Baráth Zsolt
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
48.
2013.06.30 11:50 | Kovácske T. János - szerki -- meo | Számadás
|
Válasz erre | " (Vers József Attila költeményeinek címéből) " -eleve kétkedéssel olvasok bele egy ilyen koncepciót hirdető szövegbe. (persze ettől még lehet jó a vers, de ha jó, egy biztos, nem attól, hogy verscímekre építkeztik.) -és még azt is felrovom a szerzőnek, hogy j.a. glóriájából próbál magának kikanyarítani egy szeletet. -ez a számozott alcímes bontás is zavaró inkább, mint segítség. -nem tudok szabadulni olvasás közben az érzéstől, hogy kellő igényesség nélkül, összeollózott kész elemekből építkezik(?) a szöveg. nekem ez nem áll össze, csak egymásra szórt szavak-fél mondatok. | 47.
2013.04.06 21:10 | B. Zsolt -- Fodor András
|
Válasz erre | Fodor András 1929-ben született, tehát most lenne 80 éves, ha 12 évvel ezelőtt Fonyódon „a sors erőteljesen szíven nem ütötte volna.” A vései származású Bertók László, Kossuth-díjas költő nevezte őt el a szeretet költőjének, mikor 2007-ben, halálának 10. évfordulójának alkalmából, Kapos-mérőben felavatták a szobrát. Ugyanis Fodor számára mindennél többet ért, hogy szeresse a barátait, az ifjú pályatársait és a szülőföldjét. „Kevés írónk akadt a viharos XX. század második felében, aki annyi jóval, megértő segítségnyújtással halmozta volna el fiatalabb pályatársait. Szinte rajzottak körülötte a költő- és prózaíró palánták, akikhez mindig volt néhány bátorító, serkentő vagy eligazító szava”- mondja róla Szeghalmi Elemér, egyik barátja. Kaposmérőben, illetve Kaposvárott töltötte kisgyerekkorát, kamaszkorát. „Mérőbe úgy tudok hazamenni, hogy még ma is megismerem az embereket”- vallotta. S egyik sokat idézett versében így ír a faluról: ”De szépek vagytok mérei dombok./Fiatok megnőtt, most veszi észre,/hogy rajzolódtok kerek íveképp,/akár a zöldarany buboskemencék,/a kert alól a kékülő égre.” A kaposmérői táj megnyugtatta őt, oldotta a szorongását. A költő érdekes gondolatát a félelemről Bartók című művében olvashatjuk: ”csak az halhatatlan, aki fél. De ki félelmét is bíztatásként hagyja reánk”. Alkotó személyisége „az elmagányosodás rémével viaskodott”; harcolt az akkori irodalompolitika ellen, első verseskötete is későn jelenhetett meg. Tudta, hogy az akkori rendszer ellop ezernyi jó szót, s Orpheusznak, a költészet egyik jelképének a lantja darabokra törhet. Tudta, hogy az élet velejárója a szorongás, de a krisztusi szeretetet vallotta, követte; templomba járó volt, sőt „álltunk az orgona mellett, s előénekesként fújtuk a zsoltárokat.” Pomogáts Béla írja róla: ”Távozása fájdalmas hiánnyal jár: valóban űr maradt utána; a szeretet történelmi deficitje idején ez az űr mind fájdalmasabb.” Valóban fájdalmas az, ha a szeretet költőjét vesztjük el ebben a posztmodern korban, mikor szeretni szégyen. S a költő humánumra épülő haza –és szülőföld szeretete példaértékű lehet mindenki számára, főleg most, mikor egyre többen értik félre a hazaszeretet fogalmát. Mert egyik verse újra időszerű lehet: ”Igen, tudom, az orgonát szétroncsolta a háború. Nem nézem meg, mi lett belőle. Hadd szóljon bennem úgy, ahogy rég.” Talán a sors iróniája, melyet nevezhetünk „titoknak” is, hogy András szívhalálban hunyt el, valóban a szívére vette a magyar nép sorsát. Szeretetet ad ő azoknak, kik olvassák az írásait; szeretetet adott a világnak, amely ettől tágult, ahogy annak az embernek a tüdeje, ki vízbe fullad.
2009
| 46.
2010.08.20 11:26 | B. Zsolt -- ------
|
Válasz erre | Nemrég úgy döntöttem, hogy nem akarok több verset feltenni a honlapokra, legalábbis egy jó ideig.
