Összemosódás
A portréra nézett,
Majd a tükörbe pillantott.
Egy volt a két arc,
A vonások zölden egymásba folytak,
S mégis teljesen más volt minden.
A halál járt az élő sejtek
Között, s az élet ütötte fel
Lángjait a lénydarabokban,
Mikből már dezertált az élet…
Kék spirálok
A fekete, árnyfüggöny mögé
Rejtező acéltengely körül.
A drótok egyre csak
Tekeredtek, lassan,
Hangtalanul, ezüstösen.
A vonások köré,
Megfeszítve azt,
Mi szétmosódni készült…
Csak nézte.
Arcára a csend borult,
S lassan, darabjaiból
Újra egy lett
Szilánkokra
Szétszakadt önmaga.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
