„Elindult a hír, hogy a Samsung vásárolta meg” – milyen üzem létesül az őrbottyáni téglagyár helyén?
Őrbottyánnal gyakorlatilag összeérünk, a távolság közöttünk az egyik irányban negyvenezer kilométer, a másikban nulla - bár a helyiek ismernek ennél rövidebb távolságot is.
Engem az nyugtatna meg igazán, ha azt mondanák, hogy akkumulátor-újrarobbantóüzem épül, ehhez az én kutamból vezetik a vizet, és a ménkűt arról a trafóházról veszik, ahonnan én kapom az áramszünetet.
Ennyi év után ugye nem most kezdenének igazat mondani?!
Ahogy Filip a napokban jelezte, a DOKK FAQ-ban két kezeletlen üzenet volt hetekig, nos, az egyik az enyém volt, én kíséreltem meg hivatalosan segítséget kérni Pálóczi folyamatos zaklatása ellen.
Sajnos a főszerkesztő úgy törölte, hogy semmiféle intézkedést nem foganatosított, de nem is reagált, választ se kaptam.
Így aztán feljogosítva érzem magam arra, hogy megtoroljak bármilyen támadást, cáfoljak vádakat, visszautasítsak hazugságokat, korrigáljak tévedéseket, és megszégyenítsek bárkit, aki ártó szándékkal dehonesztál akár engem, akár mást.
Ennyit bevezetőnek, lássuk, mire reagáltam!
„ROSSZ ÉRZÉS NEM MEGGYŐZŐ FELKÉSZÜLTSÉGŰ VERSMŰHELY INDÍTÁSÁRÓL ÉRTESÜLNI A DOKK-ON: PLÁNE, HA ITT HIIRDETIK MEG”
Karaffa közel negyven éve jelent meg először irodalmi lapban, azóta szinte folyamatosan jelen van úgy a lapokban, mint antológiákban és irodalmi portálokon. Kötetei kedveltek az olvasók között, tudok olyan könyvhétről, amelyik az ő egyik kötetének bemutatásával kezdődött. Nem mondható tehát, hogy élete egyetlen, spaklival a tepsi aljáról összekapart kötetével házalt kiadótól kiadóig, míg végre valamelyik nagy nehezen kiadta, és ő nem szelfizett annak gusztustalan borítójával számos helyen, vagy nyomta a kezébe valódi irodalmároknak, legalább addig, míg le nem tudta velük fotózni.
Karaffa irodalmi lapokat indított, szerkesztett. Egyről már harminc éve tudok, akkor közölte egy versemet. (Nekem ez volt az első ilyen, és azt hiszem akkor ő indított el abba az irányba, hogy kényelmesebb nekem, ha nem én házalok írásaimmal, hanem a szerkesztők kutatják fel azokat, engedélyt kérnek a közlésre és küldik a tiszteletpéldányokat. Olyan ötven versemmel jártam már így, de ez most mellékes, beírásom ezen része nem rólam szól, hanem Karaffáról.)
Szóval a fentiek alapján is érthető Pálóczi irigykedése Karaffára, arról nem is beszélve, hogy ő úgy volt a Dokk szerkesztője, hogy arról lemondott, és nem kibaszták onnan heteken belül, mint Pálóczit.
Ja, és ő nem cigánykodott a dokkos tulajdonrészével, hanem eladta, és a befolyt pénzt egy – az éhezés szélén álló – költőnek adta.
És akkor jön ez erőszakos, tolakodó, szerintem tehetségtelen önjelölt igazságosztó, és fényképpel illusztrálja, hogy ő viszont milyen felkészült, hiszen egy könyvtári asztalon ott van egy csomó könyv, gondolom, percekig igazgatta azokat a fotózás előtt, meg van ott egy számítógép is, a képernyő szerint azon bekapcsolása óta nem volt egy művelet sem megindítva.
Karaffának, ha olvasni akar, nem kell elbattyogni a könyvtárba, hiszen csak a bőrösműhelyében van vagy négy-ötezer kötet, a háza többi helyiségéről nem is beszélve. És ő valóban sokat olvas, és a szakkönyvekből tanultakat alkalmazni is képes.
