NAPLÓK: Volt egy pillanat Legutóbbi olvasó: 2024-05-05 12:59 Összes olvasás: 50128| 723. | [tulajdonos]: felismerés | 2019-05-03 22:14 | Nyafogtam a fiamnak viccesen, hogy bekrepált a gépem, és rengeteg minden benne ragadt, mielőtt lementettem volna pendrájvra, (pedig kérte, hogy még aznap történjen meg a mentés, mikor megkaptam a lányomtól az új gépet), s nem segít rajtam.
- Nem is szeretsz! - vádoltam.
- Ha nem szeretnélek, nem mondtam volna, hogy ments mindent a pendrávjra, meg előtte azt sem, hogy mindent a Dropbox-ba ments. - válaszolta kissé ingerült szemrehányással.
S ekkor értettem meg, hogy miért nyaggatott engem anyukám mindenfélével. Miért mondta mindig, hogy mit csináljak, vagy mit ne csináljak. Ha nem szeretett volna, mindent rám hagyott volna. Nem figyelmeztetett, nem dorgált volna, és nem követ el mindent, nem ragad meg minden eszközt, hogy hatást gyakoroljon rám.
:-(
Ennek fényében, hálás vagyok, szeretem, és mindig is szerettem az anyukámat, és sajnálom, hogy félreértettem őt. Nem láttam meg, nem érzékeltem, a felém irányuló szeretetét, mert a félelemeim, szorongásaim, és az indulatjaim elvakítottak. Ő pedig nem tudta, hogyan kell ezeket feloldani, vagy elejét venni a bajnak.
Egyszer, már élete vége felé azt mondta. Egy dolgot nagyon megbánt a nevelésemmel kapcsolatban. Hogy nem nevelt "istenfélővé", Istent tisztelővé. Én inkább úgy fogalmaznék, „istenszeretővé.”
Én is sajnálom, mert akkor, legalább lett volna nekem is menedékem, lett volna kibe, mibe kapaszkodnom. Nem éreztem volna magam annyira egyedül. S gondolhattam volna úgy Istenre, mint aki ismer, elfogad, és szeret. S amit én teljes szívemből viszonzok. S talán, talán, nem akartam volna engedetlenséggel mindezen jókat kockára téve elveszíteni.
.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
