NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2024-05-03 02:45 Összes olvasás: 64214609. | [tulajdonos]: ... | 2020-11-05 17:49 |
Reményik Sándor: Hallgat
Hallgat. Hallgat néha hosszú órákon át. Akár a kő. Akár a fa. Akár a hó. Akár a hóvirág. Hallgat. Én e hallgatás irígye vagyok. Bár nyugtalanít ez a hallgatás Néha. Mert hátha befelenőtt panaszok, Megkövült jajok, elhalt sóhajok, Fínom kéreggel, fedezett sebek, Alig kinyílt apró virágfejek, Szorongó, örök, nagy-nagy aggodalmak Lappangnak kő, fa, hó, hallgatás alatt. Én azt hiszem, hogy ismerem. És mégsem ismerem. És ma sem tudom, miért hallgatag. Csak e hallgatás irígye vagyok. Azután szégyellem, Jaj, nagyon szégyellem, Mindíg, amikor szemben ül velem, Fecsegésben szétszórom magamat, Hogy szóltam, szóltam, szólnivaló nélkül, Aprópénzként elszórtam magamat. Ő ült, és hallgatott, S mint foghatatlan súlyt Éreztem lelkében az aranyat.
1931 július 28 |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!