Én tegnap azon, amit Pálóczitól olvastam, nem is lepődtem meg, ő erre képes, csak hozta a formáját, féltékeny, beleugat mindenbe, amihez semmi köze, kettős mércével él, ez van, ő a Pálóczi. Röhögőgörcsöt akkor kaptam, amikor a fotót láttam meg, szegény, mintha az, hogy ő hozzáférhet néhány könyvhöz, feljogosítaná arra, hogy mást lealázzon, szakértelmét megkérdőjelezze.
Na, erre írtam egy haikut, szerintem jó lett, de hát szerintem minden versem jó, mindenki más eldöntheti, hogy tetszik-e neki, vagy sem, de arra büszke vagyok, hogy tizenhét szótagba összesürítettem, amit lényegesnek tartottam.
Erre egy irodalmi műhely társtulajdonosa nem a tőle elvárható módon értékeli a verset, hogy mittudomén, a haikunál elvárható, hogy ez vagy az, hogy az első sor miért kezdődik névelővel, ilyenek, hanem:
„A proletkult válasz rögtön egy habakukutyin. Ennyi telik a "munkástagozattól". Nem vette észre, hogy hallgatni arany.”
Proletkult. Munkástagozat.
Tegerész segédkapitányként feleltem egy – mai értéken – sokmilliárdos értékű hajóért, a hasonló értékű rakományért, vagy harminc ember életéért, a szolgálat tevékenységéért.
Tipikus munkástagozat.
Telepvezetőként én vittem az ország legnagyobb kavicstelepét, én döntöttem el, hogy a nagy építkezések mennyi sódert, milyen bontásban, hány kocsival kapjanak, de úgy, hogy a kis építkezőknek is jusson.
Mi ez, ha nem munkástagozat?
Hajózási diszpécserként én döntöttem el, hogy a BKV huszonegynéhány vízibusza hova és mikor, milyen menetrend szerint közlekedjen, azokon ki legyen a személyzet, alkalmanként ötven-hetven ember beosztásáról döntöttem.
Munkástagozat.
Nyomozóként felderítettem az elkövetőket, ha valakinek az élete, testi épsége, vagyona sérelmet szenvedett, vagy fenyegetve volt.
Ügyeletes rendőrtisztként én feleltem Újpest közbiztonságáért, helyetteseimen keresztül irányítva a rendőrök tevékenységét.
Munkástagozat a javából!
Az ország egyik legmodernebb, legnagyobb - a hadiipart is kiszolgáló – gyárában osztályvezető-helyettesként, majd villamosmérnökként erősítettem a munkástagozatot.
Évekig voltam egy, mintegy tízezer főt foglalkoztató cég egyik értékesítési igazgatója, kb. kétezerötszáz ember tevékenységét irányítottam. Persze, munkástagozat.
Voltam egy gyár egyik művezetője. Tessék mondani, az belefér a munkástagozatba?
Volt saját kereskedelmi cégem. Az jó oda?
Magamról még annyit, hogy tizennyolcévesen azzal a ruhával, ami rajtam volt, és egy megtömött tengerészzsákkal hagytam el ideiglenesen – majd húszévesen végleg – szüleimet, most pedig egy nyolcszobás házam van, soha nem loptam, nem kaptam ingyen senkitől semmit. és csak amióta a nyugdíjrendszer működéséből következően minden reggel szegényebben ébredek, mit ahogy előtte elaludtam, valóban kénytelen vagyok fizikai munkával kiegészíteni a bevételeimet, ezzel lassítva házam állagának a romlását, és mérsékelni azt a folyamatot, hogy abból a komfortból, amit megteremtettünk magunknak, ne kelljen egyszerre túl sokat feladnunk.
Dolgozom, de s saját újításaimat, saját ötleteimet valósítom meg, konkurencia nélkül. Amit én csinálok, azt rajtam kívül senki. Ha már munkás az ember, adja meg a módját!
