kapta az előléptetést, ha valaki más jutott el a világ egy szép pontjára, ha valaki más vett új kocsit, stb. Mindannyian éreztünk már irigységet (én is).
Éppen azért, mert univerzális tapasztalat, nem kellene negatívan megítélnünk. Ám – sajnos – a jellemes ember képébe nem fér bele, hogy irigységet érezzen, egyrészt mert ez olyan képet sugallna róla, hogy rosszindulatú, másrészt mert arról tanúskodna, hogy ő kevesebbre vitte embertársánál (és ezért irigykedik). Az irigység érzésével éppen ezért kéz a kézben jár a szégyenérzet, vagyis az a homályos érzés, hogy „valami nem oké velem”.
Álljunk meg egy pillanatra, és ízlelgessük a következő két gondolatot: „irigységet érzek”, és „irigy vagyok”. Az előbbi egy érzelmi állapot, ami ebben a pillanatban, ebben a helyzetben érvényes; ideiglenes csupán, jön és megy a bensőnkben, ahogy az érzelmek általában. A második állandó tulajdonság, olyan, mintha a részünk lenne. S míg az előbbi kijelentés talán elfogadhatóbb számunkra, a második egészen biztosan nem fér össze az énképünkkel. A baj pedig azokból a sajátosságainkból, érzelmeinkből, vágyainkból stb. szokott származni, amikről nem tudunk.
Árnyékos oldalunk
Ha valami nem fér össze az énképünkkel, akkor kirekesztjük belőle. Vagyis elhárítjuk még a gondolatát is annak, hogy ez a sajátosság jellemző lenne ránk. Habár igaz a mondás, miszerint amiről nem tudunk, az nem fáj, ám az is igaz, hogy amiről nem tudunk, az még ugyanúgy létezik. Tehát az irigység – ha egy illetővel vagy egy helyzettel kapcsolatban feltámadt – bennünk marad akkor is, ha kirekesztjük a tudatunkból. A továbbiakban pszichés vakfoltjaink egyikét képezi, vagy egy más pszichológiai terminussal élve, személyiségünk árnyékos tartományába kerül. C. G. Jung árnyéknak nevezte azoknak a tulajdonságoknak, érzéseknek és vágyaknak az összességét, amelyeket elutasítunk magunkban. Nem akarjuk meglátni magunkban ezeket a sajátosságokat, ezért ezek „árnyékban” maradnak. Ám attól, hogy nem tudunk arról, hogy irigységet érzünk, az érzelem nem vész el – csak átalakul. Két irányba ágazhat el a történet:
1. Egyrészt kivetíthetjük irigységünk tárgyára: leértékelhetjük a teljesítményét. „Csak azért ért el ennyi mindent, mert jó helyre született.” „Jó helyen volt jó időben – ennyi.”
2. Másrészt alááshatjuk vele a saját önértékelésünket – tehát magunk ellen fordíthatjuk. Ez esetben elhisszük, amit sugall: „sikertelenebb vagyok nála, kevésbé vagyok tehetséges, kár próbálkoznom”. (Vagyis úgy fordítjuk le magunkban ezt az érzelmet, hogy „kevesebb vagyok”, és nem úgy, hogy „most kevesebbnek érzem magam” – amit valójában jelent.)
Árulkodó jelek
Az irigység tehát egy érzelmi állapot, amit negatív megítélése miatt általában elfojtunk magunkban – holott mindenki átéli, ezért sokkal elfogadóbban kellene felé közelítenünk. Ahhoz, hogy a hasznunkra fordíthassuk ezt az érzelmet – mert ez is lehetséges, ahogyan arról rövidesen szó lesz – először fel kell magunkban ismernünk. Az embernek a saját árnyékát a legnehezebb meglátnia. Nézzünk néhány nyomra vezető jelet:
Bizonyos mondatok: „Neki könnyű, mert…” „Csak azért sikerült neki, mert…” Vagyis a másik teljesítményének leértékelése irigységet sejtet.
Valamiféle diffúz irritáltság egy helyzettel vagy egy emberrel kapcsolatban. (Az irritáltság sok mindent jelezhet, ezek egyike az irigység. Nem minden esetben irigység áll a háttérben, de érdemes megvizsgálnunk ennek lehetőségét.)
