DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2792 szerző 35865 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Gerevich Andras
  Egy csütörtök
Új maradandokkok

Farkas György: A veszedelem órája (jav.)
Seres László: Materidealisták
Seres László: Rom-antika
Tamási József: no-go
Zsuzsanna Grande: Tűnőben /2
Jónás Tamás: Fekete higany
Zsuzsanna Grande: folytonosság... addig (jav)
Francesco de Orellana: Még el sem kezdõdött de már elmúlt
Vajdics Anikó: Szerelkezés
M. Szabó Mihály: Riadt lepkeként
FRISS FÓRUMOK

Nagyító 54 perce
Ötvös Németh Edit 16 órája
Vajdics Anikó 1 napja
Bánfai Zsolt 1 napja
Szilágyi Erzsébet 2 napja
Tiszai P Imre 2 napja
Szilasi Katalin 2 napja
DOKK_FAQ 2 napja
Filip Tamás 2 napja
Albert Zsolt 2 napja
Farkas György 2 napja
Frady Endre 3 napja
Francesco de Orellana 4 napja
Szakállas Zsolt 4 napja
Lakatos Zsolt 4 napja
Fábián Franciska 4 napja
Seres László 4 napja
Kosztolányi Mária 4 napja
Duma György 5 napja
Kiss Anna Mária 5 napja
FRISS NAPLÓK

 az utolsó alma 35 perce
Jó, ha a vége jó 36 perce
A vádlottak padján 37 perce
Nagy Zoárd mesél 1 órája
faopál 13 órája
leállósáv 13 órája
Gyurcsi 16 órája
Játék backstage 16 órája
Minimal Planet 16 órája
Baltazar 17 órája
Conquistadores 18 órája
Frady Endre 1 napja
Bara 1 napja
JÓ ÉJT! 1 napja
Sorrento 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
Legutóbbi olvasó: 2019-01-24 13:32 Összes olvasás: 11092

Korábbi hozzászólások:  
105. [tulajdonos]: fallout2018-08-06 23:06
Még Mályiban voltunk, amikor a nagyobbik fiam, Balu felhívott, elmennék-e vele és Gabóval (a középső fiammal), plusz néhány barátjukkal egy pár napos túrára, bírná-e a hátam a cipekedést, mivelhogy sátorban aludnánk. El, miért ne, ezen a héten még ráérek. Úgy tettem, mintha a világ legtermészetesebb dolgának tartanám, hogy tizenhét és huszonöt év közötti fiatalemberek egy ötvenhárom éves asszonnyal óhajtanak együtt sátorozni. Szerdán indulunk.

Tegnap a MOM-ban a „Mission impossible” legújabb részét (Fallout) is megnéztem Balu kedvéért, eleinte legalábbis azt hittem, az ő kedvéért teszem, annyira jófej vagyok, az egyharmadánál el is bóbiskoltam néhányszor pár másodpercre, aztán felébredtem teljesen, mert elkezdett dobogni a szívem Ethan Huntért. A film utolsó harmadánál, a helikopteres üldözésnél már úgy éreztem, én magam vagyok Ethan Hunt. A józanul maradt én-részemmel megállapítottam, hogy Tom Cruise sem isten, ő is öregszik, ám, ha igaz, amit Balu mond, hogy a jelenetek nagy részét még mindig nem kaszkadőr játssza, hanem ő maga, minden elismerésem. Úgy nézd, Anya, hogy ő a szcientológia előretolt embere, ilyen lehetsz, ha a dianetikát magadévá teszed. Így néztem. Egy darabig. És egy kicsit unatkoztam. Aztán elfelejtkeztem az intelemről, mert egészen érdekessé kezdett válni a film. A film után a 21-essel felmentünk a Normafához, és átgyalogoltunk az erdőn. Balunak be nem állt a szája. A tolvajkergetőkről mesélt, akik biciklitolvajokra vadásztak, aztán matematikai elméleteket ismertetett, egy kukkot nem értettem belőle, pedig a gimiben jó matekos voltam, de élvezettel hallgattam, nem akarok már mindent megérteni, elég nekem az esztétikai élvezet is, gyönyörködni, milyen okos a fiam. Hét éves koráig ő volt az egyetlen gyerekünk, minden hétvégén felsétáltam vele a János hegyre. Mintha ez az idő jött volna vissza, most, hogy másik két gyerek nincs velünk. Pár hét, és B. utazik Heidelbergbe.

