DOKK

 
2764 szerző 35032 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Hollósvölgyi Iván
  Ithaka-blues
Új maradandokkok

Bártfai Attila Márk: Vásári búcsú
Kosztolányi Mária: igazat a gólyákról
Bakos Fanni: csonk és bőr
Fodor Fanni Dóra: Nem akartam
Bara Anna: elszakadt
Nyári László: Isten kormányozza
Fodor Fanni Dóra: Idill
Fenyvesi Anika: Csendélet hiánnyal
Gombos Nelli: Ruhátlanul
Bara Anna: tus
FRISS FÓRUMOK

Szilágyi Erzsébet 1 órája
Kosztolányi Mária 1 órája
Bara Anna 1 órája
Halász István 2 órája
Fodor Fanni Dóra 2 órája
Vezsenyi Ildikó 3 órája
Gyors & Gyilkos 3 órája
Lévai Attila 3 órája
Nyári László 4 órája
Tóth János Janus 4 órája
Bátai Tibor 4 órája
Tóth Gabriella 4 órája
Ilies Renáta 4 órája
Halász Ildikó 5 órája
Fenyvesi Anika 5 órája
Gyurcsi - Zalán György 5 órája
Bártfai Attila Márk 6 órája
Farkas András 6 órája
Gombos Nelli 6 órája
Gulisio Tímea 6 órája
FRISS NAPLÓK

 Baltazar 41 perce
Zúzmara 2 órája
weinberger 3 órája
PIMP 5 órája
Oswald Chesterfield Cobblepot 7 órája
A vádlottak padján 9 órája
Noron & Noron 10 órája
Volt egy pillanat 17 órája
345.levél 18 órája
Nelli 18 órája
nemoda 1 napja
Minimal Planet 1 napja
Conquistadores 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Seholsincs
Legutóbbi olvasó: 2018-05-21 19:00 Összes olvasás: 47357

Korábbi hozzászólások:  
Olvasói hozzászólások nélkül
502. sesin: de mi a francnak?[tulajdonos]: aki nem ismerne...2018-04-27 09:30
...kit érdekel?

501. [tulajdonos]: apropó!2018-04-25 19:02
Én is szoktam kiborulni. Nemcsak a bili.
Olyankor hosszú, igazságosnak hitt üzenetben írom meg a választ, jól megforgatva a kést a nekem támadó(nak hitt) célszemélyben. Azután elolvasom egyszer, kétszer és tökéletesen egyetértek magammal.
Harmadjára már - kb annyi idő telt el az első visszolvasástól, mintha 100-ig elszámoltam volna - kicsit erősnek érzem itt-ott a viszontreakciómat.
Ilyenkor átkapcsolom az agyam egy másik témára, s ha aludtam rá egyet, másnap újra előveszem. Akkor legtöbbször túl nagynak és élesnek találom a kést, amivel viszont támadtam, ezért finomítok a jelzőkön, a stíluson, és a kés helyén csak egy tűt hagyok bent.
De hamarosan úgy érzem, hogy az első benyomás túl erősen hatott rám ahhoz, hogy tisztán lássak, tárgyilagosn fogalmazzak, hát megint várok és újraolvasom a nekem szánt sorokat, az egyre csökkenő haraggal fogalmazott viszontreakcióimat.
Legtöbbször rájövök, hogy még az a tű is fájdalmas lehet a hozzámszólónak. Elég lenne helyette egy kis tüske is.
De tapasztalatból tudom, hogy az sem kellemes, és nehéz eltávolítani. Így végül átfogalmazom akár negyedjére is az első felháborodásomban írtakat, kehetőleg diplomatikusra, olykor humoros köntösbe bújtatva a választ, ami nekem fájó pontokat érintett, miközben felteszem magamnak is az alábbi kérdéseket:
valóban
igazam van?
jól értelmeztem?
a másik helyében ugyanígy reagálnék?
a másikat nem bántom meg?
nekem hogy esne, ha az ő helyében lennék?
megéri, hogy igazam legyen? (etikai, vagy éppen a humánus oldalról nézve)
stb

...és csak azután küldöm el.
Vagy nem.