Az irigységet kiváltó helyzet/személy/téma teljes kerülése. Összeszorított szájjal ülünk az illetővel szemben, és még véletlenül se kérdezünk rá: „Hogy sikerült ez meg az?” Vagy még véletlenül sem gratulálunk. Nehogy értesülnünk kelljen az öröméről…
Mit üzen az irigység?
A cikk elején már pedzegettem, hogy mikor élünk át irigységet. Most, hogy tisztáztuk, az irigység egy elfogadható érzelem, majd elkezdtük megtanulni felismerni magunkban – és jól is tesszük, ha nem titkoljuk meglétét legalább magunk előtt –, ideje megvizsgálnunk, miről szól.
Irigységet akkor élünk át, ha valamire vágyunk, ám ezt nem nekünk sikerül megszerezni, hanem – másnak.
Tehát: az irigység érzése egy bennünk élő fontos vágyat jelez számunkra, amit meg kellene valósítanunk az életünkben – hogy békére leljünk ettől az érzelemtől.
Ebből a szempontból nézve az irigység, pontosabban annak felismerése nagyon hasznos tapasztalás, mert motiváló erőként szolgál. Hiszen ha ennyire vágyunk valamire, érdemes megvizsgálni, hogy valamilyen módon a mi életünkben is megvalósítható-e?
Irigység egy másik kultúrában
Az amerikai kultúrában bevett szokás elismerni mások jó teljesítményét, pozitív visszajelzést adni mások tehetségével kapcsolatban, és gratulálni mások sikeréhez. Azért, mert a másik ember sikeréhez úgy állnak hozzá, „hogyha neki sikerült, nekem is sikerülhet”. Vagyis erőt merítenek belőle a saját kitartásukhoz, a saját küzdelmükhöz. Nem arról van szó, hogy a világnak azon a fertályán nem élnek át irigységet – csak más a kulturálisan elfogadott kezelési módja. Vagyis hiába irigyek valakire, akkor is gratulálnak.
A magyar társadalom alighanem azért érdemelhette ki a negatív minősítéseket az irigységgel kapcsolatban, mert itt az irigység olyan reakcióhoz vezet, ami baromira káros az emberi közösségekben: ha valaki irigy egy embertársára, akkor valamilyen módon árt neki, hogy meggátolja a sikerét, de legalábbis hogy szerezzen néhány kellemetlen órát az illetőnek. Ehhez kapcsolódik „a legszebb öröm a káröröm” mondás, vagyis az a káros szokás, hogy sokan előbb – és inkább – örülnek mások kárának, mint mások sikerének. (Nemrég egy brazil barátomnak hosszú perceken keresztül magyaráztam a „káröröm” szó jelentését. Nem értette. „De hát ha valakinek baja van, akkor együttérezni szoktunk vele, nem?” „Sajnos nem mindenhol” – feleltem. Kis kitérő.)
Passzivitás kontra aktivitás
A két hozzáállás között óriási a különbség. Ha felismerem magamban egy vágyamat, akkor vagy próbáljam megvalósítani, vagy ha nem teszem, hát magamra vessek. Ebben az esetben, aktív, cselekvő, felelősséget vállaló módon közelítem meg a helyzetet. Ám ha utálkozásba, ne adj' isten önutálatba fordítom az irigységet, akkor nem változtatok semmin. Passzívan és lemondón állok hozzá az élethez, és kivetítem a frusztrációmat a külvilágba. Adott esetben mérgezem az emberi kapcsolataimat. Mindenekelőtt: elvágom magam a lehetőségeimtől.
Az irigység kezelése röviden
Tehát attól, ha irigységet érzünk, nem kell szívbajt kapnunk. Inkább valljuk be magunknak, hogy így van. Erről volt szó fentebb. Ha ez sikerült, és az utálkozás és önutálat helyett a harmadik utat (az aktivitást) választjuk, akkor két dolgot kell tennünk egymással párhuzamosan.
1. Tartalmazzuk ezt az érzelmet. Az érzelmek tartalmazása pszichológiai kifejezés, ami azt írja le, hogy egy adott érzelmet magunkban tartunk és elviseljük a jelenlétét. Nem törünk ki, nem öntjük rá, nem vetítjük ki a belső világunkat a környezetünkre (jelen témákra vonatkozóan: nem gáncsoljuk el az irigyelt személyt, nem szabotáljuk azt a kezdeményezést, amivel kapcsolatban irigység támadt bennünk).