„Utolsó napok” – ez volt kiírva a MOM-ban az üzletek kirakata fölött. A film előtt betértünk az egyik boltba. B. vett egy „TESTOSTERONE” felíratú pólót 950 forintért.

A mályi tóban reggel még csöndben lehet úszkálni. Kora délutántól az öt-tíz méterenként elhelyezett stégek felől különféle „népek” erősödő-halkuló zaja kíséri a karcsapások ritmusát, ahogy az ember a tó közepe felé halad, olyan az egész, mint egy kortárs zenemű, amihez fejben hozzá lehet gondolni Smetana Moldvá-ját. Hozzágondoltam, sőt, dúdoltam. Belebugyborékoltam a vízbe.

A bögölycsípés, amit a Vargyas-szorosban szereztem, nehezen gyógyul, még mindig akkora, mint egy régi 50 filléres. Olyan, mint egy égési seb, vagy mintha kifakadt volna az oldalam valamitől, amit nem mondhattam el. (Lásd Bornemisza Péter: »Egyfelől félek, másfelől ég a szívem, és talán az oldalamon is kifakadna, ha a számat föl nem tátanám«.)

Olvasói hozzászólások nélkül
104. Bátai Tibor: RE; kezesség2018-08-06 13:56
Örömmel, Anikó. -:)

Olvasói hozzászólások nélkül
103. Duma György: L.E.2018-08-04 15:41
Kedves Anikó, bár a nyolc napból pont kicsúsztam, de azért mégis...
(Hátha nem ismeri)

