NAPLÓK: FuturePlanner Legutóbbi olvasó: 2024-05-02 17:03 Összes olvasás: 27633| 3. | [tulajdonos]: Bennem | 2003-12-19 03:35 | Mostanában azért változik az életem, és az is ahogy a kötülöttem folyó dolgokat szemlélem. Belül még mindíg akkut társasághiányom van, kevésnek érzem a netes identitást. Igaz ott vagyok az Indymedián is, de ott most pangás van, és a Forradalom elmarad, a változások és elnapolódtak és valahogy az az egész is egy szerepjáték. A héten azon is elgondolkodtam, vagyis inkább újra felötlött bennem, hogy eltávolodok attól a felvilágosult, humanista, demokratikus, alúról-építkező, baloldali irányvonaltól amiben eddig hittem. Természetesen nem alaptalanul, de ez egy régi probléma bennem. A kérdés talán ott kezdődik, hogy Jó-e egy birodalom részének lenni és ha ennyire kiterjed a világrend akkor talán nem érdemesebb a másik oldalt is megismerni? Végülis, amikor a poltikai indentitásképzés funciói működésbe léptek a tudatomban akkor valahogy a baloldali-radikális-liberalista jelzőket éreztem a legközelebb magamhoz. Az igazat bevallva az elitizmus sem áll távol tőlem, és nem hiszek a naiv villágforradalmi eszmékben, csak a sokkal lassabb reformtörekvésekben és egy ideje már érlelődik bennem a gondolat, hogy a tradicionális társadalom sokkal kézzelfoghatóbb volt a maga ragjaival, merevebb, láthatóbb struktúrájával, címereivel, liberiájival. Talán őszintébb is, mert ma is ugyan az van, csak ma már a managerek és a poltikusok fekete öltönyt és nyakkendőt hordanak, amiből minden egyediség hiányzik.
Két tengelyt érzak magamban és mind a kettő valahogy köszönő viszonyban sincs a másikkal:
- egy organikus, decentralizált, hálózati társadalom prerspektívája, ahol hosszú távon az egyén feloldódik a társadalomban valamiféle kiber, high-tech hangyabolyban.
- míg a másik egy olyan forma ahol a jogi személyiségek kiszolgálóivá válnak az emberek, mindezt a saját szabad akaratukból téve, kialakul az újnemesség, és fogyasztójobbágyok. És a high-tech ennek a szolgálataiba áll ezt a rendszert erősíti.
ez utóbbinak még nagyobb sanszot is adnék, mert mostanában ismertem meg olyan fogalmakat, mint a félautómata kormányzati szervek az USA-ban, mint létező alternatívák a 2015-re bekövetkező vűltozásokra. így reagálna az állam az újtipusú globális kihívásokra. Több önnállóság a szakszerveknek, hogy a fény sebességével tudjanak reagálni a felmerülő problémákra.
Álom lesz vagy rémálom?
Biztos függ attól, hogy ki hol van a struktúrában. A közembernek nem lesz jó, de neki már most sem az. Az elit pedig megdönthetetlen, hatalma korlátlan és újratermelődik a hatalma, az erőforrásokhoz való hozzáférése által.
Az elméleti mélységekből kiemelkedve, az a furcsa, hogy mindez talán össze is kapcsolható a szociálpolitikával, bár a szakmában biztos, hogy eretneknek nyilvánítanának, mert a legtöbb érték az emberi egyenlőség és a szolidaritás köré csoportosúl benne. De mi van akkor, ha a népnek az a jó, ha irányítják, valamiféle felvilágosult abszolútista módon, de azzal a kikötéssel, hogy akítv monitoring rendszerekkel visszacsatolják a hatalomhoz? de ez is más.
Számomra ezek szorongató problémák, mert tudom, hogy a jövőm múlhat azon, hogy milyen válaszokat találok a kérdésre.
Kicsit ingadozok magamban, mert nem tudom, hogy ennek a naplómban lenne a helye, de a két dolog valahogy összcsúszik bennem. A saját/személyes naplómban is valahogy egymást váltja kattő. Sokszor nagyn személyes megjegyzésekkel tűzdelve, de nem akarom, hogy ennyire egybemosodjak a társadalomban elfoglalt helyemmel, a társadalom jövőjével, amiért valamiért személyes felelősséget érzek. Ez a szociális problémák tanárom fogalmazta meg elég pontosan: valamiféle küldetéstudat érződik belöllem, még akkor is megpróbálok valamennyire elvonatkoztatni tőle. A dolog iróniája, hogy néha már-már nem is látom magam egészként. Talán túl sok energiát áldozok arra, hogy átfogó képem legyen a világról amiben élek, és nehéz látni ezt a kavalkádot a maga sokszinűségében. Nagyon nehéz. Az összes alrendszert felfogni egy képként amikor tudom, hogy a kirakósjáték darabjainak zöme még a dobozban van, messz elrejtve előlem.
Sokszor valahogy kínzóan azonnal akarok tenni, mint ennek a döntésnek a meghozatalával is. Kapkodnék, sietnék és még tudom is hogy hová, nem tudom lelassulni egy átlag ember szintjére, közben valahogy kizökkenek a való világból és olyan messzire kerülök tőle, hogy inkább magamnak beszélek, néha annyira halkan, hogy nem is értik és ez dühíti az embereket. Sokan észrevették, többen szóltak is, de csak lassan szűni meg az a dolog, nem is szűnik, hanem inkább apad. Furcsa, mert ismerem az okokat amik ide vezettek, és ez mégsem segít, mert hiába tudom, valahogy nem realizálódik bennem a kellő mélységben.
