NAPLÓK: Vendég Legutóbbi olvasó: 2024-04-29 10:03 Összes olvasás: 16010| 14. | [tulajdonos]: Alkotótársak sikere II. | 2019-05-22 19:45 | Rózsa Boglárka
Először antológiákban, aztán folyóiratok nyomtatott és online felületén publikált - többek közt az Irodalomismeretben, a Magyar Műhelyben, a Spanyolnáthában, a Pannon Tükörben és a Tiszatájban. Jelenleg Petőcz András szépírói kurzusának hallgatója. Solymár Lea álnéven is jelentek meg írásai.
Rózsa Boglárka
Örökké magasabbra
megmászom a lépcsőket
eleinte jólesően folyamatos
tempóban aztán
felgyorsulok és futok futok
alattam nő a mélység
vonz valami a felben
szétnézek és már nem-szabályos
a felszín a falak a plafon
szinte egybeolvad
az éggel muszáj menni
felérni — ez a célom
a gyorsulás-lassulás sosem egyenletes
Hommage II.
Ki fordítja vissza fejét,
ki nézi meg őt oldalról,
ha a padló még nedves
a kiborult víztől és növény
tapad a cipője talpára,
kinek számít, hogy élő
vagy megfonnyadt alig
élő, hogyha úgyis szétmállik
hatszáz darabra a kezében,
diót törni hiábavaló lenne
az ujjak törnének, a váz
megmaradna élesen, vágóan.
Rózsa Boglárka
Rózsa Boglárka 159 centi magas, átlagos testalkatú,
jobb napokon izmosnak látja a karját, lábait, enni
napi 4-5-ször szokott, nassolás megengedett, fiúja
nincs, férje nincs, gyereke nincs, és nem is özvegy
Rózsa Boglárka napi 6-8 órát alszik, heti 3-szor edz,
havi 1-szer menstruál, évi 10-15-ször megy családi
összejövetelre, nagyszüleit változó arányban látja,
háziállata nincs, a sárga papagáj csak félig az övé,
Rózsa Boglárka nemrég diplomázott, és nagyon
örül ennek, szeret elnyújtózni az ergonomikus
székben az irodában, a nyakát sokszor forgatja,
hogy biztosan ottvannak-e körülötte a kollégái,
Rózsa Boglárka szereti a csendet és a tisztaságot,
nem szeret fázni, sokáig várni a buszra, minden
nap megiszik 2-2,5 liter vizet, amitől azt várja,
hogy majd 10-20 év múlva is hidratált legyen
Rózsa Boglárka elvan, írogat ezt-azt, találkozik
a barátaival, sétál, és szívja a budapesti levegőt,
hajlamos feleslegesen felcseszni magát, sokan
mégis egész nyugodt emberként tartják számon
Rózsa Boglárkának van egy harmadik neve is,
ami sokaknak tetszik, másoknak kevésbé, van,
aki a szülőket hibáztatja, egyesek szerint stílusos
az összhatás, ő maga képtelen dönteni ezügyben | |
| 13. | [tulajdonos]: Alkotótársak sikere I. | 2019-05-22 19:37 | Petőcz András: A Jelenlét jövendője, 2019 tavasz*
Nem olyan régen jelent meg az Állóháborús jelenlétünk című antológia, amely a Jelenlét című folyóirat és műhely 1981 és 1983 közötti időszakát mutatja be. Mindenkinek ajánlom figyelmébe, elképesztő névsor illusztrálja azt, hogy hogyan nőnek fel szerzők, hogyan lesznek a névtelen kezdők idővel a szakma meghatározó figurái.
Folyamatosan valami ilyesmin dolgozunk. Mármint azon, hogy újabb és újabb szerzőket növesszünk bele az irodalom világába, adjuk meg ezáltal azt a lehetőséget, hogy ráérezzen ki-ki arra, mit is jelent megmutatni magunkat a nyilvánosság előtt, és ezáltal is részévé válni a szakmának.
A fórumok már majdhogynem végtelen számúak, a net, az internet „áldásos” hatása nyomán sokan érezhetik azt, hogy kilépnek a nyilvánosság elé, és ezáltal íróvá, költővé fogadtatnak. Ugyanakkor ma fokozottan igaz az, hogy nem mindegy, milyen nyilvánosság elé lépünk ki, vagy éppen hogy hol lépünk a nyilvánosság elé. Fontos tudni, hogy a szakmai kontroll nélküli nyilvános felület többet árthat, mint használ, ennek megfelelően a jó szakmai közeg, valamint a szerkesztés jelentősége igencsak megnőtt — párhuzamosan az internet szerepének a növekedésével.