De ha már Pálóczi osztályharcot vízionál, és ha én, akit, ha megköveteltem volna, 74. óta hívhattak volna mérnök úrnak, én vagyok a munkástagozat, akkor ő, aki ilyen szempontból ellenségemnek tartja magát, vajon melyik osztályba tartozik?
Én tudom, hogy ki és milyen vagyok. Gyűlölöm a törvényszegőket, lenézem a törvényhajlítókat, a személyre szabott törvényekkel is visszaélőket, kiállok azokért, akik arra önmagukért képtelenek, a kiszolgáltatottakért, viszolygok a tolakodóktól, a tévedhetetlenektől, a mások véleményét leugatóktól, a szégyentelenektől, a sommás ítéletekek csípőből megalkotóktól, a humortalanoktól.
Mindegy, pontosan tudom, hogy egy beszűkült tudatú ember ebből az egész írásból egy kukkot se fog megérteni, szokás szerint ír valami faszságot – no nem mondjuk egy haikut, ahhoz az ő tehetsége kevés, vagy legalább egy hét „alkotói szabadságot” kéne hozzá kivennie -, aztán hónapokig szórakozik a nevemmel, voltam már Turcsi, Görcsi, leszek proletár, fekete anyag, előhozza ugyanazt a húsz-harminc fényképet, amivel már évek óta traktálja a Dokkot, ismét beszámol arról hogy melyik hírességet zaklatja idióta „poémáival”, szóval marad Pálóczi, esély sincs arra, hogy valami normális irányt venne, mégis megírtam ezt, mert most jól esett. Azt mindenesetre fenntartom, hogy szerencsés lenne, ha az illetékesek valahogy meggátolnák ennek a „bármely mosópornak” a fékevesztett habzását!
-Jaj, gyerekek, rohanásban vagyok, egy órája szálltam le, de hatkor már megint indulok, mondtam is a pilótának, ne állítsa le a motorokat, erre nekiállt hepciáskodni, hogy akkor nem tud tankolni, mondom akkor töltsék meg a marmonkannákat, Fruzsikám engedd meg a vizet, 36,2 °C, de most figyelj, a múltkor majdnem leforráztam magam, harminchatés fél volt, ez neked könyékmeleg? miből van a te könyököd, teflonból? milyen papírokat dugdosol itt nekem, ja, kegyelem, kik ezek, ti olvastátok? na, nézzük, Fruzsi, folyik már a víz? ez itten elitélt, jaj, tudom, ezek baszták fejbe vascsővel a Csintalant, nem eléggé, jó, írjátok oda, hogy már túl sokáig tartott a vegzálása, az mégse járja, mit? fehér lovat? ne má, ne ássuk ki neki a Kincsemet? jó neki a foltos is, virágot a virágnak, ha a Semjénnek jó volt, neki is legyen az, a fehér egyébként is wellnessezik, ez a nő meg mit csinált, ja, ő fotózta a bírósági iratokat a pestisrácoknak, írjátok, hogy egyébként azóta sincs olyan tisztaság a bíróságon, mint amikor ő takarított, közben én beállok a zuhany alá, Fruzsikám hangosabban, zubog a víz, igazgatóhelyettes? gyerekotthonban? aki a gyerekeket szereti az rossz ember nem lehet, ráadásul Bicskén, mindent odáig hosszabbítunk egyébként is, minden (kisvas)út Bicskére vezet, zsarolás? az nem is bűncselekmény, az egész külpolitikánk arról szól, ja, a Jucus nem javasolja? láccik, hogy sose volt családvédelmis, hívd föl kislányom baloghzolit és hangosítsd ki, Zoli, mi van ezzel a káendrével, ja, hogy jó református, sehány milliárdot, egyáltalán hogy jutott el az ítéletig? Poltpetbácsi bekávézott? na mindegy, engedjük ki, ja, hogy kint van és csak pár hónapja van hátra, látszik, ti nem érzitek át, egy hónap nagyon sok lehet, nekem ötmillió, Fruzsi adj egy tollat, bazmeg a kupakot nem vetted le, nem látod, hogy a másik kezem még vizes? huszonkét aláírás, nem lehetne egybe? hívjátok fel a pilótát, kiengedheti a kéziféket, indulunk Dubájba, ja, hogy ott most voltunk és Katarba megyünk, nekem mindegy, csak süssön a Nap, Fruzsi csomagold be azt a kiskosztümöt, ne azt, amelyik egyszer már volt rajtam a Csárli koronázásán, na ez jó lesz, tud ez a Dorina, akkor indulok, csókpuszi, az utolsó oltsa le a villanyt és tegye a kulcsot a lábtörlő alá!