Tisztitsuk kissé a képet:
- Önmagam
- A Világ
- A családom
- A Net
- A ideológia
- A szakma
- Az érzéseim
- Mások
- A pénz
- és a kikapcsolódás?
Hogy miért jó teoretikusnak lenni, vagy legalábbis megpróbálni azzá válni? Mert a munkd lesz a szórakozásod, a Életed, a Menekülésed, a Kihívás, a Feladat aminek meg kell feleni, a Cél, az Álom, a Hit. Viszont régen tudtam, hogy néha az embernek egyszerűen ki kell lépnie a szerepéből és bele kell lépnie egy másikba, hogy az egyensúly fennmaradjom, hogy a másik oldal pihenjen, feltöltődjön.
Egy más dolog: Az előző bekezdésben kétszer s írtam, hogy "kell". De ez így önmagában túl erős, túl konkrét. Talán nem is kell, hanem érdemes megtenni a dolgokat. Nagy különbség. Amit kell, azt muszály, amit érdemes azt Te is akarod. Ez az egész valahogy alapja annak, hogy az ember az érdekei mentén cselekedjen és tudja, hogy mi a jó és mi a kevéssé jó. Ez pedig fontos.
Volt egy időszak, amikor csak katalogizáltam magamban a dolgokat, pozitív és negatív dolgokra bontva őket. A pozitívak a szeretet, a törődés, az odafigyelés, az önismeret, a szociábilitás, a hit, az erő, a jókedv, a biztonság, a jólét, a figyelem, az elhivatottság, a közvetlenség, az őszinteség, a másság elfogadása, a segítségnyújtás, az odafordulás, a megértés, az értékek, a loyalitás, a tisztelet. A negatívak, a menekülés, az agresszió, a fusztráció, a stressz, az elutasítás, a veszekedés, az elnyomás, bánat, a szomorúság, a figyelemhiány, az érzelemmentesség, a fanatizmus, a beletörődés. Persze mindkét sort lehetne még folytani, én akkor több órán keresztül gondolkodtam rajtuk, és most is nehéz volt összeszedni a listát, de alapnak megteszi.
Mégis talán a kiadatlan belső fájdalom a legrosszabb vagy amikor elmondanád, de a másik lekezel, és látod, hogy nem érti meg, hogy mi is bánt igazából. Ennél már csak egy rosszabb dolgot ismerek, amikor te sem tudod, hogy mi bánt belül. Ennek sok ok lehet, de a legkézenfekvőbb, hogy magadnak sem mered bevallani, hogy mi az oka vagy ha mégis akkor nem hiszed el igazából. És most fáj a szívem. Szó szerint érzem a fájdalmat szívtájékon, az egyik izom rendetlenkedik. Talán mert régen nem ilyen voltam, ki mertem mondeni mindent és el is tudtam fogadni a dolgokat, olyannak amilyenek. De a tapasztalataim alapján ez koránt sem midíg ilyen egyszerű. Bánom, hogy megtudtam, de nem akarok a múlba menekülni, nem lenne sok értelme. Nem változtatna semmi, csak még nagyobb tere lenne a menekülésnek.
FÁJ. FÁJ. FÁJ az élet. Pont nekem? Üresnek és kiégettnek érzem magam, egy tönkrement roncsnak. Már nem is gondolkodok csak írok ami kijön belöllem. De láttam már ilyet. Volt már egy ilyen mélypontom abból is kijöttem valahogy, akkor ebből miért nem sikerül? Viasokdom az érzéseimmel, lehet, hogy fel kellene korbácsolni őket, és nem csak levezetni a cinizmusban, az iróniában, és a belső őrlődésben. Azt hittem, ha szakítok Ágival ez elmúlik, de mostmár látom, hogy a kettő nem függ össze. Azt hittem, hogy csak a gyengéknek fájhatnak a dolgok. És gyenge is voltam, nagyon. De ez már elmúlt. Már kiléptem ebből. Most más dolgokra vágyok. Vannak céljaim, látom a sikereimet, látom az Álmaimat. Hiszem, hogy el is fogom érni őket és az sem baj, hogy az igazán komoly célok, csak évtizedek kemény munkjával érhetők el . De azt akarom, hogy szűnjön meg a fájdalom. Oldódjon ki a tarkóban a görcs, engedjem lazábbra a gyeplőt, a tudatom nem irányíthat mindent. Mosolyogni akarok. Belül is. Derűsen menni tovább az úton amin elindutam, de ehhez nem ártana tudni, hogy hová is tartok. Mert felfelé, a Fényfelé. Az illegalitás sikereiből az normális élet csúcsára készülök. És azon belül? Elitista sorkatona vagy lázadó forradalmár? Melyik a jobb? Melyik áll inkább érdekembe ha az összesz szempontot figyelebe veszem? Mikor válaszolom meg úgy a kérdést, hogy el is higyjem?
A jelenlegi tudásom alapján persze azt is tehetem, hogy egyszerűen elnapolom a kérdést, de ezt viszont nem tehetem meg az élet minden területén. Például a magánéletemben. Ott is érzem, hogy döntenem kell, de vajon a rövidtávú előnyök érnek többet? Nem hinném.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
