DOKK

 
2777 szerző 35284 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Imreh András
  Könnyû huzatban
Új maradandokkok

Kosztolányi Mária: nem az üstökös... ( Jelenések könyve )
Vajdics Anikó: Vendégszöveg
Petz György: A krajcárosról
Oláh Imre: Fény
Czékmány Sándor: 81 sor
Hepp Béla: Lakat-lan
Szikora Erzsébet: Hatóidő
Szakállas Zsolt: SZEPLŐK
M. Szabó Mihály: Miért?!
Berki Barbara Izabella: Sorstárs
FRISS FÓRUMOK

Kosztolányi Mária 6 perce
Karaffa Gyula 20 perce
Szakállas Zsolt 46 perce
Gyurcsi - Zalán György 1 órája
Bara Anna 1 órája
Oláh Imre 2 órája
Vajdics Anikó 2 órája
Tóth Gabriella 2 órája
Sági Ferenc Dénes 2 órája
Tiszai P Imre 3 órája
M. Karácsonyi Bea 4 órája
Várkonyi Miklós 4 órája
Petz György 5 órája
Kiss Anna Mária 6 órája
Berki Barbara Izabella 6 órája
Bátai Tibor 6 órája
Francesco de Orellana 6 órája
Bakos Fanni 6 órája
Nagyító 9 órája
Duma György 10 órája
FRISS NAPLÓK

 Baltazar 2 perce
nemoda 13 perce
az utolsó alma 14 perce
mix 28 perce
Zúzmara 30 perce
hullám 1 órája
Gyurcsi 1 órája
Frady Endre 2 órája
weinberger 2 órája
Bátai Tibor 3 órája
Conquistadores 3 órája
egy kis pszichológia 4 órája
Volt egy pillanat 4 órája
PIMP 5 órája
JÓ ÉJT! 8 órája
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Seholsincs
Legutóbbi olvasó: 2018-07-17 17:33 Összes olvasás: 50882

Korábbi hozzászólások:  
583. [tulajdonos]: Megtörtént... :) 2018-07-14 14:14
PREVENTÍVE


Misi egy csudabogár volt. Már úgy született. Még most - ötvenévesen - is az látszik rajta.
Pár szál haj, némi fog, és mosoly. A vezetékneve is rászabott volt. Csak néha lógott ki belőle, ha kolléganője s egyben temperamentumos riválisa feldühítette. Olyankor nem volt mosolygó. Csak kapkodott levegő után, ami nem volt feltűnő, hiszen a munkája a levegőtisztaság védelme volt. Ez adott nap, mint nap okot és lehetőséget, hogy ráönthesse, vagy jobban mondva zúdíthassa annak nyakába egy szuszra az összes hülyeségét, aki éppen kéznél volt. Ezekben az agyszüleményekben többnyire volt ráció, de az ötletek útközben valahol mindig elvesztek.
Egyszóval sem külsejében sem talentumát tekintve nem villant ki más csendesen ügyködő mérnök kollégái közül. Mégis a hiányzónak látszó - de lehet csak jól palástolt - vonzó külső ellenére valahogy megkülönböztetett figyelmet csikart ki környezetéből.
Mert vannak ugyebár a kigyúrt, jó testű, néha még értelemmel is kellőképpen megtámogatott férfiak…és vannak, akik se azzal se ezzel nem bírnak. Misi előbbivel nem, de utóbbival bőven rendelkezett.
Volt gógyija, ha az izmairól ugyanezt nem is mondhattuk el. És voltak nők - szép számmal - akik épp ebben a párosításban láttak, és találtak valami izgatót.
Azért a legjobban Misi járt, hiszen mind - és gyakran egyszerre többen is - őt izgatták. A gond csak az volt, hogy mint minden zseni, ő is vészesen szórakozott volt. A névmemóriája egyenesen csapnivaló. Kolléganőjeként nap, mint nap fültanúja voltam telefonos csevejeinek, amit természetesen nejével és tucatnyi barátnőivel folytatott. A hívásokat persze hogy a nők kezdeményezték...
Misi pedig fülig érő szájjal nyomta a gyengébb nem érzékeny füleit is pirosító dumát.
Egyszer - az aznapi sokadik szerelmetes telefoncsevej után - nem bírtam már megállni, és rákérdeztem:
- Mondd Misi, nem félsz, hogy elszólod magad? Még sosem szólítottad a nejedet valamelyik barátnőd nevén, vagy fordítva?
Misi nevéhez méltóan hatalmas szmájli-szájjal kérdezett vissza:
- Hallottad már valaha is, hogy bármelyiküket a nevén szólítottam?
Csak egyszer cseréltem fel az egyik barátnőm nevével a feleségemét... Azóta mindegyiket úgy üdvözlöm, hogy: Helló, Kedves...
Képtalálat a következőre: „SZMÁJLI”