Tulipán

A pasas az egykori szeméttelep beléndekkel benőtt hepehupáin lopakodott a templom felé. Valamit a zakója alá rejtett, a szövet dudoráról ítélve egy futball-labdánál alig nagyobb, de sokkal kényesebb holmi lehetett; a pasas lágy ívben meghajtott bal keze óvón emelkedett a dudor elé.
A beléndektenger szélén, a szemét lerakását tiltó táblánál megállt. Innen már jól láthatta a templom kerítésén belül álló Mária szobrot. Az utcai lámpa fénye éppen Máriára esett, a gyér fényben hótisztán fehérlett nappali világításban már meglehetősen kopottnak tűnő, agyonázott ruhája, és válláról leomló palástja is teltebb kék volt, mint nappal.
A pasas bal kézzel leemelte a sapkáját. Átment az úttesten, arcát a templomkerítés rozsdás vasának szorította. Nézte Máriát. A szobor - repedéseiről ítélve - fából lehetett. Hosszanti szakadások csíkozták a palástot és a ruhát, a Mária talpa alatt tátogó kígyó szája is tovább repedt. A pasas látta, hogy a réseket pókok és százlábúak lakják, s bizonyára fészkelt ott sok másfajta ízeltlábú is. Ez megnyugvással töltötte el. Sapkáját az aszfaltra dobta, s zakója alól előhúzta, amit addig rejtegetett. Egy csokor virágot. Nem akármilyen csokor volt, ezt a pasas is tudta, mert elmosolyodott, amikor a virágokat odamutatta Máriának.
A szarkalábak közt pipacsok virítottak, szende fehérségű violák, csomorika is volt benne és lila kígyószisz-sudár, néhány pici, kék tyúkhúr, s mint a hőscincér bajsza, kihajlott a virágok közül két illatos rozmaring vessző.
A pasas tanakodott, hogyan tegye a csokrot Mária elé. Ahhoz, hogy a rácson benyújtsa, túl messze volt a szobor, meg amúgy is sajnálta volna a csokor szép, borzas fejét áterőltetni két rozsdás vasrúd között. Dobni nem akarta, mert a tyúkhúr meg a csomorika kihullott volna a többi közül. Úgy gondolta, átmászik a kerítésen. Fél kézzel elég bajos volt - a másikkal a virágot kellett szorongatnia -, de azért hamar fent volt a tetején. A lándzsahegyek bökték a fenekét. Már leugrott volna, de ekkor Mária mögül egy ember ugrott elő. Fekete talárt viselt, a talár alatt rézgombos dolmányt. Villogtak a rézgombjai.
- Vissza! - kiáltotta.
- Ezt a virágot... Máriának - motyogta a pasas, és igyekezett megtartani az egyensúlyát.
- Takarodjék! - ordította a taláros, s ettől a pasas dühös lett.
- Azért is Máriáé - kiáltotta, és beugrott a templomkertbe.
Ekkor azonban még egy alak ugrott elő a szobor mögül, kezében perselyrúddal, a rúd végén ott fityegett az üres bársonyzsákocska, az aljára szerelt csöngettyű vékonykán csilingelt.
- Takarodjék - mondta a perselyrudas is, és birkózó állásba helyezkedett Mária előtt.
A pókok, és a százlábúak menekültek a repedésekbe.
- Azért is - mondta elszántan -, azért is Máriáé!
A csokrot úgy tartotta, mint egy Vécsey-kézigránátot.
A sekrestyésféle meglóbálta a perselyrudat, és a pasas felé sújtott. Finom mozdulattal tért ki az ütés elől, s abban a pillanatban észrevette, hogy a taláros lehajol egy kőért. Előreugrott, és a kezébe rúgott. A perselyrúd most talált, a pasas a vállán hallotta csilingelni a csengettyűt, hallotta a kettétörő bot reccsenését is, a bársonyzsákocska a törött botvéggel a gazba zuhant. A csengettyű elhallgatott.
Valaki dobogva futott az utcán, átvetette magát a kerítésen. Most már hárman voltak, de a pasas keményen harcolt, pedig közben elszántan óvta a virágokat, csak fél kézzel ütött, de meg kell hagyni, a rúgásai se voltak kutyák. A környező házakban sorra felfénylettek az ablakok, futó lábak döbögtek, árnyak szökelltek át a kerítésen.
- A mi Máriánkat akarja! A mi Máriánkat! - zúgták.
Bunkók, kábelek, gumibotok, homokzsákok csattogtak a pasas fején.
- Ne engedjük, testvéreim! - kiáltotta valaki.
És nem engedték. A pasas vérbe borult fejjel küzdött, egyre csak Máriához akart közel férkőzni, észre sem vette, hogy virágcsokra már a múlté, egy kocsányokból, szárakból álló, lecsupaszított vesszőseprűt szorongatott. De nem adta fel.
Egy védő, fegyvert keresve megrántotta a kerítés egyik vasrúdját. A kezében maradt. Rikkantott örömében, és a pasas fejére húzott vele. Mint a letaglózott ló, úgy esett össze. Jobb keze előrevágódott, és a vesszőseprű csokormaradvány odaesett Mária lába elé, a tátogó kígyó méregfogaihoz.
A csapat megrettent, báván nézték a földön kinyúlt pasast. Valamelyikűk ijedtségtől elvékonyodó hangon elsóhajtotta:
- Meghalt.
Mintha vezényszó lenne, hátat fordítottak, majomügyességgel másztak át a kerítésen, a harcmező pillanatok alatt elcsendesült. A pasas békésen feküdt a földbe taposott pipacs-, viola-, csomorika- meg tyúkhúrszirmok között, a rozmaringszálak meg a kígyószisz olyanok voltak, mint egy-egy felibül-harmadából lerágott halcsontváz.
A hivők - vagyis hát ki tudja, hivők voltak-e, mindenesetre azok, akik megvédték Máriát a virágtól - sokáig ébren lapultak házaikban. Végül aztán, hajnalfelé, egyikük mégiscsak föltárcsázta a rendőrséget. Egy hulla fekszik a templomkertben, a Mária-szobor előtt.
Az URH-s kocsi sivítva érkezett a templomkerthez. A két marcona törzsőrmester fogta a rácsot, és bebámult a szobor elé.
- Átvágtak bennünket - mondta egyikük.
- Át - toldotta meg a másik, és káromkodni akart, de Máriára való tekintettel visszatartotta.
A szobor előtt vadvirágok nőttek - az egyik rendőrnek úgy tűnt, hogy az az apró kék, tyúkhúr, és felismerni vélte a csomorikát is.
A virágtenger közepén egy tulipán virított. Akkora, mint egy tejesköcsög.
A pasast soha többé nem látta senki. Talán nem is létezett.