/Kivétel persze nálam is előfordulhat..az csak erősíti bennem a szabályt. :) /

500. [tulajdonos]: aki nem ismerne...2018-04-25 10:40
bemutatkozom:

Nehéz magamról írni, hiszen egyszerű embernek tartom magamat, akivel semmi eget rengető nem történt még eddig. Debrecenben születtem 1949-ben és ott is élek, immár 45 éve házasságban. Szemünk fényei a két remek fiunk - Zoltán és Péter - és a két gyönyörű fiú unokánk - Ádámka és Dávidka -.

Édesanyám - Barabás Anna - a testvéreivel és édesapjával Erdélyből jött át, még tizennyolc éves korában. A nehéz körülmények kényszerítették őket erre a sorsdöntő lépésre. Mégis szerencsés embernek vallotta magát, mert itt otthonra és szerető férjre - Szentesi Kálmán - talált. Persze nem volt könnyű akkoriban sem az élet. Szerény körülmények, napi gondok között is optimisták maradtak.

Édesanyám annak ellenére, hogy már 23 évesen több tucat tüdőműtéten átesett, soha nem csüggedt. Az alatt a három év alatt, ameddig betegsége rövidebb, hosszabb kórházi tartózkodásra kényszerítette, gyakran voltam imádott apai nagyszüleimnél Konyáron. A nagynénéim akkor még mind otthon éltek, így sokat foglalkoztak, játszottak velem. Olyanok voltak nekem, mint a testvérek. Édesanyámat betegsége élete végéig elkísérte, de egészséges embernek is dicséretére válhatott volna, amilyen tevékeny életet élt. Igaz, naponta egy-két órát orvosi javaslatra pihennie kellett, amit hasznosan, olvasással töltött el. Bár nagyon sok könyvünk volt, a könyvtárból rendszeresen kölcsönöztünk újabb és újabb olvasnivalót. Élete utolsó két évében – édesapám 1997-ben bekövetkezett halála után – az otthonunk volt az otthona, én és a családom volt a támasza. A mindenkit rettegéssel eltöltő rák évtizedeken át pusztította a szervezetét. De soha nem hagyta el magát és nem panaszkodott. Ma is fülembe cseng jóízű nevetése, féltő, szerető hangja.

Édesapám Konyáron született, szintén nagycsaládban. Édesanyámmal ott ismerkedett meg. Az anyagi körülmények nem tették lehetővé, hogy gépészmérnök lehessen. A katonaság után munkába kellett állnia, és csak felnőtt fejjel volt módja, hogy gépésztechnikus végzettséget szerezzen a Mechwart András Gépipari Technikumban, ahol évtizedek múlva a ma már mérnök kisebbik unokája - Péter - is tanult. A technikusi végzettség megszerzése előtt a BIOGAL-ban több szakmában is dolgozott. Volt esztergályos, lakatos, műszerész, finommechanikai, majd univerzális műszerész. A hetvenes években anyagbeszerző, majd anyaggazdálkodó, s a nyugdíjba vonulása előtti évtizedben egy (építési) beruházási vállalatnál műszaki ellenőr. Precíz, maximalista és igazi ezermester volt.
Szabadidejében kertészkedett. Olyan gyümölcsfái, virágai, csemegeszőlő-fajtái voltak a Diószegi úti hétvégi kertjében, hogy a környékbeliek is megcsodálták. Szeretett mindent saját erőből megvalósítani. A hétvégi házat is egyedül építette fel. Értsd a falfelhúzástól, festésen, mázoláson át a műszaki szerelvényekig. Még a szükséges szerszámok egy részét is ő tervezte, készítette vagy alakította át „célszerszámokká”. Neki is, ahogy édesanyámnak, az unokái voltak a szeme fénye. Az ő kedvükért tartott tyúkokat, galambokat. (Amiket gyakran tolvajok „ritkítottak” meg.) De egy városi gyereknek a velük való foglalkozás igazi élmény. Otthonra lelt a kertünkben még mezei nyúl, sündisznó, cica, kutya is. Éveken át csodálatos heteket töltöttünk ott a gyerekeinkkel. Felnőtt fejjel is sokat emlegetjük azokat a szép időket.

Visszakanyarodva hozzám, a gyermekkoromról elmondhatom, hogy számomra felhőtlen és vidám volt. A gondokat bár láttam, a szüleim olyan természetesen kezelték, és oldották meg a problémákat, hogy nekem nem tűnt soha tragikusnak. A jókedv nálunk „mindenperces” volt. Édesanyám nem csak anya volt számomra, de testvér és barátnő is; édesapám pedig apa és a férfi, aki mindent megold. Rájuk mindig mindenben számíthattam én és a családom is.