* - Mi van, Fruzsi? tudod, hogy nem szeretem, ha a repülőn zavarsz, ilyenkor relaxálok, hogy mi? az a káendre valami pedofilbuliban volt?!! és a Baloghzoli ezt nem tudta? Jézusom, Janikám, fordítsa vissza a repülőt, te meg Fruzsi szólj be az M1-be, megyünk rendkívüli adásra!
*
Így indulna egy olyan ügy, ahol az érintett hibázott, és ezért elnézést kér.
De valójágban ott volt a hiba, hogy lebuktak. Ha megússzák, sose kérnek bocsánatot.
Az ájtatos manó is csak azért kért elnézést, mert kárt okozott az egyházának.
A Jucus meg rábaszott a szervilizmusára. Már azóta tudja, hogy tényleg senkit nem hagynak az út szélén, - van, akit az árokba löknek.
Mintha egy tomésdzseris jelenetet látnék, ahogy a falka elől menekülő figura húsdarabokat hajigál maga mögé, az üldözők ilyenkor azokra rácsapva mindig lemaradnak kissé, de aztán újból beérik, na akkor dobja a következőt, az utolsó konc viszont nem akar konc lenni, szar van a palacsintában (homok került a fogaskerekek közé, szőr került a köszörűbe, légy van a levesben, botot dugtak a küllők közé, nem kívánt törlendő).
De tudjuk, ez nem fogja kisiklatni a mozdonyt. az imádkozó sáska (egyébként az ominózus rovar nem a sáskafélék, hanem inkább a csótányok rokona) le fog mondani, és csak sejtheti az ember, hogy az ő egyházának támogatása látná a kárát, ha nem, ez csak egy zökkenő, az utasok szinte észre se veszik.
Egy vicc jut az eszembe, a fogorvos a beteg fölé hajol a fúróval, amikor megdöbbenve megszólal.
- Asszonyom! Ön megmarkolta az én nemiszervemet! - Így igaz, doktor úr! És mostantól mindketten gondosan ügyelünk arra, hogy ne okozzunk fájdalmat a másiknak!
És ezzel most néhány sorban összefoglaltam a rendszer működését.
*
Amiről a napokban szó van, szörnyű és gyomorforgató. Ami még szomorúbb, hogy igazán újat nem tudtunk meg, ez az ügy nyilvánosságra került, de a nyitott szemmel járók tudhatták, hogy ilyen dolgok tömegével fordulhatnak elő, ezt viszont nem lehetett letagadni. De igazán rémülettel a HVG-ben olvasottak töltöttek el, pici hír Trumpról – kiemelés a cikkből:
„Rendesen felforgatta az európai politikát Donald Trump volt amerikai elnök és jelenlegi republikánus elnökjelölt-aspiráns szombaton egy dél-karolinai nagygyűlésen tett kijelentése. Trump ugyanis azt mondta, nem lenne hajlandó megvédeni a NATO-tagországokat egy esetleges orosz agresszióval szemben, amennyiben azok nem teljesítik pénzügyi kötelezettségeiket a szövetség felé. Azt is megjegyezte, beszélt egy „nagy ország” vezetőjével arról, hogy Oroszország megtámadjon ilyen országokat. -Nem, nem védenélek meg benneteket. Igazából bátorítanám őket [Oroszországot], hogy tegyenek azt, amit csak akarnak. Fizetni fogtok” Erről viszont semmilyen vicc nem jut az eszembe.