582. [tulajdonos]: Én ott lennék mindenütt2018-07-14 14:00
— Neeee! Ne csináld! Hagyd abba! Nem tehet róla, hidd el! Nem őmiatta vagy az, aki!
De amaz meg se hallotta. Ütötte, rúgta, vágta ahol érte. A hajcsomók az ujjai között, mint törött szalmaszálak sárgálltak.
Hiába kiabáltam, próbáltam megfékezni. A lány kivetkőzve magából minden elfojtott indulatát beleadva püfölte a tanárnőt.
Nem gondolkozott, csak üvöltött, ahogy otthon már megszokta. Ami már olyan természetes volt. Számára ez volt az élet. Megtorolni, akin csak lehet. A nem kívánt életet, a maga bűnét, a mások szerencséjét, saját be nem ismert gyengeségét, öröklött vagy felszedett semmi létét.
Tudatalattija diktálta? Vagy tudatosan kereste a balhét? Egyre megy. Nála esélyem sem volt, hogy észrevegyen. Nem találtam otthonra keserű, kisiklott világában.
A tanárnő kétrét görnyedve, gyomrára tapasztott kézzel vonszolta magát az ajtó felé.
— Ne hibáztasd magad! — súgtam neki. Mindig jól cselekedtél, vagy igyekeztél tudásod szerint, és emberségesen a legjobbat adni. Kivétel nélkül. Tudod, ez nagyon nehéz! Elismerésem! Akaratlanul is ott ólálkodik a legtöbb emberben az előítélet.Csak beszéltek róla, hogy így ne, meg úgy ne! Hogy nincs különbség emberek között...Azután Ti magatok fabrikáltok az egyformából elütőt.
Ti raktok keresztet arra, aki még meg sem született, s ti mártjátok tiszta vízbe nagylelkűen, vagy sajnálkozva, éppenséggel valami kegyet gyakorolva, holott a keresztvízzel még nem lett se több, se kevesebb a másiknál. Csak van egyik és másik. Ahelyett, hogy együtt, és egyformán léteznétek. Jóban és rosszban. Ítélve, és nem elítélve. Kiváltság nélkül, egyformán mérve.
Ahhoz, hogy másképp legyen, egyedül nem vagy elég.
Na, nem marcangollak tovább. Inkább lenyugszom, veled együtt.
De már látom, hogy sokat ismét nem pihenhetek.

