NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2026-10-02 21:12 Összes olvasás: 49128| 301. | [tulajdonos]: czerwona/bladoskóry | 2021-01-31 11:59 | „Amire leginkább kíváncsi vagyok, milyen céllal írsz verseket (amatőr, hobbi, profi), s hogy hány éves vagy.” (Jónás Tamás, Kipofozó)
Egy jelző védelmében. 56 éves vagyok. Nő. Feleség. Anya. Vidéken nőttem fel. Erdő mellett lakom egy hegyoldalban; ha kinézek az ablakon, átlátok a túloldalon barnálló hegyekre, és folyton az az érzésem, hogy nekem oda át kell mennem; onnan meg biztosan erre az oldalra vágynék… Ez, és még rengeteg minden más, meghatározza a szókészletemet, a stílusomat, a témáimat és azt, hogy hogyan személyesítem meg a körülöttem lévő világot, a tájat, az évszakokat, az égitesteket. A szöveg „kora” is számít. Ha a témám egy kellemes gyerekkori nyári élmény, nagy valószínűséggel aranybarna filteren keresztül fogok rá visszaemlékezni. Témától és napszaktól függően túl is exponálhatom a képet, vagy bealkonyíthatom puha, langyos ecsetvonásokkal. Ha a balatoni nyarakra gondolok, a kék árnyalatai jönnek elő a permetkéktől az akvaramarinon és a türkizen át a horizontkékig. A szöveg hanglejtése is számít: ereszkedő vagy emelkedő. Ha ereszkedő, mert pl. a múlt egy traumatikus elemét akarom (akarnám) benne feldolgozni, keményebb képekre van szükség. „A fatökű tél lábszáron hugyozta a tavaszt”, vagy „A vemhes nyár túlhordta az őszt.” Ilyenekre. De egy olyan versből, ami a gyerekkori indiánosdit idézi meg, számomra nem lóg ki a „rézbőrű” szó, akkor sem, ha a jelzőt áttolással a „nyár” kapja meg. És akkor sem, ha én most nem a nyárra vagyok ráhangolódva. Ma az erdőben felfedeztem egy kanyargós ösvényt, amin még soha nem jártam; holnaptól kezdve annyiszor teszem meg rajta oda és vissza az utat, amíg szembe nem jön velem a darázsderekú, sápadtbőrű tavasz. (Ilyenkor tél vége felé közeledvén kicsit D-vitaminhiányos lehet, úgy képzelem, hacsak nem szoláriumozta agyon magát.)
A fiúk (az 59 és a 16 éves) a Jumanji első részét nézik. Egy pillanatra nézek bele. (Január 31-ei határidővel vállaltam a könyvet.) Jellemzően az óriáspókos jelenetbe csöppenek bele, mintha a sors (értsd: arachnofóbiám is úgy akarná), hogy ne csábuljak el, de egy-két percig még maradok. „Apádnak van egy fejszéje a sufniban”, szól Robin Williams (többszörösen díjazott főszereplő). Egy oroszlánszőrös kisfiú rohan ki a házból, szalad át dzsungellé változott kerten egy örökkévalóságnak tűnő ideig. A sufni ajtaján vastag lánc és lakat. Az oroszlánfiú az ajtó mellett talál egy fejszét, azzal kezdi el leverni a lakatot. Sehogyan sem sikerül neki. Az idő telik…
A Fordítói félrelépések című sorozatból:
Mozgékony: „Alix hiánya fekete űrként tántorgott bennem.”
Örök: „Egy szerzetes soha nem vetkőzheti le a habitusát. Viseli, míg él.”
Magvetendő: „Tehát a gyereket nem vetette el, csak a pénzt vette el?”
Élet/halál: „Haláli jó ez az életlen kép.”
Ételmetlen: „Az ételtársa milyen életeket kedvel?”
Pici hópata: Az integrált pszichopatát a Glosbe integrált pszicho-lábnak fordítja.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