Köszönöm mindenkinek a megtisztelő figyelmet, a segíteni akarást. Külön említeném a szerkesztőket, és B. Tóth Klárit, Klema Anitát, Viga Vendelt, Lengyel Attilát, akik bíztató, építő szavakkal segítettek. Köszönöm az olvasóknak, hogy gondolkodtak és éreztek a verseimmel együtt. Ezúton (itt is) bocsánatot kérek néha indulatos vagy félreérthető mondataimért, gondolok itt pl. a Nagyítóra, nem akartam megbántani senkit. Kívánok a Dokknak még legalább 10 évet, és aktív közösségi életet.
| 45.
2010.08.18 16:45 | Izsó Zita - szerki -- meo | Megkésett ajándék (2.)
|
Válasz erre | Jól emlékeztem, a "Megkésett ajándék" már korábban maradandokk lett. Én ezt egy régebbi verziónak érzem (bár megtévesztő a "2." megjelölés), összehasonlítottam, majdnem teljesen egyforma a két szöveg, de ami mégis különbözik, az a másikban jobb.
| 44.
2010.02.18 18:03 | B. Zsolt -- re: Megkésett ajándék (2.)
|
Válasz erre | Szia, kösz, hogy írtál. Olyan vagyok, mint az energia. Nem tûntem el, csak átalakultam.(háttérben vagyok) Mostanában ritkábban foglalkozok a versekkel. Elõnye és hátránya is van. Amúgy várom a hozzászólásokat, sõt az értõ kritikákat. Az biztos, hogy nem ez az utolsó bejegyzésem.
Természetesen a költeményeidet olvasom, csakúgy, mint sokakét. Üdv.
ui. figyelem a maradósom olvasottságát. Azt üzente az olvasóknak, hogy köszöni a szavazatokat. Én is ezt teszem. | 43. 42.
2010.01.18 16:01 | SG -- szolid intelem mindnyájunknak
|
Válasz erre | Kedves Zsolt, amit leírtam a költõ és a kritikus viszonylatában írtam, és azt komolyan is gondolom. Annyiban igazat adok Önnek, hogy a címet kijavítanám az alábbira: "szolid intelem mindnyájunknak" További szép mûveket, értékes alkotást kívánok Önnek. (is) | 41.
2010.01.18 15:26 | B. Zsolt -- re: szolid intelem
|
Válasz erre Előzmény | Kedves SG, ha jobban elolvasta volna 39. bejegyzésem, akkor nem írta volna azt, amit. Ugyanis a szerkesztõ kérte, hogy magyarázzam meg a képeket. Én azt mondtam: Bízzuk az olvasókra a szöveget. Ha megkímélt volna szolid intelmétõl, nem alakul ki adok-kapok. Nem kell itt semmiféle hadakozás, hagyjuk azt. Köszönöm.
ui. a kritika pedig olyan amilyen. Úgyszintén a vers is. | 40.
2010.01.17 19:10 | SG -- szolid intelem
|
Válasz erre | A költõ nem magyarázza a versét, fõleg nem a kritikát Kedves Zsolt. Vagy csak szolidan és módjával.Bízza ezt az olvasókra itt is. Ha jó vers, olvasni fogják és méltatják áldásos tevékenységét. Lépjen tovább és alkosson, hiszen ez a dolga. A kritikusok, mert itt azok is vannak, vitatkozzanak az Ön mûvei felett egymás közt és azokból vonjon le következtetéseket a további írásaihoz. Nagyon visszatetszõ, amikor kézzel-lábbal hadakozik a szerzõ egy-egy írásáért. Tollal tegye ezt. A következõ versénél. | | A fenti posztra érkezett válaszok: B. Zsolt | 39.
2010.01.17 17:48 | B. Zsolt -- re: meo-üzenet | Várom zaklató oltalmad
|
Válasz erre Előzmény | Javaslom, hogy a verset tegye a Nagyítóba. Minden felvetésére, kétségére tudnék válaszolni, de jelenleg nincs rá elég idõm és energiám, és jobb, ha az olvasó "magyarázza" meg a szöveget.