102. [tulajdonos]: utoljára2018-07-31 00:47
Kövek a Vargyas-szorosból és a Szelters-forrás környékéről borkányban – ezt kellene a befőttes üvegre írnom, amibe a legújabb kőgyűjteményet rakom (száraz dunsztba). A borkány a befőttes üveg székely neve. A leostyaant (lestányt) sóval és ecettel tesszük el télire borkaanyban, annak a levétől ollyan savanykaas ízű a csorbaleves, magyarázza a szentegyházi pincérnő, és elpirul, amikor megkérdeztem, mi az a borkány. Nekem kellett volna elpirulnom, gondolom, miközben ezt írom, ugyanabba a tévedésbe esve, mint a pincérnő, mintha bárkinek szégyenkezni kellene. Pedig ez történt minden alkalommal, elpirultak vagy a szájukra csaptak, amikor más szót használtak, mint „itthon” Magyarországon szoktak. L. Gyurka felesége a „murok” szónál javította ki magát röstelkedve, arra is én kérdeztem rá, azt hittem valamilyen gyógynövényről beszél, pedig emlékezhettem volna rá, ittam már Erdélyben vásárolt sárgarépaitalt. A pityókát tudtam, a havasi meggyet (áfonyát) és a lúdordát (pöfeteg gomba) megint nem.

Az elől lévő hegyek még biztosan földből vannak, a hátul lévők már csak fényből, nedvességből és levegőből. Vagy üvegből. Sose gondoltam, hogy az üveghegyeknek köze lenne a valósághoz. Most értettem meg, a Hargita mögül előtűnő Fogarasi havasok csúcsait látva, hogy az üveghegy még nem mese (ha látszik), csak azért meseszerű, mert már az ismert és az ismeretlen világ határán van, ugyanúgy, mint az Óperenciás tenger. A mese azon túl kezdődik.

Csillámló sziklafalak. Két napja még fent ültem az Almási-barlang felett a bércetőn, holnapután már József Attila szobra mellett szoktatom szívemet a csendhez, már ha találok (székelyül: kapok) egy kis csendet a lillafüredi nyüzsgésben. (Magamban? Nem oly nehéz? Nem volt elég a csendből.)

A márvánnyal és arannyal díszített cigánypaloták árnyékában bádogglóriás Krisztusok néznek maguk elé lehajtott fejjel, és ez így van rendjén.

101. [tulajdonos]: most eldől, sikerül-e végre2018-07-31 00:44
Kövek a Vargyas-szorosból és a Szelters-forrás környékéről borkányban – ezt kellene a befőttes üvegre írnom, amibe a legújabb kőgyűjteményet rakom (száraz dunsztba). A borkány a befőttes üveg székely neve. A leostyaant (lestányt) sóval és ecettel tesszük el télire borkaanyban, annak a levétől ollyan savanykaas ízű a csorbaleves, magyarázza a szentegyházi pincérnő, és elpirul, amikor megkérdeztem, mi az a borkány. Nekem kellett volna elpirulnom, gondolom, miközben ezt írom, ugyanabba a tévedésbe esve, mint a pincérnő, mintha bárkinek szégyenkezni kellene. Pedig ez történt minden alkalommal, elpirultak vagy a szájukra csaptak, amikor más szót használtak, mint „itthon” Magyarországon szoktak. L. Gyurka felesége a „murok” szónál javította ki magát röstelkedve, arra is én kérdeztem rá, azt hittem valamilyen gyógynövényről beszél, pedig emlékezhettem volna rá, ittam már Erdélyben vásárolt sárgarépaitalt. A pityókát tudtam, a havasi meggyet (áfonyát) és a lúdordát (pöfeteg gomba) megint nem.

Az elől lévő hegyek még biztosan földből vannak, a hátul lévők már csak fényből, nedvességből és levegőből. Vagy üvegből. Sose gondoltam, hogy az üveghegyeknek köze lenne a valósághoz. Most értettem meg, a Hargita mögül előtűnő Fogarasi havasok csúcsait látva, hogy az üveghegy még nem mese (ha látszik), csak azért meseszerű, mert már az ismert és az ismeretlen világ határán van, ugyanúgy, mint az Óperenciás tenger. A mese azon túl kezdődik.

Csillámló sziklafalak. Két napja még fent ültem az Almási-barlang felett a bércetőn, holnapután már József Attila szobra mellett szoktatom szívemet a csendhez , már ha találok (székelyül: kapok) egy kis csendet a lillafüredi nyüzsgésben. (Magamban? Nem volt elég a csendből?)

A márvánnyal és arannyal díszített cigánypaloták árnyékában bádogglóriás Krisztusok néznek maguk elé lehajtott fejjel, és ez így van rendjén.