Rólam az ismerősök általában azt mondták, hogy komoly vagyok. Gyerekként és felnőttként is ez a jelző ragadt rám. Pedig csak jól tudtam alkalmazkodni, valami bentről fakadó természetességgel kezelni a mikor-hogyan kérdést. Jól tanultam és jó voltam az órákon, de szünetekben és iskolán kívül már felszabadult és vidám, ahogy a velem egykorú társaim.

Pedig elég rosszul indultak az iskolai tanulmányaim. Elsős voltam, amikor félévkor eltiltottak az iskolától, és magánúton fejezhettem be az évet, mert egy „túlképzett” orvos tébécésnek kiáltott ki. (Miért ne, ha a gyerek anyja is az volt anno.) Marékszámra szedette velem a gyógyszereket, míg fél év eltelte után ez a kezelőorvos valahogy eltűnt a képből. Az utódja viszont nem elégedett meg a diagnózis hátterével, hanem teljes körű vizsgálatot végeztetett, és végül közölte, hogy semmi nem indokolja a további gyógykezelést. Szerinte a korábban felállított diagnózis eleve hibás volt, így nyugodtan mehetek közösségbe.

A Bányai Júlia Általános Iskolában, ahol tanultam, kórustag voltam. Büszkeséggel tölt el, hogy abban a gyermekkórusban énekelhettem, amit Kissné Weiser Katalin énektanárnőm vezetett, és tett meghatározó elemévé a hazai és nemzetközi zenei életnek.
Hét évig magánúton még hegedű- és szolfézsórákra is jártam, de ez inkább csak a zeneszeretet elmélyítéséhez volt elegendő. Rajzoltam, festettem, ám a képességeim kibontakoztatására, budapesti tanulmányokra már nem futotta volna egy keresetből. Így a KLTE Gyakorló Gimnáziumába felvételiztem fizika-kémia szakra.


Bár gyerekkoromtól fogva orvosi pályára készültem, amit a szüleim is nagyon preferáltak, közben sokat hezitáltam, hogy hozzám talán a tanári pálya állna közelebb. Hogy honnan éreztem késztetést a tanításra? Talán azok a pillanatok, órák erősítették meg bennem ezt az érzést, amikor helyettesítő „tanító néni” lehettem még az általánosban. Többször előfordult, hogy a tanári karnak valami fontos értekezletet tartottak éppen tanítási időben, és nem jutott minden osztályba helyettesítő tanár. Akkor jöttem én…– sok-sok gyerek örömére .

A drága Szekeres Ilonka néni osztályfőnököm javasolt először ilyen „posztra”, negyedikes koromban. Mire elballagtam az általánosból, elmondhattam, hogy szinte minden évben négy-öt órát „tarthattam” valamelyik alsó tagozatos osztálynak, vagy ötödikeseknek. Időnként arra is felhatalmazást kaptam, hogy feleltessek és osztályozzak. Persze csak ötösök születtek, mert a gyenge feleletek osztályzat nélkül felejtődtek, a sikeresek viszont a naplóban is nyomot hagy(hat)tak.

De visszakanyarodva: arra is büszke vagyok, hogy az akkor és még hosszú ideig a város legkiválóbb iskolájának tartott KLTE Gyakorló Gimnáziumában folytathattam tanulmányaimat és érettségizhettem. Itt több kiváló tanár is beírta magát a szívembe. Most csak néhányukat említem meg, tisztelettel, szeretettel emlékezve a többiekre is: Mucsa János matematikatanár; Dr. Nagy László egyetemi tanár és felesége, Marika néni, fizikatanárok; Dr. Kiss Tamás költő-tanár. Kezük alatt fejlődtem, formálódtam szellemileg, és mondhatom, hogy lelkileg is. Életem legszebb évei voltak ezek. De a gimnáziumban gyakorlatukat töltő kistanárok jelenléte is évről-évre izgalmassá tették a középiskolás időszakot. A fiúkra a gyakorló tanárnők, a lánytanulókra a gyakorló tanárok hatottak igazán.


Érettségi után – 1968-ban – a mai TEVA Gyógyszergyár elődjénél, a BIOGAL-ban kezdtem el dolgozni, miközben vegyésztechnikusi oklevelet szereztem munka mellett. Ha gimnázium után nem olyan fantasztikus csapatba kerülök a gyógyszergyárban, akkor lehet, hogy újra nekirugaszkodok az orvosi egyetemnek.