Nem vagyok bölcsész. Az eddigi életem úgy alakult, hogy még nem szereztem diplomát. Ettõl még érettségiztem, sõt érdeklõdésbõl szakkönyveket bújtam, tehát tanultam a képzavart, a hasonlatot, a metaforát, a kohéziót stb. stb. Persze. A versíró-képességem nekem is korlátozott, írok rosszat is, de „nagyon félresikerült szöveget” szerintem nem raknék fel. Bár én is tévedhetek, ugyanúgy, ahogy maga.
Nézze, bizonyára tudja, hogy egy vers olyan, mint egy kapcsolat. Ha nem tetszik önnek egy lány, nehezebben fog vele megismerkedni. De ha idõt szán rá, feltárulnak ön elõtt a „csodái”. Aztán elõbb-utóbb, ha sokat vannak együtt, megszokja ezeket a csodákat. A csodát sajnos meg lehet szokni, nézetem szerint. (Ady szimbólumait is megszoktuk, pedig mennyire meghökkentõek voltak.) Egy vers is ilyen. A képek megértéséhez idõ, sõt szándék és egyfajta hangulat kell. Kosztolányi írt errõl egy bevezetõt „Szép Ernõ verseirõl” címmel, mely az Új Idõk, 1929-ben jelent meg. „Mencken, az új amerikai kritikának ez az okos fenegyereke azt mondja, hogy az, amit a költõk megállapítanak, mind szemenszedett butaság.” Igen, valóban ostobaság, hogy a magány ajándék. Az is butaság, hogy a kedvesem város (nyüzsgõ, nyitott, jómódú stb.), én pedig falu, sõt tanya (zárkózott, szegényes stb.) vagyok. Tegye a szívére a kezét, s mondja meg: mennyit gondolkodott e képeken? Egyáltalán: Hogyan állt hozzá a versolvasáshoz? Rögtön kritizálni akart ésszel, vagy meg szerette volna „érezni” a képeket? Ne értsen félre, kedves szerkesztõ, nem vádaskodni akarok. Csak lehet, hogy e vers önnek csúnya lány, tehát nem tetszik a stílusa. Ha egy ilyen mondat került volna a versbe: „én nem tudok mást adni csak magamat.", akkor biztosan azt írta volna, hogy közhelyes, vagy próza. Kritizálni mindent lehet. Ha nem közhelyes, akkor eredetieskedõ vagy erõltetett. Ha egy kép bonyolult, akkor már képzavar? Ugye, hogy nem. Minden hasonlatomban fellelhetõ a logikus "közös mozzanat", mégha gondolkodni is kell rajta.
Kritikaként felhozhatná nekem szerkesztõ úr, hogy olvassam el „Hankiss Elemér: A váratlanság, az eltérés az irodalmi nyelvben” címû írását. Azt mondaná, ebbõl tanulnék. Idézek: „az eltérésnek nemcsak különbözõ formái, típusai, hanem különbözõ mértékei is vannak, e különbözõ mértékektõl viszont az eltérések kiváltotta olvasói reakcióknak nemcsak az erõssége, hanem a minõsége is függ. Az elõre várttól való teljes azonosság az unalom hatását kelti. (…) az átlagosan megszokottnál nagyobb eltérés már esztétikai hatás kiváltására lehet alkalmas – de ha tovább növeljük az eltérés mértékét, akkor elõbb-utóbb elérkezünk egy olyan ponthoz, melyen túl az olvasó már nem tudja követni a pályájáról letérített gondolat vagy érzés menetét, s az esztétikai hatás komikumba vagy értelmetlenségbe csap át.” De erre én is visszavágnék egy újabb idézettel. Azt mondhatom önnek, olvassa el Nemes Nagy Ágnes: Megjegyzések a szabadversrõl c. írását. Megint idézek: „Az összetett hasonlatra felhoznék egy példát Éluardtól: Mindig csillagok almán fészkelõ/ Hajnal-tyúk-aljból rebbent illatok.” Õszintén mondja meg, érti e képet? Higgye el, az enyémek sokkal egyszerûbbek, sõt vannak a fenti összetett hasonlatnál komplexebb képek is. Ön is tudja ezt, hiszen tanult ember. Idézet folytatása: „Legalább három kép, észrevevés egyesül itt: csillag-alom, hajnal-tyúkalj, rebbenõ illat, melyek szorosan vagy lazábban kapcsolódva külön-külön is vonatkozásba lépnek, latens metaforákat hordozva zsebükben: pl. illat-madár, illat-fény, égudvar, s a ki nem mondott hajnali szél, mely az egész képhalmazt átfújja.”