* * *

A kisfiú angyali arca még álmában is kipirult. Olyan régen vágyott már arra a mobilra, de hiába. Tudta, hogy nem a szülein múlik. Vagy mégis? Ha ő is olyan gazdag családba születik, mint az osztálytársa, akkor már annyi, de annyi játéka lenne. A mobilt megvenni meg se kottyanna. A legmenőbb cuccokban járna, nem a bátyja gönceiben. Karácsonykor síelni vinnék, nyáron lehet, megláthatná a tengert is.
Ekkor valami megbirizgálta a kisfiú orrát. Önkéntelenül odakapott, majd átfordult a másik oldalára.
De az előbbi álomnak nyoma veszett. Már ruha is alig volt rajta, s csodálkozva vette észre, hogy milyen fekete a bőre! Le akarta mosni, de a kunyhó sarkában álló mocskos műanyag kannában is csak valami koszos lötty volt. Igazi falakat sem látott. Helyette gallyakból összetákolt, valami sárral tapasztott oldalak takarták úgy-ahogy a helyiséget a kinti világtól.
Körbenézett. Itt lakik?
És hol az ágya? Hol vannak a játékai, a könyvei? És anyáék?
Lehet, odakint, az a rikító rongyokba burkolt nő az anyja?
Hirtelen nagyon éhesnek érezte magát… de hűtő sem volt. Annál több légy körözött egy földön felejtett edény felett. Belenézett, s az undortól felkavarodott a gyomra. Kukacok nyüzsögtek az alján.
A maradékot már nem lehetett felismerni. Ha egyáltalán volt benne valaha is ételmaradék.
A szegénység szinte üvöltött mindenfelől.
A kunyhó előtt, a porban majdnem meztelen, csontsovány gyerekek feküdtek…
Egyik-másik még nyöszörgött, üveges tekintettel bámulva a perzselő semmibe. A legtöbbjüknek annyi ereje sem volt, hogy sírjon, nemhogy megmozduljon. A mellettük üldögélő felnőttek is révült tekintettel meredtek maguk elé. Az éhség szinte kézzel fogható volt.
— Haza akarok menni! — kiáltott fel álmában az angyalarcú, s hirtelen, mintha rugóra járna, kinyitotta a szemét.
A szoba sarkában ott állt egy csinos kis fenyő. A díszek rajta ismerősen csillogtak. Alatta némi déligyümölcs volt egy fehér, tiszta tálkában gondosan elrendezve.
Anya és apa álltak az ágya mellet, bratyójával, mosolyogva.
— Na, te hétalvó! A Télapó hiába várt rád. Sokfelé van dolga, tudod! Ezért ránk bízta, hogy ezt a csomagot átadjuk neked.
Azzal egy masnival átkötött kis dobozt nyomott anya a még álomtól kábult angyalarcú kezébe.
Egy mobil volt benne. Na, nem egy flancos márka, de igazi mobil. A kisfiú szíve hevesen kezdett verni, majd elsírta magát.
— Nem, nem kellett volna! Én akkor is szeretlek benneteket, ha nem tudtok megvenni mindent! És örülök, hogy Ti vagytok a szüleim! És örülök, hogy itt lakom! És soha többé nem akarok máshova születni! — kiabálta zokogásba fulladva.
A szülei ledöbbenve álltak az ágyánál. Majd apa ocsúdott fel leghamarabb.
— Jól van öcskös! Mi is mindig rólatok álmodtunk! Két ilyen imádni való rosszcsontról. Most pedig ki az ágyból! Elvégre Karácsony van, vagy mi a szösz!

* * *

Na, tessék! Már aludni sem hagynak!
Ugye nem is olyan szörnyű itt élni? Én mondtam, de meg se hallottad! Csak ringattál, altatgattál magadban. Most persze örülsz nekem, hogy felébredtem, s megmutattam merre tovább!
Hát légy boldog, angyalarcú! Rám még sok munka vár.

* * *

Tudjátok, van ahol már csak voltam, van, ahol vagyok, s van, ahova soha be se tehetem a lábam.
Egyesekben felébredek, másokat nem hagyok nyugodni. Van, akinek békét hozok, s van, akiben egy szikrányira sem tűnök elő.
De én szívem szerint mindig ott lennék mindenütt!
Lehet, holnap éppen nálad…


Üdvözlettel:
Lelkiismeret


581. [tulajdonos]: nyílván n-nel2018-07-14 08:26
(De a pokolban sem jár ingyen ampulla.)

580. [tulajdonos]: Békétlenek2018-07-14 08:22
Kétrét görnyedt hétköznapok bordái között
visszhangzik a szó.
Az együttélés lövészárkaiban,
hol a fegyverszünet ismeretlen,
a csend fogott elsőként golyót.