De már az első hónapokban megpecsételődött a sorsom. A kutatás területén annyi érdekességet, szépséget találtam, és remek főnököket, kollégákat, összetartó csapatot – ami manapság ritkaság – adott a sors, hogy nem tudtam máshol elképzelni a jövőmet.
Számomra egész életemet meghatározta, s mind a mai napig örömmel emlékszem az ott töltött évtizedekre. Bár a hetvenes évek közepén – öt évre – kitérőt tettem a Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalathoz, ahol – ivóvízvizsgáló laboratóriumi technikusként – szintén megbecsülték munkámat, és nagyon jól éreztem magam. Lehet, hogy szerénytelennek tűnik, amikor azt írom, hogy kisebb-nagyobb sértődés lett, – ugyanúgy, ahogy távozásomkor a BIOGAL-ban is -, amikor megtudták a Vízműnél, hogy a szívem mégiscsak visszahúz a régi munkahelyemre, ahová vissza is fogadtak. De így volt.

Évek múlva elvégeztem még egy környezetvédelmi előadói tanfolyamot, amikor kiderült, hogy gyógyszerallergiám listája ismét bővült. Így a kutatás területéről más irányba kellett orientálódnom. Emiatt kerültem 1989-ben a környezetvédelemmel közvetlen kapcsolatba. Új munkakörbe, új kollégák közé. Veszélyes hulladék témában környezetvédelmi előadóként dolgoztam, és a szennyvíz-vizsgálati laborban szennyvizek és egyéb, veszélyes hulladékok vizsgálatával foglalkoztam. Lelkesen és elkötelezetten. Nehézségei ellenére ma is szépnek látom azokat az éveket. 2007-ben egy szívinfarktus után kénytelen voltam megválni második otthonomtól, a mai TEVA-tól. Azóta nyugdíjasként élem napjaimat.

Természetes, hogy nagyon szerettem olvasni. Már alsós koromban a mesék és más könyvek mellett elolvastam a Petőfi „összest”. Olyan volt számomra, mint másnak a Biblia. Később jöttek a novellák, regények, útleírások, s a magyar költőnagyságok közül Radnóti Miklós, József Attila, Ady és sorolhatnám. Sok kortárs költőre viszont csak idősebb fejjel figyeltem fel az internet adta lehetőségeknek köszönhetően.

A kezdetek kezdetétől nem mentorál senki. Emlékeim szerint először, – mert valahogy lebuktam a „rongyos füzetemmel”, amibe már az általam kreált Zsefy fantázianéven írtam – a munkatársaimnak mutattam meg verspróbálkozásaimat. Ez úgy a hatvanas évek végén volt. Később néhány köszöntőt az érintetteknek, így szüleimnek, fiaimnak és természetesen a férjemnek olvastam fel. Mióta újra írni kezdtem – kb. nyolc éve – a férjemet és a fiaimat is állandó olvasóimnak tudhatom. Elismerem, hogy nekik nagyon nehéz elfogulatlanul viszonyulni az írásaimhoz. Titokban azért jó érzés tölt el, amikor pozitív visszajelzést, dicséretet kapok tőlük.

Egyébként internetes portálokon, blogokban, honlapokon olvashatják a verseim és néhány prózám. A negyven évvel ezelőttieket sehol. Bár van a régi időkből egy „majdnem dicsőségem”: A LITTERA NOVA KIADÓ 1995-ben meghirdetett verspályázatára benyújtott versválogatásomból két versemet nyomtatásban megjelentették volna, ha … de az anyagiak közbeszóltak.

Ám sokfelé "széthurcolták” már későbbi írásaimat Zsefy Zsanett néven, vagy a valós nevemen. Ameddig a műveimnél feltüntetik a nevemet, addig csak örülni tudok, hogy több helyen is olvashatnak tőlem.

Nyomtatásban 2009-től 2014-ig 19 kötetben – antológiákban, évkönyvekben – kb félszáz versem jelent meg.

Saját köteten soha nem gondolkodtam, és nem is vágyok rá igazán. Nem érzem mércének a saját erőből finanszírozott publikálást - bár lassacskán csak így működik -, de mégis örülök, és fejet hajtok, ha egy-egy általam is elismert szerzőtársam alkotásai ily módon kerülnek nagyobb olvasóközönség elé, és valósulnak meg álmai. Természetesen egy nívós kiadó felkérésén már elgondolkodtam volna, ám ez a „veszély” csak keveseket fenyeget.