100. [tulajdonos]: üveghegyeken innen22018-07-31 00:14
Kövek a Vargyas-szorosból és a Szelters-forrás környékéről borkányban – ezt kellene a befőttes üvegre írnom, amibe a legújabb kőgyűjteményet rakom (száraz dunsztba). A borkány a befőttes üveg székely neve. A leostyaant (lestányt) sóval és ecettel tesszük el télire borkaanyban, annak a levétől ollyan savanykaas ízű a csorbaleves, magyarázza a szentegyházi pincérnő, és elpirul, amikor megkérdeztem, mi az a borkány. Nekem kellett volna elpirulnom, gondolom, miközben ezt írom, ugyanabba a tévedésbe esve, mint a pincérnő, mintha bárkinek szégyenkezni kellene. Pedig ez történt minden alkalommal, elpirultak vagy a szájukra csaptak, amikor más szót használtak, mint „itthon” Magyarországon szoktak. L. Gyurka felesége a „murok” szónál javította ki magát röstelkedve, arra is én kérdeztem rá, azt hittem valamilyen gyógynövényről beszél, pedig emlékezhettem volna rá, ittam már Erdélyben vásárolt sárgarépaitalt. A pityókát tudtam, a havasi meggyet (áfonyát) és a lúdordát (pöfeteg gomba) megint nem.

Az elől lévő hegyek még biztosan földből vannak, a hátul lévők már csak fényből, nedvességből és levegőből. Vagy üvegből. Sose gondoltam, hogy az üveghegyeknek köze lenne a valósághoz. Most értettem meg, a Hargita mögül előtűnő Fogarasi havasok csúcsait látva, hogy az üveghegy még nem mese (ha látszik), csak azért meseszerű, mert már az ismert és az ismeretlen világ határán van, ugyanúgy, mint az Óperenciás tenger. A mese azon túl kezdődik.

Csillámló sziklafalak. Két napja még fent ültem az Almási-barlang felett a bércetőn, holnapután már József Attila szobra mellett szoktatom szívemet a csendhez , már ha találok (székelyül: kapok) egy kis csendet a lillafüredi nyüzsgésben. (Magamban? Nem volt elég a csendből?)

A márvánnyal és arannyal díszített cigánypaloták árnyékában bádogglóriás Krisztusok néznek maguk elé lehajtott fejjel, és ez így van rendjén.

99. [tulajdonos]: az üveghegyeken innen2018-07-31 00:12
Kövek a Vargyas-szorosból és a Szelters-forrás környékéről borkányban – ezt kellene a befőttes üvegre írnom, amibe a legújabb kőgyűjteményet rakom (száraz dunsztba). A borkány a befőttes üveg székely neve. A leostyaant (lestányt) sóval és ecettel tesszük el télire borkaanyban, annak a levétől ollyan savanykaas ízű a csorbaleves, magyarázza a szentegyházi pincérnő, és elpirul, amikor megkérdeztem, mi az a borkány. Nekem kellett volna elpirulnom, gondolom, miközben ezt írom, ugyanabba a tévedésbe esve, mint a pincérnő, mintha bárkinek szégyenkezni kellene. Pedig ez történt minden alkalommal, elpirultak vagy a szájukra csaptak, amikor más szót használtak, mint „itthon” Magyarországon szoktak. L. Gyurka felesége a „murok” szónál javította ki magát röstelkedve, arra is én kérdeztem rá, azt hittem valamilyen gyógynövényről beszél, pedig emlékezhettem volna rá, ittam már Erdélyben vásárolt sárgarépaitalt. A pityókát tudtam, a havasi meggyet (áfonyát) és a lúdordát (pöfeteg gomba) megint nem.

Az elől lévő hegyek még biztosan földből vannak, a hátul lévők már csak fényből, nedvességből és levegőből. Vagy üvegből. Sose gondoltam, hogy az üveghegyeknek köze lenne a valósághoz. Most értettem meg, a Hargita mögül előtűnő Fogarasi havasok csúcsait látva, hogy az üveghegy még nem mese (ha látszik), csak azért meseszerű, mert már az ismert és az ismeretlen világ határán van, ugyanúgy, mint az Óperenciás tenger. A mese azon túl kezdődik.

Csillámló sziklafalak. Két napja még fent ültem az Almási-barlang felett a bércetőn, holnapután már József Attila szobra mellett szoktatom szívemet a csendhez, már ha találok (székelyül: kapok) egy kis csendet a lillafüredi nyüzsgésben. (Magamban? Nem volt elég a csendből?)

A márvánnyal és arannyal díszített cigánypaloták árnyékában bádogglóriás Krisztusok néznek maguk elé lehajtott fejjel, és ez így van rendjén.

