NAPLÓK: Szerdánként, kávé helyett Legutóbbi olvasó: 2024-05-03 01:50 Összes olvasás: 32303| 50. | [tulajdonos]: ez a harc volt? | 2018-01-30 07:18 | „Sokan nem értették, sokan nem akarták érteni, mi volt az a rettenetes és megalázó küzdelem a dokkon, amelynek egyik résztvevője voltam” – írta ma éjjel Filip Tamás.
Múlt időben szól róla, tehát úgy érzi, a küzdelem eldőlt, vége, már csak a hullát kell eltakarítani, vagy megvárni, míg magától elrohad. „A zagykikotrás folyamatban” – ahogy egy másik naplóban olvasható.
Baltazár talán dudorászik is reggeli révületében: „ez a harc lesz a végső” – próbálgatja a jólismert dallamot.
Miért hozom szóba mindezt? Mert kimondva-kimondatlanul mindenki tudta, hogy rólam van szó, én lettem kiszemelve, engem kellett (volna) eltávolítani a dokkról és mindenhonnan. Már az ítélet is elkészült: „a büntetés legyen teljes egzisztenciavesztés és törlés minden digitális felületről”.
Sajnálattal kell közölnöm, hogy élek, itt vagyok, dolgozom, nem bántok senkit – tehát a filip(p)i terv nem sikerült. Köszönet érte azoknak, akik bíztak és bíznak bennem, segítettek és segítenek abban, hogy maradék életemet költőként élhessem ebben a hazában. Az írók javarészét, az úgynevezett kánonképző elitet markában tartó gyűlöletvezérek ellenére.
Örülök, hogy a küzdelem állítólag véget ért. Ha mégsem, akkor az utolsó leheletemig küzdeni fogok a szabad írás lehetőségéért, a magyar versekért. Azért, hogy semmilyen módszerrel ne kerekedhessen a magyar költészet fölé a dilettancia. Mert intézményeket, antológiákat, internetes felületeket elfoglalhatnak, eluralhatnak diktátorok, de az olvasók lelkéig nem jutnak el soha.
Az ellenem felhozott vádak hamisak. A lejáratásom, ellehetetlenítésem volt vele a cél. Manapság, egy hiszterizálódott társadalomban sajnos mindenhez lehet híveket toborozni.
Szólnom kell arról is, hogy nem véletlenül most kulminálódott ez a küzdelem. Nemrég jelent meg a Hazamennék című versem, amely hordoz akkora értéket, hogy megkerülhetetlénná válik a könyvheti versantológiák szerkesztői számára, akik azt hirdetik magukról, hogy az előző év legjobb verseit válogatják össze. Ha teljesülne 46 éves vágyam, egyetlen maradék életcélom és bekerülnék vele Az év versei-be vagy a Szép versek-be, nagyon boldog lennék, senkire nem neheztelnék többé, hiszen – csaknem öt évtized múltán – végre teljesült az, amiért éltem. Ez a megtiszteltetés azonban megcáfolná azokat, akik tűzzel-vassal igyekeztek távoltartani tőle.
A másik: Bács-Kiskun megyei alkotók közössége és a Toll és Ecset Alapítvány a jogszabályban nyújtott lehetőségge4l élve kezdeményezte, hogy kapjak idén József Attila-díjat. A kezdeményezéshez eddig több mint 1300 személy csatlakozott, köztük Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze, valamint Farkas Árpád Babérkoszorú-díjas költő és más, neves művészek. Ennek a kezdeményezésnek is gátat kellett szabni.
Ezért hát a sietség, a kitiltás, a megtsemmisítés vágya, a zagykikotrás.
Nem szeretnék senkit megbántani a puszta létemmel és azzal, hogy írok – a saját nevemen és kizárólag azon (soknevű támadóimmal ellentétben). Feladni azonban nem fogom. A rágalmazókkal, hitelrontókkal szemben egy jogállamban volna védelem.
A verseimet szerető olvasókat pedig nem tudja megsemmisíteni senki. Lehet számolgatni a „lájkokat”, utánzatnak nevezni a verssorokat, lehet soknevű provokátorokat küldeni a nyakamra, lehet (Filip Tamás kifejezéseivel élve) rettenteni és megalázni. Engem lehet, de a verseim élni fognak.
Szokolay Zoltán
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
