NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-03 19:10 Összes olvasás: 72281| 487. | [tulajdonos]: ... | 2019-10-16 18:04 | 2019. október 16.
„az írás tükör, ugye, a szerző tükre elsősorban, de nem annak a tükre, amit le akar írni, hanem annak, amit nem, mert az írás kontroll nélkül való, a kontroll alatt lévő írás még inkább kontroll nélkül való, mert fordítva működik, sokkal többet elárul az írójáról, mint az magáról mutatni szeretne, kábé mindent”
„pink” naplójából idézem e pár sort. Éppen ilyesmit gondolkodtam ugyanis a minap, valójában folyton ezen gondolkodom. Egyszer írtam is valamit, ami úgy kezdődik: miről hallgatok, amikor valamit leírok. De most fordítva közelíteném meg. Annyi minden történik az emberrel egy nap. Miért pont azt írom le, amit? Sokszor valami egészen lényegtelent (vagyis annak tűnőt) ahhoz képest, hogy min megyek néha keresztül. Mondjuk, elüt egy autó, és én kórházban kötök ki. Kiderül ez valaki számára a naplóm alapján? Nem biztos. Mert lehet, hogy arról a napról csak ennyi kerül „papírra”: a kórház ablakai közelebb hozzák az eget. De ez most nem is jó példa. Mert ezt lehet költészetnek nevezni, ami nem lényegtelen. Ám, ha a balesetem és a kórház ablakai helyett arról írok, hogyan mászkált a takarómon egy márványpoloska, meddig ment el, hol fordult vissza, és hogy lepöcköltem-e, vagy hagytam mászkálni – mit tudhat meg ebből az olvasó, ami fontosabb lehet még a balesetemnél is?
A nyáron összecsipkedtek a darazsak a salföldi bányató mellett. Kb. 25-30 darázs. Tapolcán kaptam antihisztamint. Még időben. A nyelvem már nem forgott, de még hallottam az orvos kérdéseit, és tudtam bólintani vagy fejet rázni. Nem írtam meg ezt soha. Nem emlékszem, mi került aznap a naplómba.
A „mi a fontos” kérdésről Jack London egyik elbeszélése, „Az élet szerelme” szokott eszembe jutni. Vagyis most eszembe jutott. Két kimerült aranyásó botladozik egy éles kövekkel teli folyómederben elgémberedett, sajgó tagokkal, nehéz csomagokat cipelnek a vállukon; az egyikük megbotlik, kificamítja a bokáját, a másik cserbenhagyja. Az életben maradáshoz el kell döntenie, mit tartson meg. A legelső, amiről lemond az aranyrögökkel teli zsák. A legvégén már csak egy gyufás skatulyája és egy csajkája marad, amiben tud vizet melegíteni. Aztán már az sem, csak az élni akarása, amitől, hiába szeretne többször is véget vetni az életének, nem tud megszabadulni.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 486. | Simf: Megfogtál | [tulajdonos]: Simfnek | 2019-10-15 21:01 | Ez nagyon szép, Anikó, elteszem.
Köszönöm!
(emlékeim szerint nem az első rondód, nem is a második, de ez tényleg megérintő)
Hirtelenjében nem tudok jobbat:
Belülről nézz, ha vakít a kendő,
retinád megcsalt, tudod jól, százszor.
Legyints a bűnre, nem eredendő,
vagyunk egy páran, kit került a jászol.
Belülről nézz, ha vakít a kendő,
fogadd el, néped mind esendő.
Örüljön az, kit van, ki gyászol,
vagyunk egy páran, kit került a jászol.
| |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 483. | [tulajdonos]: Simfnek | 2019-10-15 19:53 | Csukott szemedbe porszem nem repül.
Belülre nézz, ha szembetűz a Nap.
Mit ott találsz: fogadd testvéredül.
Csukott szemedbe porszem nem repül.
Ha rád szakadna most egy égdarab,
ne állj alá fölkészületlenül.
Csukott szemedbe porszem nem repül.
Jöhet vihar. Megóv a benti Nap. | |
| 482. | [tulajdonos]: ... | 2019-10-15 11:46 | Szabadesés – Majának és macskájának, Íriszkének
milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás*
Időt, időt, időt nyerni. Az alsó rétegekben
ilyenkor már kiszámíthatatlanok a viszonyok.
Itt már csak a macskák titkos érzékenységével,
az életösztön józan ésszel fel nem fogható,
rejtett törvényei szerint lehet eligazodni.
Az önálló, rögtönzött mozgás a sorsintézők
figyelmét alaposan igénybe veszi. Ezt jó tudni,
mint ahogyan azt is, hogy a csókot, ugyanúgy,
mint a "csak" szót, odafent a szabad akarat
legfőbb megnyilvánulásaként tartják számon,
akkor is, ha az engedélyezése komoly kockázattal
jár, mivel a tervhez képest jelentős eltérést mutathat.
Nem félni. Nem aggódni. Nyitogatni tovább a felfelé
vezető ajtókat. A kilincset időnként más irányba
fordítani, mint ahogyan megszoktad. Feljebb,
feljebb, feljebb jutni. Megtudni, átírható-e még
a terv, vagy, hogy nincs-e eleve több belőle.
