NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-04-28 22:33 Összes olvasás: 55226| 787. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 47. | 2024-03-24 10:21 | Arról, hogy az árulót nem kell sajnálni
Szép idea, bár nem egészen keresztényi gondolat. Mindenkit lehet (és talán kell is) sajnálni, mert ha Istenben hiszünk, akkor az „ellenoldalban” is hinnünk kell, azaz az ördögben, a démonokban, a rosszakaratú szellemekben. Nélkülük nincs Isten, Isten nélkül nincsenek ők.
Ha így szemléljük a másik embert, akár az árulót is, akkor már találunk néhány momentumot, ami miatt sajnálhatjuk is akár. Ugyanis nem biztos, hogy ő cselekedett teljes szívéből, teljes akarattal. Nem biztos, hogy higgadt és megfontolt döntés után árult el. A Gonosz nagy hitető, bármit el tud velünk hitetni úgy, hogy azt gondoljuk, az az igazság. Lám, Jézust is felvitte a magasságba s minden országot neki ígért. És azt kérte tőle, ha Isten fia, akkor ugorjon le a szikláról, mert Atyja úgyis megmenti. Éhezett és a Gonosz azt mondta neki, változtassa a köveket kenyérré. Mi, emberek mit tennénk a helyében? Mit teszünk a helyében, amikor bennünket környékez meg a Gonosz, és hitet el velünk olyan dolgokat, amik később láthatóan hazugságok? De ott, abban a pillanatban elhisszük, hogy valóság.
Én tehát nem mondanám azt ex katedra, hogy az árulót nem kell sajnálni. Sajnálni talán lehet és kell is. Még megbocsátani is, hiszen az is saját jól felfogott érdekünk. Ám valóban, elfeledni az árulást nem kell. Nem, nem, soha!
Nem árt azért megvizsgálni az árulás szó, fogalom jelentését. Elárulni csak olyat lehet, akivel egyébként tökéletesen egyetértünk valamiben. Ha csak egy kicsit is különbözünk abban a valamiben, ha csak egy kicsit is más a véleményünk arról a valamiről, már nem teljes az árulás, ha az egyik fél más felé fordul. Épp ezért (is) nem lehet igazi barátja ezen a Földön senkinek, mert mindig jöhet egy olyan élethelyzet, amiben másképp KELL az egyiknek cselekednie, és bármikor jöhet a Gonosz, aki a két ember közé áll.
Fentebb írtam már az áruló szóról, a nemzeti ünnep alatt elhangzott beszédről. Ez a fejezetcím alkalmat ad arra, hogy kibontsam az áruló szó jelentését.
Áruló csak olyan lehet, akivel azonosan gondolkodunk, egyféleképpen cselekszünk bizonyos élethelyzetekben, akivel közös a célunk, és azonosak az érdekeink. És ezen feltételek mellett szövetkezünk egymással. Tehát nem lehetek áruló, ha egy politikai rendszert nem én választottam meg, és annak viselkedése ellen saját eszközeimmel fellépek. Ezt maga az Alaptörvény is az egyik legalapvetőbb jogomnak tart. Mivel bennünket, a nagy többséget (a számszerű kisebbségben lévők, de mégis csak hatalmon) nem kérdeztek meg szinte semmiről, sőt, az általunk delegált-megválasztott képviselőinkkel sem áll szóba a Hatalom, egyikünket sem nevezhet árulónak.
Árulónak talán csak a saját köreikben, de a törvényes hatalom ellen dolgozókat nevezheti a Hatalom, ugyanis aki vele megegyezve szövetséget kötött az ország érdekeiért való munkára, az nem korrumpálódhat, nem hazudhat, nem bánhat ellenzéki képviselőkkel és újságírókkal úgy, ahogy most nálunk bánnak. A Parlament elnöke nem mondhatja azt a székéből az ellenzék felé fordulva, hogy „önök örüljenek, hogy egyáltalán itt lehetnek a Parlamentben”, vagy „a baj az, hogy önök itt vannak a Parlamentben”.
Azok sem árulók, akik egy másik párt színeiben kerültek ki az EU Parlamentjébe, hiszen őket is valakik delegálták. És nem a HAZA ellen dolgoznak akkor, amikor a Hatalom mára szinte elviselhetetlen viselkedése ellen dolgoznak. Hiszen jobbítani szeretnének minden magyar ember életén, anyagi helyzetén, és egy élhető, boldog országot szeretnének ők is.
Épp ezért az áruló szóval csínján kellene bánni, vagy EGYÉRTELMŰEN megmagyarázni, bebizonyítani, megmutatni, mikor és hogy követett el valaki árulást! Nem kellene kampányszerűen az árulás fogalmát újra definiálni a BTK-ban, sem az Alaptörvényben, sem a fejekben. Elég lenne a valódi jelentése szerint használni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