Mindezért is külön köszönet a Spanyolnáthának, hogy teret ad a Jelenlét csoport publikációinak. Így a szakmai kontroll kettős, mert az írásokat átbeszéljük azon a Szépírói kurzuson, ami a Jelenlét Szépírói Kör hátterét adja a Kodolányi Egyetemen, valamint azok minőségét valamiképpen a Spanyolnátha szerkesztősége is igazolja, azáltal, hogy közli őket.
Hogy a Jelenlét Szépírói Körének lesz-e hasonlóan fontos antológiája harmincegynehány év múlva, ahogy az 1981-es Jelenlétnek lett, azt ma még nem tudjuk. De a mostani összeállításunk, benne Bartha Krisztina, Csősz Gergely, Ferenczfi-Faragó Eszter, Galicz Kamilla, Lőrincz Katalin, Rózsa Boglárka, Tóth Lajos írásai jól mutatják, hogy a kreativitás, mint természetes emberi ösztön, hogyan él tovább, hogyan öröklődik át. A dolgok nem változnak, és ez jó így. 1981-ben is jöttek, most is jönnek az újak, fiatalok és kevésbé fiatalok, és bebocsáttatásért kopogtatnak az irodalom világába.
*A Jelenlét Szépírói Kör anyagát szerkesztette: Nagy Lea. | |
| 12. | [tulajdonos]: Elbeszélés | 2019-05-17 20:40 | L. Szabó Judit
Mérgező barátnők
Viccesen azt mondta J.- nek (barátnőjének nem nevezné, ma különösképpen, inkább nevezné lelki szemetelőjének, aki többek között szemetesládának használja, s amit viszonozni is szokott, mert nem maradhat adósa senkinek), hogy az előbb, majdnem megölte magát két fagyival.
Igazából a második három gombóc volt veszélyes, az olasz, ami a körforgalomnál kapható. Mert, noha annyiba került, mint a „Szamos”, mindegyik gombóc egyenként volt akkora, mint amott a három.
J. meg, belekapaszkodott a témába. Bélpoklosnak nevezte, mert két pohárral is megivott a vízből, szomjúsága lévén (abból a kicsike Ikeás füles pohárból kapott), mintha sajnálta volna tőle. De, lehet, csak lusta volt felállni az alacsony fotelből.
A férjét meg, nagyon lerobbantnak nevezte. Beszámolt róla, hogy tegnap a buszon találkoztak, s tudta, hogy a kocsmába menés miatt szállt le korábban. Mert máskor is, többször látták már leszállni J.- vel, azon a szentnek igazán nem nevezhető helyen.
Panaszkodott már ő is a férjére, hogy túl sokat iszik, de most rosszul esett mégis, a lesúlytó vélemény, hiába volt igaz, vagy pont azért. Mert ő se nevezi J.- t, csaló, házasságtörőnek. Persze, nem tudhatta, mikor ment éppen a szeretői valamelyikéhez, valószínűleg titkos randira, mert az nem látszik úgy, mint a csavargás vagy az ivás.
Végül, megtekintette J. babáit, amik egymás után, hét éven keresztül lettek, egyenként, országos díjnyertesek.
Megdicsérte őket, mert tényleg tetszettek neki. Ellátta mindenféle őszinte elismeréssel.
Pedig az, se előtte, se utána, nem érdeklődött az írásai iránt. Igaz, megemlítette, hogy hallotta a reklámját a rádióban a felolvasásuknak, 17-ére emlékszik, de mindegy, mert 20.-án sem lesznek itthon.
Miközben zokniban járkált, a gyönyörű házban, J.- t követve, észrevette, hogy szemetes a kőpadló. Régebben, tisztábban volt tartva.
De mindegy, még így is klasszisokkal értékesebb, szebb és tisztább, mint amilyen az ő lakásuk.
Hát ennyit, a mai, J.- nél tett látogatásáról.
B., 2019. május 17.
| |
| 11. | [tulajdonos]: Cirkusz | 2019-05-17 07:08 | EGY ŐSZINTE MŰFAJ DICSÉRETE
Cirkuszban voltam.
Évek óta először.
Az alkonyat áttetsző fátylaiba bújó nyári liget,
a hallgatag séta idézte nosztalgia
a gyermekkor varázslatos hangulata után
vagy a kőszínházak nyári produkciója utáni csömör hívott,
menekített a manézs mellé.