Végezetül szeretnék még egy idézetet ideírni. Ez a régi „kritikaírás kritikája”, de napjainkban is idõszerû. „Világnézeti bizonytalanság”, „sötéten látás”, „ZAVAROSSÁG”, „kárhozatos indulatok örvényeibe meredés”, „társadalmi gyökértelenség” stb. – a fiatal költõk bírálatait szíves gyakorisággal közlõ irodalmi sajtó legállandóbb címkéi ezek.”(Nyilasy B.: A szó társadalmi lelke)
Nem akartam meggyõzni, hogy ez jó vers. Csak e hozzászólással azt szerettem volna mondani, hogy mindannyian tévedhetünk. Tudja mit? Bízzuk a szöveget az olvasókra.
Õszinte tiszteletem.
| 38.
2010.01.15 15:20 | viga -- re: meo-üzenet | meo meo
|
Válasz erre Előzmény | szerintem ez a meo tele van hülyeséggel. bölcsészduma. szerintem. majd, ha kedvem szottyan, elolvasom a verset is. bocs. piacon vagyunk. keresek olcsóbb salátát. | 37.
2010.01.15 14:50 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Várom zaklató oltalmad
|
Válasz erre | Zsolt, úgy gondolom ez egy nagyon félresikerült szöveg. Igazából már a cím értelmezésekor nehézségeim támadnak: "várom zaklató oltalmad"-vágyok valaki oltalmára, de tudom, hogy ez fel fog zaklatni engem? Ha várom tõle az oltalmazást, miért zaklató az számomra? Kérem segítsen, hogyan kell érteni ezt a furcsa szókapcsolatot.
"Majd meghasad énem,/mint széltõl a vasúti fák;"-további kérdõjelekkel gyarapodtam: bár nem rendelkezek sem kellõ orvosi, sem kellõ pszichológiai ismeretekkel, úgy gondolom a tudathasadásos, vagy többszörös személyiségzavarban szenvedõ(a kettõ talán nem is ugyanaz?) tudja a legkevésbé magáról, hogy miben szenved. Ráadásul a "majd" szóval jelzi elõre, hogy ez biztosan be fog következni. Nem tudom mik a "vasúti fák". Az állomás melletti szél lengette fák? Vagy a sínek fektetésére használt talpfák? Ne értsen félre Zsolt, nem gúnyolódok, csak próbálom megfejteni a képeket, ámbár a vers semmiféle fogódzkodót nem ad ehhez. Hiszen itt úgy hasad meg az én, mint a széltõl a fák. Nem értem. De adok egy tanácsot: amikor "leír" (mondhatnám úgy is lerajzol) egy képet, képzelje azt el. Én eléggé vizuális ember vagyok, viszonylag élénk képzelõerõvel is rendelkezem, de sehogyan sem tudom az ön által kreált képeket magamévá tenni.
Tovább: "közel az idõ:/ megszokott lesz minden csodád-"-miféle csodáról van szó? az emberi létezés csodájáról? Megszokni a csodákat? bizony eléggé furcsa megfogalmazás, egyelõre ezt sem értem, de talán a vers további részei segítségemre lehetnek: "elhagysz, akár város/ a tanyát."- itt talán a technikai civilizáltság különbségeire gondol Zsolt a város és a tanyasi világ viszonyában? Vagy arra, hogy helyrajzilag távolabb került a város a tanyától? Eddig 5 és fél sort olvastam, és mindegyik érthetetlen számomra, nem biztos, hogy érdemes végigvinni, hibáira talán így is rá tudtam világítani. Ráadásul egyes szövegrészek és/vagy mondatok között nem érzek erõs kohéziót, összetartó erõt. "bár nemsokára õsz remeg/bennem, hisz kettõnk közt/ûr tátong..."-nem értem a kettõnk közt tátongó ûrnek mi köze a bennem remegõ õszhöz. Ugyanis a "hisz" szócska a mondat második részének egyfajta magyarázó jelleget ad. (hisz=azért,mert)
Zsolt a költészet sokkal egyszerûbb, mint gondolja. Próbálja megfogalmazni egyszerûbben a vershez tartozó érzéseket, élményeket. Pl: "oltalmadra vágyok, de tudom, hogy ez számomra fájdalommal járhat." Vagy: "én nem tudok mást adni csak magamat." így talán elkerülhetõvé válnak az ilyen bonyolult és hajmeresztõ szókapcsolatok, mint az "ajándék magányom".