2. Ha valóban erre vágyunk, ideje cselekedni! Az irigység löketet adhat az életünket megváltoztató célkitűzéseknek, nagy tervek kovácsolásának; majd tüzelőanyagot adhat az elérésükért tett erőfeszítéseknek. Ezáltal ellenségből szövetségessé válik, és mire eljutunk oda, ahova szerettünk volna, már nem is emlékszünk arra, hogy a kiindulásnál kellemetlenkedett nálunk ez az érzelem. Észrevétlenül kámforrá vált.
| |
| 3. | [tulajdonos]: próba | 2017-11-30 17:40 | | . | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 2. | trockij: a pszi | 2017-09-14 21:28 | "Rövid recept a nárcisztikus neveléshez: ne szeresd, de hitesd el vele az ellenkezőjét"
Bánki György | |
| 1. | [tulajdonos]: személyiségzavarok | 2017-07-16 09:47 | A nárcisztikus személyiségzavar: a teljes kép ellentmondások nélkül
Napjainkban a pszichológia egy különösen elterjedt hétköznapi társalgási témává vált.
Egymást érik a cikkek, vélemények, blogok és hozzászólások e témában - azon belül is, úgy tűnik, kiváltképpen a nárcisztikus személyiségzavar áll az érdeklődés középpontjában.
Mivel a legtöbb leírás nagyon gyakran ellentmondásos személyiségjegyeket említ a nárcisztikus személyiségzavar tárgyalásánál, sőt gyakran olyan jellemzőket is, amelyek nem a nárcisztikus egyénre hanem annak áldozataira (co-nárcizmus, kodependencia, stb) jellemzők [1], ezért ezen blogbejegyzés célja egy-két félreértés eloszlatása és a valóban kizárólagosan nárcisztikus zavarra utaló jellemzők bemutatása, annak érdekében, hogy tisztább képet nyerjünk a nárcisztikus emberekről, és hogy ezek áldozatai könnyebben felismerjék helyzetük.
A nárcizmussal kapcsolatos téveszmék egyik oka valószínűleg az a tény, hogy napjainkban a nárcizmus egyfajta társadalmi járvánnyá vált és a nárcisztikus "értékrend" szinte normálisként tűnik sokak számára. [2]
Emellett, a jelenleg széles körben elterjedt tévhitek a nárcizmussal kapcsolatban nagy valószínűséggel éppen a nárcisztikus ember egyik jellemző viselkedésére a projekció-alkalmazásaira vezethetők vissza, amely értelmében gyakran a nárcisztikus egyén saját áldozatát nevezi "nárcisztikusnak", amikor az megtagadja a nárcisztikus értékrendet, függetlenedni próbál és kiszakadni a nárcisztikus egyént dicsőítendő és szolgálandó kötelességek alól.
Nagyon gyakori a tévhit, és nem kizárt hogy éppen a nárcisztikus egyének terjesztik azt, miszerint a nárcisztikus emberek csupán színlelik a magabiztosságot, de valójában az önmegvetés, túlzott szégyenérzet és önbizalomhiány irányítja őket. Egy másik gyakori tévhit, hogy a nárcisztikus emberek képtelenek másokhoz viszonyulni, emiatt életük magányban telik.
E mítosszal ellentétben a nárcisztikus emberek nem önmagukat vetik meg, hanem másokat, emellett nagyon is nagyra tartják önmagukat, telve vannak önbizalommal, sikeresek, társadalmi körökben kedveltek, megnyerőek, így egyenesen jellemző rájuk, hogy szociálisnak mutatkoznak. [3] Nem kifelé mutatott magabiztosságuk a parádé, hanem állítólagos "szeretetteljességük" az, ami valójában egy felszínes érdekelvű színjáték, és ami kizárólag mások manipulálására, kapcsolatok megszerzésére és szociális pozíciójuk megerősítésére irányul. [7]
További lényeges jellemzők, amelyek a legtöbb nárcizmus-leírásból hiányoznak: a nárcisztikus ember jellegzetesen rosszindulatú, haragtartó, bosszúálló, könyörületre és megbocsátásra képtelen, jellemtelen hazug. Gyakran magas intelligenciával megáldott, de azt mások manipulálására használja: Jágó-szerű intrikusként és zseniális sakkjátékosként az oszd-meg-és-uralkodj taktikái alkalmazásával áldozatait egymás ellen uszítja, és eközben a saját érdekei szerint irányítja őket. Továbbá tipikus nárcisztikus tünet a projekció, miszerint a nárcisztikus egyén saját tulajdonságait és viselkedését áldozataira vetíti, rágalmazás, áldozatvádlás és bűnbakcsinálás révén, eközben mindent elkövet hogy önmagát a legelőnyösebb színben tüntesse fel.