Inkább az utóbbi.
A gyermekkor varázslata odabent érintett meg:
a komédiázásnak ez a hagyományosan gyermeteg
és nagyon is emberi műfaja
nem változott.
Őszinte és emberi maradt,
szólni tud ahhoz,
akinek lelkében nem ölte meg a gyermeket
a polgári nagyképűség.
Az elhatározás, hogy az évek számával és az egzisztenciával
»felnőtté« válik az ember.
A cirkusz nem nagyképű és nem hazug.
A produkciót produkciónak mondja,
az erőt és ügyességet erőnek és ügyességnek.
A bohócok százéves egyazon vicceit nem hirdeti irodalmi szellemességnek,
nem csap be,
tehát nem bosszant.
De hogy művészet híján való volna mindez?
A grácia?
A hajlékonyság?
Az artisztikum?
S a gyermekek és állatok mozdulataiból ellesett, lelkükből kilopott humor?
S az a gyermekkort visszavarázsoló hangulat, mely a primitív zenéből, a fűrészpor szagából — s bizonyára emlékeinkből is — áll össze?
De emlékeinket, melyek oly széppé festik a manézst, a cirkusztól kaptuk gyermekkorunkban: a varázslat szülője ez az ősi műfaj.
Az előadás még nem kezdődött meg.
A későn jövő 'nézők még helyüket keresik,
a perecárusok kiáltása egybefonódik a hegedűk cincogó hangolásával.
A cirkusz-szolgák egy része most próbálja a sorfalat az artista kijárónál,
mások a trapézt feszítik a manézs fölött.
Mindez a készülődés a szemünk láttára történik
nem titokban,
nem függönyök mögött,
már az előadás előtt bekapcsolódunk a cirkusz életének áramába.
S mindez még sincs titokzatosság nélkül.
Előre tudunk mindent, s mégis mint a meglepetés ránt majd magával az első ostorcsattanás, a táncoló lovak lábainak puha dobbanása.
De állatszámok most nincsenek.
A vad állatok kimúltak, a lovakat megettük bunkerlakó korunkban.
A bűvész, a Dummer August most jött haza deportálásból.
De ez ebben az esetben nem lényeges.
A lényeges, hogy az egymást követő számok: az ugrócsoport, a kötéltáncosok, a trapéz művészei nem csapják be a nézőt.
Itt legfeljebb az történhet, hogy rossz valamelyik produkció
vagy, hogy az egész műsor gyenge,
de cirkuszba menve nem tévedhetünk lelkiismeretlen kereskedőhöz,
aki verslábak helyett női lábakat,
szatíra helyett bárgyúságot,
szellemesség helyett, járványszerűen terjedő ostoba bemondásokat
csomagol az irodalom, a szellem staniclijébe.
A műsorban fellépő artisták nagyrészt öregedő emberek, akik évtizedek óta ugyanazokkal a betanult mozdulatokkal állnak a közönség elé.
De mégis minden fellépésük premier.
Elsősorban önmaguknak az.
A manézsban nem lehet rögtönözni.
A mindennap keserves munkájával tanult mozdulatokat nem szabad elvéteni, felcserélni.
A bukás itt valóban tragikus.
Nemcsak, mert törött nyakcsigolyába kerülhet, hanem azért is, mert a manézs egybeolvadása a nézőtérrel, a közelség oly nevetségessé tenne minden botlást, mintha a mellettünk ülő szomszédon kellene nevetni.
Hiába öltözik könnyedségbe és mosolyba a cirkuszi mutatvány, a néző azért is szereti az artistákat, mert »drukkol« értük,
s mert félti és szánja őket.
A néző együttérzése szereplő iránt néhol sem olyan erős, mint a cirkusziban.
A cirkusznak nem ízlésfejlesztés a szándéka
még mulattatva sem nevelni,
hanem mulattatni akar.
De, mint minden szép, a finom mozdulatok s mint minden mélyről fakadó humor, a bohócok mókázása is szebbé, mélyebbé teszi a lelket.
A Dummer August ormótlan cipőjébe bujtatta lábait a film legnagyobb zsenije, Chaplin.
Minden mozdulata, minden lépése visszautal a Dummer August botorkálására. Tragikuma is a vízzel nyakon öntött, orrára bukó bohóc nevetségességig fokozott tragikumából nőtt chaplinivé...
Ugyanígy, hány nagy színészé, akik éppen, mert nagy művészek, tudják és nem is tagadják ezt.