98. [tulajdonos]: virágbajnokság2018-07-21 10:36
A virágaim a fürdőkádban. Elindultam megkeresni Szatjavatot.




97. [tulajdonos]: para-micsoda2018-07-20 16:19
Maja szigetmonostori veteményeskertje olyan, mint ő maga: világ ősrobbanás utáni állapota édenkertbe ágyazva. Azt mondom, összevisszaság/ ő feleli, teljes egész. Június elején elültettem három paradicsompalántát, naponta többször is megnézem. Ő visszanéz. (A paradicsom visszanéz! Kötetcím lehetne).

Évek óta szerettem volna eljutni a Thalassa Házba, S. P. terápiás csoportjába. Tegnap végre sikerült. Izgultam, odaérek-e időben, egyáltalán odatalálok-e, vagy eltévedek megint, ahogyan szoktam, ha új helyre kell mennem, de szerencsére, P. is ugyanarra a buszra szállt fel, csak később, amire én. Beszélgettünk. P. elmesélte a Ház történetét. Korábban szülőotthonként szolgált leányanyáknak, a 80-as években vált pszichoterápiás intézetté. P. hetvenéves, olyan, mint egy kiérdemesült középkori lovag, egy kijózanodott Don Quijote, aki még nem szokott le teljesen az álmodozásról, de már elég élettapasztalatot és öniróniát begyűjtött ahhoz, hogy ne vegye túl komolyan a dolgokat, a terápiát kivéve. Ismerlek már, mondja a valóságnak, és legyint hozzá, de a szeme sarkában a huncut mosoly mellett mindig marad hely a rácsodálkozásnak is. Készen áll a meglepetésekre, és amikor – nagy ritkán – még meg tudják lepni, úgy örül, mint egy gyerek. De nem róla akartam írni, csak húzom az időt, mert amiről írni szeretnék, ahhoz más hangot kellett volna megütnöm, mindjárt az elején. Ez most így marad.

Folytatódik a virágbajnokság. Nincs kire bíznom a cserepes virágaimat, amíg nyaralunk. Amelyik kibírja két hétig víz nélkül, az győz 14:0-ra. A kaktuszok bírni fogják, de én az aloeveráimat és az aszparátuszt is szeretném még élve látni.

Apósommal és anyósommal utazom Székelyföldre. (Ha egymondatos szatírát akarnék írni, ez lenne az.) Az Aranka szeretlekkel hangolódom; érzékeny kis lelkemet ha valami sérelem érné, ne álljak a mező szélén, mint egy idióta hűlye, ó, yeh. Készülnöm kell, nehéz lesz megtalálnom az egyensúlyt az önvédelem és a mindenre való nyitottság között. Márpedig nyitottnak kell lennem több száz százalékosan, ha már úgy alakult, hogy a gyermekeim a „Székely himnusz” szerzőjének a dédunokái. De nem csak ezért. A szkafander biztonságos, de esetlenné tesz. Egyébként is nincs már időm összébb/ zárni magamat. Ha bombáznak,/ mondják, jobb kinyitni minden/ ablakot.

96. [tulajdonos]: kínrímek-vagy-amit-akartok2018-07-20 09:50
Olyan csúnya álmot láttam, ó, Istenem, rémeset,
azt álmodtam, hogy egy gonosz, csúf boszorka,
(kénes tűzhányó a púpja, orra órjás, zöld uborka)
végigment a verseken, oszt’ kilopta a rímeket,
ki belőlük, jaj szegények, jaj, mi lesz most veletek.



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-12-23 11:28 Kosztolányi Mária
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
2018-08-16 18:22 kedvenceimből
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-01-24 12:57   Napló: az utolsó alma
2019-01-24 12:38   NAGYÍTÓ /Vajdics:hű cseléd-cifra úrnő/
2019-01-24 12:13   Napló: Nagy Zoárd mesél
2019-01-24 12:11   Napló: A vádlottak padján
2019-01-24 10:25   Napló: Jó, ha a vége jó
2019-01-24 09:50   Napló: az utolsó alma
2019-01-24 08:37   NAGYÍTÓ /fülöp:mivel is/
2019-01-24 07:03       ÚJ bírálandokk-VERS: Bara Anna téveszme
2019-01-24 01:12   NAGYÍTÓ /Pálóczi Antal:NEM KÖLTŐI KÉRDÉS/
2019-01-24 01:00   NAGYÍTÓ /Pálóczi Antal:NEM KÉRÜNK JELENTÉST/