NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-03 02:38 Összes olvasás: 72215| 797. | [tulajdonos]: szé-pap-a | 2022-04-24 13:10 | Nukleáris klérus. Alliteráció vagy kakofónia, a lényeget tekintve -- hogy az öldöklés morális legitimációja bárhol, bármikor „szent kötelességgé” válhat -- egyre megy. Isten felől nézve nemcsak a Nyugat, de a pátriarkák alkonya is időszerű. Az időszerűséget kellő türelemmel elgondolva, egy olyan világot előrevetítve, amelyben valamely maradék intelligenciának legfeljebb ötbilliárd évente támad egy gondolata. Ki kellene várnom ezt az időszakot. A humanoid intelligencia ámokfutását már nem lehet gondolattal győzni. Én nem győzöm.
„Itt állunk egyik kortársunk koporsójánál, s gondolataink a földön leghatalmasabb uraság felé szállnak. Ki ez? Ne a birodalmak és tengerek uralkodói között keresd, akik a népeknek törvényt szabnak, és akik hadseregeket vezetnek a csatákba, s gyakorta megkaparintanak maguknak mindent, ami a föld dísze és dicsősége! Ők mindnyájan alárendeltjei. Tőle mindenki fél, ő nem fél senkitől. Neve hallatára azok is megrettennek, akik minden veszéllyel bátran szembenéznek; parancsinak azok is engedelmeskednek, akik csak parancsolni szoktak; előtte meghajolnak azok is, akik sohasem hajtották meg a fejüket; martalékává lesznek, akik minden veszedelem ellen biztosítják magukat. Ez az elhunyt embertestvér is így lett hirtelen és váratlanul az övé. Ez a nagyúr bejelentés nélkül lép a világ hatalmasai elé. Nincs őrség, mely útját állhatná, s rá kiálthatna: hová? Ügyet sem vetve rá komoran és szótlanul menne el mellette. Nem egyszer egész hadseregek tették le előtte a fegyvert, hogy soha többé kezükbe ne vegyék. Behatol a paloták lakosztályaiba, megjelenik a hatalom birtokosainak ágya mellett, s nincs olyan udvaronc, aki útját állná és megkérdezné tőle: mit csinálsz? Elfordulnak tőle, mert nem bírják a tekintetét. A zsarnokok elsápadnak, ha közelít feléjük. Fülükbe súg valamit, amitől remegni kezdenek, s csakhamar nincs, aki még félje a zsarnokot. Az egyiket munkahelyén keresi fel, a másiknál a hálószoba ajtaján kopogtat, vagy a hozzátartozói közt jelenik meg, megint mást az utcán szólít meg, vagy egy vidám vendégségben int felé, s az rövidesen otthagyja a jókedvű társaságot, hogy kövesse őt. Emezt reggel, amazt este látogatja meg; van, akit éjfélkor vagy délben. Legyen bár magas rangod, címed, díszítsék melledet keresztek és csillagok, vagy járkálj rossz ruhákban ismeretlenül, lehetsz akár öreg vagy fiatal, gyűjtöttél bár nagy gazdagságot, vagy nagy szegénységben keservesen töltöd napjaidat – mindez nem érdekli őt; igen, azoknak a kunyhóknak az ajtaja előtt is jelentkezik, amelyekben ott sóhajtozik a sápadt nyomorúság. Hiába szólsz így: legyél tekintettel hét apró gyermekemre, hiszen alig vagyok képes táplálni őket. – Bízzad ezt másra! – hangzik a válasz, miközben felfelé mutat, s te vele mégy. Hogy ez ki? A halálról beszélek.” (Michael Biberaurer grazi református lelkipásztor beszéde Báró von Haynau táborszernagy koporsójánál 1853. március 18-án – részlet)
Michael Biberaurer grazi református lelkipásztor a férjem szépapja volt
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
