NAPLÓK: Vendég Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 03:15 Összes olvasás: 15904| 9. | [tulajdonos]: folyt. | [tulajdonos]: Nosztalgia, | 2019-05-10 07:19 |
A válaszok
Még lehetsz boldog. Ne a múltban élj, előtted a jelen és a jövő.
+ azt hozzá teszem az első szerelmet nem lehet elfejteni, aki ezt mondja hazudik. Lesznek még olyan pillanatok amikor rá fogsz gondolni, de próbálj meg felejteni.:)
*
Lehetnek örömteli pillanatai, de igazán boldog nem lehet, ha valaki ott van a gondolatai hátsó szegletében.
*
Szerintem ő egy biztos pont neked, valószínűleg nem véres veszekedések árán szakítottatok. De valamilyen okkal vége lett. Az első szerelmét szerintem sem felejti el az ember, de ha nem zárod ezt le, akkor továbblépni sem lesz könnyű.
*
A legváratlanabb pillanatokban tör rám, függetlenül attól, hogy tegnap beszéltünk utoljára, vagy egy évvel ezelőtt. Rengetegszer hittem azt, hogy soha többé nem jut majd eszembe, és azt is gondoltam, hogy túl vagyok rajt. És tulajdonképpen igen, mert most is boldog vagyok azzal, akivel vagyok. Ez valami más. Ez valami olyasmi, mint egy dédelgetett álom. Mint egy kislánynak, hogy igazi, saját rózsaszín, repülő pónija legyen. Vágyódik rá, végül soha sem lesz az övé. De évekkel később is eszébe jut, hogy kicsinek azt mennyire szerette volna. Akkor is, ha már ép ésszel fel tudja fogni, hogy az a rózsaszín, repülő póni nem is létezik...
*
Na szerintem ezzel a gondolatmenettel azt mondtad el, hogy ez a múlt, ami az is marad.
*
A póni nem túl szerencsés analógia, mert ez a kapcsolatod sokkal könnyebben valóra válhat. Nem elérhetetlen álom.
*
Igaz, rossz hasonlat. Mert, hogy ez elviekben megtörténhetne, hisz mindketten élünk.
De itt most arról van szó, hogy tudom, teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem szabadna rá gondolnom, nincs, és nagyon úgy tűnik soha sem lesz.
A cél ez lenne. Felfogni, felnőni hozzá, hogy ennyi volt, és csak a jövőre koncentrálni.
De megmondom őszintén, ettől egyre jobban félek. Mi van, ha két év múlva házasan jut eszembe, hogy na akkor mégiscsak megpróbálnám?
Azt szeretném tudni -persze, tudom, hogy erre itt nem kaphatok választ-, hogy eljöhet-e az az idő az életben, amikor már annyira megfakul az emlék, hogy nem is gondolok rá? Elkeserítő, hogy 7 év után sem érzem másképp.
És elnézést kérek, ha zavaros vagyok, magamat visszaolvasva is meglep, mennyi mindent összehordtam, de talán ez tükrözi legjobban, mennyi mindenre gondolok egyszerre.
*
Az előzményekről nem mondtál szinte semmit. Miért nem teljesedett be, ha hatalmasnak indult? Min csúszott el a dolog? Ez bizony sokáig el fog kísérni téged, úgy érzem...
A kérdező kommentje:
Tulajdonképpen semmi gond nem lett volna. Udvarolt egy fél évig, szó szerint: beszélgettünk, vacsorázni mentünk, kávéztunk, ismerkedtünk. Kitartó volt, és láttam, hogy mennyire szerelmes. Aztán beleszerettem, de 300 km-re kerültem egyetemre, így úgy döntöttem nem tehetem ki ennek, elküldtem. Rövidesen ez után pedig az egyetemen megismertem valakit, vele voltam 3 évig. Mikor szakítottunk, már komoly kapcsolata volt. Ez egy évvel ezelőttig tartott. Mikor neki nem volt senkije, én már együtt voltam a jelenlegi párommal... Ez a rövid előtörténet. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