De inkább elsõre arra lennék kíváncsi, meg tudja-e fogalmazni mit jelent a képzavar? Ugyanis, ha tudja magában tisztázni a fogalmat, valószínûleg legközelebb el is tudja kerülni, illetve talán oda tud rá figyelni, hogy minél kevesebbszer forduljon elõ.
| | A fenti posztra érkezett válaszok: viga, B. Zsolt | 36.
2010.01.12 17:32 | B. Zsolt -- re: Love Maris
|
Válasz erre Előzmény | A törlés nehéz kérdés, tudom, mennyi vita kerekedett itt ki ebbõl. Ajánlom mindenkinek Klema Anita hozzászólását (18), fõleg annak a végét, érdemes rajta elgondolkodni. Ha egy szerkesztõ nem véleményez egy verset, mely múlandokkba kerül, akkor sem az alkotó, sem a többi olvasó nem tud tanulni. Az ilyen irományt nyugodtan lehetne törölni. Vagy véleményezze az olvasó, s akkor már van értelme, hogy fent van.
Még szép, hogy töröltem a Love Marist. "Hülye azért nem vagyok", mondja a reklám, úgyis múlás lett volna a vége, sok mindennel egyetértek veled, kovácske. De gondolok azokra is, akik netalán épp ebbõl a vers/kritikából tanulnak valamit. Ha már nem jó a "Maris"(nincsenek benne József Attilás mélységek), legalább legyen célja, és legyen hasznos az az idõ, amit rááldoztam, úgyhogy most iderakom. A javított verziót igyekszek minél elõbb feltölteni, ez mindannyiunknak jobb lesz, de nem ígérhetem.
Love Maris Nikinek
Dalokat firkantottam le neked, bús érzelmektõl duzzadókat. Az egyik különösképpen hatott rád: mókás volt, de nem szolid. Sokat kacagtunk rajta, ámbár én kevés- bé jóízûen. A Love Maris (nem "lávként" mondtuk) címet adtam neki. (Csaknem ez volt a vers is.) Jellemez engem. Nevettél a látszólag éretlen és ostoba, vicces versemen. Mosolyogtam: végre átvertelek, hiszen soha ilyen komolyat nem írtam még, mivelhogy a Maris te voltál. Egyszerre fejezett ki engem s téged; egyszerre volt csönd s orkán e pár, tavasznyi szó.— Papírra vetettem még: „Magányom lettél”, meg csupa szívdöglesztõ sorokat, angolul is.— ”Bárcsak itt lennél” –mondogatom. „I wish you were here.” —
Gyûrõdöm, mint fölösleges papír.
| 35.
2010.01.10 19:45 | kovácske -- re: Love Maris
|
Válasz erre | szerencsére arról az említett rossz passzról lemaradtam (azért szerencsére, mert sokáig elrágódom a sérelmeken - rossz szokás). a törlésnek nem örülök, mert ezzel visszahatólag értelmetlenné vált amit a szövegrõl mondtam - hiszen már nincs is (itt a) szöveg. az egyébként magától értetõdõ, hogy a javaslatok itt vélemények - ha érti és átérzi az ember amit sugallnak neki, hát él vele, váljék egészségére. ha viszont nem érti, nem érzi amit sugalnak, hát isten ments, hogy kötelességtudatból mégis kövesse az útmutatást. a tévedés lehetõségérõl nem is szólva. azt én is úgy érzékeltem, higy a vers "arról a bizonyos versrõl" szól, de ettõl még az utolsó sor nekem úgy tûnik, nem alkot megbonthatatlan egységet a szöveg többi részével, pont ezért is gondolom, hogy más megoldás jobb lehetne. üdv | | A fenti posztra érkezett válaszok: B. Zsolt | 34.
2010.01.10 18:32 | B. Zsolt -- Love Maris
|
Válasz erre | Kovácske, hálás vagyok a hozzászólásáért. Remélem, hogy még egypár versemre is szán ennyi idõt, örülnék neki.
Megfontolom javaslatait, a "love" szó rímhelyzetbe hozása valóban jó ötlet, "kifinomult trükk". 1-2 dologgal nem értek egyet pl. az utolsó sor kallódása ("Gyûrõdöm, mint fölösleges papír."), hiszen az egész vers arról a "bizonyos versrõl", annak papírra vetésérõl szól, de ez saját vélemény, tiszteletben tartom az önét/tiédet. A verset töröltem. Szeretnék jobbat, javítottat feltölteni, de ez az ihlettõl is függ.
