NAPLÓK: Seholsincs Legutóbbi olvasó: 2024-05-02 20:17 Összes olvasás: 86968| 282. | [tulajdonos]: Amíg a fényt nem látod | 2016-04-26 19:50 |
V.
Kedd éjszaka egy után került az Intenzívre, de már csütörtökön úgy érezte nem bírja ott tovább.
Nem az állandó és hangos pörgés, a betegek cserélődésével járó zajos jövés-menés, hanem egészen hétköznapi probléma akasztotta ki. De a megoldáshoz előtanulmányokat kellett végeznie.
Megnézte, s jól megjegyezte, hogy a monitorhoz csatlakozó, összegabalyodott vezetékek színes tappancsai közül melyek kerülnek a mellkasa jobb, és melyek a bal oldalára. Ezután már csak az alkalmas, nyugis pillanatot várta, amikor az orvosok és nővérek nem nyüzsögnek a betegek körül.
Késő este jött el az a pillanat.
Leszedte a tappancsokat a mellkasáról, ujjbegyéről és óvatosan lekászálódott az ágyról. A gyengeségénél csak az elhatározása volt nagyobb. Most pedig ha törik, ha szakad, kimegy a mosdóba! Elég neki elviselni a mosdatást! Az ágytáltól valósággal irtózik. Akkor inkább a halál....
A járása bizonytalan volt, de nem csak a rosszullét miatt, hanem a paravánok közt imbolyogva fogalma sem volt, merre menjen?
- Mielőtt feltűnnék valamelyik ápolónak, meg kell kérdezzem, hol találom a mosdót, még akkor is, ha emiatt lebukom. Különben bolyonghatok itt addig, amíg össze nem esek. Úgy is tett. A nővérke vagy nagyon elfoglalt, vagy a fáradtságtól volt nagyon dekoncentrált, amikor gyanútlanul útba igazította.
Visszafelé észre vette, hogy az egyik rezidens gyanúsan méregeti. Többször is megnézte az asszonyt mióta bent volt az Intenzíven.
- Lehet, hogy lebuktam? - gondolta magában, amikor a tappancsokat sietve visszarakta a helyükre.
- Szerencsém van! Jól memorizáltam - nyugtatta magát amikor a monitoron újra megjelentek a vérnyomás értékek, a pulzusszám. Az oxigén műanyag csövecskéi is bekerültek a helyükre, az orrlukakba.
Megkönnyebbülten, kis lelkiismeret furdalással ugyan, de megpróbált elaludni, amikor egy férfi hang szólalt meg halkan a füle mellett.
- Hogy képzelte ezt asszonyom!?
Felnézett, s az előbbi rezidenst látta a feje fölött.
- Maga bele is halhatott volna a kis sétájába, engem meg kirúgtak volna! Még egy ilyen, s jelentem!
Az asszony szégyenkezve kért elnézést.
- Igaza van - gondolta. - Nagyon felelőtlen voltam.
De azért titokban arra gondolt, hogy megérte...
Másnap, péntek délelőtt egyáltalán nem lepte meg, amikor közölték vele, mivel a Kardiológián még nincs hely, átküldik a belgyógyászati osztályra. Az ottani kardiológiai részlegre. Egyelőre.
Nem is bánta. Végre kórterembe kerül, ahol csak nők vannak, és lesz helye a ruháinak valami normális méretű szekrényben. Lehet, hogy felkelhet és járkálhat is! És legálisan mehet a dolgára..
VI.
A belgyógyászati kórterem a több, mint száz éves épület emeletén volt. Márvány mintás lépcsők, fordulókban fahordókban pálmákkal, fikuszokkal, örökzöldekkel.
A patinás épület folyosója akár könyvtár épülethez is illett volna.
Ám a kórtermeknek már csak a " betegszag" jutott. Nem a higiénia hiánya, annál inkább a hangulata miatt. Ahogy egy ilyen helyre belép az ember előveszi valami megilletődés, a jövőtől való félelem, valami megmagyarázhatatlan irtózat.
A kórterem, ahova az asszonyt átszállították többágyas szoba volt magas belső térrel. A berendezése nélkülözött minden luxust. Hagyományos csupasz fehér falak.
A komfortérzethez csak esetleg a tévé, de a folyosói közös fürdő és a mosdó már nem tartozott hozzá. De minden tiszta volt, s a nővérkék, orvosok figyelmesek, kedvesek. Mit kívánhatna még az ember?
Talán kicsit több kaját. Ezt viszont, mint más kórházban, itt is fakultatív oldották meg a betegek.
A szokásos koktélok - injekciók, tabletták, tapasz - már hozzátartoztak az asszony napi menüjéhez. A sok fekvéstől, s kényszerű, de semmi gondot nem jelentő nikotinmegvonástól még így is napok alatt szemlátomást hízott. Arca kisimult, s nyugodtabb volt, mint bármikor.
A tévé nem kötötte le a különböző problémákkal okkal és ok nélkül nyűgösködő betegeket. Nem sokat kapcsolták be, inkább beszélgettek.
Az asszony, ha már nagyon unta betegtársai családi problémáit, mert előbb- utóbb ennél a témánál kötöttek ki, kivonult, s magányosan kószált a folyosókon.A szomszéd két szoba előtt nem szívesen ment el.
- Istenem! Én is idejutok. Én is így végzem? - keseredett el amikor az örökké nyitva ajtókon benézett az elfekvő gyanús szobákba. Közben merő tisztelettel nézett azokra a hozzátartozókra, akik nap, mint nap jöttek, mosdatták, fésülték, etetni próbálták maga- tehetetlen szerettüket.
Időnként, ha szép idő volt, az épület előtti parkban ücsörgött. Ez megnyugtatta. Újra hallgathatta a madárcsicsergést, gyönyörködött az őszbe forduló virágágyások, fák színeinek kavalkádjában.
Elgondolkodott az elmúlt napokon, s rádöbbent, hogy valaki mégiscsak vigyáz rá!
Meghalhatott volna a munka helyén is, de erőt kapott a rendelőig.
Otthon is megúszta, s még a buszutazást is kibírta.
Ez utóbbi miatt inkább a háziorvos mondhatna imát - gondolta magában.
Az intenzíves felelőtlenkedése sem sült el rosszul...
Akár már haza is engedhetnék!
Néha még azok a gyomorszorító, mellkast égető érzések előjöttek, de egyre ritkábban. Egyszer- kétszer napjában. Emiatt is váratlanul érte, amikor közölte az orvos, hogy előjegyeztette szívkatéterezésre.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