Meghagyva a jogodat arra, hogy úgy érezz a viszkis felé, ahogy akarsz, kénytelen vagyok nyílt felületen hozzádszólni:
Én felületesen ismerem, de találkoztam már vele élőben és beszélgettünk is keveset. Mielőtt rosszra gondolna bárki, a Visegrádi Várnapokon árusította a portékáit egy sátorban, ott néztem a meg a munkáit és elegyedtünk beszédbe. Én úgy láttam, hogy ha van valódi megjavulás-megtérés, akkor ő azt átélte, és nagyon látszik rajta, hogy az emberek fele oda sem mer/akar menni hozzá, a másik fele vagy jópofizik vele, vagy vásárol is tőle. Nagy keresztet cipel az az ember, nem tartom véletlennek, hogy a Fedél nélkülben benne van. Ő egy lélekhajléktalan itt a Földön most.
S hogy mire akarom felhívni még a figyelmedet s mások figyelmét is?
Ambrus Attila egyáltalán nem celeb, ahhoz túlontúl okos. Ha buta bunkó lenne, akkor celebbé válhatna. Másik, Ambrus Attila leülte a törvény kiszabta büntetését, s bár így priusza van, de a büntetésének további hátrányaitól elméletileg mentesült. Azt, hogy élete végéig a viszkis rabló nevet ragasztják rá az emberek, szintén egy nehéz teher, neki is, feleségének is, két gyermekének is. És ez a baj! A magyar emberek nem tudnak akkor sem megbocsátani egy bűnt elkövetett, és azért súlyos börtönéveket leült embernek, ha az megváltozott, megjavult, normális életet él (vagy csak szeretne, de nem hagyják).
Míg a magyar társadalom nem tanulja meg azt, hogy a bűnért büntetés jár, s a büntetés leülése után a bűne "megbocsáttatott", addig saját bűneit sem ismeri be. S épp ezért irányul az emberek rosszindulata az ilyen szabadult ember felé, aki ha szerencsétlenebb mint Ambrus Attila, akkor bizony abból könnyen lesz hajléktalan, mert a munkahelyen a személyzetis azt mondja neki, betelt a hely. És ha munka nincs, akkor pénz sincs, s lakás sincs, élet sincs csak az utcán.
Jézus még a prostituáltnak is megbocsátott, mert látta, valóban változni akar, s csak annyit mondott neki: bűneid megbocsáttattak, menj, és ne vétkezz ezentúl.
A Fedél Nélkül legutóbbi számába beszerkesztették egy versemet.
A dolog pikantériája, hogy a címlapon Ambrus Attila szerepel, miközben a versem címe „A szeretetről”.
Nem olvastam el az illetőről szóló cikket, mert borzolja az idegeimet, hogy egy erőszakos bűnöző élvezi a celebvilág egyébként is kétes értékű előnyeit, sütkérezik a médiában.
Ambrus Attila emberek tucatjaira hozta a rettegést.
Rám tizennyolcévesen rántott géppisztolyt egy szovjet kiskatona mintegy másfél méterről.
Akkor még nem voltam katonaviselt, de a závár csattanását nem lehetett félreérteni, az a hang kikergeti az ember lábaiból az erőt, megakasztja a lélegzetet.
Nem tudom, voltak-e összesen százan, akikre Ambrus fegyvert fogott, de ha csak egynek kellett átélni azt, amiről beszélek, az is megbocsájthatatlan.
Az már kezd átcsúszni az ingerküszöböm alatt, ha egy egyébként értéktelen ember a média üdvöskéjévé válik, de hogy egy rúzsasándoros álromantika miatt egy rabló „sztárrá” lesz, felháborít.
És akkor a vers:
A szeretetről
Szeretem a postásunkat. Mosolyog, ha csenget. Nem tudja, hogy nincs bekötve. Szeretem a csendet.
Szeretem a postásunkat, de a csendet jobban. Két szeretet nem fér bele már az én koromban.
Jó lenne egy olyan postás, aki nem csengetne. Meg egy automata ajtó - senkit se enged be.
Szeretem, ha békén hagynak. Hogyha nem jön senki. Ajtó se kell! Csupasz falon ki akar csöngetni?
Örülök, hogy vagyok, mivel biztos vagyok benne, ha nem lennék, rajtam kívül senki sem szeretne!