Egyébként ettõl a honlaptól ezt vártam, mikor fél évvel ezelõtt feltöltöttem ide az irományaimat. Szóról-szóra, sorról-sorra haladva véleményezzék õket, hogy ahol kell, javítani tudjak rajtuk. (lásd: Megkésett ajándék) Sajnos egy rossz bejegyzésem (napom) miatt saját tervemet, célomat ástam alá. A szerkesztõk dolgát megkönnyítettem, a sajátomét nem. Remélem, lesznek olyan olvasók, mint ön/te kovácske. "Az igéret szép szó, ha megtartják", úgyhogy ezentúl megfontoltabban fogok válaszolni mindenkinek.
| 33.
2010.01.10 14:24 | kovácske -- Love Maris
|
Válasz erre | a cím izgalmas, azért is olvasom tovább. ravasz szerkezet. egyszerre love maris, meg niki is, egyszerre ez a vers is, meg az a másik, szóban forgó is. mégis mintha túl sok lenne a kacifánt, a kraft meg kevés. a "firkantottam" modorosságnak, a "le" túlírásnak hat, akkor is, ha felmerül, hogy szándékos, játék, valahogy nem kerül idézõjelbe, "így" csinál a vers, de úgy is marad, szegény, begrimaszolva. a nem "szolid" jelzõ is körülményes, vagy nem is tudom, értelmezési nehézséget hoz magában. ott a magyaráz(kod)ós rész a love kiejtésével kapcsolatban, talán ezt ki lehetne váltani olyannal, ahol rím van (na ja, ahol rím van), és abból derül ki az ejtés. "bús érzelmektõl duzzadókat" ez ilyen állatorvosi ló, csak két feje is van: a bús érzelem toposz, az érzelemtõl duzzadó zavar. talán ha az érzelem (amúgy is problémás szó versben) kimaradna, úgy fogyasztható lenne. különösképpen: túlírás is, meg inkább azt jelenti "meglepõ módon a vers nem maradt rád hatástalan", és nem annyira azt, hogy "szokatlan hatással volt". itta végén "egyszerre volt csönd s orkán e pár, tavasznyi szó" hiányzik igazán a távolságtartás, az idézõjel: ha ilyen csöndes mesélõs, visszaemlékezõs sztori van, a végén illene tárgyilagossá válni, de ez csöpögõs. "szívdöglesztõ sorokat" ez tetszik! ez ad a többinek valamennyi távolságot, de sajnos egymagában ennyi ellensúly nem menti meg a felborulástól. az angolos rész sem annyira ütõs szerintem, meg szûkíti is az olvasók körét, nem erõltetném, bár nincs vele olyan gondom, mint a korábbiakkal.
a vége nem jó. (a kõolaj nem finom.) sorkihagyás (nagy levegõ) és elvágva egy ilyen lebegõs valamivel, ide sokkal inkább valami konkrétum, földhözragadtság kellene, az elõzmények nem engednek egy ilyen kallódó "nesze semmi" befejezést.
a kifinomult trükkök már megvannak, most még az alap adogatást kéne felhozni erre a szintre, és erõt adni neki, legyen egy svungja, az hiányzik. | 32.
2010.01.02 11:19 | B. Zsolt -- irónia
|
Válasz erre | Kár, hogy megint nem "jött át" az irónia. Ez van.
(Sajnos a Tükörképre nem kaptam kritikát (ahogy még jó párra nem), bár meggondolatlanul írt 11 hsz-m miatt nem is vártam. Bölcs se vagyok.)
Szép, sikeres évet kívánok mindenkinek! | 31.
2010.01.01 12:41 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Hát nem érzed?
|
Válasz erre | Vannak ebben használható dolgok, pl "Elõttünk egyre kabátosabb, zavartabb pillanat" ügyes képalkotás-kísérlet. Viszont hemzseg a hibáktól: színpadias, költõi kérdések, "jaj", magyartalan mondatok, "A napot – a szürkületit – elringattad", jelzõtúltengés, a fegyelem totális hiánya, még ha amolyan bárdos lázálmot is akar írni az ember, a szövegnek feyelmezettnek és hibátlannak kell lennie. | 30.