Az egyik változatba még simán beleférhetsz.
Az egyeztető tornyot Bábelnek hívják. Elég
magas. Lesz időd talpra esni, amikor lelöknek..
2013. december 16.
* Pilinszky János "Egyenes labirintus" című verséből | |
| 481. | [tulajdonos]: ... | 2019-10-14 21:48 | 2019. október 14.
Nekem már könnyű így lejtnek lefele. Ezt a botos öreg mondta ma reggel, akivel az erdőben szoktam találkozni. Köszönés helyett mondja ezt mindig. Ha fordítva van – neki kell éppen emelkedőn fölkapaszkodnia, én pedig jövök vele szemben – a köszönése így szól: Hát, így könnyű lejtnek lefele! Évek óta megy ez. Fura, hogy mindig csak szembe jövet találkozunk. Ha egyszer mögéje kerülhetnék, hogy egy rövid időre mindkettőnknek könnyű legyen.
Ma eszembe jutott futás közben az álmom, amiben úgy bicikliztem, hogy az emelkedőkön is lefelé zuhantam, és hangosan felnevettem, mert hirtelen súlytalannak éreztem magam, és tényleg olyan volt, mintha létezne a Pilinszky féle „emelkedő zuhanás”.
Megint ciripelnek odakint a tücskök. Két hete még látszott a leheletem, ha este sétálni indultam.
| |
| 480. | [tulajdonos]: ... | 2019-10-13 22:01 | 2019. október 13.
Valami vékony könyvet kerestem a polcon a nagybátyám temetésére menet. A regény, amit fordítok csaknem hatszáz oldalas, nem akartam magammal cipelni. Így akadt a kezembe Ana María Matute novelláskötete. Megvan már több mint negyed évszázada. Amikor egyetemistaként Spanyolországban jártam, akkor vettem egy halom papírborítású BBS-könyvet (Biblioteca Básica Salvat), darabját átlagosan száz pesetáért. Valószínűleg akciósak voltak, a Tempus-ösztöndíjamból nemigen telt drága könyvekre. Ana María Matute könyve fiúkról szól, gyerekkori barátságok elevenednek meg benne. Az egyik Móra Ferenc Bicebócájára hasonlít, csak szikárabb a nyelvezete. Átnéztem a többi könyvet is, csupa nagyszerű mű. Nem tudtam (elfelejtettem), hogy ekkora kincsek birtokában vagyok. Alig várom, hogy a kezembe vehessem szépen sorban mindegyiket. A fordítást hanyagolni egy könyv miatt, amivel nincs más dolgom, mint hogy élvezzem az olvasást – a bűnbeesés édes izgalmát ígéri. Még egy óra, és engedek a kísértésnek.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 478. | [tulajdonos]: ... | 2019-10-11 11:58 | 2019. október 11.
Kérlek várja költő dolgozik, mondja a versgenerátor, és összeturmixol valami ihatatlan kotyvalékot, ami nyomokban fogyasztható elemeket is tartalmaz.
A tegnapi nap dióhéjban: délben temetés, halotti tor, este születésnap, torta, koccintás. A nagybátyám nyolcvankét évesen távozott az élők sorából, a középső fiam közben betöltötte a tizenkilencedik életévét.
Biciklivel száguldoztam a hegyekben álmomban. Mindig csak lefelé. Akkor is, amikor emelkedő jött, szinte zuhantam le a völgybe. A többieket akartam utolérni, akikkel együtt indultam útnak, de lemaradtam. Tudtam, hogy valahol majd lesz két leágazás egymáshoz viszonylag közel, és az egyiken majd le kell térnem, de vigyáznom kell, mert nagyon egyformák, könnyen össze lehet őket téveszteni. Szükségem lett volna valami támpontra, amiről az igazi utat felismerem, de nem tudtam előre, mi lehet a megkülönböztető jel, nekem kellett kitalálnom. Aztán megláttam az egyik utat. Derékszögben ágazott le balra, a sok meredek lejtő után feltűnően vízszintesen. Furcsa de ja vu-érzés fogott el, mintha jártam volna már ott korábban, pedig csak arról lehetett szó, hogy előre emlékeztem valamire, ami majd csak később történt meg, mint már olyan sokszor álmomban. Nem ez a jó út, gondoltam, ez másfelé visz, valahogyan mégis arra keveredtem rá, anélkül, hogy akartam volna, és mire észrevettem, már ott álltam egy ismeretlen város közepén, gyalog. A bicikli sehol. Az talán csak ahhoz kellett addig, hogy a le- és fölfelé zuhanást átélhessem. Ment le a nap, olyan éles szembe sugarakkal, hogy szinte fájt. Mindjárt rám esteledik, gondoltam, és a többiek valahol egészen máshol vannak.
Reggel kávézás közben eszembe jut (sokadjára) egy Salvatore Quasimodo vers: Ki-ki magában áll a Föld szívén,/ szívébe szúrva egy-egy napsugár,/ és mindjárt este lesz.(Rónai Mihály András fordítása).
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
