NAPLÓK: efmintszerint (Sági Ferenc) Legutóbbi olvasó: 2024-05-01 22:58 Összes olvasás: 13758| 39. | [tulajdonos]: elmélet/gyakorlat/fejlődés | 2018-08-16 09:39 | Korábban az gondoltam magamról (és a közvetlen környezetmből érkező visszajelzések is ezt erősítették bennem), hogy elméleti ember vagyok, aki szeret elméleti dolgokról vitatkozni és kevésbe érdekel a gyakorlat.
Mostanság arra jövök rá, hogy ez nem igaz. Inkább vagyok gyakorlati és egyre jobban érdekel a gyakorlat minden területen a felesleges parttalan sehova nem vezető elméleti viták és a duma helyett. Kevésbé érzek már személy szerint ezekben értelmet, hasznosságot. Ettől persze még nem vitatom el teljesen ezeknek a globális szükségességét, csak magamra nézve nem érzem hasznosnak őket.
Némileg ennek ellentmondd, hogy nemrég még azon hőbörögtem, hogy nincs igazán párbeszéd a szerkesztőkkel itt a Dokkon. Illetve pontosítok, egy szerkesztővel nem volt és ezen hőbörögtem tulajdonképpen. Aztán belegondoltam, hogy de miért is pörgök én ezen annyira? Min változtatna, hogyha lenne? Semmin. Minek akarok én bárkit is meggyőzni bármiről?
Valószínűleg amiatt, hogy kurva okosnak érezzem magam és meglegyen a "naugyenekemvoltigazam" érzés. De valójában mit számít ez, azon az egy perces adrenalin löketen kívül, amit ettől kap az ember? Semmit sem. Akkor már többre megyek egy pár szem gumicukorral, vagy egy óriástúrórudival. Engem az is nagyon jó érzéssel tölt el.
Ha a szövegekről való gondolkodásról van szó ( és másban is ) egyre inkább kezdek a minimalizmus felé hajlani. Megírja az ember ahogy tudja, ahogy az aktuális esztétikai érzékéből, aktuális formájától telik aztán szabadjára kell engedeni a cuccot és használja aki akarja, ahogy akarja, amennyiben egyáltalán akarja. (Persze ettől még a szerzőé a cucc, maga a szöveg, csak az arról való gondolkodást nem kell, hogy befolyásolja, amennyiben van róla gondolkodás, vagy megérint bárkit is a mű). Szóval talán nem is kell az utóéletettel foglalkozni, mert egy írás csak katalizátor, beindít egy folyamatot jobb esetben (legyen az bármilyen folyamat) az pedig, hogy hova fut ki amit beindított az legyen azoknak a problémája, akiknél beindított valamit.
Szerzőként pedig sokkal izgalmasabb azzal foglalkozni, hogy meg legyen írva egy érzés/gondolat, mint annak az utóélete. Az inkább macera, görcsösséget, feszültséget és rossz érzéseket szül sokszor.
Tervem szerint egy olyan irányba mozdulok el a jövőben, ahol nekem, mint a szerzőnek, addig van dolga a versével/szövegével/írásával/gondolatával, amíg megírja azokat és kirakja valahova (nevezzük egy publikációnak). Aztán minden vélemény ami ezzel kapcsolatban születik már más lapra tartozik. Az exibicionizmus kielégítve a publikálással, a hatással levés szintén.
A fejlődés pedig egy belső út kell, hogy legyen, ahol az ember magának igényei szerint szab ki megugrandó mércéket. A cél tulajdonképpen nem is fontos, csak hogy izgalmas legyen az utazás és saját magam folyamatos legyőzése. A fejlődésre való igényt, vagy hogy valami szar pedig mindig érzi az ember. Pont olyan ez mint a lelkiismeret. Lehet elnyomni, meg kimagyarázni, de attól még a lelkünk és az agyunk legmélyénk pontosan tudjuk (szerintem), hogy mit hol basztunk el. A lényeg, hogy az ember tudja azt, hogy nincsen Istenből és meglegyen a kellő kritikai gondolkodása elsősorban magával szemben. Ha ez megvan, akkor szerintem mindenből lehet tanulni és az is észrevehető kit kell figyelni hogyan működik és abból lehet meríteni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