2009.12.18 00:05 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Miféle elme?
|
Válasz erre | Érdekes anyag ez - nem érzem egészen koherensnek. Sok helyen találok ugyanis olyan szövegdarabokat, amelyek mintha önálló életet élnének. Pontosabban fogalmazva: sokszor adja meg magát a szöveg felszínesnek tûnõ akusztikai hatásoknak. "A meszes-ég úgy dörög, ahogy az éjszaka-város köhög, krákog. Akár a lángoló torok, a szétdobált terek " Ilyenekre gondolok. Ha már nem szigorúan kötött formájú a vers, érdemes tekintettel lenni arra, hogy a belsõ összecsengések-muzikális hatások a tartalommal összhangban mûködjenek, támasszák alá vagy ellenpontozzák - itt nem érzem szerencsésnek, hogy néha mintha teljesen elválna egymástól a két sík. Ráadásul a kiemelt néhány sor dörög-köhög-torok-terek sorozata nem túl markáns, szerintem nem érdemes az effajta megoldásokhoz túlzottan ragaszkodni. Még egy találomra választott példa: "Reszket a lég, mint ahogy reszket e berekedt vidék:" Nem érdemes eszperentébe elmenni. Azt hiszem. Túl olcsó, könnyen reprodukálható trükk ez, és nem érzem, hogy pluszt adna a vershez. "Budapest lassan levetkõzteti magát." Ezt érzem (a többihez viszonyítva) igazán tiszta, póztalan sornak. A szöveg többi része vagy az eddig jelzett hibákba esik, vagy túlzottan retorikussá válik - ez inkább a végére uralkodik el: "Csakugyan, milyen elme volt? Biztos, hogy ily világot álmodott?" Ezek a kérdések akkor lehetnének igazán érvényes, hatásos kérdések (természetesen a vers szempontjából), ha ez a vers tenné fel õket elõször, vagy legalábbis úgy tenné fel ugyanezeket a kérdéseket (olyan megvilágításban, kontextusban, csomagolásban), ahogyan eddig még nem hallottuk. Mármost ez itt, azt hiszem, nem áll fenn. Elhiszem én, hogy valódi indulati töltet hordozója ez a befejezés, azonban más tálalásban könnyebb volna vele közös nevezõre jutni. | 29. 28.
2009.12.05 00:11 | Á. -- Megkésett ajándék
|
Válasz erre | furcsa ez a vers. pár dolog, ami egy realista, jelenezõ képbe nem odaillõ nekem,pl. "várt reád", ez kicsit régies, pátosztól lehelt, a kelleténél is erõsebben. eleinte túl sok a jelzõ, túl sok szín, a képek jók és sok egyszerre, káprázni kezd a vers. majd elkezd konkretizálni, a már sokallni kezdett bölcsesség, el-elmerengés után. meg-megakad, a szívemig ér a "zuhanásunk azóta is tart"... mintha észnél kéne maradnunk, egyre józanabb, már-már önmarcangolásba kezd a vers. és el kezd könnyes lenni. a valós(?) momentumok megint elõ-elõrobognak. És a bevallás, a vallomás, és a nehéz egyszerûség és a tény, a jelen. alig értem, de valamiért tetszik. furcsa élmény ért olvasás alatt, az olvasás végén... azt hiszem, még egy darabig rágni fogom. köszönöm. | 27. 26. 25. 24.
2009.12.02 16:41 | B. Zsolt -- re: meo-üzenet | Megkésett ajándék
|
Válasz erre Előzmény | Köszönöm.
Örülök, hogy maradós lett, új versrõl (2009) van szó. A "emlékem hideg, szûk szobád..." rész régebbi (2005) ötlet, tehát a vers alapja már 19-20 éves koromban megszületett.
Egy hozzászoló adta az ötletet, hogy "lopjak" (rájátszás, intertextualitás) egy nagyon ismert sort József Attilától, ez napjainkban közkedvelt, ráadásul a téma miatt idevalónak éreztem.(õsök megidézése) A Dunánál sora: "fecseg a felszín, hallgat a mély"
A zongora felidézése: 7 évig tanultam zongorázni, és tényleg szerette hallgatni a gyakorlásokat.
A vallomásosság jellemzõ rám, bár nem tudom eldönteni, mikor erény, mikor nem.
Köszönöm még egyszer a véleményt. | 0 25 |
|