NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-06 07:25 Összes olvasás: 72448| 403. | [tulajdonos]: ... | 2019-07-20 23:48 | 2019. július 20.
Nem hihetem, hogy az álmaim mindent tudnak. Hacsak nem a történet részei. „Az egyedüli különbség a valóság és a fikció között, hogy a fikciónak mindig hihetőnek kell lennie”, írja Mark Twain (idézi valaki a neten).
Másodjára hallom ma Érdi Tamást, a vak zongoraművészt Leányfalun – ezúttal nem magában, hanem Balog Józseffel. Négykezeseket játszanak. Bartókot, Schubertet. Az utolsó pillanatban érkezünk, nekem már csak jobb oldalt jut hely, félig a zongora mögött. Így pont a négy kezet nem látom. A zenészek közül is csak Érdit, a jobb könyökét, a fél arcát, a fél napszemüvegét. Balognak csak a feje búbja látszik ki, fekete haja van, feketébb, mint a zongora. Ha lehajol, teljesen eltűnik, olyan, mintha csak Érdi játszana. Így is hallgatom, mintha csak ő lenne a zongora mögött, neki tulajdonítom az egész játékot. Nézem, milyen szép ember, ahogy előre-hátra hajlong a fekete ingében és a napszemüvegében, mintha egy maffiózó és egy angyal keveréke lenne. A játéka is (amiről az agyam józan részével tudom, hogy félig a Balogé), mint a tornádó, végigsöpör a templomon, felkap, megforgat, majd letesz valahol egy csendesebb helyen, az oltár előtt, vagy valakinek közelében, akit szeretek. Apu jut eszembe, ültem-e valaha az ölében. Templomban biztosan nem, mire én megszülettem, ő már örökre összeveszett az Úristennel. Fél szemére vak volt, egy tüskés ág ütötte ki a jobb szemét tizenhárom éves korában, amikor a haverjaival dinnyét loptak, és a csősz megkergette őket; egy másik változat szerint a szomszéd fia dobta meg a szemét kővel, amikor összekaptak valamin – hol így mesélte Nagyanyám, hol úgy. Most taps van, visszakerülök a helyemre, hogy a következő zenemű (Wolf Péter Wolftemperiertes Klavier-je) újra elragadjon, ezúttal hullámok formájában. Deszkadarabba kapaszkodva hánykolódom a tengeren, tajtékzik a víz, alig bírom tartani magam. Ekkor hirtelen dobálni kezd a víz, fel-le, fel-le, mintha egy szökőkút állna alattam a tenger közepén. Pedig nyilvánvalóan csak egy fújtató bálna lehet az. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy zenét hallgatni felemelő érzés. Visszahunyom a szemem. Ha Érdi nem lát, én mit nézzek?
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