Hogy szégyellnék ilyen rokonságukat a cirkusszal a sanzonok s a villámtréfák szerzői.
Az előadás véget ért.
Most esteledik, a fák sárguló leveleit kékre festi az estébe hajló alkony.
Megyek a fák között, könnyedén, élmények nélkül, de mégsem üresen.
Fütyülni támad kedvem.
Gyermekkorunkat nem szabad elfelejtenünk, mert akkor menthetetlenül kikezdi lelkünket és csontjainkat az öregség.
Talán azért járnak cirkuszba az emberek, — gondolom — azok is, akik ezt szégyenkezve teszik, hogy újból s újból kortyolhassanak gyermekkoruk forrásának vizéből!
Hogy úgy lépjenek ki előadás után a ligetbe, mintha valaki kézen fogva vezetné őket.. .
Miért is mondtam el mindezt?
A cirkusznak, ez őszinte műfajnak dicséretéül.
Mert hazafelé menve a liget fái közül, nem bosszús szégyenkezés és fejfájás voltak útitársaim, mint a Szabó Jucik és az »irodalmi« bárok után, hanem jóérzése annak az önfeledt nevetésnek, mellyel Fernandónak, a bohócnak feleltem, mikor megette az égő gyertyát s oly jóízűen »tunkolt« ujjaival a gyertyatartóban.
Az ő dicséretéül, aki tisztességes ember és tudója mesterségének, mert arra vállalkozik, hogy tiszta derűt adjon a léleknek, s ezt teljesíti is. Zelk Zoltán
Fényszóró - 1. évf. 5. sz. (1945. augusztus 25.)
Zelk Zoltán írása
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 9. | [tulajdonos]: folyt. | [tulajdonos]: Nosztalgia, | 2019-05-10 07:19 |
A válaszok
Még lehetsz boldog. Ne a múltban élj, előtted a jelen és a jövő.
+ azt hozzá teszem az első szerelmet nem lehet elfejteni, aki ezt mondja hazudik. Lesznek még olyan pillanatok amikor rá fogsz gondolni, de próbálj meg felejteni.:)
*
Lehetnek örömteli pillanatai, de igazán boldog nem lehet, ha valaki ott van a gondolatai hátsó szegletében.
*
Szerintem ő egy biztos pont neked, valószínűleg nem véres veszekedések árán szakítottatok. De valamilyen okkal vége lett. Az első szerelmét szerintem sem felejti el az ember, de ha nem zárod ezt le, akkor továbblépni sem lesz könnyű.
*
A legváratlanabb pillanatokban tör rám, függetlenül attól, hogy tegnap beszéltünk utoljára, vagy egy évvel ezelőtt. Rengetegszer hittem azt, hogy soha többé nem jut majd eszembe, és azt is gondoltam, hogy túl vagyok rajt. És tulajdonképpen igen, mert most is boldog vagyok azzal, akivel vagyok. Ez valami más. Ez valami olyasmi, mint egy dédelgetett álom. Mint egy kislánynak, hogy igazi, saját rózsaszín, repülő pónija legyen. Vágyódik rá, végül soha sem lesz az övé. De évekkel később is eszébe jut, hogy kicsinek azt mennyire szerette volna. Akkor is, ha már ép ésszel fel tudja fogni, hogy az a rózsaszín, repülő póni nem is létezik...
*
Na szerintem ezzel a gondolatmenettel azt mondtad el, hogy ez a múlt, ami az is marad.
*
A póni nem túl szerencsés analógia, mert ez a kapcsolatod sokkal könnyebben valóra válhat. Nem elérhetetlen álom.
*
Igaz, rossz hasonlat. Mert, hogy ez elviekben megtörténhetne, hisz mindketten élünk.
De itt most arról van szó, hogy tudom, teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem szabadna rá gondolnom, nincs, és nagyon úgy tűnik soha sem lesz.
A cél ez lenne. Felfogni, felnőni hozzá, hogy ennyi volt, és csak a jövőre koncentrálni.
De megmondom őszintén, ettől egyre jobban félek. Mi van, ha két év múlva házasan jut eszembe, hogy na akkor mégiscsak megpróbálnám?
Azt szeretném tudni -persze, tudom, hogy erre itt nem kaphatok választ-, hogy eljöhet-e az az idő az életben, amikor már annyira megfakul az emlék, hogy nem is gondolok rá? Elkeserítő, hogy 7 év után sem érzem másképp.
És elnézést kérek, ha zavaros vagyok, magamat visszaolvasva is meglep, mennyi mindent összehordtam, de talán ez tükrözi legjobban, mennyi mindenre gondolok egyszerre.