Gellert kapott minden hozzád címzett.
A kommunikáció értelme az összes szinten
elhanyagolható.
Elbeszélünk egymás mellett.

Kalapemelés helyett inkább elhajítjuk azt.
A szembogarakba is vért látunk,
miközben a homlokokon verődik vissza a fény.
Mögötte tovább mélyül a sötét.

A gyűlölet féreglyukaiban burokban születik
az új élet. Fekete magzatmáza védi,
hogy meg ne fertőzze valami emberi.
Így biztosítva be magát egy eleve más világnak.
Mellét veri, hogy ő soha nem hátrálna,
majd titokban bekéredzkedik a másvilágba.
(De a pokolba sem jár ingyen ampulla.)
Képtalálat a következőre: „féreglyuk”


579. [tulajdonos]: avitt2018-07-14 08:04
()

kellene valami szaftos valami pikáns
de kavarog a gyomrom ha hozzáfogok
a pucérság hiába valóság
már megszokott hogy inkább eltakarod
a mi kellene és kinek már rég nem izgat
egy életöltőn át csak megfeleltem
feleltem ha kérdeztek okosak vagy buták
diplomatikusan hogy a durvát rejtsem

kellene valami hogy fennmaradjak
az elmúlt századokban könnyebb volt
belőlem hiányzik az is hogy martak
s a tehetség mellett hogy nem vagyok holt
kellene valami de azt sem érne
nyakig merülni már kevés
piár kellene és jó pár évet letagadni
az istenét

kellene valami szaftos pikáns
de szégyellném magam ha gyermekem
művem olvasná ami csak diák
szájából hangzana hitesen
így avitt a versem és az se vitt bűnbe
hogy matrónaként ha lángolok
angyalt kiáltok de szőrös bőrbe
öltözött ördöggel álmodok

578. [tulajdonos]: romantikus korszak..2018-07-13 09:18

Híd a lobéliák felett

Az ember bölcsen gondolt egyet,
földre álmodta az eget,
közel legyen a szívéhez,
élte kiszámolt ívéhez.
Kertjének lett féltett kincse,
kékje szinte mennybe vitte,
amit nem ért el kezével,
- angyalt fessen ecsetjével -.
Tavaszhidat ácsolt rácsból,
lelkén fakadt sok-sok ágból,
azon lépdelt könnyű lépttel,
fel ne sértse nagyobb hévvel.
Pici szirmuk ezer égbolt,
mindegyik egy lélegzésfolt.
Földre csüngő csöpp fejükkel
fényt szürcsölnek lélekcsönddel,
és míg bennük a szép lüktet,
Isten tudja, miért nem csüggedsz.
Képtalálat a következőre: „híd a lobéliák felett”

577. [tulajdonos]: más aspektusból...2018-07-12 20:07
....mese az emberről, a világról...más aspektusból.

A KIS CIGARETTAFÜST HALÁLA

A kis füstgomolyag virgoncan lengte körül az embereket. Szerette őket. Azt nem tudta, hogy miért. Nem ismerte azt a szót, hogy születés. Pedig, ha tudta volna, kinek köszönheti létét, még hálásabban cirógatta volna az emberek világát.
Így csak ösztönösen, hol ringatózva, hol vadabbul, sűrű füstfelhőbe gömbölyödve szemlélte a körülötte pezsgő furcsaságokat.

Rajta kívül alig volt valami — talán a felhők, a tengerek, a folyók vize —, amik az alakjukat
kényükre-kedvükre tudták változtatni. De nem zavartatta magát. Élvezte, hogy két lélegzet között kirepülhetett a világba. Hol karikát formázott sejtelmesen, hol lágy vonalakat festett az emberek arca előtt. Mikor visszakunkorodott egy pillantás erejéig, elégedetten állapította meg, hogy milyen élvezetet okozott. Látta az ember arcán. Az még a szemét is lehunyta, és a gondolataiba elmerülve egy újabb kis gomolyagot indított a parázsló cigarettavégről útjára.
Gyakran játszadozott az apró emberpalántákkal. Valahogy így hívták őket a nagyobbak. A
kis-termetűek nagyon kíváncsiak voltak. A nagyokra csodálattal néztek, s alig várták, hogy azok szebbnél szebb karikákat kunkorítsanak az áhítatos pofikájuk elé. De egyre többször közbelépett valaki.

