Horpács

Ősfák, óriási hinta, az a deszkapados,
végtelenbe nyúló kötéllel.
Hatalmas ablakok, amiken benéztek
a gyerekkori szörnyek.
Majdnem biztos, hogy Mikszáth tintájával
öntöttem nyakon a két éves húgomat,
akit az anyám sok óráig sikált.
Lehet, hogy napokig álltam a sarokban,
emlékszem a fal hűvösére,
ami végül megkönyörült rajtam,
és hagyott állva elaludnom.
Nagy havakra is emlékszem,
meg egy kutyára, akit elvittek messzire,
hogy meghaljon nélkülem.
És emlékszem a bárányokra,
akik elvesztek, mintha ott se lettek volna,
úgy tűntek el.
Minden évben voltak más bárányok,
és minden évben eltűntek, miután megszerettem őket.
Szeretnék vigyázni a bárányokra,
a nagyságsorrendbe állított babákra,
a leforrázott gyerek testére a szomszédból.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-03-16 20:06:11
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-09 14:42:19