Karaffagyé, karaffagyé... Ne segíccsé, tudom, hogy ismerjük egymást! Így, hetvenkettőt beöltve a memóriámmal baj van! A rövidtávú a kopromnak megfelelően kopik, a hosszútávút meg elittam... Ja, megvan, vagy ötven éve együtt voltunk a KISZ-táborban! Akkor jelentkeztünk az MSZMP-be!
Na, most, hogy kitisztult a kép, köszönöm a köszöntőt!
(Írhattam volna köszönőverset is, de ma későn ebédeltünk, most indulok az ebédutáni alvásra, ilyenkor már nem csupán a memóriámmal van baj...)
Persze nem, de a tréfa kedvéért – bár nincs kedvem tréfálni – tegyük fel!
Hiszen a módosítás után elzárul a menekülés azok elől, aki gyermekek ellen követnek el embertelenséget, ne lehessen – akár is törvényesen - megúszniuk!
- Mert ilyenek ugye a pedofilok, meg azok, akik ilyet látva elfordítják a fejüket, sőt, cinkosságot vállalnak velük.
Most ennél a legutoljára kiderült esetnél úgy tudom, egy gyerek öngyilkosságot követett el, a többiek pedig tán sohase begyógyuló, fájdalmas sebeket hordoznak.
- Aztán ilyenek azok, akik a gyermekorvosi ügyeleteket akár csak egy méterrel teszik messzebb, mint ami reálisan elérhető. Hogy hányan haltak meg emiatt – és még hányan fognak -, sose tudjuk meg.
Ja, és a cinkosok…
- De van még, ilyenek, akik levitték a tanköteles kort 16-ra, és tömegével küldik a közmunkára vagy a munkanélküliségbe a gyerekeket, akik aztán a fejükre kenhetik a 25 év alattiak szja-mentességét.
- Aztán akik a családi pótlékot egy fillérrel se emelték, persze, munka alapú társadalom, mondd ezt egy háromszázlelkes faluban, ahol százszázalékos a munkanélküliség.
- Akik a gyerekcuccokon rekorderáfát nyernek.
- Akik a speciális betegséggel küszködő gyerekek tápszerein csökkentették – esetenként el is törölték – a támogatást.
- Akik megszűntették az oktatási minisztériumot, és a maradék, a katonai hierarchiába kényszerített pedagógus elől elvették, hogy csak az oktatásra, a nevelésre koncentrálhassanak.
- Akik elveszik a gyerekektől azt a lehetőséget, hogy szakemberek segítsék át őket a serdülőkor lelki problémáin, helyette leventeoktatást vezetnek be, hátha nem tapasztalt az a lurkó még elég erőszakot, hátha nem látta a Híradóban a – nálunk eddig hálistennek még nem jellemző – iskolai lövöldözést, tömeges vérontást.
- Akik olyan helyzetbe hoznak kis önkormányzatokat, hogy nem tudják tovább üzemeltetni az iskolabuszt.
- Most nem sorolom tovább, bárki tudna még.
- Csak az első néhánynál emeltem ki, de mindegyikre vonatkozik: - a cinkosok, a némák – ugye ez ugyanaz -, akik lustaságból vagy érdekből nem látják be a saját felelősségüket, no meg a haszonélvezők.
Szóval a fentiekre mind vonatkozhat a leendő alaptörvénymódosítás, amivel egyébként nem értek egyet.
Az alkotmány egy széleskörűen elfogadott társadalmi szerződés.
Az én értelmezésemben egyik fontos feladata a polgárok védelme a mindenkori hatalom túlkapásaival szemben, része a fékek-egyensúlyok komplexumának, egy útjelző a törvényalkotás egészének, szerencsés esetben szűkszavú és koherens.
Nem lex-novák, hiszen amit most az asszonyság vétett, még soha se fordult elő, egyszeri és első alkalom.
Milyen lehet a merítés ott, ahol attól kell félni, hogy a következő államfők között akadhat még egy olyan, aki hasonlót tenne?
Egy alkotmányt nem lehet egyszeri alkalmakhoz, napi politikai érdekekhez hajlítani.
Ja, nekünk nincs is alkotmányunk…
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