Bakkné Szentesi Csilla - Zsefy Zsanett


2017.

499. [tulajdonos]: Sztem (is) jobb sorsra2018-04-20 16:37
érdemes:
Tóth Gabriella
A migráns

Első nap csak becserkészett.
Feltűnt neki, hogy sok macskát etetek.
Szűk szemmel szemembe nézett,
vetettem neki a szalámiból pár szeletet.
Másnap ismét eljött, szeme résnyire,
Figyelte kaját osztó kezem pár lépésnyire.
Harmadnap reggelén az elsők között volt,
csendben ült, majd felállt,
a lábánál ezüstszürke kiscica lapult.
Megrendülten hozzájuk hajoltam,
ennyi bizalmat még senkitől se kaptam.

498. [tulajdonos]: Randi2018-01-30 15:23

Imádott táncolni. A zene soha nem hagyta nyugton. Nem lehetett annyira fáradt, hogy ha invitálták egy hétvégi kikapcsolódásra valamelyik táncos szórakozóhelyre, hogy nemet mondjon.
Mióta dolgozott, megengedhette magának. Túl sokat így sem költött. Egy-két Cola mellett órákat elüldögéltek a barátnőjével. Ezeken a szórakozóhelyeken megszokott volt, hogy nincs nagy fogyasztás.

Egy ilyen alkalommal ismerkedett meg Sándorral. Helyes, kellemes megjelenésű fiatalember volt, akiről látszott nem sokat kell tennie azért, hogy a nők észrevegyék.
Valamelyik cégnél ügynökösködött.
Először csak táncoltak, alig szóltak egymáshoz. Nem is bánta. Nem udvarlóra, csak táncpartnerre vágyott, ahogy máskor is.
Felkérték őket, lekérték, jól szórakoztak, majd elbúcsúztak partnerüktől. Eddig ennyi volt a barátnőjével tett kiruccanások lényege.

De azon a napon valahogy más érzések kerítették hatalmába. Már nem pusztán a zenének adta át magát örömmel. Jó volt vele lenni.
Úgy érezte, hogy kölcsönös ez az érzés. Így nem lepte meg, hogy a következő vasárnap is találkoztak a Pálmában, s azután megint és megint. A hazatéréseket hosszú séták előzték meg. Kevés szó, és egyre több csók, összesimulás.

A hétvégi nyári esték romantikája a hétköznapokba is színeket csempészett. Vidámabb, kiegyensúlyozottabb lett. Egyre inkább úgy érezte, hogy a fiú több számára, mint táncpartner, és egyre nehezebben fogadta el és vallotta be magának, hogy összességében mégis csupán csak vonzó férfi...

Hosszabb kapcsolatnak nem ilyenre vágyott. A nagy hallgatások nem a "szavak nélkül is értjük egymást" jelentést takarták, mint inkább az "egymásnak nincs mit mondani" helyzetet. Ez nem lehet egy komoly kapcsolat alapja.
De mégsem tudott parancsolni magának.

Eljött a hétvége, s ő - akkor már a barátnője nélkül - szinte repült a randira.
Az addig megszokottól eltérőnek ígérkezett eleve ez a találka. A város szívébe invitálta a fiú.
A Gambrinusz - közbe minden szándéka ellenére ő érkezett hamarabb.
Aznap is mindent megtett, hogy jó megjelenésű partnere elismerését kiérdemelje:
kakaó színű kiskosztümben, aminek mini szoknyája combközépig engedte szemügyre venni a lábait, olajzöld, mintás selyem blúzban, barna tűsarkú körömcipőben, vállán barna bőr retiküllel. Szemceruzával finoman kontúrozott kék szeme a pillák sűrűjéből barátságosan, és kíváncsian figyelte a járókelőket. Nem látszott semmi izgalom benne, pedig a szíve vadul kalapált. Valami furcsa érzés azt sejtette vele, ez más találkozás lesz, mint az eddigiek.
Aztán meglátta lassú léptekkel közeledő alakját. Mintha elgondolkodott volna, s nem is a földön járna.
Ahogy a lányhoz ért, kedvesen üdvözölte és megpuszilta.
- Hova megyünk? - kérdezte az.
- Hm..épp ezen gondolkodtam, hogy elmondjam-e, mert meglepetésnek szántam, de téged ismerve, azt hiszem, jobb ha előre tisztázzuk...
- ??
- Nos, egy frankó bulit szerveztek a haverjaim. Havonta egy-két alkalommal van ilyen. Hol az egyikőnknél, hol a másikónknál. Neked is lesz ott ismerősöd...Egy gimibe járt veled. Sőt. Névrokonod ...
A lány kezdte kínosan érezni magát. Nem létezik, hogy azt kívánja, amire gondol...
Sándor nem sokáig hagyta kétségei között.
- A lényeg, hogy remek a társaság. Ne félj, nincs drog, inni sem muszáj, csak..
- Csak?
- Csak a bugyit az előszobában kötelező hagyni.