A nárcisztikus ember olyan szinten képes eme visszájára fordított virtuális világban élni, és abban tartani környezetét is, hogy egy idő után saját hazugságait ő maga is elhiszi. E látszatvilág megalkotása és fenntartása végett alkalmazott módszerei közé tartozik a bizalmát élvező egyén, kiváltképpen gyermeke, egyenesen őrületbe kergető gondolatkontrollja, amit Hitchcock Gázláng filmje után "gaslighting" szakszóval jelöl a pszichológiai irodalom. Ez a gyakorlat annyit jelent hogy a valóságot, mind a jelent és a múltat, a nárcisztikus egyén az áldozat szeme előtt írja át, mígnem az áldozat valóban elkezd kételkedni önmaga ép elméjét tekintve.
A nárcisztikus ember másik lényeges tulajdonsága a kozmikus szintű grandiózusság hite önmaga személyére és jelentőségére vonatkozólag. Ez a nárcisztikus jegy azért különösen meghatározó, mert a nárcisztikus egyén saját speciális küldetése és mivolta hitében látja indokoltnak önmaga önző érdekeit minden eszközzel, mintegy Machiavellista módon érvényesíteni.
Lényeges adalék e témában a számos angol nyelvű szakvélemény miszerint a nárcizmus témaköre nem elsősorban pszichológiai hanem morális kategória. Számos vélemény a nárcisztikus zavart a szélsőséges erkölcstelen magatartással, patologikus önzéssel, olykor a vallási-mitológiai gonosszal azonosítja, amely önmagát helyezi Isten helyébe, és Isten és az emberek szeretete helyett az önimádatot tekinti saját vallásának. Ugyanakkor, éppen a nárcisztikus projekció értelmében, nem ritka, hogy a nárcisztikus önző egyén azonosítja "nárcisztikusként" azt, aki a szeretet-alapú önzetlen vallásos értékrendet tekinti objektív erkölcsi normának. A nárcisztikus ember számára a napjainkban elterjedt relativista erkölcsi értékrend jelenti a filozófiai alapot saját ön-centrikus világképének abszolutizálására és a nárcizmus áldozatai filozófiai-lélektani semlegesítésére. Ez nemcsak a privát szférában de a napjainkban epidemikus nárcisztikus kultúra egészére is igaz.
További fő nárcisztikus tünet a pompa, gazdagság, pénz és kényelem imádata, excentrikusság és kitűnni vágyás, féktelen anyagiasság, mohóság és hataloméhség. Feltűnési vágyuk és saját törvényen felüli mivoltuk képzete gyakran sodorja őket olyan helyzetbe, hogy a törvénnyel is szembekerülnek, ami csupán egy nüansz illetve vicc számukra. Tipikus módon előbb-utóbb valamilyen vezetői szerepbe könyöklik magukat, ahol azután kiélik rosszindulatú, arrogáns és másokat kíméletlenül lenéző hajlamaikat és a vágyat hogy központi szerepben hivalkodhatnak és mások felett uralkodhatnak. Különösen kedvelik azon pozíciókat, amelyben a náluk kevésbé képzetteket és fiatalabbakat "nevelhetnek" s akikkel szemben saját grandiózusságuk kiválóképpen dicsfénybe kerülhet. A hivatkozott angol nyelvű cikk egy jeles pszichológiai weboldalon éppen azt tárgyalja, hogy miért oly szélsőségesen elterjedt a nárcizmus a politikusok körében [4].
Legtöbbjük nem álmodozik nagy sikerekről és gazdagságról, mert nagyon gyakran elérik azt, éppen a gátlástalanságuk, sekélyes lényük, simulékony, gerinctelen, kétkulacsos és megalkuvó jellemtelenségük, jó politikus és intrikus képességeik, antiszociális könyörtelenségük és mások eltaposása révén. Legtöbbször nem irigyek másokra, hisz önmagukat tökéletesnek vélik - ugyanakkor mivel életük egyik fő célja mások irigységét felkelteni, ezért állandóan kifelé élnek, körülvéve magukat hivalkodó státusz-szimbólumokkal. Majd ezután gyakran ők vádolnak másokat azzal hogy irigyek rájuk.
