Én kis hamis

Becsöngetsz.
Én felfekszem a kanapéra,
vagy mire.
(Tudod, arra a vörösre. Még
együtt vettük.)
Elnyújtózom egy szál bugyiban,
kívülről nézve iszonyú izgatóan.
Remélem belülről nézve is.
Csöngetsz.
Nem nyitok ajtót. Ajtó nuku.
Betolod a kulcsot a zárba.
(Én szeretném.)
És ott vagy.
Megelőzöl: rajtad már bugyi sincs.
Muszáj, hogy haragra gerjedjek:
én is letolom.
Kvittek vagyunk.
Asszem most hegyet mászunk,
valahogy
dimbesek- dombosak lettünk,
szintelenek- szagtalanok,
vagy inkább
színesek és szagosak.
Nézőpont kérdése.
De, az szerencsére nincs.
Mármint, néző. Pont.
Csak ketten a vörös kanapén,
ahol hermafroditásat játszunk:
most mindkettőnknek
meg van mindenünk.
Kell ennél több?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.