Az az ember nem szerette őt. Csupa rosszat mondott róla. Olyat, hogy megbetegíti az emberek tüdejét. A gyerekekét is. Elég, ha csak az orrocskájukkal beleszippantanak. Ha ezt sokszor teszik, akkor nem szép felnőtt koruk lesz, és hamar meghalnak ők is.
Már a szabadba is hiába szökött ki szegény feje. Voltak utcák, terek, ahol még megtűrték, de egyre kevesebb. Ahol sok ember forgolódott - miközben sehova se mentek, csak valami sokkerekűre vártak -, már ott sem volt szívesen látott vendég.
A kis cigarettafüst szomorúan fodrozódott egyik helyről a másikra.

Ahogy telt, múlt az idő a bánata csak nőtt. Már nem érezte olyan boldognak magát. Nem volt helye lassan sehol. A lakásokból az emberek kiűzték az ablakokon, ajtókon át. Az utcán mérges, és lenéző pillantásokkal találkozott. A gyerekekkel sem játszadozhatott. A játszóterek környékéről is kitiltották.
Az addig annyira csodált furcsa világ kezdte kiközösíteni. Ettől annyira elkeseredett, hogy azt kívánta, bárcsak meg se született volna!
Amíg így morfondírozott magában, eszébe jutott, hogy valójában azt se tudja, hogy kik a szülei?
Igaz, valamelyik könyvben, ahova az ember délutáni teázását követő füstölgése közepette lopózott be, olvasott valami érdekeset. Beszélni ugyan nem tudott, mert nem voltak olyan különleges és szerinte felesleges szervei, mint az embereknek, de annyit volt közöttük, sőt, csakis közöttük volt, hogy tetszett, nem tetszett megértett mindent.

Ilyen könnyen ragadt rá az olvasás tudománya is. Végigkúszott a könyvlapokon, s azok szinte magukba szívták. Minden porcikájával átjárta a sorokat, jellegzetes dohányillatot hagyva maga után. Mire elhagyta azt a fantasztikus világot, ahol mindenre volt válasz, még arra is, amit soha meg nem kérdezett volna, egy picikével mindig többet tudott. A tudás észrevétlenül rakódott rá, mint - ahogy az emberek mondanák - nikotin a tüdőre.

Szóval egyszer egy ilyen okos könyvben bújócskázott füsttestvérkéivel. Itt valami érthetetlen okból nem tiltották ki őket. Annyit tudott csak, hogy valami isten háta mögötti hely az, ahol még szabadon és boldogan keringőzhettek az emberekkel, könyvekkel, polcokkal teli teremben.

Az egyik vastag könyv osztotta meg vele a titkát, amikor keserű sóhajok közepette árvaságát sírta el neki. Szerinte a kis cigarettafüst anyukája egy dohánylevél volt. Az apukája pedig valamiféle láng. Abban nem volt biztos a könyv sem, hogy egy aprócska gyufa lángja, vagy éppen egy öngyújtóé, vagy talán izzó parázs tüze, netán gáztűzhely lángja-e. De azt mondta, az nem is fontos.
Azon azért elgondolkodott, hogy egy hatalmas dohánylevélből hogyan lett ilyen kis semmi, ruhátlan szerzet?
Ám a könyvsorok nem hagyták sokáig válasz nélkül. Elmesélték, hogy az emberek termelik a földeken a dohányt. Amikor az szép nagyra fejlődött, akkor betakarítják, válogatják, megszárítják, s alkalomadtán elviszik egy nagy gyárba, ahol felaprítják, s ezeket a kis dohányszálacskákat gépek töltik cigarettahüvelyekbe. Azzal kész is a cigaretta. Már csak ember és valami lángocska kell hozzá, s egy slukk után a cigarettafüst útjára indulhat.
Na sokat aztán nem értett meg ebből. Látott már gyárat ugyan kívülről, de azt nem tudhatta meg soha, hogy bent mit csinálnak. Hiszen tilos volt mindenütt a dohányzás.
De mégis megnyugodott egy kicsit sohasem-volt szívecskéje. Lám-lám. Mégsem olyan árva.