A nárcisztikus emberek csupán abban az esetben éreznek irigységet - egyfajta versenyhelyzetet - amikor valaki részéről kivételes tehetséget érzékelnek, aki azzal a "veszéllyel" fenyegeti őket, hogy elhomályosítja képzelt tökéletességük. Ugyanígy veszélynek tekintik azt aki részéről erkölcsi tartást, azaz a szeretetre való képesség, becsület, igazságosság, nyíltság, őszinteség és önzetlenség jegyeit érzékelik, mivel ezen értékek a nárcisztikus ember világrendjének antitézisét képezik. Mivel nem értik a nem-nárcisztikus értékrendet, azt aki ezt képviseli, félelemet és agressziót kelt bennük. Az ilyen szerintük "kivételes" egyént vagy a saját szolgálatukba próbálják állítani és képükre formálni, vagy, amennyiben az illető ellenáll nekik, minden eszközzel elpusztítják vagy kiközösítik. Amikor az ilyen kiközösített és megtámadott áldozat e helyzetet felismeri, a nárcisztikus ember ezt az áldozat "paranoia-tüneteként" azonosítja, ezáltal semlegesíti.
További tévhit, hogy a nárcisztikus emberek "túlérzékenyek" lennének. Valójában nagyon is érzéketlenek, éppen ez teszi őket kíméletlenül közönyössé mások iránt, és ha valamire úgymond "érzékenyen" reagálnak, az egyedül saját érdekszférájuk fenyegetettségére való reakció, ami dühkitörésekhez vezethet és sokszor tettlegességgé fajulhat részükről. Ugyanakkor jellemző, hogy a projekció következetes alkalmazása révén, ők vádolják saját áldozataikat azzal hogy "túlérzékenyen" reagálnak, amikor áldozatuk valamilyen visszaélésükre védekezéssel reagál. [1] Nem ritka, hogy miközben ők áskálódnak, támadnak, rágalmaznak másokat, áldozataik ez ellen való védekezését minősítik támadásnak.
A projekció oly gyakori esetükben, hogy nem ritka hogy ők maguk "diagnosztizálják" áldozataikat azzal hogy azok "nárcisztikusak". Olykor egyenesen valamilyen elmebetegséggel bélyegzik azokat, akik nem hódolnak be a nárcisztikus egyén virtuális valóságának. Ezzel az ál-diagnózissal céljuk, hogy saját magukat minősítsék át áldozattá, és hogy eközben áldozataikat tovább sújtsák, és azok egészséges énképét, önállóságát, önérzetét és a nárcisztikus kizsákmányolás elleni védekezési mechanizmusát leépítsék.
Annak ellenére, hogy a nárcisztikus személyek belső élete üres, sekélyes és sivár, ők maguk többnyire nem magányosak, sőt kifejezetten jellemző rájuk a sikeres és kiterjedt társadalmi életben való részvétel. Házasságaik, kapcsolataik alapja soha nem szeretet és szerelem, hisz ők maguk nem képesek valódi kötődésre és szeretetre. Szeretet és szerelem helyett így többnyire valamilyen érdek vezérli kapcsolataikat, melyek a nárcisztikus ember empátia-hiánya, szeretetlensége, alkalmazkodásra való képtelensége és önimádata miatt szinte mindig zsákutcába jutnak, ám a kudarcért mindig a másik felet hibáztatják, miközben saját magukat tökéletes társnak vélik. Nagyon gyakran félrelépnek, és előszeretettel kezdeményezik a válást amikor partnereiket nem találják saját szintjükhöz méltónak. Számukra a válás csupán egy nárcisztikus táplálékforrástól való megválást jelent amely "pozíció" mindig betölthető valaki más által.
A nárcisztikus emberek maguk a csábítás nagymesterei, akik a legrafináltabb trükkök sorát alkalmazva kerítik be áldozataikat a társadalom naiv és ártatlan tagjai közül, majd amikor az illetőt már hálójukba fogták, hajlamosak az illetőt könyörtelenül elhajítani, majd új csodálók utáni vadászatba kezdeni.