*
Az előzményekről nem mondtál szinte semmit. Miért nem teljesedett be, ha hatalmasnak indult? Min csúszott el a dolog? Ez bizony sokáig el fog kísérni téged, úgy érzem...
A kérdező kommentje:
Tulajdonképpen semmi gond nem lett volna. Udvarolt egy fél évig, szó szerint: beszélgettünk, vacsorázni mentünk, kávéztunk, ismerkedtünk. Kitartó volt, és láttam, hogy mennyire szerelmes. Aztán beleszerettem, de 300 km-re kerültem egyetemre, így úgy döntöttem nem tehetem ki ennek, elküldtem. Rövidesen ez után pedig az egyetemen megismertem valakit, vele voltam 3 évig. Mikor szakítottunk, már komoly kapcsolata volt. Ez egy évvel ezelőttig tartott. Mikor neki nem volt senkije, én már együtt voltam a jelenlegi párommal... Ez a rövid előtörténet. | |
| 7. | [tulajdonos]: nálam marad mindenképp | 2019-05-09 12:50 | Bara Anna
nyomtalanul
feketeribizli szemeket
érlel az éjjel
hunyorgó csillagok
az utca fényhiányai
árnyakat borzolnak az
elhagyott padokon
itt a holnap ugyanaz
akár a tegnap
a ma szimpla másolat
még csigolyáimból
dalok rajzanak
de nem látnak és
nem hallanak
már fel sem kelek
levegőben lóg a szívem
s ha kitakart testem elég
és a füstjét elragadja a szél
odafent is mindegy lesz
hogy jártam itt
Ez is olyan vers, amiből nem csak egy-két sor tetszik.
| |
| 6. | [tulajdonos]: kijegyzetelem | 2019-05-08 09:58 | Szép Ernő
Emberszag
eszme (észme)
Keramit, kerámia járdalap
Fogyasztani a drága fiatal időt
Amikor az agy még nem hevült túl, nem lassult le, frissen vált, és ledarálja az útjába esőt.
Szófogadó tetemmé preparál a katonaság
Unalmas, döglött órák
Köhent valaki: tízen- húszan utána köhentenek, akár a színházban; örül a tüdő, hogy eszébe juttatták.
Aki hátramarad, vagy görbén megy, az majd meg fogja ismerni a puskatust.
Pozsonyi úti, hat emeletes ház, csigalépcsővel.
Dávid csillag
A Margitszigetiről mindenkinek tisztulni kellett, már az vasárnap, március 19 -én, mikor a németek megszállták az országot. 270 német tisztet raktak be a Palatinus szállóba.
Thököly út
Elrabolták értékes könyveink tündér ügyesen, hogy semmit se vettünk észre.
Bakonyi mama, debreceni hangzatú, ízes beszédje
Romanov regénye: Három pár selyemharisnya
A szobának falnyi nagy széles dupla ablaka volt,
az az ablak szörnyet halt mind a kettő. Még két hónap múlva is
kacérkodott a szőnyegből, meg a padló hasadékaiból a szilánk.
Nem olvashattunk esténként egész nyáron; elég nagy szenvedés volt.
Kilábujjhegyeltem a kamrába.
Visszafordultam a kilenc lépésekért.
Miután kicsit témáztak az urak a mai élet felett, ki-ki hazalépdelt lábujjhegyen, szervusz, jóccakát.
Nekünk, zsidóknak a fő szenvedésünk a kiszolgáltatottság volt, és fő félelmünk a deportálás. Ahhoz képest kismiska volt a bombahalál.
Fojt. köv.
| |
| 5. | [tulajdonos]: Tudni, hogyan tudjunk, tanulói | 2019-04-30 09:16 | Kulcsadat.
Ha nem zárunk le egy akcióciklust, amit a múltbéli, vagy jelen életünkben indítottunk el, a következőben megpróbáljuk lezárni.
Pl. Valaki, aki elhivatottságot érzett volt arra, hogy katonatiszt legyen előző életében, de valami megakadályozta benne, pl. egy sérülés, a jelen életében, mikor elég leromlott állapotba kerül, egyszer csak, haptákba állítja, a családját, mert megpróbál katonatisztként viselkedni, restimulálódás folytán, függetlenül a jelen racionalitásától. S akkor, jöhetett a kényszerzubbony.
Kulcsadat
A szellemi lény igyekszik befejezni megkezdett akcióciklusait. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