Azon azért szívesen vitatkozott volna, hogy ha a dohánylevélből az ember készít cigarettát, akkor inkább az ember az ő szülője. Csak abban nem tudott megegyezni magával, hogy akkor az ember az anyukája lenne, vagy éppen az apukája.
Mindegy is - keseredett el ismét. Úgyis kitiltanak mindenhonnan. Halálra ítélnek.
Hát micsoda szülő az ilyen? Jobb is, ha soha nem tudja meg az igazságot. Hogy is élhetne ő így tovább? Már alig örül neki valaki. S még az is lelkiismeret furdalással merül el selymesen lágy felhőiben.
Számkivetett, megvetett lett. Úgy érezte számára itt az idő, hogy örökre elbúcsúzzon a földi léttől.

Talán ott fenn, a felhők között, ha eljutna odáig, még boldog is lehetne. De soha nem tud olyan magasra szállni. Hiába csavarodik vékony csíkká, hogy minél hosszabb legyen. Az ég messze van. S az is lehet, ott sem tűrnék meg.

Miközben ezen kesergett, lassan szétterült egy kis fuvallat hátán. Lebbent-libbent, mint könnyű fátyol. Szürke kis alakja lassan láthatatlan rojtokra szakadt, és belehalt egy haldokló utolsó sóhajtásába.
Kapcsolódó kép

576. [tulajdonos]: TEGNAP2018-07-12 08:33
...két felvonásban


holnapután - szólt a tegnap -
éppen az a ma leszek
amit akik még megérik
tegnapként emlegetnek
*
ha eljön a világvége
én akkor is létezem
az leszek amire mégsem
emlékezhet senki sem


575. [tulajdonos]: emlékfátylam2018-07-12 08:28

ma
gyöngyházfényű
felhőket
ölelt magához
az ég
s én
egy pillanatig
elhittem
hogy karjaimban
szunnyad
a világmindenség
és holnap is
velem leszel
kincsem
nem csak a
szívemben
pihensz
emlékfátylam alatt
magadnak
Kapcsolódó kép

574. [tulajdonos]: SZÍVatás2018-07-12 08:17

Már csendesek a hajnalok, pár napja tovább alszom,
ha felkelek megbámulod, hogy ráncosodik arcom.
Az ágyam rugós matraca egy szúrós kínzóeszköz,
szögek várnak - te hagytad ott - szívedből, mikor eltört.
Én is beszórom tövissel a pihe-puha párnánk,
azért mégiscsak jólesik, hogy reggel mindig vársz rám.

A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: a3sf  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: fibl  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-07-17 09:48 Bakkné Szentesi Csilla
2018-07-14 09:06 Vezsenyi Ildikó
2018-07-09 15:39 Vajdics Amikó
2018-07-09 09:04 Vajdics Anikó
2018-06-08 17:41 Metz Olga Sára
2018-05-29 16:37 Francesco de Orellana
2018-05-26 21:06 Szokolay Z.
2018-05-14 11:04 Pataki Lili
2018-05-03 14:16 P. SZ.
2018-04-28 01:12 Iványi Mónika
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-07-17 19:40   Napló: Baltazar
2018-07-17 19:37   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2018-07-17 19:28   Napló: nemoda
2018-07-17 19:28   Napló: az utolsó alma
2018-07-17 19:22   Napló: Baltazar
2018-07-17 19:22   új fórumbejegyzés: Karaffa Gyula
2018-07-17 19:14   Napló: mix
2018-07-17 19:13   Napló: az utolsó alma
2018-07-17 19:12   Napló: Baltazar
2018-07-17 19:12   Napló: Zúzmara