A nárcisztikus szülő a gyerekre gyakorolt negatív, sőt végzetes hatásai miatt, és a tárgykör jelentősége miatt egy külön fő kategóriát képez a pszichológia ez irányú kutatási területén belül. [5]
A nárcisztikus szülőt elsősorban az különbözteti meg a normális szülőktől, hogy gyermekük iránti szeretete nem valódi, és kiváltképpen nem feltétlen szeretet, és a legtöbb esetben csupán egy kifelé mutatott szerepjáték. Amikor a nárcisztikus ember szülővé válik, annak oka is csupán önérdek, aminek következtében, amennyiben a gyerek nem örökli illetve nem veszi át magát a zavart, és nem követi a szülőt annak erkölcsi és szellemi zavarodottságába, egy speciális áldozattá válik: tipikus módon bűnbakká és kitaszítottá.
A nárcisztikus szülő számára a gyerek funkciója a szülő önimádatának további táplálása, és egy jövőbeli támasz, azaz egy hosszútávú praktikus invesztíció a szülő számára. Az ilyen szülő a gyerekeit vagy teljesen elhanyagolja vagy végletes módon kényezteti, de minden esetben a saját képére és a maga szolgálatára neveli. A gyerek szeretethiányban nő fel amelynek következményei sokszor szélsőségesen megmutatkoznak, kiváltképpen a beavatkozó, kontrolláló szülők esetében. A beavatkozó szülők nem nevelik gyerekeiket, sokkal inkább betörik őket saját céljaikra. Egyéb visszaélésekkel szemben a nárcisztikus szülő leggyakrabban a lelki érzelmi és mentális fenyítések eszközeit használja.
A nárcisztikus szülő hajlamos arra, hogy gyerekeit aszerint kategorizálja hogy az mennyiben hasonlít hozzá, mind lélektanilag, temperamentum, képességek és általános tulajdonságok szerint, és jellemző módon a hozzá hasonló jegyekkel és képességekkel rendelkező gyerekét favorizálja és támogatja, és a tőle különbözőt elnyomja és bünteti. A favorizált gyerek válik a család üdvöskéjévé míg az elnyomott gyerek a családi bűnbakká. [1] Ez a nárcisztikus szülő esetében egyértelműen azt eredményezi hogy a nárcisztikus hajlamot öröklő és átvevő gyerekek lesznek a család sikeres tagjai és a nem-nárcisztikus, erkölcsi értékeket sugárzó gyerek lesz az elnyomott áldozattá és kiközösített bűnbakká.
A nárcisztikus szülő által nevelt nem-nárcisztikus gyerek gyakran egy állandó gondolat-kontroll alatt, szinte egy virtuális világban nő fel, amelyben minden egyes gondolatát, lépését és döntését a szülőhöz kell igazítsa, és amennyiben önállóságra és függetlenségre törekszik, a szülő bűnbakcsinálással, hibáztatással és kitagadással sújtja. A mennyiben az ilyen áldozat túléli a nárcisztikus visszaélést és mérgező családi környezetét, annak felnőtt korban mutatott lélektani tünetei széles skálán mozoghatnak.
Az ilyen szülők gyerekeire jellemző tünetek a túlzó függőségre való hajlam, szélsőséges önbizalomhiány, alacsony önértékelés és önhibáztatás: "nem vagyok jó semmire", szorongás, társadalomtól való visszahúzódás, önsorsrontó hajlam, pánikrohamok, intimitástól való félelem, párkapcsolati nehézségek, és öngyilkossági hajlam. Napjainkban különösen veszélyes az ilyen tünetekért az illetőt felelőssé tenni, valamilyen elmebetegséggel bélyegezni, azaz további áldozatvádlással sújtani. [6]
A nárcisztikus visszaélés áldozatain lehet segíteni, valóban empatikus, együttérző, igényes és minőségi terápiás módszerekkel, illetve támogató csoportokban való részvétellel.
Számos esetben már önmagában is életmentő lehet ha egy nárcisztikus ember rabságában szenvedő gyermek, társ, házastárs, stb. kellő tudásra tesz szert a nárcisztikus emberről és annak áldozatairól.
forrás: http://pszichologiater.blogspot.hu/2013/02/a-narcisztikus-szemelyisegzavar-teljes.html | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
