NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2024-05-04 14:06 Összes olvasás: 45690| 331. | [tulajdonos]: olvasás,olvasmányok és egyebek | 2020-11-26 09:11 | Prológus
Mindennek van eleje és vége, még ha nem szeretjük is.
Kezdem, a végén.
2015.06.26.-a van. Reggel ürességre ébredek. Már megint.
Nem szeretem az érzések és gondolatok ezen hiányát. Szeretném, ha mozdulna a
bensőm, s majd utána a testem.
Bekapcsolom az okos telefonom, s elindítom a kedvenc zenémet, amely úgy
cirógatta a lelkem nem rég, mint ahogy cirógat egy madártoll, egy bőrétől lenyúzott testet.
Engedném, hogy a zene hasson rám, de nem teszi.
Na! Most! Talán! Egy kicsit.
Gondolatban,
mint nem is olyan rég,
kerékpárral a kövesen suhanok,
erdőszélen,
át az ősgyepen.
No nézd csak, volt egy ragrímpár! Még ilyet?
Hát semmi sem szegi kedvemet? Az íráshoz? Az élethez?
A ragrímet mostanra elcsentem.
×
Miközben etettem, itattam a jószágaimat, az jutott eszembe, hogy pontatlan az alcím.
A nem szeretjük elé, oda kellett volna írni, hogy néha.
De figyelj csak! E hiányosság vagy hiba, tökéletes pontossággal kifejezi, mennyire nehéz nekem elkezdeni, de befejezni is bármit. Az elkezdésben, pl., ami a napot illeti, reggel
Segít a kávé, mint ahogy az írásban is. Vagy a megszokás, vagy egy külső erő, egy inger, a társadalmi elvárás.
Noha, ez már egyre kevésbé. A befejezésben semmi sem segít, az
pláne nem, hogy utána az elkezdést kezdhetem elölről.
Az utóbbi időben, s most már visszatérően, művelek egy teljességgel haszontalannak tűnő dolgot, a gondolataim papírra,
- újabban szövegszerkesztőbe - vetését. De mit
fogok aratni?
Kérdezem! Kérdezed! Kérdezzük!
Lám-lám, már itt működik nálam az intertextualitás.
Épp a ganédomb mellett jöttem el, amikor váratlanul tudatára ébredtem annak, hol fészkel a tollba, illetve billentyűzetbe valóm. Ugyanott, ahol egy mélyedés, mint egy
fekete lyuk, a kínzó, mindent elnyelni akaró, lelki fájdalom szokott. A mellkasom közepén.
Csakhogy most ez, nem egy kútszerű, hanem egy kidudorodó, domb szerű valami, egy feszítő
érzés, mint amit egy viszkető, gyulladt kelés okoz, mielőtt kéjesen kifakad. Ez az
elgennyesedett lélek tisztulásának csatornája. El tudod képzelni, ha volt már furunkulusod.
De, mielőtt még azt gondolnád, hogy a véres gennyet zúdítom rád, ami fertőzött sebből ürül, gondolj inkább egy olyan ablakra, amely kitárja zsalugáterét, de nem befelé engedi, hanem kifelé ontja a fényt!
Így jobb?
Verseim, légzőgyakorlatok.
Egy gondolat, kilégzés,
egy gondolat, belégzés.
Egy gondolat, kilégzés,
majd rövid szünet után,
kezdem elölről.
×
Hosszabb verseim,
fuldoklások,
sóhajjal a végükön.
×
Életem kezdetét,
versben mondom el.
×
Értem bizton szól, kétszer a harang.
Először kondult, azon a reggelen,
mikor kipattantam Anyukám fejéből,
mint Pallasz Athéné Zeuszéból.
A reggeli harangszó,
és iszonyú fejfájás jelezte jöttömet.
A szülési fájdalmak felcsúsztak kissé,
jelezve ezzel, mennyi fejtörést fogok okozni
míg felnövök, Drága Szüleimnek.
Anyukám kislányként, még iskolás kora elején,
árva lett, mert nagyanyám 40 évesen meghalt agyvérzésben.
Ezért mondta a bába, jobb, ha többet nem próbálkozik.
Ezzel magyarázták, így maradtam egyke,
azt nem mondom, hogy sivár,
s így úszta meg szerencsésen Anyukám kislány énje,
a többszörös anyaságot,
s a szüleim szerint, én a testvéri osztozkodást.
Arcomon, megilletődött Apukám csókja csattant hirtelen,
de rögtön tudatták vele, hogy nem szabad,
ösztönös szeretettel érinteni engem.
S talán, mivel nem sok simogatást kaptam,
később kiprovokáltam a beáztatott vessző
sűrű érintését.
Ma is zsibbadnak tőle ujjaim, tenyerem.
Szüleim szerint, mindenem megvolt,
s örülhettem, hogy van anyukám,
kinek szavajárása ez volt:
Majd megtudod, ha már nem leszek!
Így éltem én, az árvaság fenyegetettségében,
ötvenhét éves koromig,
míg aztán én is árva nem lettem.
Most így kell felnőnöm, saját erőből, őszen, öregen.
A versírást már akkor is kilégzésnek fogtam fel, amikor még nem hallottam az egészről semmit.
De, ha hallottam is, nem emlékeszem mikor.
Itt jegyzem meg. Ha valaki azt mondta líra órán, hogy "mélyről" jött egy írás, a tanárunk válasza az volt rá, még arra sem emlékszünk hogy honnan vettünk egy-egy gondolatot, egy-egy szövegrészletet. Mert az írást mindig olvasásnak kell megelőznie.
Ez a versírás tanulásának lényege.
S én meg, hogy örültem eddig, hogy mindent elfelejtettem, ami akadályozott, és megszűnt bennem a gátlás. 58 éves koromra időzített, bomba voltam. Sokáig érleltem magamban a dolgokat, a tapasztalatokat, az olvasmányokat. Az állatmesékből, az állatos történetekből pl. az maradt meg: Szeretem állatokat. Még a békákat is.
Az emberről szóló történetekből pedig, a emberszeretet.
S a hit, az ember magasrendűségében.
Legyen az fehér, sárga, barna, vagy fekete.
De, az ember önbecsülését el lehet tiporni, s akkor szörnyű dolgokra képes.
Kiragadni életteréből, s rosszindulatú kísérlet alanyává tenni.
Ez évszázadok óta folyik.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