A világ csörömpölve szakadt rá. Az utolsó mondat úgy el kezdett benne zakatolni, hogy levegőt is alig tudott venni.
De most is uralkodott magán, és igyekezve megőrizni a látszatot, közömbös hangon annyit válaszolt:
- Rosszul ismertél meg. Ahogy én is téged. Jó szórakozást...és többet ne keress!

Azzal sarkon fordult, és elindult visszafelé az úton.
Fogalma sem volt, hogy ért haza. Arra emlékezett, hogy nem szállt villamosra, de hogy milyen utcákon kóborolt közben, az még csak nem is rémlett a későbbiekben.

Otthon édesapja egyből kiszúrta, mennyire zaklatott. Ő meg alig várta, hogy kiadja magából dühét, csalódását. Amikor befejezte, apja - szokásától eltérően, ráérezve, hogy nincs szükség szánalomra, lelkizésre, csak megerősítő együttérzésre - ennyit mondott:
- Klassz csaj vagy!
Aznap éppen az egyik szobát festették. Anyagi gondjaik miatt ezt is saját erőből. Amíg apja a falakat lekáliszappanozta, elővette a rajzeszközeit, s Koncz Zsuzsa egyik slágerét hallgatva megszületett a pasztell kép. Egy fekete hajú, szomorú szemű lány, akinek fél arcára árnyék vetült, a másik fele, mintha csak tűz fénye verődne róla vissza, bíbor vörösben égett.


Eltelt jó pár, de tán tíz év is, hogy újra találkoztak. Éppen munkába sietett, amikor megpillantotta: ő jött vele szemben. Semmit nem változott külsőre. Az idegtől a szíve a torkában kalapált. Legszívesebben a másik oldalra ment volna át, de a széles utcán már rég elhagyta a zebrát. Így feltűnő lett volna átmenekülni. Ahogy egymás mellé értek, Sándor ráköszönt.
Ő pedig - maga is meglepődött, hogy - fogadta.
Az út további részén azon töprengett, hogy miért nem állta meg köszönés nélkül?
Lehet azért, mert bár hónapokig elhitette, hogy tisztességes szándékai vannak, a legkritikusabb pillanatban mégsem akarta átverni?

Azóta sem találkoztak. Már több, mint harminc éve.


497. [tulajdonos]: öltészet2018-01-10 07:56
Ebből ennyit

Meddig jó a szafaládé?
A gigádon amíg átfér.
Meddig jár a homokóra?
Míg nem szórod a friss hóra.

M'ért mérges a füsti fecske?
A füstöt nem tűri este.
Hova jár a láma bálba?
Nem ahová már a bálna.

Meddig ér a türelem el?
Ameddig nem tüzeled fel.
Mitől jó a többi strófa?
Mert olyan jól löki Nóra.

Mitől rossz a dalod Mári?
Mert nem tudsz csak kompon állni.
Meddig lehet ezt még húzni?
Ameddig nem fogsz megnyúzni.

496. [tulajdonos]: ...csak úgy...2017-11-25 21:17
(........mert éppen elém került)


ha elmegy
díszsortűz nem robban bele a tájba
s a déli harangszó sem érte szól
orgonasípok dallamára
tán halkan mormol imát az olvasó
földi léte tüze és virága
egymás mellett megfér csendesen
egyik a hév másik a szelíd alázat
az utolsó egy tűzvirág
mibe halni nem akar
de mégis kénytelen

495. [tulajdonos]: titok2017-11-25 20:55
...elköszöntem. gondolom/úgy tűnt... más is...
remélem azért olvasta!

494. [tulajdonos]: Házimozi2017-11-22 14:45

Egy tucat filmet néztem meg az este,
volt köztük német és persze felirat.
Hogy miről szóltak, nehéz felidéznem,
már az elején akadt egy kis hiba:
A főcím alatt almoztam serényen,
és azt hittem még kezet is moshatok,
ám kutyám vakkant, s futok az erkélyre,
a kóbor cicát ki vághatta nyakon?

Hogy visszaértem hármat lőttek éppen,
de az is lehet a fülem csengetett.
Már szelektíven hallok és eszmélek,
így kapásból csak a párom csesztetem.
Na, szóval végre leülök és látom,
hogy vér mindenütt, hát gézt veszek elő.
A thriller nekem kimondottan káros,
bár a szomszédnál a vámpír is nyerőbb.

Elkapcsolok, és felkapom a vödröt,
- a meccs alatt végre adásszünet van -,
hogy felmossak, de férjem ismét dörmög,
mi a francnak, hiszen holnap is lesz nap.
Már rajzfilm pereg, Fickó kedvenc része,
rajong és ámul minden tom-jerys bunyón.
Kész csoda, ahogy macskaként beéri
pár filmkockával, hol kandúr a hunyó.

Én izgalmamban nem tudom követni,
mert a mosógép csap oltári ricsajt.
Így visszalököm, nem hagyva henyélni,
egy energomat nem csoda, hogy szilaj.
A sorozatot gondoltam beérem,
és megtudom, mégis mi a jóban rossz.
De a párom a poént főbe lőtte.
Így rövidült meg az élte és e poszt.


493. [tulajdonos]: Házimozi2017-11-22 14:32

Egy tucat filmet néztem meg az este,
volt köztük német és persze felirat.
Hogy miről szóltak, nehéz felidéznem,
már az elején akadt egy kis hiba:
A főcím alatt almoztam serényen,
és azt hittem még kezet is moshatok,
ám kutyám vakkant, s futok az erkélyre,
a kóbor cicát ki vághatta nyakon?

Hogy visszaértem hármat lőttek éppen,
de az is lehet a fülem csengetett.
Már szelektíven hallok és eszmélek,
így kapásból csak a párom csesztetem.
Na, szóval végre leülök és látom,
hogy vér mindenütt, hát gézt veszek elő.
A thriller nekem kimondottan káros,
bár a szomszédnál a vámpír is nyerőbb.

Elkapcsolok, és felkapom a vödröt,
- a meccs alatt nekem adásszünet van -,
hogy felmossak, de férjem ismét dörmög,
mi a francnak, hiszen holnap is lesz nap.
Már rajzfilm pereg, Fickó kedvenc része,
rajong és ámul minden tom-jerys bunyón.
Kész csoda, ahogy macskaként beéri
pár filmkockával, hol kandúr a hunyó.

Én izgalmamban nem tudom követni,
mert a mosógép csap oltári ricsajt.
Így visszalököm, nem hagyva henyélni,
egy energomat nem csoda, hogy szilaj.
A sorozatot gondoltam beérem,
és megtudom, mégis mi a jóban rossz.
De a párom a poént, ahogy szokta
lelőtte. Így rövidült élte és e poszt.


A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: mogb  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: pjnj  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-05-17 21:57 Vajdics Anikó
2018-05-14 11:04 Pataki Lili
2018-05-12 18:30 Bakkné Szentesi Csilla
2018-05-03 15:03 Vezsenyi Ildikó
2018-05-03 14:16 P. SZ.
2018-04-28 01:12 Iványi Mónika
2018-04-11 23:30 Fekete Orsolya
2018-04-11 00:19 furim
2018-04-02 10:43 Tóth Gabriella
2018-03-28 22:13 Gyurcsi
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-05-21 18:21   Napló: Baltazar
2018-05-21 18:16       ÚJ bírálandokk-VERS: Pleszkó Anita Éhes felhő a Napot
2018-05-21 18:12   Napló: Baltazar
2018-05-21 18:05       ÚJ bírálandokk-VERS: Pleszkó Anita Udvarlás IV.
2018-05-21 17:56   új fórumbejegyzés: Szilágyi Erzsébet
2018-05-21 17:24   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2018-05-21 17:08   új fórumbejegyzés: Bara Anna
2018-05-21 17:06   új fórumbejegyzés: Bara Anna
2018-05-21 17:04   új fórumbejegyzés: Bara Anna
2018-05-21 17:03   új fórumbejegyzés: Bara Anna